A ​régi Magyarország képeslapokon 7 csillagozás

A képeslap más, talán több mint a fénykép. Azáltal, hogy intézményesen sokszorosítják, árusítják, mintha nem egyetlen fotográfus, hanem egy egész közösség állna a lencse mögött, s tudatná velünk: ilyennek látjuk, pontosabban ilyennek akarjuk láttatni a helyet, ahol élünk; ezt és ezt akarjuk belőle megmutatni. S aki kiválasztja, megveszi, föladja, az elfogadja és szentesíti ezt a látszólag ártatlan képmutatást.

A legjobban akkor járunk, ha nagyítót veszünk a kezünkbe, hogy kiböngésszük a cégtáblák feliratát, járatok számát, elálmélkodjunk egy különös gonddal pedrett bajusz vagy választékos eleganciával lebbenő szoknya váratlanul elénk villanó látványán. Napokra beléveszhet az ember ebbe a gyönyörűségbe, csak ott ne rekedjen valami rég semmivé lett kátyúban, sikátorban, pókpettyezte ablakzugban.

Végezetül: biztosan lesz olvasó, aki fejezetről fejezetre felszisszen, átkozódik, Trianon kegyetlen igazságtalanságát hajtogatja. Igaza lesz neki is.

A tóban a lótuszok dühöngve virítanak. Pirosán lobognak a virágok a széles leveleken s egy nagy béka ül kivárhatatlan nyugalommal a legöregebb levél közepén. Itt már férfiak és nők együtt hevernek az iszapban. Élvezik a sarat, mint az ősállatok.

(Móricz Zsigmond: Divat)

Nem szeretek tárgy lenni. Még tantárgy se.

(Karinthy Frigyes: Losonc, nyakkendő, cigánylány, színészek)

A Szent Sebestyén utca és a Vámbéry utca sarkán, az egykori piarista gimnázium mögött áll a zöldre vakolt, zsalugáteres ház, amelynek falai között a járási geodéziai és kartográfiai intézet aktái porosodnak. A ház belső, udvari ablakaiból rálátni a kerekes kútra, amelybe 1907 húsvétján Fazekas Lőrinc beleölte kedvesét, Borbás Magdolnát. Régi história ez, s talán egy kissé szentimentális is. Ám jellemző, s nem is annyira a korra, hanem ami korhoz és helyhez kizárólag sohasem köthető. A szenvedélyre, amit a bölcs vének elfelejtenek a testamentumukba foglalni. A Fazekas-féle gyilkosságról sokat és szívesen mesélnek a városban, talán mert mindenki úgy gondolja, a történet profán és olcsó izgalmai kárpótolják őket azért, amiből kimaradtak: a történelem alakításából. A hiedelem szerint derült éjszakákon a hold öt percre megpihen a kút vizében. Borbás Magdolna felnyitja a szemét, így számlálja az örökkévalóság másodperceit.

(Grendel Lajos: Galeri)

S távol az andalgó Tisza halkan mormogja dalát, hogy a koporsónak álmát meg ne zavarja.

(Petőfi Sándor: Úti levelek Kerényi Frigyeshez. 14. levél)

A honfoglaláskor még mocsár alatt fekszik csaknem az egész vármegye. A három Körös s a Berettyó s a máig vizes Sárrét mocsara.
A vadmadarak s vadállatok boldog hazája. Az Árpádok korában a békési vár e nagy táj centruma s ura, s a békési vár oltalma alatt az egész megye a királyok disznólegelője. Ma is áll még: a királyi kondások hazája. – Kemény, verekedős nép ma is – mondják –, egyenes, becsületes, de igazi szittya faj.

(Móricz Zsigmond: A gyulai vár kapuja)

Éppen akkor laktam Szegeden, amikor a Tisza olyan nagyon megharagudott, hogy elhagyta medrét, nagy zúgással, háborgással rohant a városnak. – Világraszóló katasztrófa volt, csövestül termettek a szomorú történetek. A víz fölhasította a föld gyomrát a felsővárosi temetőben, kimosta a halottakat sírjaikból, és a koporsók beúsztak a városba, régen elhalt gazdáik a régi portáikra. Jól megjósoló azt a múlt század végén a híres Menyhardus gváridán atya: „Akkor lesz naggyá a város, ha az ősapák hazajönnek.”

(Mikszáth Kálmán: Ott alszik a Marcsa is)

Irtózatos lárma. Nem ismerek kellemetlenebbet, mint a túl sok összesereglett emberi csődület, tábor, ünnepségek.

(Gróf Széchenyi István Naplójából)