Szürkület 97 csillagozás

Dmitry Glukhovsky: Szürkület

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Földrengések és cunamik tombolnak Amerikában, Ázsiában, a csendes-óceáni szigeteken, majd a katasztrófák áradata Moszkvát is eléri.
Bár a kormányok és a tudósok igyekeznek mindenkit megnyugtatni, világos, hogy ennyi pusztítással az ember már nem tud megbirkózni.
És senki sem érti, miért bolydult fel a föld, mint egy haláltusáját vívó, óriási fájdalmakkal küzdő öregember.
Egyetlen ember van a világon, aki megszerezheti a kulcsot az események értelmezéséhez s talán leállításához is:
egy moszkvai fordító,
akinek rejtélyes kézirat kerül a kezébe.
Egy XVI. századi konkvisztádor naplóját kell lefordítania a titokzatos megbízó számára – s ahogy fejezetről fejezetre halad előre, a maják szent városát kutató, a yucatáni erdőkben hátborzongató kalandokat átélő hajdani spanyol katonákhoz hasonlóan ő is egyre közelebb kerül ahhoz a szent szöveghez, amely talán mindenre választ ad.

Eredeti megjelenés éve: 2007

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2012
262 oldal · ISBN: 9789630793483 · Fordította: Herczeg Ferenc

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Dmitrij Alekszejevics · Jurij Knorozov · Luis Casa del Lagarto · Nabatcsikov őrnagy · Szerafima Antonovna

Helyszínek népszerűség szerint

Moszkva · Kalakmul


Kedvencelte 7

Most olvassa 11

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 38

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Razor P>!
Dmitry Glukhovsky: Szürkület

No, ez érdekes menet volt. A Metró-trilógiával nálam már bizonyított Glukhovsky, így kíváncsi voltam miként is muzsikál az ismert terepen kívül. A fülszöveg alapján ez a regénye is nagyon izgalmasnak ígérkezett: közelgő világvége, titokzatos napló mely egy yucatáni expedícióról szól, csupa finomság, főleg, hogy szeretem a közép- és dél-amerikai kultúrákhoz kapcsolódó témákat. Sajnos a megvalósítás azonban nem nyerte el teljesen a tetszésemet. Számomra a sztori helyenként nagyon leült, a befejezés pedig szokatlan volt. (Nem olvastam még korábban mágikus realizmust, szóval lehet ez is bejátszott.) A mondanivalója átjött, de valahogy mást – bár nehezen tudnám megfogalmazni mit – vártam.

>!
Európa, Budapest, 2012
262 oldal · ISBN: 9789630793483 · Fordította: Herczeg Ferenc
Ibanez P>!
Dmitry Glukhovsky: Szürkület

„Nagyon fontos volt, hogy ne késsem le a pillanatot. Amikor tudod, hogy utoljára csinálod, a leghétköznapibb dolog is különös jelentőséget kap és különös élvezetet okoz.”

Második olvasásom Glukhovsky-tól (nem, a Metrót még nem olvastam, már elég türelmetlenül dobolnak a könyvek otthon a polcomon :-D). A történet alapjában véve jó, kalandos és elgondolkodtató is, az egy csillag levonást mégis azért kapja, mert bakker, néha majdnem elaludtam rajta (a jelenkori jelenetek eszmefuttatásainál, először a 80-100 oldal tájékán – mielőtt bezárják a fordítóirodát, aztán a vége felé, mikor nincs mit fordítani).

A könyv eleje nekem egész jól beindult, s bár felnőtt szereplős és az esős-hideg-szeles Moszkva a helyszín (az egyik legalábbis), nem kellett sok olvasás hozzá, hogy ne a Végtelen történet jusson róla eszembe :-D A legjobban a fejezeteket vártam, hogy mi fog történni a majás részeknél. Külön szeretem, amikor egy könyvben nem minden fikciós, illetve ezt az olvasó meg is érzi, olvasás közben rákerestem Diego de Landa-ra is. És azok a borzongós részek az üvöltéssel és a jaguáremberrel és az ajtó előtt álldogáló szörnnyel (juj, ilyen lehetett volna még sokkal-sokkal több a könyvben – Metró kötetek sivalkodását hallom a messzeségből, hogyaszongya: Minket! Olvass minket!).

A végén kicsit meglepődtem, más befejezést képzeltem, nem ilyen „mátrix-építészes” akármit :-D De végső soron jó volt így is, a végső jelenet pedig nagyon jól beilleszkedett (és kissé nyitva hagyta a kérdést, vajon megérte-e reménykedni, bár én itt inkább pesszimista vagyok)…

Összességében egy jó kis kötet, de unalmas részei miatt örültem, hogy megállt ennél az oldalszámnál. Egyszer olvasós darab, de nem bántam meg az olvasását, nem tántorított el az írótól (a Metróig semmi se tántorítana el úgyse) :-D

„…az ember, akinek alig hosszabb az élete, mint a kérészé, hasonló vigaszt kapott: a tudatlanságot és a könnyelműséget. Az örök élet ostoba illúziója – ez minden, amit az ember kapott, miután elveszítette a paradicsomot. És ezt nem lehet kiirtani belőle, mert a legaszályosabb lélekben is megterem a remény.”

MóroczMárk P>!
Dmitry Glukhovsky: Szürkület

Hogy a történet egy magányos fordítóról szól, kézhez kap egy régi maja korszakból származó krónikát.
Hogy fordítás közben derül ki, mintha vele is ugyanaz történne, mint a történet mesélőjével.

Hogy az egész ígéretesnek tűnt, egész felcsigázott ugyan mit hoz ki ebből az író…
Hogy aztán jött az utolsó 40 oldal és romba dőlt az egész. Hogy szerintem sokkal nagyobb potenciál lett volna a történetben.

Kicsit az az érzésem, hogy volt egy jó ötlete aztán félúton elakadt hogyan tovább és ez lett belőle.
Viszont tudtam izgulni a konkvisztádorokért, érdekes volt az útjuk.

De sajnos a vége miatt nem tetszett így az összekép annyira.

3 hozzászólás
Masni>!
Dmitry Glukhovsky: Szürkület

Ez a történet teljesen meglepett. Kicsit csalódtam benne, mert a Metro 2033 után egy pokollá változott Moszkva képét képzeltem magam elé. Ez volt az első mágikus realizmus, amit olvastam, és bár lassan haladtam vele, megértettem a történetet.
Egyes részek unalmasak voltak, viszont összességében végig izgultam a mi fordítónk életéért, és azért, hogy végre kiderüljön, hogy mi köze van a névtelen konkvisztádor elbeszéléséhez. Vártam, hogy kiderüljön, vajon mi is történt Casa del Lagartoval, és hogy vajon megmenekül-e.
Egyes részek félelmetesek voltak, pl. a jaguárember vagy az őrnaggyal való találkozás az éjszaka közepén.
És bár az utolsó fejezetig meg voltam győződve róla, hogy Dmitrij Aleszejevics bolond, és ezt az egész elbeszélést, a maja templomot meg minden természetfeletti dolgot beképzeli magának, a végén meglepődtem. Nem nehéz megérteni a könyv mondanivalóját, viszont egy ilyen történeten keresztül megfejteni nehéz volt. Elgondolkodtató egy mese.

chhaya P>!
Dmitry Glukhovsky: Szürkület

Vegyes érzelmek. Nehézkesen haladtam az olvasással. Főhősünk megfontoltsága, ahogy minden apró mozzanatot többször is átgondol, számomra nagyon lassú és fárasztó, ismétlődő nyafogásnak tűnt. Az általa olvasott titokzatos maja krónika sem bilincselt le úgy, ahogy kellett volna. Ezzel szemben nagyon tetszett maga a történet: múlt és jelen összefonódása, a régi indán mítoszok és legendák becsempészése a 21. századi orosz nagyvárosba, ahogy semmi sem véletlen, hanem minden összefügg mindennel… Lebilincselő, ötletes, érdekes. Izgalmas is lehetne, ha a töprengő-elmélkedő részek nem lennének piszkosul túlírva.

kolika>!
Dmitry Glukhovsky: Szürkület

A szerző metrós világa beszippantott, így nem volt kétséges, hogy ez a kötetet is elolvasom. A főszereplő egy egyhangú, monoton életet élő fordító, akinek egy alkalommal korántsem szokványos fordítás jut osztályrészül. Feléled érdeklődése, s ahogy fordítja ezeket a lapokat (egyszerre csak egy fejezetet kap), úgy kezd változni körülötte a világ. A fordítás során kibomló történet a főhősünket is beszippantja, s fordítása során az expedíció érdekes, furcsa, borzongató napjai tárulnak elé. A fordító körül is minden változni kezd, titokzatos halálesetek történnek körülötte. Még a természet is kifordul önmagából. Dmitrij Aleszejevics életében elmosódnak a határok, már nehezen lehet megkülönböztetni a valóst a látomástól. Jobban szerettem, amikor a valós részekről olvashattam, de a legizgalmasabb a részek a naplóban olvasottak voltak.

DTimi>!
Dmitry Glukhovsky: Szürkület

Egy teljesen más téma, mint amit Glukhovskytól megszoktunk. Végig nagyon érdekfeszítő, igazi kalandregény amelyben könnyedén szökdécselünk az 1500-as évek Yucatán félszigete és a jelenkor Moszkvája között. Dzsungel, maja indiánok, konkvisztádorok, véres áldozatok, földrengések, éjszakába vonító démonok. Van itt minden. :)) A végén átmegy egy kissé filozófikusba, de így lesz kerek a történet.

Ákos_Tóth IP>!
Dmitry Glukhovsky: Szürkület

Glukhovsky a Metró 2033-mal instant beírta magát a legjobb kortárs orosz írók páholyába, hiszen hiába alkot populáris műfajban, apokaliptikus világképe és története legalább annyira irodalmi és jelentőségteljes, mint Szorokin groteszkebb, de elnagyoltabb univerzuma. Utána a Metró 2034 kapcsán az én szememben már megteremtette a Metró-világ elsősorban szórakoztató, kaland-jellegű vonalát, de ezzel nincs is semmi baj, csak tudni kell helyén kezelni az új irányvonalat.

A sztáríró egyéb könyveivel most először próbálkoztam meg, és mivel újabban a Futu.re a felkapott műve, direkt a ritkábban emlegetett Szürkülettel kezdtem a sort. Azt hiszem, az utalás, miszerint Dan Brown orosz megfelelője lenne Glukhovsky, kissé elnagyolt. A Szürkület, hiába szorult kicsit háttérbe a magyar piacon, valójában nagyon is jó, és a fent említett szépirodalmi síkon gondolkodva nagyon is komoly és elgondolkodtató regény lett! Az első felében végig a Sztrugackij-fivérek Egymilliárd évvel a világvége előtt című regénye járt az eszemben, hiszen ahhoz hasonlóan ez a mű is sokáig egy adott helyszínre, egy lakásra koncentrálódik, és a történet utolsó harmadáig főleg oda is van beszorulva – és Glukhovsky ezt a sajátos panel-fantasy hangulatot szerintem ügyesebben oldotta meg, mint a testvérek!

A regény legfontosabb és legszimpatikusabb motívuma egyrészt az orosz írásokban gyakran felbukkanó kicsi, jelentéktelen, szürke ember, akinek egy pillanatra az egész univerzum sorsa nyugszik a vállán, másrészt a szerethető, homályosan körülrajzolt, de mégis teljes mértékben megérthető főszereplőnk. A történet lebilincselő és izgalmas, talán csak a konkvisztádor naplójának a stílusát kell megszoknunk, különösen a regény elején.

Nem tudom, miért nem emlegetik ma már többet ezt a könyvet, de ékes bizonyítéka annak, hogy Glukhovsky-ban óriási lehetőségek vannak még a Metró-univerzum túl is – pedig azért már élből jár neki a jövőbeni klasszikusoknak kijáró tisztelet.

snowwolf P>!
Dmitry Glukhovsky: Szürkület

Hogy…szerettem a spanyol fordításokat. Hogy jelen volt a természetfölötti. Hogy a vége meglepett, de ugyanakkor tetszett is és nem is .

B_Petra>!
Dmitry Glukhovsky: Szürkület

Jól ir Dmitry Glukhovsky.
Egy vagy inkább két nem túl érdekes történetet olvastam felváltva, vagy össze fércelve, két világról, két emeberről fejezetről fejeztere, a forditóról és a konkvisztádorról, hogy lassan kibontakozzon egy rendhagyó „Világvége” story.
A könyv végi csavar engem is meglepett.
A könyv hangulata tetszett talán a legjobban.


Népszerű idézetek

Morpheus>!

Ezek között a könyvek között nőttem fel, de ez nem azt jelenti, hogy felnőttként végre otthonosabban éreztem magam a valódi világban, és időmet baráti ivászatoknak, a karrieremnek és a nők hajkurászásának szenteltem – mindazon tevékenységeknek, melyeket elvárnak egy olyan férfitól, aki két lábbal áll a földön. Nem, én éppúgy, mint előtte, próbáltam elrejtőzni a különböző kis fantáziavilágokban, amelyek olvasás közben kibomlanak, és hamis dimenziókat öltenek fel, mint azok a kis színes kartonfigurák a különleges gyerekkönyvekben, amelyek kiemelkednek a lapokról. Emlékeznek rájuk, ugye?

1 hozzászólás
Wormy>!

A hit olyan, mint a szerelem, nincs mit tenni, vagy van, vagy nincs.

126. oldal

1 hozzászólás
kkata76 >!

Amikor komolyan tanulmányozni kezdi az ember az ufójelenséget, nemcsak hinni kezd a földönkívüliekben, hanem meg is sértődik rájuk, amiért pont őt kerülik el.

112. oldal

Morpheus>!

…van egy egészen érdekes elmélete, amely szerint az egész világ, úgy értem, minden anyag és élőlény, annak a természetfölötti lénynek, talán úgy is lehetne mondani, hogy annak az istennek a megtestesülése, amelyet az emberek mindig próbáltak elképzelni, felfogni. Az ember pedig e szerint a meghat ározás szerint csupán az ő sejtjeinek egyik típusa. Az egész emberi civilizáció pedig nem más, mint egy rákos daganat ennek a szuperlénynek a testén. Hiszen a rák nem más, mint hogy a sejtek váratlanul megváltoztatják a viselkedésüket, ugyebár? Elkezdenek irányíthatatlanul növekedni, elpusztítják a többi sejtet és szövetet, áttétek alakulnak ki, melyekből újabb rákos daganatok lesznek, és mindez a hódítás és bekebelezés primitív, pusztító logikája szerint működik. A civilizáció ugyanilyen betegség, ugyanilyen hiba a természet genetikus kódjában, aminek következtében a csöndes és az ökoszférára nézve tökéletesen veszélytelen barlanglakó ember újfajta lénnyé, az eljövendő daganat csírájává változik. A civilizációval megfertőzött ember lázas tevékenységbe kezd, változásokat hoz létre a környezetében, ugyanolyan elvek szerint, mint a rákos sejtek. A mértéktelen és irányíthatatlan népességnövekedés, a nagy felfedezések és a gyarmatosítás korának metasztázisai, Kolumbusz, Vasco da Gama, Afanaszij Nyikityin és a többi… Ez az analógia természetesen sok minden másra is alkalmazható, vegyük csak az iparosítást, a globalizációt, az amazóniai és a szibériai őserdők kiirtását, a szén-dioxid-kibocsátást, azásványi kincsek kimerülését, a folyókba és óceánokba öntött veszélyes hulladékokat, a nukleáris szennyezést, az erőműbaleseteket. Mindez a sok katasztrófa annak a jele, hogy az emberiség ezt a magasabb rendű szuperorganizmust már csaknem teljesen megmérgezte, annyira, hogy lassan haldoklik. Elég morbid, emberellenes elmélet, meg kell hogy mondjam, de azért mégiscsak van benne valami, nemde?

Masni>!

Amikor tudod, hogy utoljára csinálod, a leghétköznapibb dolog is különös jelentőséget kap, és különös élvezetet okoz.

Kapcsolódó szócikkek: Dmitrij Alekszejevics
kkata76 >!

Krumpli, felvágott, tojás, sós uborka, majonéz – külön-külön mind csak egy élelmiszer, de ez éppen a mindennapok alkímiájának egyik olyan példája, amikor az egész több, mint a részek összege. Az Olivier-saláta a posztszovjet ember számára nem pusztán egy saláta, hanem kulturális szimbólum, amelynek asszociációs sora hosszabb, mint a Kreml fala.

170. oldal

Wormy>!

Az újévben az értelmetlensége a legjobb – hogy nincsenek sem etnikai, sem vallási gyökerei. Ez az ünnep semmiről sem szól, és éppen ezért mindenkié. Egy egyszerű naptári naphoz van kötve, nincsen se történelmi, se erkölcsi, se vallási, sem egyéb jelentősége, ez az egyetlen alkalom, amikor őszintén együtt ünnepelhetnek pravoszlávok, muzulmánok, buddhisták, oroszok és tatárok. Íme, a nemzetek és kultúrák közötti megbékélés ünnepe…

171. oldal

Morpheus>!

Ötéves koromban egyszer érdekes dolog tör tént velem. A szüleim elmentek valahová, engem meg otthon hagytak, mint máskor is gyakran; nyugodt, megbízható gyerek voltam, olyan magának való, hogy az, ha nem súrolta is az autizmus határát, anyámat és apámat felmentette minden erkölcsi kétely és a más gye rekek esetében normális szülői aggódás kötelessége alól. Ez a fiú nem rakoncátlankodik, úgy viselkedik, mint egy felnőtt, csöndesen építget valamit, vagy olvas a szoba sarkában, igazi angyal, nem ám olyan, mint a szomszédék gyereke.

4 hozzászólás
Morpheus>!

A hit olyan mankó, amelyre azok támaszkodnak, akik nem tudják, mit hoz a holnap. De az én életemet a munka olyan rutinossá és kiszámíthatóvá tette, mint a maja indiánokét a horoszkópjuk. Legalábbis egészen a legutóbbi időkig.
Egy kicsit gondolkodóba esem, amikor azt látom, hogy egy állam, amelyik évtizedeket áldozott arra, hogy elpusztítsa a hitet, de még a vallás iránti igényt is gyökerestül kitépje az emberek lelkéből, hirtelen elkezdi vetni a keresztet, földhöz verdesni a fejét, mégpedig olyan buzgalommal, hogy a legvallásosabb parasztasszony is a csodájára járna. Vajon hisz-e ez az állam a jövőben? Minek neki ez a mankó?

ViraMors P>!

A reggeli kávé a nagymamámnak ugyanolyan nagyjelentőségű szertartás volt, mint a maják és aztékok számára az emberáldozat. Rendkívüli ügybuzgalommal fogott hozzá mindig; ha ugyanazt csinálja valaki hatvan éven át minden reggel, különlegesen pontossá és finommá válnak a mozdulatai. Régebben, hála annak, hogy baráti kapcsolatokat ápoltunk Kubával, a kamrában egész sor bézs és barna kávésdoboz sorakozott. Rendkívül kifejező és tökéletesen kubai neve volt ennek a kávénak: !Café Hola! Az egyik ilyen kávésdobozt, amikor beköltöztem a lakásba, bontatlanul találtam, lehet, hogy a harmadik világháború esetére tette félre a nagymamám. Az illata természetesen már elpárolgott, magát a kávét ki kellett dobni, de a dobozát nem akaródzott, inkább megtartottam. Most ebben tartom a kávémat: minden reggel kinyitom, belélegzem a sűrű, fojtó kávéillatot, és eszembe jut a nagymamám.
Egy egész kis arzenált hagyott maga után, fából készült kis kézimalmot a kávé őrléséhez, réz kávékiöntőt, egészen kicsi, kínai motívumokkal díszített porceláncsészéket. A legjobban a kávédarálást szeretem, beleszórod a szemes kávét a kis kézi őrlőbe, és elkezded tekerni a nehéz fémkart, mint valami verklit. Eleinte lassan, akadozva indul, de ahogy a kávészemekből lassan illatos őrlemény lesz, egyre könnyebb forgatni – ideje újabb adagot beleszórni. Azután fel kell fordítani ezt a megható, fából készült kis szerkentyűt, és kiszórni belőle a finom, illatos kávéport a kávéfőzőbe. Ha már a gázon van a kávé, szigorúan tilos magára hagyni, különben megeshet, hogy a frissítő reggeli ital kortyolása helyett a gázrezsót kell sikálnod.
És ha mindezekkel végeztél, olyan öröm meginni ezt a kávét, amihez nincs fogható, talán egyszerűen csak azért, mert bűn lenne nem kiélvezni, ha már annyit fáradtál érte. A nagymamámnak igaza volt – ugyan kinek kellene azonnal oldódó granulátum ezek után. Én még az elektromos kávédarálót is kidobtam.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kerstin Gier: Smaragdzöld
Patrick Rothfuss: A bölcs ember félelme
Csurgó Csaba: Kukoricza
Mark Lawrence: Az Osheimi Kerék
Jonathan Swift: Gulliver utazása Lilliputban
Jonathan Swift: Gulliver utazásai
Rick Riordan: Neptunus fia
Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu
Pierdomenico Baccalario: A szikla őrei
Ransom Riggs: Üresek városa