Text 225 csillagozás

Dmitry Glukhovsky: Text

Az ​okostelefon lassan a mindenünk: személyiségünk menedéke, lelkünk nagyfelbontású tükre, emlékeink szabadon bővíthető tárháza. Bizalmas vallomásaink és kisebb-nagyobb hazugságaink, örömeink és sérelmeink megbízhatónak vélt őrzője, amelynek nemcsak arról van tudomása, hogy az adott pillanatban hol tartózkodunk a térképen, hanem arról is, hol tartunk épp személyes kapcsolatainkban vagy karrierünkben. Ám miközben mobilunk egyfajta megnyugtató biztonságérzetet nyújt, egyúttal nagymértékű kiszolgáltatottságot is magában rejt – ha elveszítjük, egész privát életünk kerülhet illetéktelen kezekbe.

Miután hét évet töltött ártatlanul börtönben, Ilja hazatér, hogy újra felfedezze magának Moszkvát – zsebében egy rendőr százados kalandos körülmények között megszerzett iPhone-jával. Ennek segítségével próbál tájékozódni az időközben idegenné lett városban, eligazodni a korrupt rendőrök és nehézsúlyú maffiózók sötét üzelmeiben, választani bosszú és megbocsátás között. Mindeközben egyre… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Helikon, Budapest, 2018
444 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634790600 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
Helikon, Budapest, 2018
444 oldal · ISBN: 9789634791386 · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Ilja Lvovics Gorjunov · Petya Hazin (A Geci) · Vera

Helyszínek népszerűség szerint

Moszkva


Kedvencelte 27

Most olvassa 17

Várólistára tette 231

Kívánságlistára tette 211

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Dmitry Glukhovsky: Text

Ó, Oroszhon! Borscs és pelmenyi! Meztelen didergő nyírfák a télben! Alkoholmérgezés! És persze: a cároktól való függőség, a merev hierarchiák hona, a hely, ahol a te istened a rendőr, a rendőr istene a cár, a cár istene pedig… hát, lehet, hogy az Isten, de az is lehet, csak a pőre vágy, hogy továbbra is cár lehessen. Az ország, ahol a hatalommal szemben nem lehet igazad, vagy ha igazad van, az még rosszabb, mert hét év letöltendő jár érte.

Glukhovsky regénye első ránézésre direkt támadás az olvasó igazságérzete ellen: Ilja, a nemes lélek szembeszáll egy bedrogozott zsaruval, aki leckét ad neki az alárendelt és fölérendelt szerkezetek alkalmazásából, és hét szűk esztendőre a hűvösre küldi. Ilja fortyog, de kitart, leüli a büntetést, ám mire hazatér, újabb csapások várják, és végül nem talál egyéb célt magának, mint a bosszút. Elindul hát, hogy „beszédbe elegyedjen” Petyával, a rendőrtiszttel, aki annak idején legurította a lejtőn – és eme találkozás eredményeképp hozzá kerül a szerv mobiltelefonja. Ezen a ponton válik diverzifikáltabbá a szöveg, mert innentől kezdve nem puszta bosszúdráma van előttünk, hanem egy nagyon intelligensen felépített, egzisztenciális filozófiát a technológiai kérdésekkel elegyítő kérdésszövet, ami azt boncolgatja, mennyire függ az ember saját kütyüitől. Az nem kérdés, hogy nagyon – de vajon akár a teljes azonosulás is elérhető tettes és áldozat között, ha a híd egy olyan okostelefon, amivel rekonstruálni tudjuk egykori gazdája teljes emlékezetét, vágyait, bűneit, terveit, emberi viszonyait? Akár még az emberi agynál is hibátlanabbul? Hm. Lehet, az ember nem akkor hal meg, amikor a szervei leállnak. Hanem mikor már a Facebook-profilja sem aktív.

Okos, lendületes könyv – van neki lelke. Csak egy tanácsot adnék Glukhovskynak: kicsit mérsékelje a szószátyárságát. Úgy vélem, ennél puritánabb mondatszerkezetekkel, de főleg gazdaságosabb adatközléssel is ugyanígy lehetett volna ábrázolni ugyanezeket a viszonyokat.

(Sokáig – még fél perccel ezelőtt is – úgy volt, hogy előbbi fenntartásaim miatt csak négy csillagot kap. De aztán úgy voltam vele, hogy maga Ilja megérdemel egy fél csillag pluszt. spoiler)

13 hozzászólás
gesztenye63>!
Dmitry Glukhovsky: Text

Tudnivaló, hogy Glukhovsky már a Metró-regényekkel is politizált, persze a posztapokaliptikus köntös mögé bújtatva. Állítom ezt annak ellenére, hogy egy rövidke próbálkozást és sokszori beleolvasást követően, ez a trilógia mind ez idáig kimaradt az életemből. Azonban még jól emlékszem arra, hogy Artyom története is számos utalást tartalmaz az orosz aktuálpolitikai, társadalmi viszonyokra, ide értve a kommunista idők hagyatékát is.
A Text pedig, egy rendkívül friss, roppant intelligens, szórakoztató köntösbe bújtatott, rafinált vádirat Putyin cár rendszere ellen. Bár legújabb kori „újraszövetségesünk” a könyv lapjain csak hírében tűnik fel, de mérgező szelleme mélységesen átitatja a regény minden sorát, a szereplők dialógusai, mintha csak az egykori hírhedt KGB, vagy a ma regnáló FSZB titokba zárt helyiségeiből szivárogtak volna ki.
Ilja Gorjunov, az iPhone korának Raszkolnyikovja, mint karakter pedig igazi csemege a kortárs orosz prózát kedvelőknek. A regény lapjain majdhogynem népi hőssé viktimizálódó Ilja hétköznapi, banális sorsán keresztül gyönyörűen feltárul az a nyers érdekek, torz értékek mentén felépített, tökéletesen működő rendőr/maffia-állam, amely képes egyben tartani, a kommunista szovjet idők után néhány rövid éven át a helyét kereső, kissé megtépázott orosz medvét, amelynek egyre erősebb a morgása, sőt alkalmanként már harsogó üvöltését is hallani.
Ilja a zavarodott kisember, látszólag bármely korok, bármely elnyomó államának fogaskerekei közé kerülhetne, de Glukhovsky garancia arra, hogy a helyszín csakis Moszkva lehet, az események csakis a tágas proszpektek fái alatt, a hruscsovkák falai között, a metró, vagy az elektricska szerelvényeiben történhetnek hősünkkel.
A cselekmény feszültsége – a fülszövegben írtak szerint – valóban úgy fokozódik, hogy szinte thrillert olvasunk. De ne tévedjünk, ez egy súlyos lélektani, és egyben társadalmi dráma, ami pont így, pont ezek között a díszletek között, jelenleg nem történhet sehol másutt a világban, csakis Vologya cár birodalmában.
Kiváló írás, feltétlenül ajánlom.

Ezüst P>!
Dmitry Glukhovsky: Text

Szomorú történet ez. Számomra főként azért, amit a mobiltelefonunk hatalmáról mesél, meg arról, hogyan lopja el a mobil észrevétlenül a társas kapcsolatainkat, a jó beszélgetéseket, a tartalmas együttléteket – az egész életünket. Hiszen nincs is jobb ellenszere az unatkozásnak vagy a nem-csinálok-épp-semmit-csak-jelen-vagyok állapotából fakadó feszengésnek, mint gyorsan előkapni a telefont, és öncélúan nyösztetni egy kicsit két megálló között. Legalább addig sem kell a másik szemébe nézni. Miközben pedig a közvetettet és mesterségeset választjuk az emberekkel való közvetlen kommunikáció helyett, mindent megörökítünk, dokumentálunk, számtalan fontos információt őrzünk a telefonunkban. Élőben mintha mindenki irtózna attól, hogy kiadja önmagát, de legyen csak kéznél néhány trükkös alkalmazás, és az emberek már-már nyugtalanítóan őszinték és meggondolatlanok lesznek, itt egy szem előtt hagyott jelszó, ott egy érzékeny adatot tartalmazó levél, röpülnek a csipkebugyiban vagy egy szál alsógatyában lőtt fényképek és a szemtől szemben kimondani soha nem mert szavak, melyeknek nyomát immáron örökre őrzi a telefon, pedig talán szebb vagy épp veszélytelenebb lett volna, ha élőszóban mondják el annak, akinek szánták.

Csoda-e, hogy az életét tönkretevő zsarun, Petya Hazinon bosszút álló Iljának elég megkaparintania a rendőr telefonját, és szinte nehézség nélkül sikerül teljesen félrevezetnie a srác ismeretségi körét? Petya édesmamájának, nem annyira édes papájának, mellőzött barátnőjének, feletteseinek, narkós és rafkós üzletfeleinek napokon át fel sem tűnik, hogy valójában nem Petyával váltanak üzeneteket. Nehezen is tűnhetne fel, hiszen Petya korunk hőse, okostelójának hála nem kényszerül arra, hogy személyesen jelentkezzen, de még arra sem, hogy hívást fogadjon. Amennyiben munkája és úri szeszélye úgy diktálja, csak dob egy rövid üzenetet, esetleg egy terjedelmesebb e-mailt az érdeklődőknek, és le van tudva minden. Mivel pedig telefonja minden üzenetváltást, telefonszámot őriz, a helyét átvenni nem is olyan bonyolult. Kaparintsd meg a telefonját, préselj ki belőle minden adatot az utolsó cseppig, és már bele is bújhatsz az illető bőrébe, senki nem fog gyanakodni. Nem számít, hogy Petya élete a legváltozatosabb bűnökkel terhelt, de méltatlanul sikeresnek, kényelmesnek és csillogónak tűnik. Ilja hiába veti meg Petyát, lassacskán vágyni kezdi mindazt, ami az életében érték: az anyát, a barátnőt, a szabadságot. Ám hiába minden, Petya anyja nem az ő anyja, Nyina nem az ő barátnője, az élet, amit eljátszani próbál, nem a sajátja. Még a telefon sem az övé, lopott az is. Örökké pedig képtelenség hazudni. De ha nincs elcsaklizott élet, talán Ilja sem létezhet tovább, hiszen nem maradt semmije, és belőle sem maradt semmi…

Borzongató és fájdalmas, csak úgy izzadt a tenyerem, miközben a regényt olvastam.

2 hozzászólás
n P>!
Dmitry Glukhovsky: Text

Nagyon lendületes, gyorsan olvasható, szinte le se tettem. De, egy dolog folyton a fejemben járt, mégpedig az, hogy lehet, hogy ennyi bizalmas, kompromittáló sms-t, e-mailt, videót, fotót megőriz és nem töröl egy nagyon zűrös ügyekben közreműködő (orosz) rendőr? Nap mint nap utazva a buszon, metrón, az emberek sokszor szájukat eltakarva, elfordulva az utasoktól beszélnek, írnak a telefonjukba, vigyázva, senki ne hallja, ne lássa, ne tudja mi történik velük. Itt meg egy egész élet és annak éppen a nagyon nem publikus része tárul fel egy gombnyomásra. Tudom, nem születik meg a regény, ha ez nincs így.
Ennek ellenére tetszett a könyv, gondolkodtam is, hogy hány csillagot adjak, végül így döntöttem. Ettől még olvasásra ajánlom a könyvet, és a többiek értékelését is.

ppeva P>!
Dmitry Glukhovsky: Text

Hát ez félelmetes volt. Az a része is, hogy egy okostelefon (számítógép, jelszó, stb.) megszerzésével mennyire bele lehet folyni más életébe, mennyi információt lehet megszerezni róla. De nekem a háttér, az Oroszországról szóló részek még ennél is félelmetesebbek voltak. Szomorú és félelmetes a kiszolgáltatottság, szegénység, kilátástalanság, ahogy tömegek élnek, és fenyegető az a maffia, korrupció, törvénytelenség, dolce vita, amit a hatalmon lévők megengednek maguknak. És ez nem disztópia, vagy túlszaladt írói képzelet, hanem a valóság.
Szívszorító volt Ilja története, akit ártatlanul zárnak börtönbe hét évre, a pokoli zónába, hétpróbás bűnözők és korrupt börtönőrök kezei közé, elrabolva ezzel a fiatalságát, és annak a lehetőségét, hogy az élete sínen maradjon.
Kemény, feszültséggel teli, felkavaró, izgalmas olvasmány, letehetetlen. Külön plusz, hogy nincsenek bakik, sajtóhibák, elírások a szövegben, és a fordítás is remek, bármiféle döccenők nélküli.

Bleeding_Bride IP>!
Dmitry Glukhovsky: Text

Tyűha – valahogy így tudnám startból kifejezni ami bennem van, de azt hiszem, hogy Glukhovsky túl sokat adott ebben a kötetben ahhoz, hogy ezt ilyen szinten elbagatellizáljam.
Napok óta a hatása alatt vagyok, amit az elmúlt évben sem igen érte el egy olvasmányom sem. Annyi minden van ebben a regényben, hogy győzni kell megemészteni.
Egyszer is orosz, nagyon orosz. Azon morfondíroztam, hogy míg az orosz klasszikusoknak is van egy igencsak nehéz hangulata, a kortársak is beillenek a sémába, de mégsem hasonlítanak egymásra kicsit sem. Ha csak a történetet nézem, az zseniális, izgulós, de nem amerikai akciófilmesen. Intelligensen, emberien, logikusan felépített sztori, nincs benne semmiféle fantasztikus fordulat, minden rezdülés, érzés, karakter – minden – valódi. Glukhovskynak sikerült egy olyan könyvet írnia a kütyükről, amit Kepnes a Te-ben ígért.
Zseniálisan, hogy milyen egyszerűen bemutatja, hogy az elektronikai bizbaz függőségünk milyen egyszerűvé teszi, hogy valaki a bőrünkbe bújjon, csupán görgetnie kell…
Meg egyébként amiért ezt a regényt olyan cudar valódinak érzem, hogy hiába egy bosszúhadjáratról olvasunk, amiben első oldalakról kirajzolódik, hogy ki az ártatlan áldozat és ki a velejéig romlott rosszfiú, a történet során olyan szépen összemosódik a fekete meg a fehér, hogy rá kell ébredjünk, hogy sosem lehet ilyen sarkosan egy póluson kezelni senkit. Bármit is tett, bármivel is indokolja. Mindenki és minden összetettebb ennél.
A Text úgy késztet rá, hogy napokig filozofálj az élet dolgain, hogy közben azt olvasod, hogy valaki maszturbál egy idegen ember home pornó-ján a telefonon – talán nem is kell többet mondani. Meg nem is tudok, mert akkor vagy spoilerezek, vagy úgy belefutok, hogy eljutok a Jézuskától a géppuskáig.
Egy szó mint száz, instant kedvenc.

Tigrincs P>!
Dmitry Glukhovsky: Text

Glukhovsky jó szerző, érdemes rá odafigyelni, mert bőven megtette már az első lépéseket a sokoldalúsághoz vezető úton. Nagy kedvencem a Metró 2033, és a Text mutat is vele egyébként rokon vonásokat. Előbbiben a metróalagutak, utóbbiban a lélek legmélyebb bugyraiba szállhatunk vele alá, ezen kívül tegyük mellé azt a tipikus, de megfoghatatlan orosz életérzést, amely valahogy mindig jellegzetes erős érzelmi hatást ér el, akár egy posztapokaliptikus, akár a mai Moszvában vagyunk. Mondhatjuk még, hogy kicsit sem vicces szerző, bár a Textben volt egy olyan pillanat, amikor felnevettem, igaz, ez annyira cinikus és groteszk helyzet is volt egyúttal, hogy a fal adta a másikat.
Miért jó könyv a Text? Bár a helyénvaló kérdés inkább az, hogy hogyan éri el, hogy megkedveltem mindkét nehezen elfogadható főszereplőt? Hiszen Petya egy tankönyvi romlott zsaru, használja az embereket, sorsokkal játszik, meg még amúgy egy nagyképű bunkó is. Ilja szegény meg kész csőd, szerencsétlen és mintha mindig ő húzná a rövidebbet, a saját életében is csak mellékszereplőnek tűnik. A két alap esemény, amikor keresztezik egymás útját, kb tíz-tíz percben meg is határozza mindkettejük sorsát. Bár az én fixa ideám az, hogy ha Ilja spoiler, akkor nagy valószínűséggel nem sodródik bele a második eseménybe. Nagyon fontos eleme a könyvnek a szülő-gyermek kapcsolat, kevésbé a terheltsége, de sokkal inkább a felnőttkorban is (vagy élethosszig tartó) támogató vagy befolyast gyakorló hatásai miatt. Nagyon szép, torokszorító megoldás például ahogy egy ponton túl már nehéz szétválasztani, hogy kinek az anyjáról, érzéseiről – életéről van szó. Végeredményben, minden külső történet belsővé, sajáttá válik, amikor odafordulunk hozzá és átengedjük magunkon. Ebben az odafordulásban is nagyon erős ez a könyv. További rétege, ami magától értetődik: életünk és az okostelefonok, applikációk kapcsolata. Ez egy olyan viszony, amiben elmerülve könnyű elveszíteni és kiszolgáltatni magunkat. Nem is feltételenül a könyvben leírt módon, hanem mert valahogy eltereli a figyelmünket – kb mindenről. Adott esetben a saját életünkről. Talan nehezen elképzelhető, hogy ilyen szintre eszkalálódjon a virtuális élet, de láthatjuk magunk körül, hogy általában leginkább már csak egy dologban különbözünk egymástól e téren: a függés mértékében.

kratas P>!
Dmitry Glukhovsky: Text

Hónapok óta tologatom ezt a szegény könyvet, mert valahogy éreztem, hogy nem egyszerű olvasmány és nem azt az eredményt fogja hozni, amit várok, azaz nem kikapcsol és ellazít, hanem feszült leszek tőle és elkeseredett. Jelentem: jól tippeltem.
Ettől még szerintem zseniális az egész, ahogy Ilja fokozatosan belesüllyed Petya életébe és végig ott az érzés, hogy tudjuk, hogy mi lesz a vége, de azért reménykedünk, hogy van kiút… spoiler.
Szóval odavág rendesen a történet, spoiler.

Lisie87>!
Dmitry Glukhovsky: Text

Kicsit megviselt ez a regény. Nagyon olvastatta magát, és a feléig egészen jól haladtam vele, majd itt jött egy kis szünet, mert annyira befordultam tőle, hogy kellett valami más, valami vidámabb. Olyan szörnyű volt olvasni, hogy milyen könnyen fordulhat rosszra valaki élete, csak mert éppen rosszkor van rossz helyen. És utána nincs megállás. De nagyon érdekelt a történet, így miután picit felvérteztem magam, folytattam, hogy minél jobban megismerjem Petya életét, amit Ilja képes volt a spoiler telefonjából ( üzeneteiből) felépíteni.
Rég olvastam olyan történetet, aminek annyira izgultam a végén a szereplőért, hogy nem bírtam kivárni és amikor már csak 30 oldal volt, hátra lapoztam, hogy mi lesz a vége. spoiler
Sok leírás, töprengés, vívódás, orosz hangulat, de mindez bejött, ugyanakkor a kilátástalanság és az a fajta élet, ami Iljának jutott elszomorított. A sok rossz megülte a lelkem, de mégis megadom az 5 csillagot, mert nagyon jó munkát végzett az író.

Sai_home>!
Dmitry Glukhovsky: Text

Ezt a könyvet egyszerűen el kell olvasni.
Az orosz szerzők képesek olyan hangulatú világokat teremteni, amiket én nagyon szeretek olvasni, kissé letargikus, kétségbeesett, kilátástalan, szürke, egy-a-mindenki-ellen-típusú. Bár ez a könyv a jelenben játszódik, mégis a főszereplő számára egy teljesen más világ, hiába ismeri valamennyire, egyedül van, segítség nélkül halad előre, próbálja a vodkával megtámogatott elképzeléseit véghezvinni. Ebben a világban senkiben sem bízhatsz és félni kell mindenkitől, akinek a legkisebb hatalma is van. A legjobb stratégia, ha láthatatlanná válunk, nem keresztezzük senkinek sem az útját, nem keveredünk bele semmibe. Ha véletlen a legkisebb hatalomhoz is jutunk, akkor ellenségeket is szerzünk, ami Oroszországban igencsak kellemetlen tud lenni.
A könyv remekül megragadja a mai okosvilág egyik hátulütőjét, mégpedig, hogy szinte mindent meg lehet tudni valakiről, ha be tudunk lépni a telefonjába. Levelezés, üzenetek, képek, videók, ha rászánjuk az időt, akkor felépíthetjük az utóbbi pár hónapját (ameddig egy ilyen telefon kitart).
A történet egy fiatal srácról szól, aki látszólag remekül boldogul ebben a világban, mégis alkalmatlan arra, hogy benne éljen, mert hiányzik belőle egy fontos tulajdonság, a könyörtelenség.
Aki bírja az ilyen hangulatú könyveket, annak bátran ajánlom!


Népszerű idézetek

frtia>!

A nevetésben néha több az igazság, mint a szavakban.

304. oldal

Kapcsolódó szócikkek: igazság · nevetés
4 hozzászólás
Ezüst P>!

Húszéves korban a jelen még annyira csak jelen, hogy nem látszik át rajta a jövő, és nem piszkolja be a múlt.

43. oldal

Ezüst P>!

A földön úgy van berendezve az élet, hogy minden ember feltétlenül a pokolra kerüljön. Különösen Oroszországban.

172. oldal

7 hozzászólás
Ezüst P>!

Semmi sem egyesíti úgy az embereket, mint a közös vétek.

305. oldal

Tigrincs P>!

A tévének két rendeltetése van: hogy eltompítsa az embert, és hogy betöltse az ürességet.

369. oldal

Ezüst P>!

Tömeg volt a metróban, és mindenkinek a kezében telefon. Ott bent, a telefonban, mindenkinek volt valami érdekesebb dolga, mint idegenek tarkóját bámulni. A vonat csak lélek nélküli testekkel futott körbe-körbe. A technika csodája.

323. oldal

Ezüst P>!

A nagybetűktől és a felkiáltójeltől Ilja mindkét szemére megsüketült.

318. oldal

Ezüst P>!

Moszkvának elvarázsolt volt a földje, növekedési hormonokkal trágyázták: csak szúrd bele a vágyaidat, és kinő minden, ami kell, a jól fizető állás, a menő haverok, a legszebb lányok. Moszkva maga is megrészegedett önmagától, és mindenkit igyekezett leitatni. Minden lehetséges volt benne. És semmivel sem maradt volna belőle kevesebb, ha Ilja is lecsippenti kelő, édes tésztájából a maga kis boldogságát.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: növekedési hormon
Masni>!

Vannak emberek, akik után marad valami, és vannak emberek, akik után semmi sem marad.

(utolsó mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

John Cure: Hamu
Sienna Cole: Elmejáték
Sienna Cole: Az ígéret szép szó
Darja Desombre: A flamand csempék titka
Szergej Lukjanyenko: Kvázi
Caroline Kepnes: Te
Ruby Saw: A rezervátum titka
Chris Carter: Egy gonosz elme
Steve Cavanagh: Tizenhárom
Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz