Metró ​2034 (Metró 2033 2.) 366 csillagozás

Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

2034.
Több mint húsz évvel az utolsó háború után az egész világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat.
Az egyik periferikus állomást, a Szevasztopolszkaját borzalmas mutánsok fenyegetik, s egyszer csak megszakad az összeköttetés a többi állomással – így pedig, lőszer nélkül halálra vannak ítélve.
A titokzatos Hunter és az öreg Homérosz, aki egyre csak egy új eposz megírásáról álmodozik, elindul, hogy kiderítse, mi történt…
S miközben lélegzetelállító kalandok során csapnak össze hol a metró szörnyeivel, hol a felszíni világ romjai között élő rémséges lényekkel, hőseink – akikhez a szerelmet kereső Szása, a száműzetésben felnőtt szép fiatal lány is csatlakozik – egyre mélyebben gondolják át e torz világ értelmét és a föld alá bújt, nyomorult emberiség rendeltetését…

A Metró 2033 és folytatása a világ számos országában bestseller lett, és a két regényből népszerű számítógépes játék is készült.

Eredeti megjelenés éve: 2009

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2018
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793032 · Fordította: Bazsó Márton
>!
Európa, Budapest, 2015
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793032 · Fordította: Bazsó Márton
>!
Európa, Budapest, 2014
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793032 · Fordította: Bazsó Márton

1 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Metró 2033

8 tag · 9 karc · Utolsó karc: 2019. augusztus 23., 15:37 · Bővebben


Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Homérosz · Hunter · Nyikolaj Ivanovics · Szása

Helyszínek népszerűség szerint

Moszkva · Oroszország


Kedvencelte 42

Most olvassa 31

Várólistára tette 121

Kívánságlistára tette 128

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Ezüst P
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Anno csak a Metró 2033-at és a Metró 2035-öt olvastam (olyan régen, hogy tán igaz sem volt), a középső kötetet, azaz a 2034-et szándékosan kihagytam. Nem fogott meg különösebben a fülszöveg, és az igazat megvallva, kissé értetlenül is álltam a néhány sorban felvázolt cselekmény előtt, sehogy se fért ugyanis a fejembe, miként is kapcsolódik ez a história az eredeti történethez. Visszatartott továbbá az öreg Homérosz karakterének említése is: különösképp nem ragadott magával a gondolat, hogy vele kell majd kalandoznom a metró mélyén. Alapjáraton kifejezetten haveri érzelmeket táplálok az idősebbek iránt, de a Metró univerzumában játszódó sztorik öregjei sosem tudtak igazán megfogni, tekintve, hogy valamiért mintha mindig ők vitték volna az ügyeletes bénabéla szerepét, az össze-vissza botladozó, a küldetést inkább hátra-, mint előremozdító ötödik kerékét, aki általában több kárt csinál, mint hasznot, lőni még egy csúzlival sem tud, vészhelyzetben pánikol, folyton meg kell menteni, és esetleg még durva életvégi válsággal is küzd, azaz folyton az elvesztegetett, tartalommal meg nem töltött éveket siratja, vagy masszívan készül a randira a túlvilággal, ennek eredményeképp pedig a megnyilvánulásai java része annyira deprimáló, hogy ha túl sokat tartózkodik a közelében, idővel még a legedzettebb sztalkernek is kedve támad eret vágni magán.

Fentiek okán tehát nem kevés félelemmel telve lapoztam fel a trilógia második kötetét.

De az aggályaim nagyjából kettő perc alatt úgy röppentek el, mintha sosem léteztek volna. Hogy is hihettem, hogy Glukhovsky ezúttal alább adja, és valami másodosztályú tölteléksztorival szúrja ki a szemem? Ha volnának annyira tűélesek az emlékeim az első és harmadik kötetről, hogy minden kétség nélkül merjek nyilatkozni, akár még azt is megkockáztatnám, hogy ez lett a kedvenc darabom. Ugyan a Homérosszal kapcsolatos fenntartásaimat nem sikerült teljes mértékben leküzdenem – szépen hozza ugyanis a fentebb már említett „metrós öreg” tipikus ismertetőjegyeinek zömét –, a csapat többi tagja teljes mértékben kárpótolt. Gorkij vetette volt papírra egykoron: „Mi, férfiak, vadállatok vagyunk… Minket… minket jóra kell szoktatni…” (https://moly.hu/idezetek/1041624) Nos, talán pont ezért kap a homályba vesző (tehát sötét titkot rejtő) múltú, lelkében szörnyekkel küzdő harcos, Hunter egy főhősnőt is maga mellé. Női karakter régen esett már olyan jól, mint Szásáé. Virágszál a fegyverropogástól hangos, emberi belsőségben tocsogó férfivilágban. Nincs más kincse, csak egy gyűrű, egy teásdoboz meg egy tükör, de akkor is rendíthetetlenül kutatja a csodát, amikor a férfiak, feladva minden reményt, feledve minden emberi érzelmet, már elpusztítottak maguk körül szinte mindent. Keze az egyetlen kinyújtott kéz, melyet nem mocskol be vér. Kéz, amelyben a férfiak megkapaszkodhatnak, hogy aztán a lelkük menedékre leljen. Mert késsel meg pisztollyal nem lehet lelkeket megmenteni, és idő múltán a legkeményebb katona is borzadva tekint a törött tükörbe, amiben megsokszorozva látja annak a vadállatnak a képét, akivé vált.

Történet, ami mondani szeretne valamit, történet, ami gondolkodni tanít, történet, amitől garantáltan több leszel, történet, ami csak napok múltán fog elereszteni. Persze nem teljesen, hiszen néhány apró darabkája garantáltan beépül majd a lelkedbe.

Szásának búcsúzóul küldeném Anouktól az It's A New Day című számot. Mert te vagy a legjobb, kislány. És igen, én is csodát akarok.

>!
Európa, Budapest, 2018
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793032 · Fordította: Bazsó Márton
1 hozzászólás
>!
Serno_au_Barca
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Szása csodaországban

Ismét visszatértem hát a moszkvai metró dohos, sötét és bűzös alagútjaiba. A környezettel még mindig nincs gond. Az orosz irók tudnak mesélni és ez alól Dmitry sem kivétel. A metró állomásainak és járatainak bemutatása még mindig elképesztően realista és olvasás közben én magam is odaképzeltem magam.

A helyszin most a metró ellentétes oldalán kezdődik egy eldugott őrhelyen a Szevasztopolszkaján. Sok különbség nincs az előző kötethez képest. Itt is folyamatosan támadás alatt vannak, itt is van tábortűz melletti kisértethistória. A főhősünk viszont most egy filozófikus aggastyán Homérosz aki ahhoz képest mennyit tapasztalt már elég ijedős.
A 2033-ban megismert badass Hunter is előkerül és ők ketten igyekeznek megakadályozni egy szuperjárvány elterjedését. Persze mindketten a saját módszereikkel. Útközben ráakadnak Szására a helyi Dorothyra aki egy total felesleges szerelmi szálat is behoz a történetben. Kaptunk egy Artyom cameot is aminek értelmét nem tudtam felfedezni.

>!
B_Petra
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Nem varázsolt már el annyira mint az első rész, hiányzott a misztikum, ebből túl kevés volt, és az akció sem kárpótolt.
Egy végtelen hajsza, a sötétségben a fény felé egyik oldalon, a másik oldalon pedig az emberiség régi fényét csiholni próbáló Homérosz mégis visszazuhan a sötétségbe. Nincs menekvés.
Mi az ember, mi tesz minket azzá amik vagyunk? Meg tudjuk -e ezt őrizni az emberséget? Tobább tudjuk-e adni a következő generációknak, hogyan próbálunk halhatatlanokká válni a magunk hétköznapi módján? Erre keresünk itt választ, de szerintem erre nincs. Nem segít a szerelem, a bajtársiasság, a hit, nekem úgy tűnt a Metrón már semmi sem segít, a túlélés marad csak, de az árát meg kell megfizetni.

>!
Irasalgor
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Akiknek a Metro 2033 a filozofikus gondolatai miatt tetszettek, azoknak bátran ajánlom a 2034-et is, mivel sokkal többet kap belőle, viszont akik egy akciódúsabb, feszesebb alkotást várnak, azok számára csalódás lesz a második moszkvai kiruccanás. A tipikusan oroszokra valló filozofikus, pesszimista stílus, a remekül felépített világgal és izgalmas végjátékkal bár nem teszi instant klasszikussá Glukhovsky művét, de azért néhány fontos gondolatot megfogalmaz bennünk az egész emberiségről, annak céljairól, művészetről alkotott véleményéről, eszmerendszeréről, valamint alkotóelemeiről. Mindezt egy olyan történetben, amely hűen magába foglalja a szórakoztató irodalom legfontosabb zsánereit, úgy, hogy a szépirodalom kedvelői is megtalálják benne a számításaikat.

Értékelés: 9.5/10
(Később blogban)

>!
petamas P
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Más lett, mint az első rész, de ez nem is baj. A történet maga jóval „egyenesebb” – Homéroszék sokkal kevesebbet bolyonganak a Metróban, mint Artyom, kevesebb furcsa állomással és mutánssal találkoznak. Az egész könyv sokkal kevesebb témára van kihegyezve, mint a Metró 2033: míg ott Glukhovsky minden ötletét és gondolatát bedobálta a föld alatti világba, itt jóval fókuszáltabb. Számomra a legfőbb téma a „mekkora embertelenséget szabad megtenni a nagyobb jó érdekében” volt, a többi (legendák születése, emberben élő szörnyeteg, stb.) elhomályosult ezekhez képest.

Ha az első rész tetszett, mindenképp érdemes folytatni, csak készülj fel rá, hogy nem ugyanazt kapod újra. Kíváncsian várom a 2035-öt. Tudom, hogy már megjelent, az olvasását várom kíváncsian.

>!
vargarockzsolt P
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Két nap alatt elolvastam.
Egy szentimentális vénember és egy kamaszlány meséi, egy akciófilm jeleneteivel vegyítve, egy nagyon sokat ígérő, de nem igazán jól kidolgozott disztópikus világban.
Legalább volt térkép benne, nem úgy mint az első kötetben.
Jó szívem van, hogy adtam rá négy csillagot, mert nem igazán tetszett.

8 hozzászólás
>!
Razor SMP
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Határozottan jót tett a Metró sorozat második részének a rövidebb terjedelem, a történet szerintem sokkal feszesebb. Több értékelésben láttam felróva a túl sok filozofálást, de érdekes mód én pont az ellenkezőt tapasztaltam, emlékeim szerint ezek a 2033-ban jóval terjedelmesebb voltak, jobban megakasztották a cselekményt. A cselekmény némileg az előző részre emlékeztetett, ismét van egy elhárítandó veszély és főszereplőink megint beutazzák a Metró egy részét. Mivel a világ bemutatása az előző részben megtörtént, Glukhovsky erre már nem pazarol túl sok időt. Pár kikacsintás van az előző részre, de inkább az új dolgok bemutatására koncentrál. Aminek én nagyon örültem, hogy Homérosz személyében egy jóval a háború előtt született főszereplő kaptunk, így aztán több szó esett a tragédia előtti életről ill. annak konkrét napjáról is. A Metró rejtélyei ugyan továbbra is rejtélyesek maradtak, ám bízom benne, ezek egy részére is fény derül a következő részben.

>!
Európa, Budapest, 2014
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793032 · Fordította: Bazsó Márton
>!
csartak MP
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

A nagyszerű, megalapozó, kalandos, és népmesei elemekkel bíró – a szegény fiút világgá küldik, hogy megcsinálja a szerencséjét, és végül kiválasztottá válik – Metró 2033 után a második részt így jellemezném: „újabb fejezetek a metró univerzumából”. Nagyon jól hozza a megszokott nyomasztó atmoszférát, de igazából leírásában pluszt nem ad ehhez a poszt-apokaliptikus világhoz ez a történet, ellenben kaphatunk némi filozofálást a föld alatti létről, illetve az emberről, aki elpusztította a világot amiben élt.
Ez kevésnek tűnik, de közben olyan kérdések is felmerülnek mint például a jó és rossz harca az átkozott Hunter belső küzdelmén keresztül, vagy az eddig az emberektől elzárt, már föld alatt született Szásának a tiszta de rosszul irányzott(?) szerelme, vagy a megfáradt Homérosz utolsó nagy önkifejezése, hogy értelmet nyerjen az életének. És végül az, hogy feláldozható-e még pár ezer élet ebben az amúgy is pusztuló világban? Döntések és újabb döntések. Ezek mozgatják a Metró 2034-et előre. Nem annyira ütős, változatos mint az első rész, de akinek az nagyon tetszett, ebben is megtalálhatja jót. Viszont ha lenne egy következő rész, szerintem ennél már többet, újabbat kellene nyújtani.

3 hozzászólás
>!
pwz ISP
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Ahogy az író is jelezte: ez nem egy konkrét folytatása a 2033-nak, hanem inkább az ott létrehozott „Univerzum” bővítése, a már jól ismert elemek felhasználásával. A VDNH-n történtek utalás szintjén benne vannak, meg persze Hunter is előkerül és Melnyik, illetve néhány jól ismert állomáson átmegyünk. De ezek inkább csak jelzés értékű bevillanások, hiszen nem kell mindent újra magyarázni az olvasónak. Aki olvasta a 2033-at pillanatok alatt fel tudja venni az alapállást, aki meg nem, remélhetőleg lesz olyan kíváncsi, hogy visszanyúl az előzményhez.
Az előzményben a Metróban bolyongók olyanok voltak, mint a számítógépes játékban az új területeket felfedező karakterek. A 2033-ban – már csak a terjedelem miatt is – jóval nagyobb részét ismerjük meg a moszkvai metrónak, mint itt. Itt az utazás inkább az emberek fejében, lelkükben megy, a cselekmény közben a lélek bugyraiba merülünk le, de – orosz szokás szerint – jó mélyen! Az is van olyan sötét, mint egy metróalagút:) Közben azért a nagy világégés előzményeiből is sokat megtudunk, meg a saját kis Metro térképünk újabb fehér foltjait keressük fel.
Tényleg, a 2033 és a 2034 térképei elég sok eltérést tartalmaznak, ami rendjén is van, hiszen a „lenti” világ is változik, mint ahogy a fenti is azt tette, folyamatosan.
A vége meg olyan, amilyennek lennie kell. Amit nem tehetett meg az első részben az író – a kiadó kérésére a fiatal Artyom ott végül nem hal meg – azt itt, többek között az első regény sikerének is köszönhetően, már „szabad” volt megtennie. Akit „kinézett magának”, az meg is hal.
Egy csomó rejtett – vagy nem is annyira rejtett – utalás van a későbbi folytatásokhoz. A készülő 2035 a hírek szerint 2014-ben a boltokba kerülhet, az eredeti Artyom – akivel itt találkozunk, az nem az volt – főszereplésével és ki tudja, talán még Hunter és Homérosz is folytatja nekünk ennek az Univerzumnak a felfedezését.
Nekem ez is tetszett. Egy pillanatig sem vártam, hogy újra elmagyarázzon mindent. Olyan volt számomra ez a könyv, mint amikor újra és újra lemegyek a föld mélyébe: sötét, de mindig izgalmas! :)

Addig is – amíg nem jön a folytatás (és Bp-n a 4-es, 5-ös, 6-os, stb. Metró) :) – nézegessétek pl. a hazai metrót a Népliget-Nagyvárad tér között:
http://www.youtube.com/watch…
Egy kis moszkvai „kóstoló”, innen jött az ihlet:
http://www.youtube.com/watch…
A Park Kultury – Парк культу́ры állomás, szerepel a könyvben:
http://www.youtube.com/watch…
Arbatskaya:
http://www.youtube.com/watch…

Az orosz zónában – http://moly.hu/zonak/orosz-zona – további érdekességek, pl. @Lunemorte karcában:
http://moly.hu/karcok/278263

Jó keresgélést!
:D

>!
Európa, Budapest, 2011
270 oldal · ISBN: 9789630793032 · Fordította: Bazsó Márton
>!
Sai_home
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

Más lett, mint az első rész, és szerintem ez most baj.
A 2033-ban kaptunk egy fiatal főszereplőt, aki egy misztikus utazáson vett részt ebben a borongós hangulatú világban, minden új volt neki (és persze nekünk is), minden nagyon furcsa és félelmetes volt. Ebben a részben nem éreztem ezt a hangulatot, a metró ott volt a háttérben, de az egész teljesen megváltozott, nem volt benne újítás, kicsit zombi-történetese sikeredett több szempontból is.
A főszereplők egyébként érdekesek voltak, Homérosz karaktere jól eltalált, az öreg, aki mindent megélt és nincs más vágya, mint valami olyat tenni, amivel fennmaradhat a neve. Hunter egy igazi hős, ismerős az előző könyvből, most jobban megismerhetjük. Szása nekem gyengébben sikerült, szerintem többet is ki lehetett volna hozni a személyéből, rajta keresztül megkaphattuk volna az első részben is látott újdonság-érzést a két veterán mellett.
A történet is érhetőbb, ami nálam negatívum, mert szeretem a homályos utalásokat, főleg egy ilyen jellegű könyvnél, itt elég egyértelmű, hogy mi történik és ki mit akar tenni ezzel kapcsolatban.
Összességében ha ez lett volna az első rész, akkor nem hiszem, hogy folytatnám a sorozatot, de megsúgták, hogy a következő inkább a 2033-ra fog hasonlítani, így optimistán állok 2035-höz :)


Népszerű idézetek

>!
vöri P

– Rossz életed volt? – kérdezte részvéttel a lány.
– Unalmas. Tudod, amikor az egyik nap ugyanolyan, mint a másik, akkor úgy rohannak, hogy úgy látod, az utolsó nap is nagyon közel van már – próbálta magyarázni Homérosz. – Félsz, hogy semmire sem marad időd. És minden napod tele van ezernyi apró dologgal, ahogy végeztél eggyel, és kifújnád magad, máris neki kell látnod a következőnek. Valami olyanra, ami igazán fontos, se erőd, se időd nem marad. Mindig azt hiszed, sebaj, majd holnap. De a holnap nem jön el, mindig csak ma van – a végenincs mai nap.

123. oldal, 9. fejezet - Levegő (Európa, 2011)

>!
Kimmuriel

Megértette: az életben semmit sem lehet félszívvel csinálni. Nem lehet kokettálni a sorssal, folyton azt ígérni neki, hogy majd kicsit később, a következő alkalommal teljesen a tiéd leszek… Talán nem is lesz újabb alkalom, és ha nem szánja el magát azonnal, akkor mi értelme élni?

>!
Irasalgor

Az eltávozottak emléke nem enyészik el, gondolta Homérosz. Egész világunk más emberek tetteiből és gondolataiból szövődik össze, pontosan úgy, ahogy mindegyikünket számtalan mozaikdarab alkot, melyeket ősök ezrei hagytak ránk. Nyomot hagytak maguk után, lelkük kis részét ráhagyták az utódokra. Csak látva kell látnunk.
És az ő papírból, gondolatokból és emlékekből épített hajója végtelenül sokáig szelheti az idő óceánját, amíg valaki ki nem halássza, meg nem nézi, és meg nem érti, hogy az ember sohasem változott meg, hogy még a világ pusztulása után is hű maradt önmagához. És hogy az égi láng, amely egykor belé helyeztetett, imbolygott a szélben, de el sose lobbant.

266. oldal, Epilógus

>!
Sapadtribizli P

(…) ahhoz, hogy az emberek életét elvegyük, nem kell nagy hatalom. Ahhoz
viszont senkinek sincs elég hatalma, hogy visszaadja a holtaknak az életet.

6. fejezet, A túlsó oldalról című

>!
Ezüst P

– A remény olyan, mint a vér. Amíg áramlik az ereidben, addig élsz.

190. oldal (Európa, 2018)

>!
Irasalgor

Hiszen a lélek nem születésétől fogva sötét. Először áttetsző, s csak aztán sötétedik, foltról foltra, minden alkalommal, amikor valami rosszat megbocsát magának az ember, mentséget talál rá, azt mondja magának, hogy hisz ez csak játék. És eljön a pillanat, amikor túlsúlyba kerül a sötét. Csak kevesen tudják ezt a pillanatot észrevenni, belülről nem érzi meg az ember. Én viszont hirtelen megértettem, hogy éppen itt és most lépem át azt a határt, és leszek mássá.

239. oldal, 17. fejezet

>!
Ezüst P

Ideje volt végre üstökön ragadni a sorsot.

72. oldal (Európa, 2018)

>!
Irasalgor

Becsületesnek lenni persze egy lány elcsábításának legrosszabb módja.

244. oldal, 17. fejezet

1 hozzászólás
>!
Kimmuriel

Az utasítás szerint a kapukat a riadójelzés kiadása után legkésőbb hat perccel véglegesen le kellett zárni, bármennyien maradtak is az élet túlsó oldalán. Azokat pedig, akik megpróbálták megakadályozni a lezárást, le kellett lőni. De vajon egy fiatal őrmester, akinek az a dolga, hogy az állomást a hajléktalanoktól és részegektől védje, képes lesz-e hasba lőni a férfit, aki megpróbálja visszatartani a hatalmas vasszerkezetet, hogy a cipősarkát eltörő felesége is átjuthasson még?

>!
AsesinaReina

Az ember már csak ilyen: a tankönyvek tartalma csupán a záróvizsga letételéig él az emlékezetében. És ahogy elfelejtette a bebiflázottakat, valódi megkönnyebbülést érez. „Az emberi emlékezet olyan, mint homok a pusztában – gondolta Nyikolaj Ivanovics. – A számok, dátumok és ilyen-olyan államférfiak, politikusok neve nem marad meg a fejében tovább, mint a fapálcikával írott szavak a futóhomokon. Eltűnik nyomtalanul.”
Csodával határos módon csak az marad meg, ami végiggondolásra, átélésre ösztönözve képes megragadni az emberi képzeletet, s gyorsabb dobogásra késztetni a szívet. Egy nagy hősnek és szerelmének megragadó története egész civilizációkat képes túlélni, vírusként települ be az emberi agyba, és apáról fiúra öröklődik nemzedékek százain át.

69. oldal (5. fejezet)

Kapcsolódó szócikkek: emlékezet · tanulás
1 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Metró 2033 sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King (Richard Bachman): A menekülő ember
Stephen King: Végítélet
Stephen King: A mobil
Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása
Isaac Marion: Eleven testek
Stephen King: Éjszakai műszak
Justin Cronin: A szabadulás
Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák
Victoria Schwab: Egy sötét duett
Dan Wells: Csak a holttesteden át