Metró ​2034 (Metró 2033 2.) 470 csillagozás

Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

2034.
Több mint húsz évvel az utolsó háború után az egész világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat.
Az egyik periferikus állomást, a Szevasztopolszkaját borzalmas mutánsok fenyegetik, s egyszer csak megszakad az összeköttetés a többi állomással – így pedig, lőszer nélkül halálra vannak ítélve.
A titokzatos Hunter és az öreg Homérosz, aki egyre csak egy új eposz megírásáról álmodozik, elindul, hogy kiderítse, mi történt…
S miközben lélegzetelállító kalandok során csapnak össze hol a metró szörnyeivel, hol a felszíni világ romjai között élő rémséges lényekkel, hőseink – akikhez a szerelmet kereső Szása, a száműzetésben felnőtt szép fiatal lány is csatlakozik – egyre mélyebben gondolják át e torz világ értelmét és a föld alá bújt, nyomorult emberiség rendeltetését…

A Metró 2033 és folytatása a világ számos országában bestseller lett, és a két regényből népszerű számítógépes játék is készült.

Eredeti megjelenés éve: 2009

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2021
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793032 · Fordította: Bazsó Márton
>!
Európa, Budapest, 2019
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793032 · Fordította: Bazsó Márton · Illusztrálta: Sárközi Gergely, Hornos Tamás
>!
Európa, Budapest, 2018
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793032 · Fordította: Bazsó Márton

3 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Metró 2033

31 tag · 18 karc · Utolsó karc: 2022. december 24., 22:56 · Bővebben


Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Hunter · Homérosz · Nyikolaj Ivanovics · Szása

Helyszínek népszerűség szerint

Moszkva · Oroszország


Kedvencelte 45

Most olvassa 33

Várólistára tette 129

Kívánságlistára tette 129

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Ezüst P>!
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Anno csak a Metró 2033-at és a Metró 2035-öt olvastam (olyan régen, hogy tán igaz sem volt), a középső kötetet, azaz a 2034-et szándékosan kihagytam. Nem fogott meg különösebben a fülszöveg, és az igazat megvallva, kissé értetlenül is álltam a néhány sorban felvázolt cselekmény előtt, sehogy se fért ugyanis a fejembe, miként is kapcsolódik ez a história az eredeti történethez. Visszatartott továbbá az öreg Homérosz karakterének említése is: különösképp nem ragadott magával a gondolat, hogy vele kell majd kalandoznom a metró mélyén. Alapjáraton kifejezetten haveri érzelmeket táplálok az idősebbek iránt, de a Metró univerzumában játszódó sztorik öregjei sosem tudtak igazán megfogni, tekintve, hogy valamiért mintha mindig ők vitték volna az ügyeletes bénabéla szerepét, az össze-vissza botladozó, a küldetést inkább hátra-, mint előremozdító ötödik kerékét, aki általában több kárt csinál, mint hasznot, lőni még egy csúzlival sem tud, vészhelyzetben pánikol, folyton meg kell menteni, és esetleg még durva életvégi válsággal is küzd, azaz folyton az elvesztegetett, tartalommal meg nem töltött éveket siratja, vagy masszívan készül a randira a túlvilággal, ennek eredményeképp pedig a megnyilvánulásai java része annyira deprimáló, hogy ha túl sokat tartózkodik a közelében, idővel még a legedzettebb sztalkernek is kedve támad eret vágni magán.

Fentiek okán tehát nem kevés félelemmel telve lapoztam fel a trilógia második kötetét.

De az aggályaim nagyjából kettő perc alatt úgy röppentek el, mintha sosem léteztek volna. Hogy is hihettem, hogy Glukhovsky ezúttal alább adja, és valami másodosztályú tölteléksztorival szúrja ki a szemem? Ha volnának annyira tűélesek az emlékeim az első és harmadik kötetről, hogy minden kétség nélkül merjek nyilatkozni, akár még azt is megkockáztatnám, hogy ez lett a kedvenc darabom. Ugyan a Homérosszal kapcsolatos fenntartásaimat nem sikerült teljes mértékben leküzdenem – szépen hozza ugyanis a fentebb már említett „metrós öreg” tipikus ismertetőjegyeinek zömét –, a csapat többi tagja teljes mértékben kárpótolt. Gorkij vetette volt papírra egykoron: „Mi, férfiak, vadállatok vagyunk… Minket… minket jóra kell szoktatni…” (https://moly.hu/idezetek/1041624) Nos, talán pont ezért kap a homályba vesző (tehát sötét titkot rejtő) múltú, lelkében szörnyekkel küzdő harcos, Hunter egy főhősnőt is maga mellé. Női karakter régen esett már olyan jól, mint Szásáé. Virágszál a fegyverropogástól hangos, emberi belsőségben tocsogó férfivilágban. Nincs más kincse, csak egy gyűrű, egy teásdoboz meg egy tükör, de akkor is rendíthetetlenül kutatja a csodát, amikor a férfiak, feladva minden reményt, feledve minden emberi érzelmet, már elpusztítottak maguk körül szinte mindent. Keze az egyetlen kinyújtott kéz, melyet nem mocskol be vér. Kéz, amelyben a férfiak megkapaszkodhatnak, hogy aztán a lelkük menedékre leljen. Mert késsel meg pisztollyal nem lehet lelkeket megmenteni, és idő múltán a legkeményebb katona is borzadva tekint a törött tükörbe, amiben megsokszorozva látja annak a vadállatnak a képét, akivé vált.

Történet, ami mondani szeretne valamit, történet, ami gondolkodni tanít, történet, amitől garantáltan több leszel, történet, ami csak napok múltán fog elereszteni. Persze nem teljesen, hiszen néhány apró darabkája garantáltan beépül majd a lelkedbe.

Szásának búcsúzóul küldeném Anouktól az It's A New Day című számot. Mert te vagy a legjobb, kislány. És igen, én is csodát akarok.

>!
Európa, Budapest, 2018
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793032 · Fordította: Bazsó Márton
1 hozzászólás
Morpheus>!
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Nem is volt ez olyan rossz, mint amire számítottam, olvastam ettől már gyengébb, rosszabb Metró regényt is, igaz, nem ettől a szerzőtől.

Marcus>!
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Bár kilenc éve olvastam az első részt, Glukhovsky azonnal vissza tudott rántani a moszkvai metró egyedi hangulatába.
Az alaphelyzet igazából hasonló a Metró 2033 kezdéséhez: a metrót rejtélyes veszedelem fenyegeti, és hőseinknek el kell indulni egy másik állomásra segítséget kérni. Megkezdődik a vándorút, melynek keretében újabb és újabb állomásokat ismerünk meg – mindegyiknek saját kultúrája, szokásai, na és titkai vannak, még akkor is, ha ugyanahhoz az „országhoz” tartoznak. (Kicsit Jack Vance Kugel-történetei jutottak eszembe, ahol az író hatalmas fantáziával alkotja meg a különösebbnél különösebb minikultúrákat.) Ahogy megszokhattuk, sok dolog ismerős lesz ebből a világból, hiszen a szovjet-orosz kultúra hatással volt a magyarra is.
Az első könyv nagyon hangulatos volt, de maga a sztori néhol kicsit szétesett, és talán túl sokat akart egyszerre bemutatni a metró világából. Ennél a második résznél már összeszedettebb a történet, szűkebb a fókusz, így már nincs nagyon mibe belekötni. Nagyon tetszett.

B_Petra>!
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Nem varázsolt már el annyira mint az első rész, hiányzott a misztikum, ebből túl kevés volt, és az akció sem kárpótolt.
Egy végtelen hajsza, a sötétségben a fény felé egyik oldalon, a másik oldalon pedig az emberiség régi fényét csiholni próbáló Homérosz mégis visszazuhan a sötétségbe. Nincs menekvés.
Mi az ember, mi tesz minket azzá amik vagyunk? Meg tudjuk -e ezt őrizni az emberséget? Tobább tudjuk-e adni a következő generációknak, hogyan próbálunk halhatatlanokká válni a magunk hétköznapi módján? Erre keresünk itt választ, de szerintem erre nincs. Nem segít a szerelem, a bajtársiasság, a hit, nekem úgy tűnt a Metrón már semmi sem segít, a túlélés marad csak, de az árát meg kell megfizetni.

Irasalgor>!
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Akiknek a Metro 2033 a filozofikus gondolatai miatt tetszettek, azoknak bátran ajánlom a 2034-et is, mivel sokkal többet kap belőle, viszont akik egy akciódúsabb, feszesebb alkotást várnak, azok számára csalódás lesz a második moszkvai kiruccanás. A tipikusan oroszokra valló filozofikus, pesszimista stílus, a remekül felépített világgal és izgalmas végjátékkal bár nem teszi instant klasszikussá Glukhovsky művét, de azért néhány fontos gondolatot megfogalmaz bennünk az egész emberiségről, annak céljairól, művészetről alkotott véleményéről, eszmerendszeréről, valamint alkotóelemeiről. Mindezt egy olyan történetben, amely hűen magába foglalja a szórakoztató irodalom legfontosabb zsánereit, úgy, hogy a szépirodalom kedvelői is megtalálják benne a számításaikat.

Értékelés: 9.5/10
(Később blogban)

petamas P>!
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Más lett, mint az első rész, de ez nem is baj. A történet maga jóval „egyenesebb” – Homéroszék sokkal kevesebbet bolyonganak a Metróban, mint Artyom, kevesebb furcsa állomással és mutánssal találkoznak. Az egész könyv sokkal kevesebb témára van kihegyezve, mint a Metró 2033: míg ott Glukhovsky minden ötletét és gondolatát bedobálta a föld alatti világba, itt jóval fókuszáltabb. Számomra a legfőbb téma a „mekkora embertelenséget szabad megtenni a nagyobb jó érdekében” volt, a többi (legendák születése, emberben élő szörnyeteg, stb.) elhomályosult ezekhez képest.

Ha az első rész tetszett, mindenképp érdemes folytatni, csak készülj fel rá, hogy nem ugyanazt kapod újra. Kíváncsian várom a 2035-öt. Tudom, hogy már megjelent, az olvasását várom kíváncsian.

vargarockzsolt>!
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Két nap alatt elolvastam.
Egy szentimentális vénember és egy kamaszlány meséi, egy akciófilm jeleneteivel vegyítve, egy nagyon sokat ígérő, de nem igazán jól kidolgozott disztópikus világban.
Legalább volt térkép benne, nem úgy mint az első kötetben.
Jó szívem van, hogy adtam rá négy csillagot, mert nem igazán tetszett.

8 hozzászólás
Razor P>!
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Határozottan jót tett a Metró sorozat második részének a rövidebb terjedelem, a történet szerintem sokkal feszesebb. Több értékelésben láttam felróva a túl sok filozofálást, de érdekes mód én pont az ellenkezőt tapasztaltam, emlékeim szerint ezek a 2033-ban jóval terjedelmesebb voltak, jobban megakasztották a cselekményt. A cselekmény némileg az előző részre emlékeztetett, ismét van egy elhárítandó veszély és főszereplőink megint beutazzák a Metró egy részét. Mivel a világ bemutatása az előző részben megtörtént, Glukhovsky erre már nem pazarol túl sok időt. Pár kikacsintás van az előző részre, de inkább az új dolgok bemutatására koncentrál. Aminek én nagyon örültem, hogy Homérosz személyében egy jóval a háború előtt született főszereplő kaptunk, így aztán több szó esett a tragédia előtti életről ill. annak konkrét napjáról is. A Metró rejtélyei ugyan továbbra is rejtélyesek maradtak, ám bízom benne, ezek egy részére is fény derül a következő részben.

>!
Európa, Budapest, 2014
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793032 · Fordította: Bazsó Márton
dacecc>!
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Az egész helyszínnek, ahol a történet játszódik, a legnagyobb erőssége az atmoszféra. A trilógia első epizódja sikeresen ragadja meg az ösztönös félelmünket a sötéttől, volt, hogy borzongatóra sikeredett egy-egy leírás az alagutakról, és bár a végére repetitív lett a sok állomás részletes ismertetése, adott egy bizsergetően sötét alaphangulatot a sztorinak. Ezt nagyon hiányoltam ebben a kötetben. Rövidebb volt ugyan, mint az első, de még így is hígnak hatott összességében. A cselekmény többnyire rendben volt, ahogy a karakterek is – főleg az öreg Homérosz sikerült egyedire-, azonban a finálé nekem erőltetettre sikerült, úgy gondolom, néhol jobban is meg lehetett volna írni a párbeszédeket, fordulatokat.

Sai_home>!
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Más lett, mint az első rész, és szerintem ez most baj.
A 2033-ban kaptunk egy fiatal főszereplőt, aki egy misztikus utazáson vett részt ebben a borongós hangulatú világban, minden új volt neki (és persze nekünk is), minden nagyon furcsa és félelmetes volt. Ebben a részben nem éreztem ezt a hangulatot, a metró ott volt a háttérben, de az egész teljesen megváltozott, nem volt benne újítás, kicsit zombi-történetese sikeredett több szempontból is.
A főszereplők egyébként érdekesek voltak, Homérosz karaktere jól eltalált, az öreg, aki mindent megélt és nincs más vágya, mint valami olyat tenni, amivel fennmaradhat a neve. Hunter egy igazi hős, ismerős az előző könyvből, most jobban megismerhetjük. Szása nekem gyengébben sikerült, szerintem többet is ki lehetett volna hozni a személyéből, rajta keresztül megkaphattuk volna az első részben is látott újdonság-érzést a két veterán mellett.
A történet is érhetőbb, ami nálam negatívum, mert szeretem a homályos utalásokat, főleg egy ilyen jellegű könyvnél, itt elég egyértelmű, hogy mi történik és ki mit akar tenni ezzel kapcsolatban.
Összességében ha ez lett volna az első rész, akkor nem hiszem, hogy folytatnám a sorozatot, de megsúgták, hogy a következő inkább a 2033-ra fog hasonlítani, így optimistán állok 2035-höz :)


Népszerű idézetek

vöri P>!

– Rossz életed volt? – kérdezte részvéttel a lány.
– Unalmas. Tudod, amikor az egyik nap ugyanolyan, mint a másik, akkor úgy rohannak, hogy úgy látod, az utolsó nap is nagyon közel van már – próbálta magyarázni Homérosz. – Félsz, hogy semmire sem marad időd. És minden napod tele van ezernyi apró dologgal, ahogy végeztél eggyel, és kifújnád magad, máris neki kell látnod a következőnek. Valami olyanra, ami igazán fontos, se erőd, se időd nem marad. Mindig azt hiszed, sebaj, majd holnap. De a holnap nem jön el, mindig csak ma van – a végenincs mai nap.

123. oldal, 9. fejezet - Levegő (Európa, 2011)

Sapadtribizli>!

[…] ahhoz, hogy az emberek életét elvegyük, nem kell nagy hatalom. Ahhoz
viszont senkinek sincs elég hatalma, hogy visszaadja a holtaknak az életet.

6. fejezet, A túlsó oldalról című

Ezüst P>!

– A remény olyan, mint a vér. Amíg áramlik az ereidben, addig élsz.

190. oldal (Európa, 2018)

Kimmuriel>!

Megértette: az életben semmit sem lehet félszívvel csinálni. Nem lehet kokettálni a sorssal, folyton azt ígérni neki, hogy majd kicsit később, a következő alkalommal teljesen a tiéd leszek… Talán nem is lesz újabb alkalom, és ha nem szánja el magát azonnal, akkor mi értelme élni?

Irasalgor>!

Az eltávozottak emléke nem enyészik el, gondolta Homérosz. Egész világunk más emberek tetteiből és gondolataiból szövődik össze, pontosan úgy, ahogy mindegyikünket számtalan mozaikdarab alkot, melyeket ősök ezrei hagytak ránk. Nyomot hagytak maguk után, lelkük kis részét ráhagyták az utódokra. Csak látva kell látnunk.
És az ő papírból, gondolatokból és emlékekből épített hajója végtelenül sokáig szelheti az idő óceánját, amíg valaki ki nem halássza, meg nem nézi, és meg nem érti, hogy az ember sohasem változott meg, hogy még a világ pusztulása után is hű maradt önmagához. És hogy az égi láng, amely egykor belé helyeztetett, imbolygott a szélben, de el sose lobbant.

266. oldal, Epilógus

Irasalgor>!

Hiszen a lélek nem születésétől fogva sötét. Először áttetsző, s csak aztán sötétedik, foltról foltra, minden alkalommal, amikor valami rosszat megbocsát magának az ember, mentséget talál rá, azt mondja magának, hogy hisz ez csak játék. És eljön a pillanat, amikor túlsúlyba kerül a sötét. Csak kevesen tudják ezt a pillanatot észrevenni, belülről nem érzi meg az ember. Én viszont hirtelen megértettem, hogy éppen itt és most lépem át azt a határt, és leszek mássá.

239. oldal, 17. fejezet

Zitussh>!

A félelem és a rémület egyáltalán nem ugyanaz. A félelem ösztönöz, cselekvésre késztet, találékonnyá tesz. A rémület megbénítja a testet, megdermeszti a gondolatot, azt veszi el az emberektől, ami emberi bennük.

117. oldal

Wildfire>!

Ebben a világban a holnap nem létezik. Nincs benne hely álmoknak, terveknek, reményeknek. Az érzések helyébe az ösztönök lépnek, amelyek közül a legfőbb a túlélés ösztöne. Túlélni bármi áron.

6. oldal

Ezüst P>!

Ideje volt végre üstökön ragadni a sorsot.

72. oldal (Európa, 2018)

Irasalgor>!

Becsületesnek lenni persze egy lány elcsábításának legrosszabb módja.

244. oldal, 17. fejezet

1 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Metró 2033 sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Justin Cronin: A tizenkettek
Andy Baron: Kárhozottak városa
Stephen King: A Setét Torony – A Setét Torony
Guillermo del Toro – Chuck Hogan: A kór
Joe Hart: Obscura
Keith R. A. DeCandido: Alien: Isolation – Izoláció
Frank Schätzing: Raj
Stephen King: Az Intézet
R. J. Hendon: Nightingale
Michael Crichton: Az elveszett világ