Szomorú történet ez. Számomra főként azért, amit a mobiltelefonunk hatalmáról mesél, meg arról, hogyan lopja el a mobil észrevétlenül a társas kapcsolatainkat, a jó beszélgetéseket, a tartalmas együttléteket – az egész életünket. Hiszen nincs is jobb ellenszere az unatkozásnak vagy a nem-csinálok-épp-semmit-csak-jelen-vagyok állapotából fakadó feszengésnek, mint gyorsan előkapni a telefont, és öncélúan nyösztetni egy kicsit két megálló között. Legalább addig sem kell a másik szemébe nézni. Miközben pedig a közvetettet és mesterségeset választjuk az emberekkel való közvetlen kommunikáció helyett, mindent megörökítünk, dokumentálunk, számtalan fontos információt őrzünk a telefonunkban. Élőben mintha mindenki irtózna attól, hogy kiadja önmagát, de legyen csak kéznél néhány trükkös alkalmazás, és az emberek már-már nyugtalanítóan őszinték és meggondolatlanok lesznek, itt egy szem előtt hagyott jelszó, ott egy érzékeny adatot tartalmazó levél, röpülnek a csipkebugyiban vagy egy szál alsógatyában lőtt fényképek és a szemtől szemben kimondani soha nem mert szavak, melyeknek nyomát immáron örökre őrzi a telefon, pedig talán szebb vagy épp veszélytelenebb lett volna, ha élőszóban mondják el annak, akinek szánták.
Csoda-e, hogy az életét tönkretevő zsarun, Petya Hazinon bosszút álló Iljának elég megkaparintania a rendőr telefonját, és szinte nehézség nélkül sikerül teljesen félrevezetnie a srác ismeretségi körét? Petya édesmamájának, nem annyira édes papájának, mellőzött barátnőjének, feletteseinek, narkós és rafkós üzletfeleinek napokon át fel sem tűnik, hogy valójában nem Petyával váltanak üzeneteket. Nehezen is tűnhetne fel, hiszen Petya korunk hőse, okostelójának hála nem kényszerül arra, hogy személyesen jelentkezzen, de még arra sem, hogy hívást fogadjon. Amennyiben munkája és úri szeszélye úgy diktálja, csak dob egy rövid üzenetet, esetleg egy terjedelmesebb e-mailt az érdeklődőknek, és le van tudva minden. Mivel pedig telefonja minden üzenetváltást, telefonszámot őriz, a helyét átvenni nem is olyan bonyolult. Kaparintsd meg a telefonját, préselj ki belőle minden adatot az utolsó cseppig, és már bele is bújhatsz az illető bőrébe, senki nem fog gyanakodni. Nem számít, hogy Petya élete a legváltozatosabb bűnökkel terhelt, de méltatlanul sikeresnek, kényelmesnek és csillogónak tűnik. Ilja hiába veti meg Petyát, lassacskán vágyni kezdi mindazt, ami az életében érték: az anyát, a barátnőt, a szabadságot. Ám hiába minden, Petya anyja nem az ő anyja, Nyina nem az ő barátnője, az élet, amit eljátszani próbál, nem a sajátja. Még a telefon sem az övé, lopott az is. Örökké pedig képtelenség hazudni. De ha nincs elcsaklizott élet, talán Ilja sem létezhet tovább, hiszen nem maradt semmije, és belőle sem maradt semmi…
Borzongató és fájdalmas, csak úgy izzadt a tenyerem, miközben a regényt olvastam.