Poszt (Poszt 1.) 114 csillagozás

Dmitry Glukhovsky: Poszt

A ​nem túl távoli jövőben járunk, az egykoron hatalmas Oroszhon már csak halovány árnyéka egykori önmagának. A főváros és a fellázadt régiók közötti polgárháborút követően az ország romokban hever, a távkommunikáció és -közlekedés lehetőségei minimálisra szűkültek, a túlélők többsége vonatállomásoknál kiépített erődökben meghúzódva folytat mindennapos küzdelmet a tömegpusztító fegyverek toxikus utóhatásaival. A „Széthullás” után Moszkóviára zsugorodott birodalom keleti határa a Volga mentén húzódik; az immáron hajózhatatlan, mérgező vizű folyó egyetlen megmaradt (és ezáltal kiemelt stratégiai fontossággal bíró) hídját ez egykori jaroszlavli abroncsgyár helyén létesített Poszt vigyázza.

Mi lehet vajon a másik oldalon? – pontosan senki sem tudja. A kínzó kérdés Jegort, a Poszt parancsnokának tizenhét éves mostohafiát sem hagyja nyugodni. A reménytelen szerelemtől és zenészi ambícióktól fűtött rebellis kamaszt egyre jobban vonzza a halálos ködbe burkolózó vasúti híd, amely… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Helikon, Budapest, 2019
444 oldal · ISBN: 9789634793823 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
Helikon, Budapest, 2019
444 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634793793 · Fordította: M. Nagy Miklós · Illusztrálta: Anastasia Ivanova, Eli Yatskerich

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Jegor · Griff · Misell

Helyszínek népszerűség szerint

Moszkva


Kedvencelte 7

Most olvassa 15

Várólistára tette 77

Kívánságlistára tette 80

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Dmitry Glukhovsky: Poszt

Túlírt. Nem kicsit. Nagyon.
Ez egy százötven oldalas kisregény sztorija, nem pedig egy ötszáz oldal felé kacsintgató, orosz vekni alapja.
Ebből következően fuldoklik az unalomban, mint a híd és a folyó abban a maró, zöld trutymóban, ami elsötétít mindent a nyúlon (hídon) túl.
Rejtőzik egy érdekes jelképrendszer a híd, a megszállottság és az egyre elhatalmasodó süketelés mögött, amit viszont a végtelenül vontatott cselekmény mellett nem vagyok hajlandó kiszálazni.
Pedig nyilván értem Glukhovsky mondanivalóját, átjön a Poszt világa, nyomaszt is a hangulat, ahogy azt egy szép, kerek posztszovjet (rém)álomban illik és szokás. Ámde egy ilyen kompakt, egyszerű eseménysorhoz ennyire bő lére eresztett töltelék szöveget nyomni, no ez mérhetetlenül irritált.

Ezüst P>!
Dmitry Glukhovsky: Poszt

A Farkaséhség című film óta tudom: jót nem jelent, ha csapzott, látszólag sorsüldözött nyomorult kér bebocsátást egy elhagyatott helyőrségbe. Glukhovsky legújabb regényének hősei is addig élnek nyomasztóan eseménytelen, de mégiscsak hellyel-közel békés életet – immáron a föld felett, bár még az apokalipszis utóhatásait nyögve – míg a látszólag erőst lestrapált Danyiil atya be nem támolyog az általuk biztosított posztra. (És akkor ide kérném most aláfestésként a fentebb említett film zenéi közül a Manifest Destiny című darabot.)

Míg azonban Danyiil atya át nem vonszolódik a homályba vesző hídon, melyet a helyőrség derék katonáinak, a határt védendő, őrizniük kell, a mindennapok bagatell izgalmakat ígérve suhannak el a poszton. Jegor, történetünk főhőse elgördeszkázgat, elgitározgat, kötelezően beleesik egy idősebb, szexi lányba, Misellbe, a maradék idejét pedig azzal tölti, hogy főállásban lázad, és menetrendszerűen összefeszül a mostohaapjával meg az anyjával.

Jegor tulajdonképpen ugyanolyan jóravaló gyerek, mint a Metró Artyomja, viszont pont annyival fiatalabb nála, hogy még épp kőkeményen kamasz legyen, mindaz pedig, ami ezzel az állapottal jár, képes annyira próbára tenni az idegeket, hogy a nyájas olvasó egy idő után úgy érezheti, feltétlenül és azonnal intravénás nyugtatóra van szüksége. A kamaszkor, tudjuk jól, pusztító dolog (ha nekem újra kéne élnem a sajátomat, rögtön kérnék egy kötelet), Jegor pedig nem tréfál, a sűrejiből ad ízelítőt, méghozzá némileg eszköztelenül. Oké-oké, nehezen lehet eredetibbé tenni a szokásos dumákat, miszerint hagyjá' má', anya, meg nem vagy az apám, ne mondd meg, mit tegyek, de szegény Jegor javarészt így és efféle, nem különösebben mély dolgokat kommunikál, amitől nem túl könnyű komolyan venni sem őt, sem annak tényét, hogy idő múltán ő marad az egyetlen, aki a közösség tagjai közül igazán tisztán látja, mekkora vész közeleg.

Igaz, megsejti még a mama is, a maga nem túl pravoszláv-kompatibilis kártyajósi tehetségével, de neki hamar balra elt vezényelnek anélkül, hogy – akárcsak a főbb szereplőket – kicsit többdimenzióssá tennék, pedig igazán reméltem (mivel Glukhovsky amúgy nem ügyetlen, ha lányokat kell papírra vetnie), hogy személyében majd egy meghatározó, árnyaltan ábrázolt női karaktert üdvözölhetünk.

Ugyanígy ott a potenciál a mostohafaterban, Griffben; van ugyanis valami egyszerre kínos és elnéző mosolyt generáló módon jópofa ezekben a – már a metrós univerzumból is ismert – bumburnyákokban, akik képtelenek kilépni annak a túltolt és fekete-fehéren férfias világnak a kereteiből, amiben szocializálódtak (mindegyik egykori katona vagy rendőr), és akiknek kommunikációját és érzelmi reakcióit is ez a közeg határozza meg, illetve teszi korlátozottá, akik disznó módra zabálnak, evés után böfögnek, napokig nem váltanak trikót (az aranyból készült kereszt pedig, így képzelem, a trikó kivágásában burjánzó mellszőrük közül kandikál ki), és ha lenne még pusztuló világukban efféle szórakozás, hát a színházba is oldalt csíkos mackónadrágban meg terepszínű felsőrészben mennének. Találkozni nem akarsz velük, de ebben a fiús-hentelős-vagánykodós miliőben valahogy jól mutatnak, és néha, váratlan jellemfejlődés okán, képesek kellemes meglepetéseket okozni. Griff mondjuk a családtagoknak lecsűrt pofonokkal sem fukarkodik, és ettől nem lesz szimpatikus, ám legyen akármilyen egyszerű pali, néha nem rest kételkedni, ezért egy darabig úgy tetszik, talán ő lesz az, akire sokáig emlékezhetünk majd ebből a históriából. (Voltak pillanatok, amikor már-már lelki szemeim előtt láttam, amint a szent ájtatos kavarta világvégében mostohaapa és mostohafiú együtt küzdenek, és az atyai pofont atyai ölelés váltja fel, ó.) spoiler

Az ég áldja meg, akkor legalább a Moszkvából érkező atamán domborítson valamit, az a gyönyörű atamán…!, rimánkodtam magamban. (Ide pedig jöjjön a Victory Theme a Gladiátorból.) Mert az is van itten, Szása a becses neve, lányok álma bőrkötésben (leszámítva a szakállát, blöá), az a tipikus, akitől abban a pillanatban kell menekülni, amikor meglátja az ember leánya, de rögtön teszem is hozzá: ha egyszer Glukhovsky regényeinek főbb szereplőiről szemkápráztató grafikasorozat készül, melyet aztán fantasztikus művészeti albumban jelentetnek meg, hát remélem, hogy Szása dupla oldalt fog érdemelni, természetesen félmeztelenül, kockás hassal, tökéletesen felnyírt hajjal, teljes fegyverzetben, az istentelenség mérséklése érdekében egy akkora kereszttel a nyakában, amekkorára még Krisztust is vidáman felszögelhetnék – a latrokkal egyetemben. Ennyit a menekülésről.

Sajnos, mintegy mellékesen jegyzem, Szásából sem lesz új megváltó. De vajon kiből lesz? És mi történik itt? Ami pedig a fő: miért? Mert valami történik, mi több, bizonnyal oka is van, de hogy egész pontosan mi…

A történet szokás szerint sodor magával, az illusztrációk – a maguk kellemes, barnás-sárgás színvilágával – csinos kiegészítői a műnek (személyes kedvencem az a kép, amelyiken Misell a telefont hesszöli), csak épp tisztán nem sikerült látnom, ahogy az üzenetet sem tudtam ezúttal kódfejteni. Pedig igyekeztem, még az ide passzoló szakirodalmat is felcsaptam (ha már Danyiil atya setét lelke lebeg a poszt felett), és találtam is egy ilyen szépet az öreg Izajásnál: „Rajta! Rendezzetek öldöklést fiai között atyáik vétkeiért, hogy soha föl ne keljenek a föld meghódítására, s el ne lepjék a földkerekség színét.” (14, 21.) Nos, talán valami ilyesmit véltem látni, miközben a regényt olvastam. Az atyai vétkek sorát, melyekért egy ostobaság és elvakultság uralta világban igazságtalan és szörnyű módon az ártatlan fiaknak kell megfizetniük.

>!
Helikon, Budapest, 2019
444 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634793793 · Fordította: M. Nagy Miklós · Illusztrálta: Anastasia Ivanova, Eli Yatskerich
NewL P>!
Dmitry Glukhovsky: Poszt

Ahogy azt már megszoktam az írótól, ebben a történetben is nagyon erőteljes a szovjet beütés. Egy elképzelt jövőben járunk, ahol a Szovjetunió már csak egy emlék, csak Moszkva és környéke maradt meg (Moszkóvia), amit a határokon Poszt -ok, kihelyezett őrségek védik. A történetünk egy ilyen helyen játszódik, és ahogy haladunk előre az eseményekben, úgy tudunk meg egyre többet arról, hogy mi vezetett el idáig. Ezt az alapot fűszerezi az író egy kis sötétséggel, borzalommal, és azzal a kilátástalansággal amit a helyzet okoz. A regény kiadása nagyon szép, a fejezetek végén és elején szereplő rajzok csak mélyítenek a hangulaton (én beléjük szerettem).

Morpheus>!
Dmitry Glukhovsky: Poszt

Megint egy milliomodik dísztópia, rühelleném is, ha Nem Glukhovsky írta volna. No meg ugye sínek vannak, így ne csodálkozzunk, ha ez a történet hasonlít a metró trilógiájára, bár itt csupán egyetlen állomás van. Egy kicsit húzzák az elejét, már majdnem kezdtem unni, de aztán a helyzet fokozódik, egészen addig, amíg… Viszont a történet jól felépített, a főszereplők háromdimenziósak, bár mindegyik zakkant is a maga módján: az alkoholista parancsnok, a jósnő, a Moszkvába vágyódó lány, a szerelmes kamasz. Hogy mi lesz velük, erről nem süketelnék tovább. :D Olvassátok el. Az ötletét pedig ellopom egy lovecrafti meséhez. :D

Bla IP>!
Dmitry Glukhovsky: Poszt

Egy újabb, modernkori disztópia szűkecske történettel túl sok lapon át. Posztszovjet rémálom Jaroszlavl városa területén, amely a kulisszáit biztosítja a túlirt könyv cselekményének. Sajátos atmoszféra van, de nem lett kedvenc…

MóroczMárk >!
Dmitry Glukhovsky: Poszt

Dmitry bácsi ismét egy olyan környezetet tudott teremteni, ami posztapokalikus és pusztulat módon jól átadja az írásában, mennyire nyomasztó és reménytelen.
Ebben zseniális.

Viszont a sztori nem nagy szám, tényleg túlírt, a zöme az írásnak nálam inkább arra volt jó, hogy a nyomasztó érzést átadja (de azt nagyon), a történethez annyit nem tett hozzá.
Szóval volt egy jó ötlete egy ilyen helyre, ami nem fért bele a Metróba, valami kis történetet mögé rakott és megjelent ez a könyv.

Egyszer olvasós.

Lisie87>!
Dmitry Glukhovsky: Poszt

Végig tiszta „Metró” érzésem volt, nyomasztó és ijesztően borzongató. Ez is egy olyan posztapokaliptikus világ, amiben nem szívesen élnék. Ha nem Glukhovsky írta volna, biztos kevesebb csillagot adtam volna, de kicsit elfogult vagyok és amúgy meg szeretem a stílusát.

oscuridad >!
Dmitry Glukhovsky: Poszt

off
Szerintem egyáltalán nincs túlírva. Inkább maximum a vége van összecsapva. Túl rövidre van zárva, de nekem még így is tetszett. spoiler
Az egész könyv hangulatát megalapozza Jegor anyja, aki folyamatosan vészmadárkodik. spoiler
Danyiil atya szent beszédeiből viszont néha tényleg sok volt.
Kicsit hasonlít az egész a Metró trilógiához, de mégsem ugyanaz.
off
Egyébként a könyv tartalmaz néhány illusztrációt is, amikkel elsőre nem igazán voltam megbékélve, viszont ahogy haladtam az olvasással egész megtetszettek ezek is.

sentimentalfrappe>!
Dmitry Glukhovsky: Poszt

Amikor elolvastam a fülszöveget, és megláttam, hogy “a Metró-trilógia világát kitágító posztapokaliptikus kalandregény”, akkor tudtam, hogy ezt nekem el kell olvasnom. Bár részben tényleg hasonlít a Metróra, a hangulatában mindenképpen, de közben mégis más. Amíg ott egyre inkább “kitárul” a világ a főhős előtt, addig itt végig ugyanolyan elszigeteltség uralkodik, még a végén is, amikor “mindenre” fény derül.
A történet a Poszton játszódik, a Volga egyetlen megmaradt hídjának őrhelyén, ahol az emberek tengetik unalmas hétköznapjaikat, amíg egy nap valaki az ismeretlen túloldalról át nem kel a mérgező ködbe burkolózó hídon. Ekkor megkezdődik a találgatás, hogy vajon mi is van a hídon túl, mi is próbál onnan áttörni, miért is maradtak magukra a Poszton, miközben ők hűségesen ellátják a feladatukat, kiben bízhatnak mégis, tűrjenek-e továbbra is, vagy inkább lázadjanak fel, és hogy van-e egyáltalán helyes út? Kezdettől fogva izgalmas a történet, ahogy egyre több mindenre derül fény, de mégis egyre több kérdést vet fel a történet, a vége pedig különösen tetszett, nagyon jó és érdekes lezárást kapott a könyv. Nem mondanám, hogy jobb lenne, mint a Metró 2033, de az biztos, hogy nagyon szorosan követi, szóval aki azt szerette, annak mindenképpen ajánlom.

ppeva P>!
Dmitry Glukhovsky: Poszt

Lehetne akár több csillag is, ha nem lenne ennyire túlírva. De rövid (bár remek!) a történet, és hosszú a könyv.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Ezüst P>!

Ha bíznál magadban, nem félnél attól, hogy gyengének tartanak.

92. oldal

Ezüst P>!

Mennyi idő eltelt már a háború óta. Mindent benőtt a múlt.

109. oldal

MóroczMárk >!

– Most azt fogod gondolni, hogy egy hisztérika vagyok.
[…]
– Minden nő hisztérika.

110. oldal

NewL P>!

A partról a folyót sem látni – a híd betonlábai már valahol a sötétben ereszkednek bele. De hallani jól lehet a ködön át is – a csobogását, a cuppogását, a korgását. Mintha élne, de ez csak látszat. Nincs ott lent semmi élő. És ha valami élő mégis belekerül, nem maradhat életben. A facsónakok elszenesednek, a gumicsónakok felhólyagosodnak és kipukkadnak. A helybéliek puskalövésnyi távolságnál jobban meg nem közelítenék a vizet. Meg hát ez is csak egy szó, hogy „víz”. Ugyan miféle víz?

A folyón nem lehet leúszni – még vasborítású hajóval sem. Azok, akik megpróbálták, soha nem tértek vissza. És soha senki nem érkezett rajta fentről ehhez a hídhoz.

Ezért hát neve sincs most már a folyónak: „a folyó”, és annyi.

Azelőtt Volgának hívták.

Ezüst P>!

Engedelmesen szalutálni – ezt követeli meg a rang.

50. oldal

Ezüst P>!

– Annyira biztos benne, hogy szent ember? Csak azért, mert keresztet visel?

78. oldal

Ezüst P>!

Tudod te, hogyan szereti egy anya a későn született gyerekét? Azt az egyet! És tudod, hogyan szereti egy anya a gyerekét, amikor az előbb hal meg, mint ő?

257. oldal

Ezüst P>!

Ujjait a szájához emeli, megérinti az ajkát. Az ujjain ott a férfi szaga, a tenyerén is, az egész testén ott van – erős, fényes szag, a kútvíz ezt nem tudja lemosni.

134. oldal

Masni>!

– Na és mi van ott, a híd túlsó oldalán?

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Jegor · Moszkva
sentimentalfrappe>!

De a könyvekben minden máshogy volt, mint az életben.
Az élet ezerszer unalmasabb.

89. oldal


A sorozat következő kötete

Poszt sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Veres Attila: Odakint sötétebb
Justin Cronin: A tükrök városa
Stephen King: A Setét Torony – Varázsló és üveg
M. R. Carey: Kiéhezettek
Tullio Avoledo: A gyermekek keresztes háborúja
Andy Baron: Kárhozottak városa
Amy Tintera: Reboot – Lázadók hajnala
Mira Grant: Feed – Etetés
Guillermo del Toro – Chuck Hogan: A kór
Takami Kósun: Battle Royale