Tartsd ​meg a sziklát 5 csillagozás

Zseniális poéta.

Elmaradt vezeklés

Nagyisten, ha sem ördögi amnézia,
mely műved, a Teremtést a semmibe lökné vissza,
sem az ősbozót
nem rejthette előled Ádámot,
a lázadása dölyf-magasából téged aláfokozót,
kit, hogy a mindentudás rettenetes csodájából kizárod,
sértett,
és pártütése majdnem istenné tett,
bár arányaiban, akár a nyű,
kit a sátán ragyogásától bíbor visszfényű
országalma megkísértett,
noha tudta, eléred
s minden ízét nyomtatóló-konokon átjárod,
ki bujdokolt buja asszonylabirintban, üzekedett térden
– csak a majom emberszabású, nem az éden-,
Nagyisten, te, aki elűzted Ádámot,
orcája verítékével
sisteregtettél el
egy eszmélni érdemes ábrándot,
Te tudod,
titkolván tetszésed, leplezve undorod,
kívül állván vétken és erényen,
–olykor a cédaságnál romlottabb a szemérem-,
Neked tudnod kell, hol vannak
fattyai a patkánylelkű, sakálfejű kannak,
ugyan át mivé alakultak
a vész-időn szertefutók, a félelemtől bűzhödő meglapultak,
a bandába verődve vacakul bátrak,
kik hernyótalpak oltalmas nyomában halottakról halottakra hágtak,
szemhatáruk csak ily hősi magaslatról tágas,
s ha védtelen élőkre leltek,
vakmerővé könyörtelenedtek,
eufóriásan megáradt a nyakukba akasztott dobtáras…
és mert gyávák, náluk a bosszú
gyönyöre hosszú.

Nagyisten, neked látnod kellett azt a falkát,
ahogy a tankágyúk zárótüzében összesült országhullát falták,
szaglanak, akár a pöcegödör,
szégyent: darab időnyi tisztítótüzet arcuk nem tapasztalt,
képükön a bőr
pufajka-vastag aszfalt.
Istenem, látnod kell az istentelen brancsot,
az EMBERTELEN parancsot
önszorgalmú kutyaként lihegte túl,
irgalmasságos lényed sosem okul?
Teremtményeidben nincs annyi alázat,
hogy szívünkben legyen a Te házad,
a megváltáshoz a szelíd Jézus itt kevés,
ha nincs számonkérő bűntetés,
a vezeklés, a megigazulás elmarad,
s a gonosz mindig teljhatalmat nyer általad,
hiába tiéd az ország, a hatalom, a dicsőség,
ha engeded, a magyar életfát kidöntsék,
tiszted, hogy az ellened vétkezőket feloldozod,
de a nemzet Júdásainak megbocsátani nincs jogod.

Ha mi nemi is, Neked tudnod kell, hova lettek ők,
a sortüzeket mészárló-szenvedéllyel elrendelők,
hol a vallató,
– magad sem hinnéd, anyától való,
ki perverz önajzások delején lebeg,
csökött hímcsonkját gumibottal toldotta meg,
kezében a brutális fallosz,
s hogy a szabadságharcos lányban megtermékenyítse a halált,
fölhatolt vele a méhfalhoz,
hol az orvos, ki ott csak a kín parázzsal telt fészkére talált,
ki esküjét megtagadva
a vére szabadság-magzatot kikaparta?
Nagyisten, mert egyetlen egyszer szembeszállt, dacolt Veled,
kiűzted Ádámot, hogy megvédd édened,
de velünk mi lesz,
hová forduljunk, kihez?
Miért nem űzöd ki végre őket,
az Ádámnál ezerszer bűnösebb vétkezőket?

Budapest, 1996.augusztus