Naptári ​ünnepek – népi színjátszás 2 csillagozás

A húsvéti ünnepkör kezdetét nagyjából virágvasárnaptól számíthatjuk. Az ünnepkörhöz fűződő szokások ettől az időponttól a húsvét vasárnapot követő fehér vasárnapig, illetve az ezt követő hétfőig tartó periódusban helyezkednek el.
A húsvéti ünnepkör dramatikus (és nem dramatikus) szokásainak igen sok eleme egyházi eredetű és jellegű. Ezek történeti múltját általában igen messze nyomon követhetjük, mert az írott források már régóta említik őket. Viszont ezek az egyházi szokások (tűzszentelés, vízszentelés, zöldág-szentelés, ételszentelés) is többnyire régebbi és általánosan elterjedt „pogány” képzetekhez kapcsolódnak, és könnyen érthető, hogy az egyházi liturgiából visszakerültek a népi gyakorlatba és a mai napig is népszerűségnek örvendenek.
A nem egyházi jellegű szokások tavaszi szokások; a természet megújhodásával állnak kapcsolatban és főként termékenységvarázsló jellegűek. Ilyen az a két igen régen ismert szokás, melyre már a középkori elnevezések is utalnak, s melyeket hazánkban a mai napig is falu és város egyaránt kedvel: az öntözködés és a tojással kapcsolatos játékok. Az utóbbira utal a „dies concussionis ovorum” elnevezés (1380). Ez a húsvétot követő fehér vásárnap utáni hétfő neve. A vízbevetélő hétfő, vízbehányó kedd elnevezések is már régen ismertek. Szlavóniában is ismerték e kifejezés tükörfordításait.

Emlékezzünk meg most néhány olyan napról, amelyhez az európai néphit szerint a gonosz szellemek, boszorkányok járása fűződik. Az európai maszkos alakoskodások jelentős része ilyen „gonoszokat”, „démonokat” testesít meg, e napokhoz tehát sűrűn fűződnek jelmezes alakoskodások.

Az európai néphitben a gonoszjárás két fő dátuma a karácsony körüli és május elseje körüli időszak. Az első fő időszakon belül azonban Európa különböző tájain más és más kiemelkedő jeles napokat találunk. Ilyenek lehetnek Borbála, Miklós napja, Luca napja, a Lucától karácsonyig terjedő tizenkét nap vagy a karácsonytól vízkeresztig tartó tizenkét nap. A tavaszi periódus fő dátuma május elseje, de a boszorkányok és a visszajáró halottak megjelenése is fűződhet Szent György naphoz (április 24.) és pünkösdhöz, illetőleg a keleti szlávoknál a pünkösd előtti (vagy utáni) csütörtökhöz is, ezenkívül Szent Iván napjához. (A magyar boszorkányperek XVIII. századi tanúvallomásai is utalnak néha a Szent Iván nap szerepére.*) – Egy 1728–29-es szegedi boszorkányper vádlottja így mondotta tanúvallomásában: „Szt Luca asszony napján, Karácsony és Szent György napján legtöbb bűbájosságot szoktak végben vinni, Szt György napján pedig még többet.”* Húshagyó kedd is szerepelhet mint boszorkányos nap.

A tavaszi Szent György nap magyar szokásanyagában alakoskodást nem találunk: a szomszédos népeknél azonban, a szlovéneknél, románoknál ezen a napon járnak a „zöld Györgyöt” megszemélyesítő, lombokba öltözött, esővel locsolt gyermekalakoskodók.* Színjátékszerű formát ölt néha a György napi nyájkihajtás az oroszoknál. Bogatyrev könyve után idézzük: „A szmolenszki kormányzóság néhány körzetében figyelemreméltó népszokást őriznek meg mindmáig. Szent György napján, szertartásos módon ünnepélyesen hajtják ki a nyájat a tavaszi legelőre. A háziasszonyok szalonnával és tojással ajándékozzák meg ezúttal a pásztorokat. A szalonnából és tojásból ízletes ételt, úgynevezett 'jajecsnyicét' készítenek a pásztorok. Amikor a jajecsnyice elkészül, a vezér-pásztor maga köré gyűjti segítőtársait és szerepeket oszt ki rájuk. Az egyik 'nyúl' lesz, a másik 'vak', a harmadik 'béna', a negyedik 'vár', az ötödik pedig a 'vályú' szerepét kapja. A szereplők egymástól bizonyos távolságra állva körülveszik a nyájat és a vezér pásztor az elkészített jajecsnyicével elkezdi körútját.

Gonoszjáró napok

Az aprószentek-napi vesszőzés, korbácsolás Magyarországon a történetileg legjobban nyomon követhető szokások közül való. Ennek oka, hogy az aprószentek-napi virgács is valaha az egyházi szentelmények közé tartozott, s így az egyházi iratokban gyakran említik. Mai napig az egész magyar nyelvterületen ismeretes szokás.

A legrégibb emlékekkel Radó Polikárp foglalkozott. A XVI. században Jászó premontrei prépostság környékén való kéziratos Breviáriumban maradt feljegyzés a vesszők megáldásáról. „Benediccio uirgarum. Benedic quesumus domine has uirgas, quas ex meatu terre interiora per spiracula profluentes laticem mundare iussisti, ut fugata ab eis cuncta dyabolica machinacione quicunque humiliter se inclinauerit ad percussionem uirgarum istarum”.

A XV–XVI. századból is érdekes példákat hoz fel Radó Polikárp a vesszőszentelésről. Az 1528-as szövegben a háromszoros „Dávid” felkiáltás is előfordult: Erodes Iratus occidit multos pueros in Betlehem Jude in civitate dauid dauid dauid. (Mai napig is ezt kiáltják a korbácsolás alkalmából: „Aprószentek, Dávid, Dávid”.)

Az 1591-es csetneki evangelikus zsinat idevonatkozó határozatát már idéztük. Ez a zsinat az állatok rituális vesszőzését is említi. A pásztorok vesszőhordása a magyarságnak a szlovákokkal érintkező csoportjánál ismeretes.

Ennél még érdekesebb Temesvári Pelbárt szokásleírása a XV. századból: „Quid ergo, charissimi, est quod multi vestrum hodie exercent vanas trufas in mutuis verberibus decens: Herodes iratus occidit multos pueros in bethlehem david. etc. Et qui multa inibi mala nedum mendaciorum, sed et periuriorum, imo et tactuum impudicorum et aliorum nephandorum operum admiscentur. Quo ratione coram deo de omnibus illis pravitatibus reddituri estis. Ve ve vobis, qui nunc sic ridetis, quia flebitis…” [Miért van az tehát, kedveseim, hogy köztetek ma sokan hiú tréfálkozásokkal szórakoztok és egymást kölcsönösen korbácsoljátok, mondogatván: Herodes sok fiút megölt Dávid Betlehemében stb. Az ilyen emberek sok rosszat és bűnös dolgot, sőt tisztességtelen simogatást és más egyéb kimondhatatlant kevernek ehhez a szokáshoz. Isten előtt ezekért a dolgaitokért felelni fogtok…]

Apor Péter a Metamorphosisban éppúgy utal a lányok vesszőzésére, mint Bod Péter a gyermekek vesszőzésére: „Ezen a napon a gyermeketskéket jó reggel vesszővel megütögetik az Atyák vagy mások annak emlékezetére, hogy gyermekek szenvedtek a' Kristusért, 's ezeknek-is szenvedni kell a' világi életben”.

Az aprószentek-napi korbácsolás (suprikálás, csapulás, mustározás stb.) ma is az egész országban ismert. Utalnak a mondókák arra is, hogy a vesszőzés elűzi a keléseket, betegségeket (szófogadó légy, egészséges légy, friss légy, keléses ne légy). Zala megye egyes vidékein a korbácsolás egészen újévig tart, s napjainkig az ünnepi periódus egyik legnépszerűbb szokása.

Az aprószentekelésnek a legényavatással való kapcsolatára már az előző fejezetekben utaltunk. A Kolozs megyei Mérán a legények aprószentek éjjelén a fonóban háltak. A „hűtlen legényt”, aki nem aludt ott, súlyos büntetés várta.

A január 1-i évkezdés és a hozzá fűződő szokások népszerűségének magyarázata az lehet, hogy néhány igen jelentős régi római ünnep időpontja közelébe esett, s ezeknek szokásait néhány évszázad alatt magába olvasztotta; másrészt az egyre inkább tért hódító keleti solaris kultuszok – különösen a Mithras-kultusz – ünnepei között elsőrendű helyet foglalt el a születő új nap, vagyis a téli napforduló ünnepe. (Lényegében tehát a télközépi évkezdés a soláris időszámítás győzelmét is jelentette a régebbi időszámítás felett.)
A római ünnep fejlődéséről eléggé részletesen tájékoztatnak a kortársak. A január 1-i évkezdő nap szokásai kezdetben eléggé korlátozottak voltak. A konzulok hivatalba lépésükkor fehér bikát áldoztak; rabszolgákat szabadítottak fel, s a szenátus megtartotta első ülését. – Ovidius is említ néhány jellemző mozzanatot: jókívánságok hangzanak el, a házakat zöld ágakkal díszítik, ajándékokat küldözgetnek egymásnak, jósolnak a következő évre.
A IV. században az ünnepi periódus már óriásira nőtt, s más római ünnepek, különösen két igen népszerű régi ünnep, a Saturnaliák és Compitaliák jellemző vonásait is magába olvasztotta. Fontos forrásaink közé tartozik Libániosz rhétor leírása az ünnepről: az év utolsó estéjén mindenki ünnepi köntöst ölt s ajándékokat készít. Lakomához terítve az asztal a gazdagoknál, de a szegények is igyekeznek jobban étkezni, mint más napokon. Senki sem fekszik le az éjjel, tánc és tréfák közepette vonulnak végig a városon, lármáznak, kopognak a kapukon. Hajnalban babérágakkal díszítik fel a kapukat. Mindenki ajándékokat osztogat, a tanítók is megkapják fizetésüket – jegyzi meg Libániosz. Így múlik el az ünnep első napja.

Istenünk azt mondja, hogy innepet szentelj,
De szent István napján pápa zabot szentel,
Az szent János napján jó borokat szentel,
Aprószentek napján nagy sok vesszőt szentel.

Semmi sincsen erről lám az szent irásban,
Időnket múlatjuk azért csak heában,
Az vízkereszt estin voltunk nagy lakásban,
Idvösséget vártunk az sok zabálásban.

Ennek utánna a Bódogasszony napján
Nagy sok gyertyát szentelt, csudálunk hatalmán,
Ördögtül oltalmaz halálunk óráján,
Az gyermek kezében de eb adjon abban.

(Kétféle hitről)*