Enyém ​a vár 65 csillagozás

Dodie Smith: Enyém a vár

A tizenhét éves Cassandra Mortmain naplóját tartja kezében az olvasó. Cassandra egy omladozó kastélyban él nem mindennapi családjával: apja különc író – aki első könyvével nagy sikert aratott, ám azóta egy sort sem képes leírni –, a nővére büszke szépség, a mostohaanyja festőmodell és naturista természetimádó, a szolgálatukban álló, elképesztően jóképű Stephen pedig reménytelenül szerelmes Cassandrába. A két nővér titokban szebb és jobb életre áhítozik, de anyagi helyzetük miatt erre semmi esély nem látszik. Ekkor azonban váratlan vendégek érkeznek…

Dodie Smith-t méltán nevezik a 20. század Jane Austenjének: rendkívül életszerűen és sok humorral mutatja be a múlt század harmincas évei Angliájának vidéki és londoni életét.
A szórakoztató és megindító történetet az angol olvasók a 2002˗ben szervezett „A nagy könyv” szavazáson beválasztották a top 100 olvasmány közé.

Eredeti megjelenés éve: 1948

>!
Ciceró, Budapest, 2015
432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635399260 · Fordította: Till Tamás

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Cassandra Mortmain · Rose Mortmain · Simon Cotton · Stephen Colly


Kedvencelte 10

Most olvassa 5

Várólistára tette 144

Kívánságlistára tette 123

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Dodie Smith: Enyém a vár

Érdekes könyv volt, kicsit másra számítottam. Nemhogy utánozza Austent, inkább fricskát mutat neki. A Mortmain lányok- Rose és Cassandra – Brontë és Austen regényeken felnőve egészen másként nézik az életet, mint kortársaik. Ráadásul különc író apjuk kibérelt egy romos kastélyt és beköltöztette a családot. Tizenkét éve arra várnak, hogy végre apjuk írjon egy újabb könyvet, és így kilábaljanak a nélkülözésből. Az idősebbik lány még azt is bebeszéli magának, hogy szerelmes, amikor egy gazdag parti feltűnik a láthatáron.
Maga a történet a XX. század harmincas éveinek Angliájában játszódik, főleg vidéken. Cassandra, akinek a naplójából ismerjük meg a cselekményt, maga is írónak készül. Sokkal reálisabban látja a dolgokat, mint a nővére, de igazából mindketten, a fivérükkel együtt, az apjuk különcsége/nemtörődömsége miatt szenvednek. Nagyon utáltam a pasast. Mit neki, hogy éheznek, őt hagyja mindenki békén olvasni. A végén azért minden, (majdnem) jóra fordul, de a befejezés mégis nyitva marad. Én azért drukkolok Cassandrának.

Evelena P>!
Dodie Smith: Enyém a vár

A könyvből készült filmet sok-sok éve néztem meg először. Valahogy megmaradt bennem a film hangulata, el kellett olvasnom a könyvet is.
Cassandra stílusa megragadó, a romantikus hangulatot árasztó várban élő családjáról mesél. Annyira maian hangzik minden sora, hogy úgy hittem jóval később íródott a könyv és nem 1948-as.
A történések bár hétköznapiaknak tűnnek, mégis olyan izgalmas, hogy hogy alakul a szereplők sorsa. A szépségéről és bájáról ismeretes cserfes Rose-é, Cassandra testvéréé, aki ki akar szabadulni ebből a szegénységből és elhagyatottságból. Topaz-é, aki apjuk felesége, természet szeretetével és művészet iránti elkötelezettségével. Apjuk, aki holott sikeres író volt egykoron, mára nem találja a helyét. Stephen-é, aki mindent megtesz, ami erejéből telik (főként Cassandráért :) ). Cassandra pedig olyan érett, kedves, átérző, az egyszerű szavakon és a gesztusokon túllátva ismerteti velünk az egyre inkább elé táruló világot. Nagyszerű humorral és olvasmányos leírással.
Szerelem is társul mindehhez természetesen, mert miért is ne?
Annyira szívesen jártam én is a vár falai közt és a természetben Cassandrával. Hosszasan olvastam, mert nem akartam elbúcsúzni attól, ahova elkalauzolt a könyv. Varázslatos, igazi élmény olvasni.

VNoémi>!
Dodie Smith: Enyém a vár

Öröm volt életemben először egy igazi 1940-es évekbeli élményt kapni, egy Jane Austen regénybe illő kalandot. Ritkán olvashattam szerelmi ötszögről is, ahol bár a mellékszereplők végkimenetele számomra nem okozott meglepetést, Cassandráé viszont annál inkább. A főhősnőnk tiszta jellemével mindenkinek a szívébe lopja majd magát és talán olyannyira kedvencünké is válik majd, mint amennyire Rowlingnak.

Jó érzés volt megismerni egy új világot, a maga szépségeivel és nehézségeivel. Táncolni a bakelit lejátszó zenéjére, egy várárok tavában úszni az éjszaka leple alatt, romantikus sétákat tenni a szabadban… Ezt a hangulatot számomra már csak egy igazi történelmi romantikus tudja visszaadni, mert a mai romantika már teljesen más érzetet kelt. Olvashattam arról, milyen lehet egy kastélyban élni, művész családban nevelkedni, éhezni és szerelembe esni. Részt vehettem egy felnőtté válási folyamaton, ahol Cassandra kész nő lett, aki átélte a fájdalmat és a vágyakozást, ezáltal pedig igazi íróvá válhatott, kalandokkal a háta mögött. Pusztán egy ennyire fantasztikus jellem képes még a nehézségekre is úgy visszagondolni, mintha azok az élet fontos velejárói lennének, ahogy az írásé is.

http://egyszervolt-konyvsarok.blogspot.hu/2016/03/dodie…

1 hozzászólás
Odett P>!
Dodie Smith: Enyém a vár

Ez nem egy romantikus könyv, hiába van benne szó szerelemről, de mindaz, ahogy ezt prezentálja az írónő, egy nagy felmutatott középsőujj a viktoriánus szerelmes sztoriknak. Nincsenek ebben a könyvben nagy fellángolások, drámák, és vallomások, klisés kirohanások. Itt inkább elkeserítő, hogy lányok egyetlen kilátása a jobb élet reményére a férjhezmenetel, lealjasító a hozományvadászat, az elkeseredett kitörni akarás a semmi közepéből, a szellemi és fizikális nyomorból, lásd Rose. Akinek tényleg semmi kilátása nincs, hacsak nem szerez egy jó parit. A főhősnő, Cassandra, aki a folyamatos naplóírással élve boncolja magát és a környezetét, ennél sokkal összetettebben látja a helyzetét, de nagy jövőképeket ő sem vizionál. Nagy szerencséje, hogy alapvetően szereti a várat és a vidéket, és az is viszont szereti őt. Nagyon erős, belefeledkezős az atmoszférája a történetnek, az angol vidék szeretete és tisztelete sugárzik a lapokról. A vár szinte önálló szereplő. Kevésszer találkoztam azzal, hogy egy épület ennyire erősen a cselekmény részese legyen. Több mint otthon, sorsformáló erő, a múlt élő szövete, összefogja a karaktereket, akik csak léteznek egymás mellett, de egymást alig ismerik. Ez a történet számomra sokkal inkább szólt arról, hogy milyen diszfunkcionális lehet egy család, ahol mindenki menekül valamibe a másik és a jelen elől, a főhősnő írásba, kicsit grafomán, a mostohaanyjuk a hamisan értelmezett önfeláldozásba, Rose belemenekül egy kapcsolatba, az apa pedig a rejtélyekbe. Az apa figurája maga is egy enigma, amit nem lehet megfejteni. A szereplők egy része kihasználja a másikat, és csak így tudnak működni. A való életben is gyakran látom ezt. Érdekes, hogy ennek a könyvnek az egyik leginkább kisemmizett karaktere az nem nő, hanem Stephen, aki a legpenészesebb, legsötétebb kisszobában cselédként az egyetlen kenyérkeresője a családnak, és Cassandrán kívül senkiben nem fogalmazódik meg, hogy ez mennyire álságos. Az önmagát feláldozó anyafigura, akire Cassandra nem is bír visszaemlékezni, az arcát sem bírja maga elé idézéni, ott kísért a lapok között. Cassandra úgy lesz felnőtt a történet alatt, hogy nem akar senki másra támaszkodni, senkit sem akar kihasználni, nem akar belefeledkezni a vallásba, vagy a közösségben feloldani önmagát, hanem autonóm lányként akar megharcolni azért, amit az élettől kaphat. Ellentétben a húgával és mostohaanyjával, akik mindig egy férfira támaszkodtak, vagy egy férfi álmait hordozták. Azt hiszem, tényleg fantasztikus főhősnő, hogy szellemileg képes volt kitörni a paradigmákból, amikben nevelkedett, és apja pusztuló álmaiból, ami a vár szimbolikusan, és újat és szerethetőt volt képes alkotni mindebből.

2 hozzászólás
pat P>!
Dodie Smith: Enyém a vár

Mint kiderült, nem egészen én vagyok a célcsoport – alapvetően romantikus leányregény, amennyire én ezt tudom pozicionálni, valahol Jane Austen és Lucy Maud Montgomery között félúton. Leánynaplóval és markáns szerelmi bonyodalmakkal.
De azért egész jól elvoltam vele (bár nem egészen értem, miért olyan rettenetesen nagy hű meg ha a regény Angolszásziában). Kifejezetten kedveltem a hangulatát. Az angol, vidéki arisztokráciáról is valahogy szívesen olvasok rendszerint. Volt benne helyes kutya, valamint cica is.
A leányregényes bonyodalmak pedig olyan furcsa, bizarr, már-már beteges karakterek között játszódtak, hogy azon valódi élvezettel húztam fel magam mindmegannyiszor. A lányok apja például, hát milyen súlyos pszichopata már, vagy inkább bipoláris zavarban szenved? De Rose és Topaz sem százas, az tuti.
A befejezés pedig komoly plusz pontot ér, szerencsére nem erre számítottam. :)

12 hozzászólás
meseanyu P>!
Dodie Smith: Enyém a vár

Nem tartom semmilyen téren kiemelkedőnek, de elvoltam vele.

2 hozzászólás
Babó_Buca P>!
Dodie Smith: Enyém a vár

Az a befejezés mindent beárnyékolt, ezért sem tudok tisztán gondolkodni. Szerettem volna szeretni, mert mint Austen-rajongó én vagyok az egyik célközönség. Tetszett Cassandra karaktere és az egész írói élet bemutatása, de…
Teljesen egyet tudok érteni a racionális gondolkodásukkal és érvelésükkel, de könyörgöm, ilyen helyzetben én a szívemre hallgatnék, a többi csak mellékes. Az önsanyargatás hosszú távon nem vezet jóra. Tudom, hogy önző dolog, de akkor is.
www.egy-lany-blogja.blogspot.com/2016/05/szeretnem-elfo…

Larawyn>!
Dodie Smith: Enyém a vár

„Hogyan lehet leírni a várudvarban játszó fényeket, az aranyszínben villogó ablakokat, azt a különös, ódon hangulatot, amely a régi festmények nézése közben csap meg bennünket?”

Harmincas évek, vidéki Anglia, egy omladozó kastély és egy zilált, hóbortos család hétköznapjai… ennél többet felesleges is mondani róla, mert a menthetetlen, álmodozó anglománoknak igazi guilty pleasure, a többiek meg így talán bele se kezdenek. :)

(A könyv háromnegyedétől már szinte csak bosszankodtam, de az alaphangulat miatt nálam azért újraolvasós lesz.)

5 hozzászólás
Agatha>!
Dodie Smith: Enyém a vár

Mindig rá kell döbbenjek, mennyivel érettebbek voltak elődeink a generációmnál, a mai 17 évesekről nem is beszélve. Tudom, hogy muszáj is volt hamarabb felnőniük – gondoljunk pl. az első világháborúra, de akkor is, irigylésre méltóan roppant széleskörű ismereteik voltak a zenéről, az irodalomról.
A könyvet a fülszöveg szórakoztatónak nevezi, én inkább elgondolkodtatónak írnám.
Cassandra a maga 17 évével tökéletes elegye a fent említett korai felnőttségnek és a kislánynak, aki épp csak kezdi magát nőnek érezni, kezdi felfedezni érzéseit a másik nem iránt. Ajánlójában Rowling az egyik legfantasztikusabb hősnőnek nevezi, én pedig hozzáteszem: és a legelképesztőbb is, irigykedem a szabad életéért, a nem mindennapi családjával pedig nagyszerűen és néha bizony eléggé szokatlan módszerekkel boldogul.
Summa summarum: nagyon más, mit amit vártam, a központi elemét inkább a felnőtté válás kiteljesedésében érzem, mint a romantikus szálban. A napló stílustól tényleg életszerű, és a humora is annyira egyedi, kicsit melankolikus, kicsit fanyar, eléggé angol.
(Most láttam, hogy az eredeti kiadás éve 1948 – tényleg érezni rajta, pontosabban azon lepődtem volna meg, ha mai körülmények között élve képes lett volna ezt a történetet ma megírni valaki.)

Laura_Bakos P>!
Dodie Smith: Enyém a vár

Ez volt a leginkább várt könyv számomra, mert nagyon érdekelt a történet, meg láttam a filmet, így itt volt az idő kézbe venni, és elolvasni. Nem csalódtam, bár arra is fel voltam készülve.
A film jobban átjött, bár a könyv sem volt rossz, csak előbbi jobban bejött.
Nekem tetszett, ajánlani tudom csak.


Népszerű idézetek

VNoémi>!

Milyen sok ideig tart leírni mindazt a gondolatot, ami az ember fejében egy perc alatt megfordul!

30. oldal, 2. fejezet

VNoémi>!

– Néha egy kívülálló jobban tud tanácsot adni…

21. oldal, 2. fejezet

2 hozzászólás
VNoémi>!

[…] az őrült és a zseni nincs messze egymástól.

383. oldal, 15. fejezet

VNoémi>!

De ki mondta neked, hogy mindig mindent meg kell értened? Néha sokkal jobb az egész, ha nem érted.

371. oldal, 15. fejezet

VNoémi>!

[…] a művészet feladata nem a kinyilatkoztatás, hanem hogy reakciót váltson ki az emberekből.

423. oldal, 16. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Simon Cotton
VNoémi>!

Ha valamilyen történetet kell kitalálnom, órákig tart, mire egy oldalt kipréselek magamból; a valóság áradata leírásának viszont csak az szab határt, hogy milyen gyorsan tud az ember lejegyezni.

36. oldal, 3. fejezet

Babó_Buca P>!

Nem emlékeztetett valamire, amikor Miss Marcy közölte, hogy Scoatney Hallban újra indul az élet? Nekem rögtön a Büszkeség és balítélet jutott eszembe, amikor Mrs. Bennet boldogan újságolja a hírt, hogy a Netherfield-ház végre elkelt.

33-34. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Mrs. Bennet
Babó_Buca P>!

De szeretnék egy Jane Austen-regényben élni!

34. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jane Austen-regény
1 hozzászólás
VNoémi>!

– Nem lenne tisztességes a valláshoz menekülni, csak azért, mert az ember pillanatnyilag éppen boldogtalan- jelentettem ki derűsen, mintha engem az egész csak elméletileg érintene.
– Épp ellenkezőleg! A vallás ekkor segíthet a legtöbbet.

296. oldal, 13. fejezet

Babó_Buca P>!

– […] De szeretnék egy Jane Austen-regényben élni!
Azt mondtam, én inkább Charlotte Brontë-t választanám.
– Melyik lenne jobb: Jane egy kis Charlotte-tal vegyítve, vagy fordítva, Charlotte egy kis Jane-nel?

34. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Charlotte Brontë · Jane Austen · Rose Mortmain

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Charlotte Brontë: Jane Eyre
Charlotte Brontë: A lowoodi árva
Frances Hodgson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője
Jean Webster: A kismama
L. M. Montgomery: A kék kastély
Szabó Magda: Születésnap
L. M. Montgomery: A Mesélő Lány
Eleanor H. Porter: Az öröm játéka örök
L. M. Montgomery: Ezüst Erdő úrnője
L. M. Montgomery: Anne válaszúton