Repeszhold (A hosszú játszma 1.) 24 csillagozás

Dominic Dulley: Repeszhold

EGY ​SZÉTTÖRT HOLD.
EGY TITKOS TERV.
EGY MINDENRE ELSZÁNT TOLVAJ.

Orry Kent apja a kvadráns egyik leghírhedtebb szélhámosa, aki nagyívű csalásokkal veri át az Uradalom felsőosztálybeli családjait saját gyerekei segítségével. A legutóbbi melójuk is csupán hétköznapi átverésnek indul egy vagyont érő zsákmánnyal… ám Orry ezúttal eltér a precízen kidolgozott tervtől, és mellékesként ellop egy nyakéket is, ami óriási veszélybe sodorja őket. Ráadásul alig egy órára rá az átverés célpontjának, Delf grófjának egyetlen unokáját holtan találják, így Orrynak menekülnie kell egy olyan gyilkosság vádja elől is, amit nem ő követett el. Nem sokkal később kiderül, hogy az Orry által elkötött nyakéket a Repeszhold néhai titokzatos civilizációja készítette – és rengeteg befolyásos alak akarja magának, akik nem állnak meg egy gyilkosság után.

Dominic Dulley bemutatkozó regénye klasszikus űropera a legjobb fajtából: egy fiatal tolvaj felejthetetlen kalandjáról szól, aki a… (tovább)

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
400 oldal · ISBN: 9789634196556 · Fordította: Benkő Ferenc
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634196433 · Fordította: Benkő Ferenc

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 45

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Noro 
Dominic Dulley: Repeszhold

Mintha egy Rejtő-regény receptjét – mondjuk Az elveszett cirkálót – alkalmazta volna űroperára a Repeszhold szerzője. Végy egy ifjú tolvajlányt, egy öreg és mogorva hajóskapitányt, fűszerezd meg makacsul kitartó gonosztevőkkel, valamint hőseinket mindig a legrosszabbkor utolérő karhatalmi erőkkel, és dobd be mindezt egy fokozatosan egyre mélyülő pácba. Garantáltan szórakoztató keverék.
A történet egy anakronisztikus jövőben játszódik, ahol a bolygóknak grófjai, az emberlakta űrnek pedig császára van, és az elkényelmesedett nemesség remek célpontot jelent egy családi vállalkozásban működő szélhámos bandának. (Hasonló háttérre épül a magyar nyelven dicstelenül gyors véget ért Vorkosigan Saga is, amelynek a legjobban sikerült, és humorban sem szűkölködő kötetei spoiler akár Dulley-t is megihlethették.) De a világűrben nem csak emberi kolóniák találhatóak: egy ősi civilizáció maradványai és egy ellenséges idegen faj is megjelenik. Ezeket pedig már nem olyan könnyű átverni a palánkon.
Én általában bizalmatlan vagyok a könnyű sci-fivel szemben, de ezúttal nagyon kellemesen csalódtam. A világ, bár nem bonyolult, de kellően karakteres. A történet egy pillanatra sem lassul le, bár néhány apróbb vargabetűt talán nélkülözhetett volna. A szereplők pedig a maguk egyszerűségében is tökéletesen hozzák azokat a figurákat, amikre egy izgalmas kalandregénynek szüksége van.

1 hozzászólás
>!
ViraMors P
Dominic Dulley: Repeszhold

– Átkozott amatőrök… – dohogott.

– Kér esetleg egy pitét?

A Repeszhold első pillantásra egy űrbe exportált kalandregény, szélhámoskodással, titokzatos ékszerrel, kincs-kajtatással, rengeteg kergetőzéssel, lövöldözéssel, szópárbajjal, némi humorral, meg nagyjából mindennel, amit a műfaj megkövetel. Morózus vén kalandorral, fiatal lánnyal, nemesi származású ficsúrral, rengeteg ellenféllel, titokzatos múlttal spoiler. Mottója lehetne az Életveszély nem vész el, csak átalakul, fordulatszáma a nagyon magas és az annál is magasabb között váltakozik, a megtorpanást hírből sem ismeri. Vitathatatlan előnye, hogy a pörgéshez nem csak a történet, az írásmód is hozzájárult, az ember nekiül és pikk-pakk elfogy.
Valahogy mégsem jött össze, legalábbis nekem nem.
Egyrészt eljött az a pillanat, valahol 300-320 oldal körül, amikor a folyamatos pörgés hirtelen túl sok lett, és onnantól már csak azt akartam, hogy nagyon gyorsan legyen vége. Amikor az első, kalandregény-klasszikus fordulaton se tudtam már meglepődni, akkor a sokadik pláne nem fog felcsigázni, így nem mondanám, hogy túl sok, és/vagy különösebben váratlan meglepetés ért volna. A szereplők megtették, amit szerepüknek megfelelően el lehet tőlük várni, produkáltak némi fejlődést, de semmi több. Az egyetlen kakukktojás a Kacér Jane hajó volt, rajta végig remekül szórakoztam, kár, hogy rá olyan kevés oldal jutott.
Másrészt (bár sorrendileg ezek előbb szemet szúrnak), ott van a szélhámosság és a logika kérdésköre. A szélhámos karaktertípus elkötelezett rajongójaként nem először állok értetlenül az előtt, amikor bemondásra el kellene hinni egy vagy több szereplőről, hogy profi szélhámos(ok), amikor azzal indítanak egy könyvet, hogy szarvas hibát szarvas hibára halmozva istenesen elszúrnak egy akciót. Mielőtt valaki félreért: nem arra vágyom, hogy legyen 200+ oldal felvezetés egy sikeres akcióról (mert fölösleges), és azt sem, hogy egyáltalán ne legyen elszúrt akció (tudom, hogy remek konfliktusokat lehet az ilyesmiből kihozni), de amikor élből ordas hibákkal indítanak, onnan azért nagyon sokat kell javítani, legalábbis az én szememben. Mindemellé az sem árt, ha a történet logikailag megállja a helyét, amivel itt azért voltak komoly gondok, és csak hébe-hóba tapasztaltam utólagos próbálkozást a dolgok helyrebillentésére. spoiler

Összesítve a Repeszhold egy jól olvasható, pörgős, de egyértelműen kezdő regény. Ha valaki a kalandot, a lendületet és a jól elképzelhető látványvilágot keresi, ha nem olyan háklis, mint én mostanában, feltehetően nagyon fogja élvezni. Aki viszont kényes a logikára és szélhámosok ábrázolására, annak nem igazán ajánlom.

6 hozzászólás
>!
NewL P
Dominic Dulley: Repeszhold

Nagyon sok rosszat el lehetne mondani erről a könyvről. Klisék halmaza, jelenetek amiket már láttunk, olvastunk máshol – még ha nem is sci-fi környezetben, koppintás jellegű érzéssel. A történet nincs túl kidolgozva, és a többi.
Mindennek ellenére roppant jól szórakoztam rajta, mert könnyed szórakozást nyújt, szerethető szereplőkkel, jó történettel (minden sekélysége ellenére), jól kitalált világgal (bár ha eltekintek a sci-fi környezettől ez akár a gyerekkorom egyik kalandregénye is lehetne). Szerettem, kérem a következő részét.

>!
marschlako P
Dominic Dulley: Repeszhold

Elég szórakoztató volt, olvastatta magát, s ezért még azt is megbocsátottam neki, hogy helyenként a szerző erőszakot tett a szereplőin és/vagy a dramaturgián, hogy az izgalmakat egy kicsit még feljebb turbózza. A végső finálé azért (akárcsak számos más esetben, pl. a Dettónál vagy A marsinál) már egy kicsit sok volt.

3 hozzászólás
>!
kvzs P
Dominic Dulley: Repeszhold

Klasszikus kalandregény sci-fi környezetbe helyezve. Mintha felébresztették volna Dumas szellemét, és rávették volna, hogy írjon valamit a jövőbe helyezve.
A hagyományokhoz hűen a történeten szinte végigrohanunk a szereplőkkel -néha nekem már kicsit túl sok is volt a rohanás-, akiket a regény nagy részében a puszta túlélés érdekel. Azonban jó szokás szerint a végén felébred a lelkiismeretük, és mellékesen a világot is megmentik, majd eltűnnek a bal fenéken.
Határozottan és egyértelműen könnyed, és szórakoztató, viszont nem is akar más lenni.

>!
Lisie87 P
Dominic Dulley: Repeszhold

Kalandos, pörgős, az ember azt hinné, hogy ennyi elég, de valahogy nem volt az igazi. A felénél már meguntam ezt a folyamatos hajszát, amit a szereplőknek át kellett élnie, a végét meg igyekeztem gyorsan befejezni. Sajnálom, mert nagyon reménykedtem, hogy jó lesz, mármint nagyon jóóóó! De valami még hiányzott.

2 hozzászólás
>!
Dyta_Kostova IMP
Dominic Dulley: Repeszhold

Alapvetően ez nem egy rossz könyv. Van már hazai példa is az ilyen kalandos, sodró lendületű cselekményvezetésre, a legtöbb Misterious Universe regény él azzal a taktikával, hogy folyamatosan újabb és újabb helyzetbe dobja be a szereplőt, amiből aztán ép bőrrel kell kimásznia.
A gondom tehát nem az, hogy ne lenne elég eseménydús, sokkal inkább a kissé kiszámítható, lépcsőzetes történet okozott némi csalódást, és a fő karakter jelleme. Bővebben: a lépcsőzetes alatt azt értem, hogy egy ilyen történet mindig leágazásokat szül. Képzeljünk egy egy lépcsősort, ami fentről indul, és lefelé tart. Ez az alaphelyzet utáni első „mélyrepülés” a szereplők számára, hiszen balul sült el egy megtervezett akció, úgyhogy menekülni kell. Majd egy forduló után ismét lejjebb haladunk, aztán ismétlődik ez a megoldás még néhányszor: lépcső, forduló, lépcső, forduló. Leérünk szépen a földszintre, átmegyünk egy másik lépcsőházba, majd szépen fellépegetünk egy kísértetiesen hasonlító lépcsőház lépcsősorain, amíg vissza nem érünk a tetőre. Ez egy kiszámítható mozdulatsor, nyilván már az elején tudjuk, hogy a főhősnek szánt tolvajlány nem fog véletlenül elhalálozni a történet közepén, így minden szorult helyzet, amelyben fegyvert szegeznek rá, vagy az életét veszélyeztetik/fenyegetik, üres erőfitogtatási kísérlet csupán. A főhős nem halhat meg. Akkor kiért izguljunk? A szerző be is dob még néhány karaktert, de mivel sorozatról van szó, az is világos, hogy nem pusztulhat ki az egész szereplőgárda. Innentől viszont az összes kaland, amiből következik még egy kaland, majd helyszínváltoztatás után még egy és így tovább (lépcsőzünk), csupán egy szórakoztató, könnyed mese felnőtteknek (? már amikor, mert hősnőnk elég csitri tud ám lenni), és nincs valódi kockázat, valódi izgalom, csupán délutáni kikapcsolódás.
Amiért viszont kevesebb csillagot sem érdemel, az pont ez: nem is akar komolyabb olvasmány lenni ez a könyv, szerintem annak ellenére sem, hogy azért megjelenik benne néhány, pszichológiailag igen aggályos elem (már ami a szerző fantáziáját illeti). spoiler.
A lényeg: nem volt ez rossz, de ahogy más értékelők írták, néha nem ártott volna két lélegzetvételnyi szünet, és szerintem egy kis darkos beütés sem, meg egy kis főszereplői szenvedés a hitelesség miatt, picsogás helyett. És egy kevés kiszámíthatatlanság, hogy néha orra essünk abban a képzeletbeli lépcsőházban.

>!
abstractelf
Dominic Dulley: Repeszhold

Úgy gondolom, a legnagyobb átverés áldozata én lettem. Az első fejezetek alapján azt gondoltam, hogy végre itt egy olyan sci-fi kalandregény, ami okosabb, mint amiket eddig olvastam. Biztos voltam benne, hogy egy szórakoztató, izgalmas kötet lesz, ahol csak úgy repülnek az oldalak.

Legalább egy dologban igazam lett: valóban csak úgy repültek az oldalak.

De miért okozott akkora csalódást a Repeszhold?
A kezdeti lelkesedést követően olyan logikai hibák bukkantak elő (a fő történetszál részeként is), amiket nem lehetett nem észrevenni. De nem is ez volt a legnagyobb gondom, hiszen annyi mindent beleszuszakolt a szerző a regénybe, hogy legalább egy dolognak lennie kellett volna, ami megmenti a kötetet.

Pontosan ez a túlzsúfoltság volt az egyik fő problémám. A mindösszesen 400 oldalas regényben nem volt egy olyan pillanat sem, amikor lehetőség lett volna feldolgozni az egyes történéseket vagy bepillantást nyerni egy-egy terv kigondolásának folyamatába. Csak el kellett fogadni, hogy a főszereplő kitalált valamit. Valahogy így nézett ki a cselekmény nagy része: spoiler Ennél már csak az volt fájdalmasabb, hogy ezzel a formulával teljes mértékben kiszámíthatóvá vált a cselekmény. (Mert amúgy a fordulatoknak is megvolt a maga helye.)

A túlzsúfoltság és repetitív jelleg mellett továbbra rontotta az élményt, hogy a főszereplő, Orry, végig úgy volt reklámozva, mint egy született tehetség, közben pedig teljes mértékben inkompetens volt. Hibát hibára halmozott, rossz döntéseket hozott, stb. Ettől számomra hiteltelenné vált a regény.

Ezek után két tényező mentette meg valamelyest a regény. Az egyik, hogy egy űropera, és legalább kikapcsolódhattam olvasás közben. (Bár jó lett volna kicsit jobban megismerni ezt a világot.) A másik pedig a szereplők, akik egyénileg kedvelhetők voltak. Komolyan, ha egyénileg dolgozott volna mindenki, remekül ellettem volna, mert nem kellett volna átélnem azt a sok-sok izzadtságszagú párbeszédet, indokolatlan kapcsolatokat és irracionális érzelmeket. Egyénileg mindenkinek izgalmas élettörténete volt, és annyira jó lett volna, ha több időt töltött volna az író ezeknek a kibontásával.

Mindent összevetve számomra csalódás volt ez a regény, s nem is fogom folytatni a sorozatot. Ugyanakkor azok számára, akik nálam jobban szeretik a nagyon pörgős, cselekményközpontú regényeket, lehet, hogy pozitívabb élmény lesz ez a kötet.

spoiler

>!
B_Petra
Dominic Dulley: Repeszhold

A legrosszabb kombináció számomra, kaland+sci-fi+tinik+szélhámosok+kicsit erőltetett humor, de elolvastam, mert könnyed és pörgős.

>!
BBetti86 
Dominic Dulley: Repeszhold

Hát… mivel a cselekményközpontú regényeket szeretem, ennek papíron nekem valónak kellene lennie, de valamiért mégsem szerettem.
A történet a szélhámosként felnőtt Orry története, aki az apjával és öccsével átver egy nemest, és a pénzén túl egy családi ékszert is zsákmányol. Mire észbe kapnak, az ékszerért rajtuk ütnek, az apát megölik, a lányt az űrbe dobják, a fiú meg a hajón próbál elbújni. Orryt egy ván tengeri helyett űri medve szedi fel, és mivel közös az ellenség, összefognak. Megfejtésre vár a rejtély, miért olyan fontos az ékszer és Ethant is meg kell menteni. A csapat kiegészül egy vívózseni fiatal nemessel és indul a hajsza.
Sok mindent csinálnak, menekülnek, csalnak, háborúznak, csapdát állítanak – eseménydús és pörgős végig. Mégsem tűnt egységesnek, csak átrohannak a szereplők a sztorin. Nem lett súlya az eseményeknek, annyira gyorsan követik egymást.
Kevés volt benne az érzelmi tényező. Ok, cselekményközpontú, de a központi karakter, Orry, néha olyan érzéketlenül reagál az eseményekre, hogy az már komolyan zavart.
Van benne törekvés, hogy egy nagyobb univerzumot építsen, akad egy visszatérő fő ellenség máris, és egy családi titok Orry és Ethan származásáról. De ezek annyira furán, előkészítés nélkül vannak bedobva, hogy ezek sem tetszettek.
Tudom értékelni, hogy izgalmas és kalandos, de mást ettől most nem kaptam. Egy akcióorgia és ennyi.


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

Bármennyire is hinni akart abban, hogy az elejétől fogva sejtette, valami nincs rendjén a lány körül, de az igazat megvallva fogalma sem volt róla. Élt-halt az ősi könyvekért – lehet, hogy a köznemesek között ez volt a legújabb hóbort, ám az úgynevezett társai közül egyik sem értette meg, milyen érzés volt az illatuk, a bőrükhöz simuló papír gyönyöre, a fedelek és az ábrák – és mindezek fölött a szavak. Természetesen a könyvek legjava elektronikusan is elérhető volt, és rengetegből kézzelfogható példány is akadt, de egyáltalán nem ez adta a lényeget: ezeket a köteteket még a Földön kötötték, a legritkábbak még az Első Kirajzásnál is régebbiek. A gondolatra egyre sebesebben vert a szíve, dacára a bor zsibbasztó hatásának.


Hasonló könyvek címkék alapján

Harry Harrison: A Rozsdamentes Acélpatkány
Tom Sweterlitsch: Letűnt világok
Mur Lafferty: Hat ébredés
Alastair Reynolds: Napok háza
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Dan Simmons: Hyperion
Orson Scott Card: Ender árnyéka
John Scalzi: Vének háborúja
James S. A. Corey: Kalibán háborúja
Orson Scott Card: Ender száműzetésben