Finnugor-szamojéd ​(uráli) regék és mondák I-II. 9 csillagozás

Domokos Péter (szerk.): Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák I-II. Domokos Péter (szerk.): Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák I-II.

Ritka ​vállalkozás kétkötetnyi eredményét veheti kézbe az Olvasó. A nagy és kis finnugor, valamint a magyarral távolabbi nyelvrokonságban lévő szamojéd népek rege- és mondakincséből kaphat ízelítőt. E roppant gazdag, ősi, a civilizációtól szinte a közelmúltig érintetlen folklóranyagban a magyarság kultúrájának – történelmének, néprajzának, hitvilágának – forrásvidékét sejthetjük. Ezért is van helye éppen ebben a környezetben néhány közismert, illetve kevésbé ismert magyar regének és mondának is. Minden egyes összetartozó mondatömböt bevezető tanulmány előz meg, részletes jegyzetanyag és ajánló bibliográfia követ. A válogatás figyelemreméltó értéke, hogy a szövegek túlnyomó részét eredeti nyelvből fordították, sőt, némely darabja friss gyűjtésből származik. Mindkét kötet végén gazdag, nagyobbrészt archív fekete-fehér és színes fotóanyag található.
A Móra új kiadványát mind az érdeklődő fiataloknak, mind pedig a magyar, a történelem szakos tanároknak és a szakembereknek is… (tovább)

Tartalomjegyzék


Enciklopédia 1


Most olvassa 2

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina IP>!
Domokos Péter (szerk.): Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák I-II.

Jaj, de örülök, hogy egy őrült pillanatomban megvettem ezt a könyvet, és így saját példányt olvashattam! :)
Világéletemben nagyon szerettem a különféle népek meséit, mondáit, mítoszait olvasni és gyűjteni. Legkorábbi irodalmi bolondériáim közé tartozik, úgy kb. hét-nyolcéves koromra datálható a kezdete. ;) Na, azt azért cseppet se bánom, hogy ez a könyv nem került akkor a kezembe. Határozottan felnőtteknek való.
Nagyon gondos gyűjtő- és válogatói munka eredménye. Domokos Péter, a szerkesztő irgalmatlan munkát végezhetett érte, de a fordítóknak is minden tiszteletet meg kell adni, hiszen nagyon nagy részük eredeti nyelvekből dolgozott. Kizárólag akkor használtak orosz nyelvű fordítást, ahol a (vepsze, enyec, nganaszan stb.) eredeti nyelvű szöveg egyszerűen nem volt hozzáférhető. Minden más esetben következetesen kerestek erzául, moksául, manysiul, udmurtul tudó fordítót. És találtak!!!
De jó ennyi őrültet egy helyen látni… :D

Szögezzük le kezdőpontnak: a magyar nyelv (és jó eséllyel a magyar nép) minimum háromezer, de inkább háromezer-ötszáz éves önálló múltra tekinthet vissza. Éppen ezért senki, de senki nem állítja azt (de már legalább száz éve nem állítja :) ), hogy bármi genetikai kapcsolat lenne köztük meg a finnek/észtek/vogulok/szamojédok stb. között. Elég nehezen is lehetne. :) Attól, hogy a nyelvek rokonságban állnak egymással, a népek nem.
A kötet célja az, hogy bebizonyítsa: a kultúráink között viszont nagyon is találhatók kapcsolódási pontok.
Részemről nyomokban meg vagyok győzve (azért a vogul rege túlvilági utazásának réz-, ezüst- és aranyvárosa elég feltűnő motívum), de igazából nem ezért örülök ennek a könyvnek, és nem is ez az, ami elsősorban érdekelt, amíg olvastam. Én mesét akartam, mítoszt és varázslatot, de a földhözragadt fajtából. Hát megkaptam.

Erdőt, dombot, áfonyát, nyírfakérget és rozst, sziklákat hajigáló óriásokat (többnyire jó szándékúak egyébként :) ), rablókat, sátrakat, kunyhókat, a szánt a túlvilágra is áthúzó rénszarvasokat és medvéket, akik időnként emberré változnak, időnként fordítva. Sose látott mitikus lényeket, akik a fák tetején fésülik a hajukat (már ha van fejük); eposzi hősöket, akik időnként az oroszokkal összefogva harcolnak a tatárok ellen, időnként a saját népüket védik az oroszok ellen; furfangos kisembereket, akik időnként a cár vagy a pópa eszén is túljárnak. Hol kiszámítható, hol kiszámíthatatlan mese-fordulatokat, jól és rosszul végződő történeteket. Nyomorúságot. De gazdagságot is. Mégpedig nemcsak átvitt értelműt.
Hogy mi számít primitívnek, és mi civilizáltnak, azt utoljára talán a hetvenes években lehetett tudni, de lehet, hogy már akkor is kezdett elbizonytalanodni a dolog. Mindenesetre akárhonnan nézem: azok a népek, amelyek ezeket a történeteket létrehozták, tekinthetők „természeti” népeknek (bármit jelentsen ez), de civilizálatlanoknak nem. Saját kultúrájuk, saját civilizációjuk van/volt. Sok mindent kaptak persze az oroszoktól (ekkor éppen szovjetektől), jót is, rosszat is. Szép dolog az orvosi ellátás, szép dolog a csatornázás. De még szebb, ha az ember faluját nem ütik szét egy olajfúrás kedvéért. Meg ha nem próbálják meg elvezetni vagy lezsilipelni a lakóhelye melletti folyót. Hátha akkor nem folyik.
(Száműzetésbe szerencsére már nem igazán küldhették a falvak lakóit… onnan, ahol ők éltek, többnyire nem volt már hova. :) )
Óriási területeken élnek (vagy éltek, míg be nem olvadtak) ezek a népek, ezt a borító belsejének térképe is mutatja. De hát ami a népsűrűséget illeti, az bizony csekélyke. A tundra meg a tajga nem túl sok embert tud eltartani. Főleg, ha még szét is verik őket.

Az első kötet kevésbé fogott meg: szép munka, jó munka, élvezet olvasni, de egy idő után kicsit egyhangúvá válik. Annyit már tudok, hogy Kalevala meg Kalevipoeg nélkül nem élhetek. :) És a zürjén mondák se utolsók.
De a második kötet eleje: na, az lehengerelt! Vogul meséket, osztják meséket ide!!! Izgalmasak, újfajták, sok minden van bennük, amihez hasonlót sose olvastam korábban. Igen nagyon tudnak a mesemondóik, sok kitartást és jó egészséget nekik!
A szamojéd mondák meg…
Boldogult úrfikoromban – nem önszántamból bár, de – megnéztem 1,5 (azaz másfél) részt a Happy Tree Friends sorozatból. Addig bírtam. Nem tudom, divat-e még az ifjúság körében, de innen üzenem: az igazán kemények nem Happy Tree Friendst néznek, hanem szamojéd mondákat olvasnak.
(Elég egyszer.)

És folyamatosan tudatosítja a szerkesztő, hogy amit ez a magában is tekintélyes méretű két kötet tartalmaz, az ám csak a jéghegy csúcsa. Csak a népi epika, annak is csak egy kis darabja, általában a máshol nem publikált, kevésbé ismert darabok. Hogy hála Istennek sok-sok más anyagot összegyűjtöttek és megjelentettek már; ezekből a kultúrákból rengeteg minden olvasható magyarul, és meg is adja, hogy merre kell keresni.

Közben – nem mellesleg – szakkönyvnek se utolsó a kötet. Szép sorban mutatja be az egyes népeket, a finntől a karjalain/líven/votjákon/osztjákon/enyecen keresztül a magyarig, minden fejezet elején egy rövid összefoglalóval az illető nép és nyelv történetéről – majd következik a forrásjegyzék – majd következnek a mondák, mítoszok – majd még egy forrásjegyzék – majd egy gondos jegyzetanyag a mondákhoz, jegyzetenként a forrás megjelölésével. Itt semmit nem bíztak a véletlenre.

Amitől azért kicsit felhúztam az orromat: a jegyzetekben hivatkozott mondák közül nem mindegyik került bele a könyvbe. Nem elegáns módszer ez. De persze az is igaz, hogy ha mindent bele akartak volna tenni a könyvbe, akkor nem két kötet lenne, hanem huszonkettő. Amitől jobban húztam az orromat: a mindenáron való kapcsolatkeresés a könyvbe beválogatott magyar és más finnugor-szamojéd mondák között. Szép-szép, egy darabig megy is, de mikor már olyan sorokat talál a szerkesztő a magyar reneszánsz széphistóriában, amelyik abban benne sincs…

Gerel>!
Domokos Péter (szerk.): Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák I-II.

A sámánizmus kurzus ihletésére elkezdtem mindenféle finnugor regék után kutatni, ez a könyv nagyon megtetszett, be is jelöltem magamnak, erre másnap mi jött szembe velem a könyvkocsin? :D
Egyértelmű, hogy egy ilyen válogatásra nem lehet 5 csillagnál kevesebbet adni, hiszen bizonyos népek kultúráinak az alapjai vannak benne. Elképesztő, hogy a szibériai népeknek milyen gazdag a fantáziavilága és mennyire mély a kapcsolatuk a Természettel és a Szellemvilággal. Főleg a lappok regéi fogtak meg, fontos bennük a sámán a szerepe, és az ember Természethez fűződő viszonya. Számomra igazi menedék volt ez a válogatás a modern világ mérgező eszméi elől, őszintén hiszek az ősök bölcsességében, és jól esett az életvitelükről olvasni. Szinte láttam a fákat, körülölelt az erdő békéje és csodáltam a rohanó réneket.
A mordvin mondákban tetszett az ősi élet, a „pogányság” ünneplése a kereszténységgel szemben. Nagyon szomorú belegondolni, hogy a kereszténység elvágta őket a természettől és a szellemektől, hogy általa mennyi tudás elveszett, persze ezt a modernség számlájára is lehet írni.
Kedvesek voltak azok a történetek, amelyekben az istenek még köztünk jártak és harmónia uralkodott a földön, de sajnos az emberi gyarlóság ennek is véget vetett. Az uráli emberek nem emelik ki az embert a Természetből, ugyanúgy a részének tekintik és ehhez méltó viselkedést diktálnak törvényeik, nagyon közel áll hozzám ez az ősi út, igazi felüdülés volt.

mariannkiss1980 P>!
Domokos Péter (szerk.): Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák I-II.

Ez nem mesekönyv. Kifejezetten csak felnőtt olvasóknak való, s csak akkor, ha túl van már pár népmese- és mondagyűjteményen. A finn, lapp, balti népek mondái még emészthetőek, a magyarok is simán fogyaszthatók, de a köztük lévők. Na azok a csemegék :-). Némelyik kínzással ér fel, de egyszer mindenképpen megéri elolvasni őket, s ha egy kicsit megemésztődtek, akkor esetleg másodszorra is.
A jegyzetek és az adott népcsoportra vonatkozó bevezető kihagyása tilos. Azok nélkül esély sincs a megértésre.
Nem bántam meg, hogy megvetettem, sem, hogy elolvastam.


Népszerű idézetek

tshehip>!

Minél messzebb mész, annál többet találsz.

296. oldal, Mordvinok - Dubolgo (Móra, 1984)

Gerel>!

Gondok gyötrik agyamat,
elemésztik eszemet.
Háromfelé, négyfelé,
mindenfelé nézegetek.
Mégsem tudom, merre van
az én utam.

217. oldal (Lapp mondák)

3 hozzászólás
déli_báb I>!

Hajdanában a régi embereknek faisteneik voltak, de nem mindenkinek, hanem csak a nős embereknek és az érett férfiaknak. Az asszonyoknak nem voltak ilyen faisteneik, csak akkor, ha egy asszonnynak meghalt a férje, és örökölte a férjétől az isten tiszteletét. Ha az asszonynak fia volt, férfivá érésekor a fiúra szállt a faisten. Ha több fiú volt, mindegyik fiú istent készített magának, és azt megkeresztelte.

I. Kötet,. 224. oldal, A faistenekről ( részlet)

Gerel>!

Fekszem az ágyon,
De nincs nyugtom:
Mint nyúzott fejszenyél
Csakúgy forgolódom,
Mint a nyírfa késnyél
Csakúgy hánykolódom.
A szívemet mintha
Vörösfenyőből faragott
Öles nyárs fúrná át!
Májamat mintha
Jegenyefenyőből faragott
Hegyes nyárs fúrná át!
Étlen-szomjan senyvedek,
Nyelvetlen, szájatlan szenvedek:
Ha elment, hát elment!
Ha legalább hallgatott volna,
Mintsem szívet szaggató,
Mintsem májat marcangoló
Szívtelen szót szólna!

II. kötet 126. oldal (Osztják mondák)

tshehip>!

…az a kéz, amely ekevasat tud kovácsolni, kardot is kikalapál. S ha kész a kard, a szülőföld ellenségére tudja azt emelni.

347. oldal, Cseremiszek - Csümbülat (Móra, 1984)

Gerel>!

Te nem vagy közönséges ember. Azért is vagy olyan ügyes. Azt, hogyan születtél, hallottam, sőt láttam is. Ott fent, látod az eget? Égfia leszállt a földre, itt az erdő mögé a mocsárra, akkor én az égen jártam, és láttam. Odajött hozzá Földlánya. Földlányával lefeküdt, és kettesben aludtak, Égfia meg Földlánya. Azt mondod Moha vagy; inkább Két-isten-fia vagy, Földlánya és Égfia gyermeke.

ll. kötet 212. oldal (Enyec monda)

miss_eszti>!

Kezdetben semmi sem volt a világon, csak egy kerek kőszikla. Egy öregember feje volt az, a búbján kutak, a tetejében sapka.

211. oldal (Móra, 1984, I. kötet)

tshehip>!

Csak az az igazi jó, amit fizetség nélkül cselekszenek, a másik ember iránti szívbéli szánalomból.

296. oldal, Mordvinok - Dubolgo (Móra, 1984)

déli_báb I>!

Lefeküdt aludni, mély álomba merült. Álmában belébújt a Csok-kapper ördög, a Csúcsossipkás. Kitörte a legényt a nyavalya. Egész éjjel benne tombolt az ördög. Láz emésztette, hol a forróság öntötte el, hol a hideg lelte, hogy majd lemállott róla az ing. Már azt hitték, a végét járja.

Gerel>!

Nagyapáink, dédapáink, dédapáink dédapái így tanítottak bennünket: „A földet óvni kell. Amilyennek ránk maradt, sarjúfűvel, zsendülő mohával, erdővel, mezővel és mindenféle zöld növénnyel benőve, úgy is kell megtartanunk. Ha vigyázol és gondját viseled a zöldellő, derűs földnek, magad is jóllakott, egészséges és derűs ember leszel.” Ezt szokták mondogatni a régi öregek, az ősapáink.
Még a régi időben így beszéltek: „Szeresd a földet, és soha ne becsméreld; ne feledd, hogy rajta élsz, belőle élsz! Zuzmót, mohát eszik a rén, rénhúst eszik az ember, gombát, bogyót, füvet eszik a rén, gomba, bogyó fű gyógyítja az embert. Ezt vésd jól az eszedbe, és a földet szeresd! Aki gazdája, vigyázzon is a földre, az az ő éltetője. Ne gyalázd a földet, ne átkozd a zuzmót, a füveket és fákat, hisz az mind a tiéd, az mind te magad vagy! Óvd is meg hát mindet, hadd növekedjék és virágozzék a javadra, és ne rontsd, ne sértsd meg a földet ok nélkül!”

223. oldal (Lapp mondák)


Hasonló könyvek címkék alapján

Kerezsi Ágnes: Az uráli népek néprajza
Dornbach Mária (szerk.): Erős mackó
Csepregi Márta (szerk.): Finnugor kalauz
Nagy Katalin – Fehérvári Győző (szerk.): Dalom, dalom, hej! Regém, regém, haj!
Pap Éva (szerk.): A medvefiú
Bereczki Gábor (szerk.): Hozott isten, holdacska!
Képes Géza (szerk.): Napfél és éjfél
Domokos Péter (szerk.): Finnugor regék és mondák
Erdődi József (szerk.): A Hold-szép leány meg a vízikirály
Vikár László – Szíj Enikő: Erdők éneke / Metsien Laulu / Songs of the Forest / Песня лесов