Valamennyien tudjuk, hogy a vietnami nép az utóbbi évtizedek legtöbbet szenvedett népe. Előbb a francia gyarmatosítók, majd az amerikai intervenciósok ellen kényszerült hősies ellenállásra. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy előbb tudtak fegyverrel bánni, mint ahogy a betűt ismerték volna. Pedig Vietnam békére termett, gyönyörű szép ország. Dús őserdeibe vezet el bennünket Doán Giói, a népszerű vietnami író, hogy tanúi legyünk a felszabadító háború első szakasza egyik lélegzetelállítóan izgalmas epizódjának, amikor francia zsoldosok és vietnami hazafiak egyszerre indulnak egy hajdani fegyverraktár felkutatására.
Hajsza a fegyverekért 33 csillagozás
Eredeti cím: Cuộc truy tầm kho vũ khí
Eredeti megjelenés éve: 1962
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Delfin könyvek Móra
Enciklopédia 1
Most olvassa 2
Várólistára tette 10
Kívánságlistára tette 5
Kiemelt értékelések
Ifjúsági kalandregény a Vieth-Minh idejéből, a francia megszállók elleni függetlenségi harc kellős közepéből. Bár a regény irodalmi kidolgozottság szempontjából a sorozat regényeinek átlagához mérten sem nagyon üti a szintet, azért érdekes betekintést ad ebbe a sorozatos megszállások és harcok dúlta világba.
A regény fókuszában egy kincskeresés áll: egy maroknyi elszánt ellenálló a japán megszálló fasiszták által elrejtett fegyverraktár felkutatására indul. A felderítő raj dzsungelbeli menetelése inkább monotonnak mondható, mintsem cselekménydúsnak, ezt az elbeszélő a bátor vállalkozókra leselkedő veszélyek, köztük a dzsungel, a természet kihívásai mellett a főbb szereplők gyerekkorát megvilágító flash-backekkel próbálja ellensúlyozni. Ezek a beiktatott élettörténet-foszlányok sok mindent elárulnak a korabeli vietnami viszonyokról, a háború által kiváltott káoszról, családok széteséséről, megannyi emberi tragédiáról, az árvaságra jutott, katonaság által nevelt gyerekek életéről. A közös sors, a szenvedés az, amely a szétmálló emberi viszonyok helyett újakat hoz létre, a szükségben egymásra szorulókat közösségbe kovácsolja, a szeretet és az ebből fakadó nyugodtság és határozottság ad erőt az ellenállásra – sugallja a narrátor. Maga a fő cselekményszál, bár természetesen néhol didaktikusan (az ellenállók erényeit, erkölcsi értékrendjét hangsúlyozva) és kissé sarkított karakterek révén, a háború jellegzetes magatartásformáit, tipikus alakjait, helyzeteit sorakoztatja fel a bátor, áldozattól vissza nem rettenő ellenállótól árulókon, kollaboránsokon át a foglyait embertelenül kínzó ellenfélig. Természetesen a regény korántsem független ideológiai szempontból, de szerencsére kellően mértéktartó ahhoz, hogy ne zavarja túlságosan az olvasót.
A regény 1962-ben jelent meg először, japán és francia megszállás után és az újabb, talán az elbeszélő által is sejtett megpróbáltatás előtt. Ezért is érdekes a regény lezárása: a stafétabot átadásával a fegyverekért való hajsza befejeződik ugyan, az őrködés és a harc azonban nem, hiszen csak egy kis csata volt ez a nagy háborúban, amely mintha soha nem akarna véget érni.
Ööö, hát egy kisfiúnak biztos igazán kalandos élményt nyújt, de én az elején csak kapkodtam a fejem, annyira összefüggéstelenül jöttek részletek a könyvben, néha azt se tudtam, hogy most a múltban vagyunk vagy a jelenben, vagy mi van… csomó olyan részlet is belekeveredik, aminek igazából nincs jelentősége. Aztán amikor végre Dungék elindulnak, onnantól jobb lesz, bár a két csapat meglehetős különbséggel indul útnak, még a faluból is, mégis hirtelen ott vannak egymás nyakán… A szereplők egyike sincs kidolgozva, mondjuk a célkorosztály nem is igényli ezt, kapunk helyette vadállatokat, mérgezést, nyilazást, lövöldözést, csihi-puhit :-D Néha olyan érzésem volt a megfogalmazásban, mintha képregényt olvastam volna, mind a cselekményeknél, mind a párbeszédeknél. Ráadásul néhány katonai párbeszédet (pl. a különleges osztag rádiózását a bombázáskor) igencsak irreálisnak véltem.
Felejthető kis történet, ami szerencsére nem volt hosszú. :-D
Jó kis történet volt, bár nem sok cselekmény volt benne, leginkább csak meneteltek az őserdőben, és néha az ellenséges csapatok meglátták egymást, a végén pedig a nagy összecsapás. Oké, néhányan meghaltak közben, de ez sem emelt igazán az adrenalinszintemen. :)
Viszont érdekes volt megismerkedni a vietnami irodalom egy kis szeletével. Egy biztos, egy tulajdonnevet sem sikerült helyesen kimondanom… ezt még gyakorolni kell! :)
Ez bizony nem a Vietkong-ról, vagyis a 60-as évekbeli vietnami-amerikai háborúról, hanem az azt megelőző, Vietminh-ről szól, azaz a Ho Si Minh vezette vietnami-francia konfliktusba enged betekintést, miközben kapunk egy kis történelmi háttérinfót a második világháborús japán megszállásról is. Szóval itt még nem volt A szakasz és Rambo-t sem kell várni! :)
Jó, az ideológiai hatás benne van, de e nélkül nem is működött abban az időben semmi. Egyébként nem rossz történet, ha leszeded róla a mázat és meglátod a történelmet „alatta”, mert ott van, csak észre kell venni! :)
* * * *
Érdekesség, hogy amikor Vietnamban, 1962-ben megjelent a könyv, akkor kezdték délen, a VDK-ban az amerikaiak kiépíteni a Stratégiai Falu programot, amivel rendesen maguk ellen haragították az egyébként is sokszor az északiakkal szimpatizáló falusi tömegeket. Aztán jött 63-ban a Kennedy-gyilkosság, a meggyilkolt elnök helyét Johnson vette át és 64-re már 16 ezer főre növekedett az amerikai haderő Dél-Vietnamban – - > az USA benne találta magát a Vietnami „szószban”, amiből nagy veszteségekkel csak 1975-re tudott „kikecmeregni”.
Ez a könyv a vietnami-francia előzményekbe enged bepillantást.
Érdekes volt vietnami szempontból átélni az eseményeket, bár a könyv még nem az igazán durva amerikai támadás, hanem a francia megszállás idejében játszódik. Versenyfutás egymás ellen az elrejtett fegyverekért. Fogság, ravaszság, gonoszság, kegyetlenség és egymásra találás, hősiesség: minden volt benne, ami egy izgalmas kalandregényhez kell. Az ifjúságnak ajánlom, bár lehet, hogy manapság már nem olvasnak delfin könyveket?
Alapjában véve sokkal rosszabbra számítottam ideológiai téren. :)
Persze már a kezdeteknél tudjuk, hogy a „jók” győznek, de azért kellően izgalmas kis ifjúsági történet ez.
Valljuk be ez nekem erősen komfortzónán kívül esett. Nem baj az, ha fiús, kalandos a téma, de ez most tájegységben, témában is nagyon messze esett, nem igazán tudtam átérezni, átélni. Inkább abban láttam az erősségét, ahogyan bemutatja egy lány szerepét a háborúban mint ápolónő illetve az áldozatvállalását valamint azért, ahogy egy-egy helyi lakos példásan állt helyt, nyújt segítséget a bujdosó, háborúban résztvevő fiataloknak. A Delfin könyvek megszokott szintjénél azonban még ennek ellenére is lentebb van ez a mű. Érdekes kitérő, ismerkedés volt a vietnámi irodalommal.
Nem érte el annyira az ingerküszöbömet. Pozitív, hogy rövid, hamar elolvasható.
Tudtam, hogy a franciák megszállták Vietnámot, és azt kell mondjam, ők se bántak jobban a megszállottakkal, mint más. A háború, a nyomor leírásával máshol is találkozunk.
A könyv próbálja megfogni a (40 évvel ezelőtti) fiatalokat, hogy itt kérem szépen, kincskeresés lesz, fegyverek csata meg minden, de valahogy szétesik, néha irreális meg illogikus.
De az biztos, hogy régen egy Delfin-könyvnek saját aurája volt.
Népszerű idézetek
– Komolyan mondtam! – szólt Nghia mérgesen. – Ti csak menjetek tovább holnap. Én meg itt maradok és elintézem őket. Erről a dombról egyetlen golyószóróval akár egy egész századot is megállíthatok!
– No persze – jegyezte meg valaki a fa mögül –, mert az ellenségnek csak vaktöltényei vannak… Sőt, a ronda repülőgépei is elfogytak már.
128. oldal
Dung arca már merő egy víz volt. Nem nyugtalankodott. Tudta már korábbról, mit jelent megsebesülni. Tépést csinált a trikójából, óvatosan bekötözte a sebet. Még a sapkáját is a kötés fölé szorította, nehogy átnedvesedjék. Mert nincs veszedelmesebb, mint ha víz ér a sebhez, és a homokos földtől besározódik. Nem egy partizántársánál látta már, hogy jelentéktelennek tűnő sebesülésüket elhanyagolták, az elmérgesedett, és nem volt többé segítség: belehaltak a vérmérgezésbe.
30. oldal
A mérges kígyótól megmart katonát már nem lehetett megmenteni. Egész teste elszíneződött. Társai dzsungelkéssel próbálták szétfeszíteni a száját, hogy orvosságot öntsenek belé, de hiába, a nyelőcsöve már megbénult. Keservesen fuldokolt. Lo Rang főbe lőtte, és káromkodott:
– Hová dugtad a szemed, ember, hogy egy kígyómarás így elbánt veled?!
70. oldal
– Mindezzel együtt mégiscsak a fiad vagyok! Apám! Ha egyszer már megmentetted az életemet, tégy még egy próbát velem! Esküszöm, hogy hűségesen követlek! Engedelmes leszek, ahogy a bivaly is engedelmeskedik a gazdájának!
[…]
Kis tűzsugár csapott ki a csőből. Egyetlen villanás, és egy árulóval kevesebb volt a földön.
170. oldal
Alig fél óra múltán az ellenség gépei mindent lebombáztak, a sebesültek 1-es barakkja pedig égett. Semmi, de semmi reményünk, hogy ennek az alig tizenöt esztendős úttörőfiúnak az életét megmentsük. A körzet orvosára bíztam őt, és meghagytam, hogy föltétlenül le kell vágni a lábát. Talán szerencséje lesz…
8. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi 96% ·
Összehasonlítás - Gyertyán Ervin: Ítélet Hanoiban ·
Összehasonlítás - A. M. Howell: Az elveszett titkok kertje 85% ·
Összehasonlítás - Böszörményi Gyula: Nász és téboly 97% ·
Összehasonlítás - Rick Riordan: Az utolsó olimposzi 97% ·
Összehasonlítás - Sharon Cameron: Beszüremlő fény 96% ·
Összehasonlítás - Szabó Magda: Abigél 95% ·
Összehasonlítás - Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény 95% ·
Összehasonlítás - Kiss Judit Ágnes: Kórház az osztályteremben 95% ·
Összehasonlítás - L. M. Montgomery: A kék kastély 94% ·
Összehasonlítás