Betéti ​könyvek 0 csillagozás

Domokos Imre – Faragó István – László Zsuzsa – Nagy Ágnes – Szlanka András – Vitéz Attila: Betéti könyvek

Felmenőink jótanácsai közé tartozott, hogy a betétkönyvekhez csak végső esetben szabad hozzányúlni. Hát ez az idő – ha nem is úgy, ahogy ők gondolták – elérkezett. Persze az 1840-ben Fáy András agitációjára megalakult első hazai takarékpénztár és követőinek üdvös célja a szorgalom és takarékosság ösztönének felébresztésére, azóta sem vált idejemúlttá. Látványos „könyvelését” azonban a látványosnak mondott technikai fejlődés időközben kiiktatta. A kort dokumentáló adataik, grafikai és kalligráfiai gazdagságuk folytán megérdemlik, hogy sorozatunk egy könyvecskét szenteljen az ezen tekintetben továbbra is értékálló régi banki könyvecskéknek.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Anno Tandem Grafikai Stúdió

>!
Tandem Grafikai Stúdió, Budapest, 2008
144 oldal · ISBN: 9638791900

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Tomka Béla: A magyarországi pénzintézetek rövid története 1836–1947
Hóman Bálint: Magyar pénztörténet (1000-1325)
Ilonka Mária: Az adózás története az őskortól napjaikig
Gunst Péter: M. A. Rothschild, a bankalapító
Lentner Csaba: A magyar állampénzügyek fejlődéstörténete a dualizmus korától napjainkig
Drábik János: A sötét újkor – Búcsú a felvilágosodástól
Kövér György: 1873. Egy krach anatómiája
Szendrei Ádám: Gazdagodj boldogan!
Pogátsa Zoltán: Válság és infláció
Bence Balázs: A sikeres kereskedő