Leletmentés 0 csillagozás

Könyvek sorsa a „nemlétező” cenzúra korában 1948–1989
Domokos Mátyás: Leletmentés

DOMOKOS ​Mátyás

LELETMENTÉS
1993-ban egy különösen érdekes sorozatot kezdett el sugározni a Magyar Rádió: a „Műhelytitkok” összefoglaló címmel futó műsort Domokos Mátyás jegyezte, aki hol egymagában, hol pedig beszélgetőtársak segítségével arról kívánt minél alaposabban dokumentált képet nyújtani, miképp is működött az ideológiai szempontok vezérelte irodalompolitika a „létezett szocializmus” negyven esztendeje folyamán. (A műsor megszerkesztett szöveganyaga aztán a kecskeméti Forrás folyóiratban is hónapról hónapra napvilágot látott Műhelytitkok a közelmúltból címmel.) Irodalom- és társadalomtörténeti értelemben egyaránt fontos vállalkozás volt ez, amelynek személyes fedezetét az adta, hogy a műsor gazdája több mint három évtizeden át dolgozott a Szépirodalmi Könyvkiadóban, hosszú-hosszú ideig osztozott tehát a szocialista lektorsors Grendel Lajos által megfogalmazott s az Előszó is idézte internacionalista paradoxonában: igaza lehetett, de hatalma, befolyása alig.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1996

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris könyvtár - Irodalomelmélet Osiris

>!
Osiris, Budapest, 1996
250 oldal · ISBN: 9633791502

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet
Borgos Anna – Szilágyi Judit: Nőírók és írónők
Bényei József: Magyar írók perei
H. Szász Anna Mária: A 20. századi családtörténeti regény
Kálnoki Izidor (Vulpes): Újságíró-iskola
Gelencsér Gábor: Forgatott könyvek
Baróti Dezső (szerk.): A rokokó
Kulcsár-Szabó Zoltán: Oravecz Imre
Lu Hszün: Irodalom, forradalom, társadalom