Az ​első repülés 14 csillagozás

Dömötör László: Az első repülés

Sok-sok ​éven át olvastam könyveket, míg végül magam is billentyűzethez nyúltam. Oly sok elolvasott, átélt történet után úgy éreztem, nekem is van miről mesélnem. Így született első regényem, amely 2022 tavaszán jelent meg és ötvöz egy felemelő igaz történetet egy elképzelt jövőbeli kalanddal. A regény A Hold hősei – A vörös kereszt rejtélye címmel olvasható.
Egészen addig, amíg az első vélemények megérkeztek, magam sem tudtam, milyen utazásra viszem az olvasókat. Vajon érdekli őket a történetem? Jól érzik magukat az általam kitalált világban? Szeretni fogják a hősöket, akikkel benépesítettem?
Kiderült, hogy minden kérdésre igen a válasz. A nekem írt üzenetekben rendszeresen találkoztam az „ebből kérek még” különböző fordulataival. Így aztán bátran elengedtem a fantáziámat, és válogatás nélkül hagytam kiszabadulni új sztorikat. Ennek eredménye ez a válogatás.
Ez a tíz novella 2022 márciusa és 2023 márciusa között született. Található köztük kedves mese, romantikus… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Helma, 2023
40 oldal · ISBN: 9789636390587
>!
Helma, 2023
40 oldal · ISBN: 9789636390594
>!
Helma, 2023
40 oldal · ISBN: 9789636390600

Kedvencelte 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

CsonkaSzaboBrigi89>!
Dömötör László: Az első repülés

Egy igazi színes, változatos novellás kötet, amit nagyon szerettem olvasni!

Találhatunk benne romantikus sztorit, mesét, fantasyt, sci-fit és egyéb izgalmakat, ahogy elgondolkodtató és mélyebb mondanivalójú írásokat is.

Minden történet egy külön világba és időbe kalauzol minket, ráadásul különféle zsánerekben, ezáltal igazán sokszínű és tartalmas a kötet a rövidsége ellenére is.

Ha van pár szabad percetek (pl. a buszra várva) és kikapcsolódnátok – töltsétek le és lapozzatok bele!

Az én abszolút kedvencem A féllábú kiscsirke a táncversenyen lett! Egy szívet melengető és tanulságos mese – olvassátok!

vgyb IP>!
Dömötör László: Az első repülés

Bár a gyűjteményben szereplő novellák nagy részét olvastam, ennek ellenére természetes volt, hogy letöltöm Az első repülést, és újraolvasom őket. Lassan az elfogultság szintjére lépek, és úgy érzem, Dömötör László neve garancia a minőségi, szépen és választékosan megfogalmazott, életszerű, szórakoztató vagy éppen meghökkentő történetekre. Amikor billentyűzetet ragad, akkor biztos, hogy valami nagyon jó kerül ki a keze alól, és az lehet mese, sci-fi, romantikus történet vagy krimi. Mindegyikben otthonosan mozog, mindegyik élvezetet és kikapcsolódást nyújt. Köszönöm!

A_M_Summer P>!
Dömötör László: Az első repülés

Az első repülés egy nagyszerű tartalommal bíró novelláskötet. A 10 novella 10 különböző világba viszi el az olvasót pár percre, de annál maradandóbb élményt hagyva maga után. Dömötör László fantáziája és világalkotása elég szerteágazó, így kíváncsi vagyok, mivel lep még meg a jövőben. A Hold hőseivel megismertette velem a sci-fi világát, most pedig mesékkel, romantikával és egyéb fantasztikus történetekkel kápráztatott el.
Köszönöm az élményt!

Amethyst >!
Dömötör László: Az első repülés

Hatalmas meglepetés volt a számomra ez a válogatás. Igaz, az első pár története nem sikerült túl meggyőzőre, vagy nagyon kiszámítható csattanóra gyúrtak, vagy a csattanóig vezető utat éreztem sablonosnak. A féllábú kiscsirke a táncversenyen c. novella volt kissé kellemetlenül csöpögős az én ízlésemhez mérten, de díjazni tudtam a mondanivalójáért. De ezen mese után a többi történeten csak ámultam és bámultam, olyan pozitív meglepetést okoztak!
Hihetetlenül sokoldalú írót ismerhettem meg a kibontakozó alapszituációk, zsáneri keretek és érdekes megoldások okán. Volt itt sci-fi, fantasztikum, karácsonyi hangulatú mese… s mindez alig 50 oldalban! A moraj c. elbeszélés lett a kedvencem, mely igen leleményes módon oldja fel a Fermi-paradoxont. A Menekülés Kővágóörsön sodrását eleinte nem tudtam hova tenni, aztán az elbeszélő lelepleződése egyszerre mosolyogtatott meg és késztetett elismerő hümmögésre. A Musztafa kincse olyasfajta helyi legendára épülő rémtörténet, melyeket nagyon szívesen olvasok. A Karácsony a földrengések városában novella csattanóján pedig szintén ámultam a jóleső döbbenettől… rég olvastam egy ilyen válogatást, ahol ilyen ízlésesen tálalták a novellavégi csattanókat – és a legtöbb esetben működött is.
Köszönöm szépen, hogy olvashattam! Nagy élmény volt!

Orosz_Krisztián IP>!
Dömötör László: Az első repülés

Egy igazán sokrétű novelláskötetet ismerhettem meg „Az első repülés” képében. Számomra a „Moraj”, a „Menekülés Kővágóörsön” és a „Musztafa kincse” vált kedvenccé.
Az író számos témában tud kiemelkedő történettel jelentkezni, érdemes odafigyelni a munkásságára.
A „Hold Hősei” című regényekhez még nem volt szerencsém, de ezek után mindenképpen sort kerítek majd azokra is.

NagyMese>!
Dömötör László: Az első repülés

A szerző néhány novelláját olvastam már és mivel azok tetszettek, megszereztem ezt a kiadványt is. Nem csalódtam. A számomra ismeretlen történetek is olvasmányos, gördülékeny stílusban íródtak. Az író választékosan megfogalmazott, életszagú történetei kellemes szórakozást biztosítanak az olvasónak, így csak ajánlani tudom mindazoknak, akik szeretik az olyan sztorikat, amik sodorják magukkal az embert. Kedvencem a „Karácsony a földrengések városában” című írás volt.

Ardai_Boglárka>!
Dömötör László: Az első repülés

Bár nincs tematikai összefüggés a novellák közt, nagyon tetszik a szerző gördülékeny stílusa!
Jó volt.

Mágika6>!
Dömötör László: Az első repülés

Káprázatos történeteket kaptam rövid időn belül. Szuper kikapcsolódást nyújtott a 10 novella, mely mind más világba repített.

dorgo_sandor IP>!
Dömötör László: Az első repülés

Remek válogatás, „Az időgolyó” c. írás rövidsége ellenére fantasztikus volt, igazán magával ragadott.

Összességében az összes novellának a helyén van a szíve, nagyon élveztem mindegyiket.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kanyó Ferenc – Koppány Tímea – Nagy Judit Áfonya (szerk.): Örökkék
Varga Tamás József (szerk.): Sárkány
Karsza Andi – Molnár Nikolett (szerk.): Magánvégtelen
Bram Stoker: Napnyugatföldek
W. Blake: Rossz szekéren
Szemán Zoltán: A sárkány lánya
Ishiyama Kei: Grimm mesék – Manga 2.
Ishiyama Kei: Grimm mesék – Manga 1.
Vöröskéry Dóra: Röpképtelen madarak
Barsi Ödön: A tenger meséi