Metró ​2033 (Metró 2033 1.) 616 csillagozás

Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

2033.
Az egész világ romokban hever.
Az emberiség majdnem teljesen elpusztult.
Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg – a Föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagutakban sötétség honol, és borzalom fészkel.
Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget.

Eredeti cím: Метро 2033

Eredeti megjelenés éve: 2005

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2016
436 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630791397 · Fordította: Bazsó Márton
>!
Európa, Budapest, 2015
438 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630791397 · Fordította: Bazsó Márton
>!
Európa, Budapest, 2014
440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630791397 · Fordította: Bazsó Márton

3 további kiadás


Kedvencelte 174

Most olvassa 88

Várólistára tette 366

Kívánságlistára tette 268

Kölcsönkérné 11


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth IMP
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

Ez a regény zseniális! A könyv elejétől a végéig rám telepedett, letehetetlen olvasmánynak bizonyult, mivel végig képes ugyanazzal az elánnal, egyre mélyebbre szippantani az olvasóját.

Eleinte úgy gondoltam, ez egy tényleg eredeti ötlet (a metró, mint színhely) ötvözése a Sztrugackij fivérek Zónájával, de semmi több. Artyom első kalandjai határozottan akár a Zónában is megeshettek volna a sztalkerekkel. Aztán, mikor már úgy éreztem, kiismertem a regény és az író világát és lehetőségeit, mindig valami új, megdöbbentő dolog került elő. Szinte biztos, hogy tudatosan, talán matematikával kiszámolva lettek újabb és újabb nézőpontok belefűzve a főhős Odüsszeiájába. És itt nem a megteremtett világ részleteire gondolok, sokkal inkább a filozófiai, társadalmi, jellemfejlődési, pszichológiai aspektusokra. Ezek miatt fordulhatott elő, hogy amikor magabiztosan megfogalmaztam magamban: ez lebilincselő, de azért nem egy Lukjanyenko – akkor éppen történt valami, ami miatt pontosan az lett a benyomásom, hogy ezt Lukjanyenko sem csinálta volna jobban… (ez különösen igaz a történet legvégére).

Engem ez a sötét világ teljesen magával ragadott. Az ötlet kiváló, a történet feszült, hátborzongató, magával ragadó, végig dinamikus, mélységgel bír, és mindezt áthatja az a melankolikus orosz életfelfogás, amit alapvetően is imádok. Nálam ez egy új kedvenc, nagyon várom, hogy kézbe vegyem a folytatást, meg a magyarul megjelent hivatalos fanfictionöket.

6 hozzászólás
>!
vIVIv
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

Nem teljesen ezt vártam ettől a könyvtől.
A számítógépes játék kilóra megvett magának és azt gondoltam, ezek után a könyv is szupi lesz. Hát nem.. -.-
A könyv elejével nem volt gond, beszippantott teljesen a Metró világa, az alagutak, zajok, lények minden annyira hangulatos volt, csak sajnos később ez elmúlt.
Sok felesleges párbeszéd volt a könyvben, ami nem adott hozzá semmi pluszt a történethez. Néha még Artyom se igazán figyelt oda rájuk…akkor már maga az olvasó miért tenné??? Ezekkel kapcsolatban lenne egy költői kérdésem. A játékban az ember pozitív karmapontokat kap azért, ha végighallgat beszélgetéseket..na már most az olvasó mi a büdös francot kap azért mert halálra unja magát rajta? :D
Ha józan ésszel nézzük Artyom-nak már a legelején meg kellett volna halnia annyira nem egy badass karakter.
Amúgy nagyon hullámzó volt az egész könyv, talán amikor a Könyvtárban volt Artyom, meg a felszínen ott végre érdekes lett a történet, továbbá a Metróban a hallucinációk, eltűnések, furcsa hangok leírása miatt reménykedtem, hogy naa majd most jön az áttörés..hát nem jött. A kimondhatatlan nevű állomásokról ne is beszéljünk :D Mintha direkt a leghosszabb és leghülyébb neveket akarta volna az író belerakni a könyvbe.
És a könyv vége o.O Azt hittem a falhoz vágom. Komolyan -.-

>!
csartak MP
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

A múlt év folyamán megjelent Metro 2033 számítógépes játék alapjául szolgáló regényre nagyon kíváncsi voltam. Mivel a jaték kellőképpen atmoszférikus és hangulatos, gondoltam akkor a történetnek főleg annak kell lennie.
Az atomkatasztrófával sújtott emberiség maradék része a metróalagutakban rendezte be új világát és próbál magára találni felállítva új világrendjét. Ez a terület most a moszkvai metróra korlátozódik, de elképzelhető hogy a világ más részein is ez történt, nem tudjuk meg.
A könyv főhőse Artyom, akár egy népmesei figura – útra kel, hogy megmentse a saját „hazáját”, metróállomását, a fenyegető idegen fekete mutánsoktól. Arytom ideológiáktól mentes, mondhatni tiszta, ártatlan lélek, aki ezután az események hihetetlen láncolatába kerül: végül talán nem más kerül kezébe eldöntésre, mint az emberiség sorsa.
S bár a föld alatt vagyunk, az emberiség nem feledi önmagát és nem is akarja, a különféle hitek és (párt)ideológiák vadhajtásai burjánzanak: ahány állomás, annyiféle. A régi jelképek és szimbólumok újra élnek vagy egy új formában használódnak fel. Főhősünk a végére már nem tudja miben higgyen, néha már nevetve gondolja át a sok alternatívát, amivel sulykolják. Sokszor az események nem pörgősek, inkább lassabbak, mintha tényleg órákon át vánszorognánk a metróalagutakban, ezzel is érezhető Arytom vándorlása, aki mellé szinte mindig kerül egy társ, hogy kísérje és megossza vele saját világának filozófiai gondolatait. A könyv olvasása kezdetén kinyomtattam egy moszkvai metrótérképet, és azon követtem Artyom útját. Az író időt hagy a képzeletnek, és segít hogy felvegyük az épp soron levő állomás atmoszféráját, alapos leírásokat kapunk róluk, ami lehet nyomasztó, nyomorult, vagy a lehetőségekhez képest fejlett, a régi világ szemetét felhasználóan nyereséges.
A legmegkapóbb helyszín nekem maga a felszín leírása volt. Hisz mi lehet borzasztóbb egy elpusztult, de egykor élettől nyüzsgő világtól? Lehet ezen egyáltalán új életet kezdeni? A kérdés, ami elhangzik, „hogy élhettek ezek az emberek, mit csináltak a hétköznapjaikban?” Egy olyan embernek, akinek a föld alatti szűkös világ az univerzum, ez valószínűleg elképzelhetetlen.
A könyv vége érdekes, váratlan, de a cselekedet, amivel zárul, az meg annyira emberi, emberre jellemző, hogy egyáltalán nem meglepő.

3 hozzászólás
>!
AniTiger MP
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

Ez a könyv annyira marhára, kiborítóan és elviselhetetlen módon volt nagyon orosz és nagyon unalmas az első 300 oldalban, hogy az valami elképesztő! spoiler

Aztán magunkra maradunk Artyommal meg a küldetéstudatával a moszkvai metró poszt-apokaliptikus világában, ahol kinyír a patkány, a kósza futóbolond, a random katona, akinek nem tetszik a fejed. Hallucinálsz, éhezel, beparázol, megkattansz, kinyírnak vagy kinyírod magad. Ez a világ nyomasztó és sötét. Imádtam! Ez az a jövőkép, amit annyira reálisnak tartok, hogy rettegek tőle! DE…! Artyom nem jó társ az utazásban. (A könyv felénél azért drukkoltam, hogy fordulna már fel és menjünk tovább mással!)

Artyom az elején nagybetűs „Jó Gyerek”, Csodagyerek, Apuci Szeme Fénye, aztán elkezdett kikristályosodni bennem, hogy nagyon megszívtam vele, mert ARTYOM szerencsétlen, peches, töketlen…, ámde szupermázlistának számító főhős, mert mindig megmentik! spoiler

Pozitívum! Mindig jött valami borzongató és izgalmas, ami feldobta számomra a történetet – általában a mellékszereplők (Hunter, Kán, Melnyik), a sztalkerséget vagy a különböző helyszínek (könyvtár, Poljanka, Kreml). Nagyon szerettem ezeket a részeket! Összességében küzdöttem a könyvvel, minden fejezettel… nagy ritkán volt valami nagyon jó, ami miatt érdemes volt tovább olvasni és ez tartotta fent a figyelmemet!

A csillagok nem a történet egészének szólnak (és főleg nem Artyomnak), hanem a VILÁGNAK, amiben játszódik ez az egész. Abszolút odáig vagyok a Metróban kialakított életért, az egész összetettségéért, a felépítéséért. Annyira kegyetlenül JÓ az egész, hogy ez az egyetlen olyan disztópia, amiben elképzelni sem tudom, hogy élnék egyáltalán. Ijesztő, borzalmas és innen aztán igazán nincs semmiféle kiút. Itt csak megdögleni lehet, de azt sokféleképpen…

Bővebben pro és kontra: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/10/metro2033.html

23 hozzászólás
>!
Qedrák P
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

Vegyesek az érzéseim a kötettel kapcsolatban. Négy csillagot általában arra a könyvre szoktam adni, amit szívesen ajánlok bárkinek. A Metró 2033 is közéjük tartozik, de az a helyzet, hogy a kreativitás talán egy kicsit túlburjánzott ebben a világban. Egy szőrösebb szívű szerkesztő alighanem a felét kihúzza, és ez csak a javára vált volna, így viszont egy utazásos típusú regényt kapunk egy rendkívül eklektikus világgal. Tele van jobbnál jobb ötlettel. Ha stílszerű akarok lenni: az ötletek annyian vannak, mint az oroszok.

De az a helyzet, hogy érdekes élethelyzetek és jó ötleteken nyugvó mikrokörnyezetek egész sora vonul el a szemünk előtt. Minden egyes megálló, vagy megállók egy csoportja, különböző emberi társadalmakat rejt, amelyek különféle módokon reagáltak arra a kataklizmára, ami az emberiséget érte. Vannak itt kommunisták, kapitalisták, fasiszták, jehovisták, kannibálok, maffiózók és így tovább, felsorolni is nehéz lenne mindet. De a legtöbb állomáson kevés időt töltünk. Karakterek jönnek-mennek, egy idő után eltűnnek vagy éppen meghalnak, és egyszerűen senkivel kapcsolatban nem alakul ki semmilyen kötődésünk, (a főhőst kivéve), ami szerintem egy fájó hiányossága a könyvnek.

Persze vannak momentumok, amelyeken jót kuncogtam. Az egyik ilyen, az az atomcsapás utáni könyvtári világ volt, ahol az árván maradt szobanövények brutális elburjánzása eszembe juttatta azt, hogy a könyvtárban, ahol dolgoztam, mi is nevelgettünk egy időben egy két és fél méter(!) magasra nőtt kaktuszt. Glukhovszkij valószínűleg valami emberevő szörnyet írt volna belőle.

Szóval nem volt ez olyan rossz, a modern orosz sci-fiből is végre olvastam valamit, de nem csúszott le könnyen.

1 hozzászólás
>!
Tarja_Kauppinen IMP
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

Azt hiszem, most már bevallhatom, hogy ötödikben az osztálykiránduláson, amikor félelmetes történeteket meséltünk a tábortűznél, én már akkor is csak udvariasságból sikítoztam.
Mer’ hogy ha sötét van és a mélyben szörnyek élnek meg mutáns óriáspatkányok (jííííí!), és mind bennünk véli felfedezni legközelebbi táplálékát, az kérem szépen félelmetes. Vagy mi a szösz. (Khmm, remélem, már reszketsz is.)
Én a magam részéről nem tettem. Az ismeretlentől való atavisztikus félelem ilyen vagy olyan mértékben mindenkiben megtalálható, ahogy például a zenei hallás is. Én annyira vagyok muzikális, mint amikor egy sánta kutya belevizel egy repedt vödörbe, cserébe azonban félelem terén áll valamelyest jobban a szénám. Értsd: a szörnyek, patkányok, nácik, sátánisták, komcsik és egyéb állatfajták lakta moszkvai metró borzongatóan (?) atmoszférikus leírásában az a pillanat bírt a legintenzívebb érzelmi töltettel a számomra, amikor bealudtam és a fejemre ejtettem a könyvet.

A félreértéseket elkerülendő: a maga nemében abszolút megállja a helyét ez a nevelő célzatú ifjúsági horror. Van erkölcsi üzenete, a benne vázolt jövőkép pedig épp elég lehetséges* ahhoz, hogy a fiatalkorú olvasóközönség megfontolás tárgyává tehesse. Igaz, értelmet csak az utolsó három oldalban nyer; addig bolyongunk, s mint holmi posztapokaliptikus David Attenborough, természetes élőhelyükön ismerkedünk meg a helyi létformákkal.
Poszt-atomháborús irodalom terén a Malevil verhetetlen, de próbálkozásnak ez is megteszi. Konyhafilozófia váltogatja egymást kalasnyikovos golyózáporokkal az alagutakban. Egy kis ez, egy kis az, a végeredmény hőfoka pedig a tegnapi főztöm maradékával van azonos szinten, amit egy órával ezelőtt megmikróztam, és elfelejtettem megenni.

Amikor azt írtam, hogy az oroszoktól nekem bármi jöhet, akkor oroszok alatt nem hosszan pofázó unalmas ürgéket értettem, akik 430 oldalon át hülyítik szegény, jobb sorsra érdemes olvasót, mielőtt nagy nehezen kiböknék végre a frankót. Vagy ez volna a kakukktojás, az egyetlen olyan orosz alkotás, aminek a mélysége nem haladja meg a strandon a lábmosóét?

Nem, ennyi süket dumát morálfilozófiai agyömlést természetesen nem gyűrtem le két nap alatt. Az első pár fejezet után már csak a fontosabb részeket olvastam el ugyanis becsülettel, a köztes töméntelen mennyiségű rizsát, nem vesztesz vele semmit, ha csak átfutod.
Ígéretesnél ígéretesebb könyvekkel van tele a polcom meg a gépem, szóval hagggyukmár.

*Bár spoiler, ahhoz én nem feltétlenül nyúlnék hozzá a helyedben, pláne nem enném meg… meg hasonló „apróságok”, no de mindegy, hiszen nem egy Merle vízióban járunk.

8 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

(Izé, hosszú)
Először is a moszkvai metróról. Szóval az egyik legjobb közlekedési hálózat, amit megtapasztaltam. Iszonyú logikus, megfelelően behálózza a várost, minden vonal összefut valahol, csodás állomásokon szállhat ki az ember, fantáziadúsak, néha a kocsit maguk is, még a néha felbukkanó Lenin és egyéb munkásmozgalmi jelenetek sem vonnak le a varázsából, ráadásul várni is csak pár másodpercet kell rá. A mi világunkban. Dmitry Glukhovsky világában egészen más a helyzet. Posztatomkatasztrófikus világ, sugárzó felszín, mutánsok. Alul pedig egy zárt, egészen különleges, túlélő világ. Az első kérdés, amit felteszek, hogy a feketék kik. Vagy inkább mik? Az indító fejezet félelmetes, ködös, misztikus, chtutluszerűen, csak említve a borzalmat festi le ezt a világot. A rettegés beveszi magát a csontjaimba, ahogy az állomás lakóiéba is. Alig alszom. Egyébként tökéletes a helyválasztás, ez a kanyargós össze-össze futó, bonyolult, ugyanakkor rettenetesen logikus alagútrendszer ideális hely a borzalmak elrejtéséhez. Nem tudom összefüggően megfogalmazni, csak idevetem, hogy bírom Szuhoj eszmefuttatását az evolúcióról és a választ rá talán még jobban tetszik, át is nevezem magamban az egyik állomást Plosagy Evoluciira. Aztán látom a rosszul és alultáplált népségnek mekkora kincs a multivitamin. Az összes orosz író iszonyat művelt tapasztalatom szerint, mindenhol felbukkannak irodalmi utalások, ebben is, jó nem kell elájulni tőlük, de azért vannak. A főhősünk tapasztalatlan ifjú, de valami különleges benne, ezért rá bízzák a Küldetést. E során haladunk tovább alagútról alagútra, állomásról állomásra, különböző vonalakra, és az út alatt megint kezd hasonlítani a mi világunkra, volt itt háború, van fasizmus, kommunizmus, térítők, kannibalizmus is akad, meg gyerekprostitúció. Nagy fantáziával megírt, élvezetes mű így a (szerintem) baki is bocsánatos.

(Nekem bakisnak tűnik, bár lehet nincs igazam: le van zárva az egész metró, lenn növények nincsenek és meg tüzet is gyakran raknak, akkor honnan van elég oxigén? Biztos a viszbűl veszik ki. Nekem úgy tűnik az oxidáció és a fotoszintézis aránya nem megfelelő, pláne a földalatti világban. Később olvasom hogy a felszínen maradtak növények, mondjuk elképzelhető, de ekkora mértékű atomkatasztrófa után szerintem a növények nagyon jelentős károsodásokat szenvednek, napfény alig hatol át, és elvileg rettenetesen hidegnek kell lenni, nehezen tudom elképzelni a túlélésüket, szóval kétkedem. Mondjuk a nukleáris télről eddig csak teóriák vannak, maradjon is így, de ez kicsit böki a csőröm.)

Van benne Őrtorony, meg alagútfilozófia, egy szerintem újabb zseniális ötlet, a szovjet hatalom és a démoni erők összehozása. A vége felé járok, körvonalazódik a nagy Küldetés, és meleg szívvel olvasom, hogy egy könyv , egy könyvtár áll a középpontban, aztán mégsem úgy alakul, ahogy elképzeltem. A Nagy Féreg teremtésmítoszát imádom, ahogy a pap romboló civilizációról alkotott heves szónoklatát is, nekem itt a könyv lényege, sokszor sok formában olvastam már a ma emberének Földet elpusztító lehetetlen viselkedéséről, a gépek uralkodásáról és mindig aktuális, nem unalmas, és az is egyértelmű, hogy sosem tanulunk… A hitet vesztett Dron tragédiája, megvilágítja, hogy egyedül vagyunk a földön magunkra hagytak minket, nincs isten. Az öregek nosztalgiázása a régi világ után, vágyakozás a csodálatos felszíni élet után is megkap mindannyiszor.A végső ütközet a Majakovszkaján indul, az egyik kedvenc állomásom. Olyan szép, körkörös. A történet is körbefut, visszatérünk a kiindulási állomásra, a VDNH-ért folyik a küzdelem. (Micsoda giccses szörnyűségek vannak ott fönn, na meg egy csoda a Moszkvai Űrkutatási Múzeum.)
A hős átlagos, gyarló ember, hogy könnyebb legyen azonosulni vele, Artyom mégis kiválasztott, csak a végén érti meg ő is miért, de akkor már késő. Jön a pusztulás. Épp a kapcsolatteremtéskor, szomorú vég. Jöhet a következő.

2 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

Akik egy pörgős számítógépes játék forgatókönyvét várják, azok csalódni fognak, akik egy elgondolkodtató sci-fit, azoknak talán szerethető lesz a könyv. A moszkvai metró térképe (http://szergely.sfblogs.net/files/2011/04/Moszkvaimetro…) kifejezetten jól jöhet – botrány, hogy a kiadó kispórolta belőle. A könyv stílusa elég egyszerű, viszont van filozófiája, amely problémássá teheti a befogadást. Az „egyszerűbb lelkek” számára riasztó, elvont, unalmas; az igényesebb olvasók számára viszont kicsit didaktikus, leegyszerűsítő, szájbarágós. Mindenképpen javít (a saját szememben) a könyv megítélésén, hogy a Lukjanyenko-féle értékrelativizmussal szemben itt a jók a pozitív szereplők, és az őrült fanatikusok utálatosak. A mai világban már ezt is meg kell becsülni.
A könyv legnagyobb értéke a teremtett világ atmoszférája, és az ötlet, hogy a helyszínt a metróba helyezi. Ha nem állna mögötte egy sikeres számítógépes játék, akkor nem lenne ekkora bestseller. Fantasztikus kalandregénynek egész jó. Ezért tettem hozzá a négy csillaghoz még egy felet.

12 hozzászólás
>!
Gyula_Böszörményi IP
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

Nos, ez a regény számomra óriási csalódás volt. Évek óta szemeztem vele, a borító király, és imádom az apokaliptikus történeteket, de ez… Sajna nem több, mint egy vacakul megírt, átgondolatlan, rossz ifjúsági regény. Csak egyet mondok: töltények, mint fizetőeszköz, na ne már! Honnan van olyan mérhetetlenül sok belőlük, hogy mázsaszámra lövöldözhetik ki őket, és még megélni is tudnak belőle? Egy vacak patkánykaja három töltény, egyetlen disznópecsenye – egyszeri étkezés – tíz töltény, egy bőrkabát kétszáz töltény. Hány tonna töltényt is kéne magunkkal cipelni, hogy élni tudjunk??? Dmitry barátom, sajnálom, de ez pocsék fércmű, nem több.

1 hozzászólás
>!
sztinus P
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

Értékelni sincs nagy kedvem. Nekem unalmas volt, pedig nagyon vártam ezt a könyvet. Ha némi bezártsággal kapcsolatos fóbiámat félretettem, számomra nem volt olyan félelmet keltő ez a metró-világ. Az emberek itt is alkalmazkodtak, itták a gomba-teájukat.
Nem hittem el, nem fogott meg igazán.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Nita_Könyvgalaxis

Ismered a tejbe esett béka tanmeséjét? Két béka beleesett egy-egy tejjel teli köcsögbe. Az egyikük, a racionálisan gondolkodó, idejében felmérte, hogy az ellenállás értelmetlen, és hogy a sorsát nem kerülheti el. És amúgy is van túlvilág, így hát felesleges erőlködni, és hiábavaló áltatnia magát dőre reményekkel. Kinyújtotta hát a lábait, és lesüllyedt a köcsög fenekére. A másik viszont alighanem buta volt, vagy ateista. És nyomban kapálózni kezdett. Gondolhatnánk, minek rángatózik, ha egyszer minden eleve elrendeltetett? De csak kapálózott, kapálózott tovább. Amíg csak a tejet vajjá nem köpülte. És kimászott.

42. oldal

Kapcsolódó szócikkek: béka · tej
26 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis

Nem a halál rettenetes. Hanem várni a halált.

183. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
>!
Nita_Könyvgalaxis

Az, akinek elég bátorsága és türelme van ahhoz, hogy egész életében a sötétségbe nézzen, elsőként fogja meglátni benne a fény felvillanását.

420. oldal

2 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis

Az állomás lakói gondosan bántak a könyvekkel, még a legsilányabb könyvtári könyvecskékből sem tépett ki soha egy lapot sem. A könyvek számukra szent ereklyék voltak, utolsó emlékeztetők egy nemlétbe süllyedt gyönyörű világra.

53. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
>!
Nita_Könyvgalaxis

Kezdte érteni, hogy néhány titok éppen azért nagyszerű, mert nincs megfejtésük, és hogy vannak kérdések, amelyekre jobb, ha senki sem tudja a választ.

378. oldal

>!
Margarita

Verd szét az órádat, és meg fogod látni, mivé válik az idő, ez nagyon érdekes. Megváltozik, és többé nem ismersz rá. Többé nem aprózódik el, nem hasad szét darabokra, órákra, percekre, másodpercekre. Az idő olyan, mint a higany: széttörheted, de nyomban összeáll, újra homogénné, alaktalanná válik. Az emberek megszelídítették, a zsebóráik és stoppereik láncára akaszthatták, és azok számára, akik így láncon tartják, egyformán telik. De próbáld csak meg, szabadítsd ki, és meglátod: minden egyes ember számára másként telik majd, van, akinek lassan, vánszorogva, elszívott cigarettákkal, be- és kilégzésekkel mérve, másoknak meg vágtat, és csak leélt életekkel mérhetni meg.

107-108. oldal

>!
Irasalgor

Egy töltény – egy halál. Valakinek az elvett élete. Tíz deka tea – öt emberélet. Egy rúd kolbász? Tessék parancsolni, egyáltalán nem drága: mindössze tizenöt élet. Minőségi dzseki, ma leárazva, háromszáz helyett csak kétszázötven: megtakarít vele ötven életet. Ennek a piacnak a napi forgalma kitehette a metró egész lélekszámát.

97. oldal, 5. fejezet - Egy marék lőszerért

>!
Irasalgor

Az emberek mindig jobban tudtak ölni, mint bármely más élőlény.

13. oldal, 1. fejezet - A Világ Peremén

2 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis

És valamennyien annak a fő ösztönnek engedelmeskedtek, mely minden szerves lényt hajt ezen a bolygón.
Túlélni. Túlélni bármi áron.

14. oldal

>!
KDany

Kevés a férőhely a paradicsomban, csak a pokol kapui vannak tárva-nyitva bárki számára.

216. oldal, 10. fejezet


A sorozat következő kötete

Metró 2033 sorozat · Összehasonlítás

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Artyom

Helyszínek népszerűség szerint

Szovjetunió · Kreml


Hasonló könyvek címkék alapján

Tullio Avoledo: Az ég gyökerei
Neil Gaiman: Sosehol
Tokió Kalen: Rémmetró 2.
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Stephen King: A mobil
Jeff VanderMeer: Borne
Blake Crouch: Wayward Pines
Ilsa J. Bick: Hamvak
M. R. Carey: Kiéhezettek
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál