Futu.re 135 csillagozás

Dmitry Glukhovsky: Futu.re

A ​Metró-regények világhírű szerzője, a Metró-univerzum megálmodója új sci-fijében újból lenyűgöző és félelmetes fantáziavilágot teremtett meg.
Egy olyan jövőben járunk, ahol századokkal korábban felfedezték a halhatatlanság szérumát. Amerikában csak a leggazdagabbak juthatnak hozzá, Oroszországban csak a politikai elit, Európában viszont alanyi jogon jár a halhatatlanság mindenkinek. Az iszonyatosan túlnépesedett Európában az emberek gigantikus tornyokban élnek, és a halhatatlanságért cserébe le kell mondaniuk arról, hogy gyerekük legyen. A törvény ellen titokban vétkezőket a rendszer elit kommandója keresi – melynek a regény főhőse is a tagja. Ő azonban egy nagy szerelem hatására szembefordul a törvénnyel és a hatalommal, és ezzel fergeteges thriller veszi kezdetét…

Dmitry Glukhovsky a Metró-regények világhírű szerzője, könyvei több tucat országban, sok millió példányban jelentek meg. Írt már izgalmas történelmi regényt (Szürkület) és az orosz társadalmat kegyetlen… (tovább)

Eredeti cím: Будущее

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2014
604 oldal · ISBN: 9789634050391 · Fordította: Földeák Iván
>!
Európa, Budapest, 2014
608 oldal · ISBN: 9789630799409 · Fordította: Földeák Iván

Enciklopédia 59

Szereplők népszerűség szerint

Jan Nachtigall 2T 717 · alkotó · Annelie · Basile 906 · Erich Schreyer · hentes · Sztálin

Helyszínek népszerűség szerint

Barcelona · Bábel torony · bolhapiac · Szodoma


Kedvencelte 19

Most olvassa 30

Várólistára tette 133

Kívánságlistára tette 142

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
vöri P
Dmitry Glukhovsky: Futu.re

Objektív csillagozást ne várjon senki tőlem – ha Glukhovsky a bevásárló listáit adná ki, valószínűleg arra is 5 csillagot adnék, mert valószínűleg abban is megtalálnám azt, amiért számomra többet jelentenek az írásai. A kedvencelés már nem automatikus, és a könyv háromnegyedéig úgy gondoltam, ez talán mégsem kerül be oda is, de a végére csak megcsinálta. Ömlengeni tovább nem fogok, arra senki sem kíváncsi, meg én sem vagyok olyan.

Nem állítom, hogy bármi olyat hozna, amit ne lehetett volna már máskor, máshol látni – élet, halál, halhatatlanság, felelősség, hit, lélek, döntéshozatal, emberség – csupa csontig lerágott témák, már-már klisékké válnak, nem az a lényeg, hogy újat mondjon, hanem hogy másképp. Talán mégiscsak valami új? Pár dolgot szerintem bőven sikerült kiforgatnia annyira…

Jó hír a Glukhovskytól eddig ódzkodóknak, hogy talán ez az eddigi legkönnyebben fogyasztható könyve, hacsak valakit a bő 600 oldalas terjedelem nem tántorít el – bár úgy hallottam, ez sikk manapság. Nyit a populáris felé, van akció, pörög a cselekmény, nincs hiány szarkazmusból, gúnyolódásból sem. Én csöndben aggódni kezdtem, vajon elveszik-e mindeközben az a Dmitry, aki képes kilógni a sorból? De szerencsére még mindig ott van, mert szépen lassan megint ott találhatjuk magunkat a zavaros álmok, örvénylő gondolatok, kétségbeesett út- és válaszkeresés egybefolyó oldalain, fejezetein – végre újra otthon érzem magam.

Glukhovsky ezúttal a horizontális börtönök világából (lásd Metró-regények) a vertikálisokra vált – a halhatatlanság elérését követő népességrobbanás az emberiséget kilométer vastag átmérőjű beton-kompozit felhőkarcolókba űzi, ahonnan nincs kiút, hiszen nincs hová, nem maradt talpalatnyi szabad hely sem – legfeljebb a tetőn. Gondolom mondanom sem kell, milyen hangsúlyos ebben a regényben is a társadalmi kérdések boncolgatása.
A főhős sem egy különösebben heroikus figura, még csak nem is bámulatosan okos, vagy emberfeletti képességekkel rendelkező, csak egy csavar a gépben, vagy báb, akit zsinóron rángatnak. Felváltva a jelen és a múlt visszaemlékezési fokozatosan bontják ki a háttérben rejlő titkokat, ok-okozati hálókat – bár azt hiszem nem árulok el azzal semmit, hogy a válasz igazából rém egyszerű.
Szerencsére a felvetett kérdésekre sokféle választ, hitet, gondolkodásmódot bemutat, hogy néha már te se tudd hirtelen, te kivel is értenél egyet, mit tennél, mi a helyes, ha egyáltalán létezik olyan.

Glukhovsky változik, ha szabad ilyet mondani, érik, tanul, fejlődik, és már nem tartok tőle, hogy elveszne közben. Továbbra is csak ajánlani tudom, de csak annak, akinek van hozzá gyomra, hogy elmerüljön nyakig a mocsokban, kizárja a valóságot, és hagyja, hogy felrázza, kiforgassa, amit olvas. Biztos enélkül is jó, izgalmas meg fordulatos disztopikus sci-fi, csak számomra értelmetlen ezzé csupaszítani.

1 hozzászólás
>!
Hackett IP
Dmitry Glukhovsky: Futu.re

Lehetett volna ez egy nagyon jó regény, de számomra valahogy mégsem lett az. Pedig az alapötlet kellően érdekes, viszont ami kikerekedett belőle, az sajnos nem igazán nyerte el a tetszésem.
Adott egy elviselhetetlenül unszimpatikus főhős (ez még nem lenne feltétlenül baj, hiszen a gyerekkorában sok mindent megtapasztalt), de nem is nagyon változik: homofób, szexista, ráadásul egy disztópia karakterklisé: a rendszer hű embere, aki aztán érthetetlen szerelembe esik egy lány iránt (érthetetlen = csak és kizárólag a szépségbe lesz szerelmes, a személyiség nem számít), amelynek hatására elkezd szembefordulni a rendszerrel. Fura, hogy ezt a motivációt mennyi mindenki találja meg újra az 1984 vagy Bradbury Fahrenheit 451-e óta.
A regény elején, ennek ellenére azt gondoltam, milyen jól ír Glukhovsky, voltak szép mondatai, gondolatai, de amikor később moralizálni próbált, vagy érzelmeket közvetíteni, az nekem sokszor giccsbe hajlott, didaktikussá vált, ráadásul elképesztően túlírta a regényt.
A legzavaróbbnak viszont azt találtam, hogy Glukhovsky nem érzi a sci-fi jelenét. A Futu.re olyan, mintha az 1960-es, 1970-es években írták volna. Azt hiszem, egy interjúban megkérdezték tőle, hogy ismeri-e a kortárs sci-fit, és az derült ki, hogy nem igazán, és ezt éreztem is a történeten, mert olyasmit mondott el nekem, amit máshogy, de már olvastam hajdanán, nagyjából a ’80-as években.
Emiatt a Futu.re nem igazán lett az én könyvem, én bevallottan a modern/kortárs sci-fit kedvelem, és ez nem az volt, hiába íródott alig egy éve.

9 hozzászólás
>!
Morpheus 
Dmitry Glukhovsky: Futu.re

Kénytelen vagyok ötöst adni rá. Pedig az elején idegenkedtem a kegyetlenkedések túlzott naturalizmusától, ezért három és félről indult, de aztán beláttam, hogy pont ez adja meg az erejét, teszi élővé nemcsak a szenvedést, hanem minden mást is amit átélünk a főszereplővel, legyen az szerelem, szeretkezés vagy szeretet. Főszereplőnk nem kétdimenziós papírfigura, hanem hús-vér ember. Ember, akiben benne van a legmélyebb mocsok és a legnemesebb jó is – ahogy bennünk mindannyiunkban is –, és ebből merít, attól függően, hogy éppen hol tart az útján. Mert igen, bejár egy utat, megért és érez, döntéseket hoz, és a végén felelősséget vállal önnön sorsáért, életéért, önmagáért és másokért is.
Ez egy egzisztencialista sci-fi, ha eddig nem volt ilyen, hát most már van. Ráadásul nem csak a halállal foglalkozik a halhatatlanság ürügyén, hanem a szabadsággal, a szeretettel és az életünk értelmével is.
Ez az általam olvasott legjobb Glukhovsky könyv.
Csatolnék ide pár idézetet, ami a könyvet olvasva többször is eszembe jutott:
http://moly.hu/idezetek/223407
http://moly.hu/idezetek/241450
És a vége felé egy másik is, amely arról szól (már nem emlékszem, hogy konkrétan hol és kitől olvastam), hogy mindig, minden helyzetben van választásunk. Nem kell minden áron túlélni, csak a gyáva ember árul el mindent és mindenkit a túléléséért.

>!
Spaceman_Spiff P
Dmitry Glukhovsky: Futu.re

„Klasszikus disztópikus felállást kapunk tehát, ahol a főhős, a rendszer kiszolgálója egyszer csak ráébred a rendszer embertelenségére, és egy szerelem miatt – Orwell óta mindenki ehhez a kliséhez nyúl? – szembekerül vele. Azonban pont azért, mert a cikk elején említett orosz szerzők sokszor ezekből az unásig ismert klisékből képesek valami megrázót kihozni, az ember bizalmat szavaz Glukhovsky-nak. Igen, lehetne potenciál ebben a regényben, hiszen számtalan érdekes és a mai nap is égető kérdést dob fel: egyéni önfeláldozás a társadalom üdvéért, túlnépesedés, bevándorlás, szűkülő erőforrások, azok egyenlőtlen elosztása, a panem et circenses elve, a demokrácia álságos volta, terrorizmus, politikai elnyomás, a gazdasági elit túlhatalma etc., megterhelve mindezt az öröklét morális kérdéseivel, a gyermektelen társadalom képével és a kegyetlen internátusok világával. Soknak tűnik? Az is. Ugyanis Glukhovsky mintha egyik kérdéssel sem foglalkozna igazán. Mindenből kapunk egy picit, de semelyik sem válik igazán markánssá – de ami a legfőbb baj, hogy igazán egyedivé sem. Ugyanis minden ötletét láttuk már máshol, jobban kidolgozva. Lehet azzal menteni a könyvet, hogy nem sci-fi, és ez az érv ideig-óráig meg is állja a helyét. De olvasás közben érezzük, hogy ez nem egy regény, ami sci-fi elemeket használ, hanem egy science fiction regény. Éppen ezért bosszankodok azon, hogy nem konzisztens a világképe – ha halhatatlanok az emberek, akkor miért használnak olyan technológiákat, amik a XXI. század elejére a nyugati világ minden állampolgára számára elérhetőek, és a fejlett technikát csak a hologram és más olcsó sci-fi kellékek jelképezik? Miért ezt a fejlődési utat választották? Miért nem léptek ki az űrbe – erre még utal is a könyv, de nem fejti ki, mintha csak véletlenül a szövegben felejtette volna a szerző ezt a részt egy korábbi kéziratból. És mint mondtam, ez szinte az összes ötletére igaz, mindegyik kidolgozatlan. Ha csak a sci-fi műveknél maradunk, szinte mindre találunk jobban kidolgozott és érdekesebb példát. Ha az internátusok világa érdekel (ami annyira nem is sci-fi ötlet), leveszem a Végjátékot a polcról, ha a halhatatlanság, akkor tessék, ott van a Pandóra csillaga, de beugrik Richard Morgan Valós halála, ahol a több száz éves milliárdos arról elmélkedik, mennyire belefásult az öröklétbe. Tornyokba zsúfolt emberiség? Nemsokára jön a High Rise, Ballard regényének filmváltozata, ugyanez, ötven évvel korábbról. Halálraítéltek üldözése? Logan futása. Gyermek nélküli társadalom? Az ember gyermeke. És ezek még csak a nyilvánvaló sci-fi párhuzamok.”

A regény sok egyéb jellemzője a teljes cikkben:
http://www.prozanostra.com/iras/halhatatlansag-nem-eleg…

>!
MrDarkside
Dmitry Glukhovsky: Futu.re

Számomra teljesen ismeretlen volt a szerző, így nem igazán tudtam, mire számítsak, amikor belekezdtem, de az első pár oldal annyira magával ragadt a könyv, csak ültem és néztem, hogy „Basszus, ez a fickó mindenre gondolt! :O”. Nem hiszem, hogy tudnék említeni egy olyan témát a könyv jövőképe kapcsán, amivel az ne foglalkozna legalább egy ráérősen elejtett félmondat erejéig, hogy a cselekmény különböző szálait az álmodós-visszaemlékezőstől a nyálas romantikuson és a heves politikai/világnézet ütköztetősön át a most-mindenkit-felpofozok-a-szobában-os jelenetekig már ne is említsük. Apropó cselekmény, elképesztő, hogy csavarodik ide-oda, főleg ezekkel a visszaemlékezésekkel, plusz még itt-ott csak úgy a miheztartás végett dob egy cliffhangert, amíg „átszenveded” magad a következő fejezeten, szóval nekem nagyon bejött. :D Különösen tetszett a magyar fordítás, szerintem helyenként nagyon ötletesen oldottak meg egy-egy párbeszédet/beszólást. A kb. 600 oldalas ismerkedés alatt eléggé megkedveltem Glokhovsky-t, szerintem amint tudok, belekezdek a Metro-sorozatba is. :)

>!
Profundus_Librum
Dmitry Glukhovsky: Futu.re

Azt, hogy mitől annyira nagyszerű könyv a Futu.re, elég nehéz megfogalmazni. Hiszen arról nincs szó, hogy egyedülálló lenne a műfajában, hiszen klasszikus sci-fi panelekből építkezik. Kicsit olyan, mintha Az ember gyermeke (legalábbis a film), a Végjáték és a Helyet! Helyet! lenne összegyúrva, majd nyakon öntve egy nagyon súlyos morális dilemmával, a végeredmény mégis „kellemes”, könnyen fogyasztható (a néha bizony álmosító dagályosságnak nyoma sincs, ellentétben a Metro-regényekkel), már-már populáris formában, de azért az igényes nyelvezetről nem kell lemondanunk. Ráadásul – függetlenül attól, hány hasonló tematikájú regényt olvastunk már – nem lehet előre tudni, mi lesz a vége, többek között ezért ez lett magasan a kedvenc Glukhovsky kötetem.

Az igen vaskos kötetben a cselekmény két szálon fut. A fő szál Jan épp aktuális élettörténetét meséli el, míg a másikban, ami néha-néha bukkan fel egy-egy fejezet erejéig, Jan gyermekkorának és megpróbáltatásainak lehetünk szemtanúi. A két idősík váltakozása tökéletesen alkalmas arra, hogy a dekadenciába hajló, mégis szánni való társadalomról pontos képet kapjunk, sőt, így a szereplő folyamatos karakterfejlődése is könnyedén tartható a regény fókuszában. A Futu.re ugyanis amellett, hogy vérbeli – talán „túlságosan is” (nem, olyan nincsen!) véres és megrendítő – disztópia, igazán elgondolkodtató (és sokszor megható/elszomorító), filozofikus hangvételű fejlődésregény, útkeresés is. A komoly mondanivalót szerencsére a szerző nem tudálékosan, szájbarágósan adagolja az újabbnál újabb szörnyűségeken lassan már meg sem lepődő olvasónak, ellenkezőleg, a regény tele van akcióval, izgalmas kalandokkal, fordulatokkal, a finnyásabb (liberális gondolkodású) olvasói rétegek sokkolására alkalmas jelenetekkel vagy éppen „politikailag inkorrekt” párbeszédekkel. Ezek miatt a kényes témák miatt a melegeknek és azoknak, akiknek a vallás/isten – tényleg – tabu/szent, nem is tudom teljes szívemből ajánlani a regényt, nehogy felesleges felzúdulás legyen belőle…

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2015/04/dmitry-glukh…

>!
KillerCat
Dmitry Glukhovsky: Futu.re

A rengeteg leírás miatt vontam le fél csillagot,egyébként fantasztikus könyv.

>!
jezsek
Dmitry Glukhovsky: Futu.re

Kettős érzéseket keltett bennem ez a könyv. Haragszom rá, mert sok izgalmas, érdekes gondolatot rosszul – értem ezalatt, hogy nem jól kidolgozva, felületesen, nem teljesen végiggondolva, a következményeket bemutatva – hagyott (halhatatlanság, gyermektelenség, gazdasági-politikai-erkölcsi rendszer), más hosszadalmas fejezetekben pedig a főhős múltjával, érzelmi életével foglalkozott túl sokat, ami engem nem nagyon érdekelt, mivel nem tartottam olyan fontosnak a világ, a jövő bemutatásához. Sokkal kevesebből is jól kirajzolódhatott volna a főhős jelleme, múltja. Amikor a hangulat komorra fordult, akkor sokkal jobban tetszett a könyv, lekötött és izgalmas volt, és azért azt sem lehet tagadni, hogy voltak jól sikerült részek is, ami miatt nem érződött túl hosszúnak a terjedelem. A tetszett-nem tetszett között ezért nehéz dönteni, talán az ajánlom-nem ajánlom kérdést könnyebb eldönteni: ajánlom egyszeri könyvtári kölcsönzésre, mert szórakozásnak jó, érdekes gondolat-kísérletnek éppen elmegy, de sokat: nagy gondolatokat, egyedi világleírást, érzelmi katarzist vagy áll-lesést senki ne várjon tőle.

>!
Liliane
Dmitry Glukhovsky: Futu.re

Nagyon nehéz eldöntenem, hogy mennyire tetszett vagy nem, mert egyrészt érdekes és részletes, másrészt viszont semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem, nem tudtam együtt érezni senkivel – bár fogalmam sincs, hogy ez vajon mennyire szándékos, mindenesetre most ez a helyzet. A legjobban viszont a karakter fejlődésútját szerettem, ehhez kapcsolódva tehát tetszett nekem a vége a tanulsággal – persze amellett, hogy magát a szereplőt nem kedveltem.

>!
BakosJuci
Dmitry Glukhovsky: Futu.re

Nem nagyon jutok szóhoz még. Zseniális könyv!
Sci-fi, de csak annyiban, hogy a hátteret meghatározza: a tökéletes világ, ahol mindenki halhatatlan, ahol mindenki boldog, ahol mindenki szabad. Egyetlen dologról kell lemondani csak az embereknek: a gyermekről. De ha elveszed az emberektől a jövő lehetőségét, mi értelme marad az életnek? Ha nincs halál, akkor marad-e ösztönzés arra, hogy alkossunk bármi maradandót? Ha halhatatlan vagy, van-e értelme az életnek?
Első Glukhovsky regényem, de ez is elég volt ahhoz, hogy mind a könyv, mind az írója a kedvenceim közé kerüljön. A mondata csodálatosak és tökéletesek: humor, irónia, nyersség, szexualitás, mélység, fájdalom… Tökéletesen le tudja írni azt, amit át akar adni. (és jó volt a fordítás is szerintem…)
Olvassatok Glukhovskyt! Én biztos fogok. (o;


Népszerű idézetek

>!
Naia

A próbatételek tesznek erőssé minket.

576. oldal

>!
Morpheus 

Tudod a rendszer addig áll, amíg mindenki hisz benne. Leginkább attól félnek, hogy az emberek elkezdenek gondolkodni.

375. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hit · rendszer
>!
BakosJuci

Nem tudom, mikor nőtt úgy hozzám ez a kis csomag. Nem mondhatnám meg, melyik nap. Éjszakáról éjszakára, sírásról sírásra, pelenkáról pelenkára történt. Kívülről úgy látszik: a gyerek elhasználja a szüleit, elnyüvi az idegeiket, erejüket, életüket – mindent önmagára használ, s amint semmi sem marad belőlük, egyszerűen kihajítja a szemétbe a kiürült papát és mamát, és kész.
Belülről nem így néz ki: nem felfal, hanem magába szív. És nem sárga ürülékké, nem bélsárrá változik minden perc, amit vele töltesz. Tévedtem. Minden óra benne marad, ezernyi sejtté változva. Látod minden vele töltött idődet, minden erőfeszítésed benne – tessék, itt van, nem tűnt el. A gyerek belőled lesz, és minél többet adsz neki magadból, annál drágább neked.

526. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyerek · gyermeknevelés · idő · széklet, székelés · szülő
>!
MrDarkside

Ugyan mi értelme a lélek halhatatlanságáról kamuzni manapság? Hisz lelket már régóta senki sem használ!

5. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jan Nachtigall 2T 717
>!
Morpheus 

– Írtak egyetlen nagy regényt az elmúlt száz évben? Forgattak nagyszerű filmet? Tettek nagy felfedezést? Egyre csak a régi dolgok jutnak az eszembe. Semmit nem tudunk kezdeni az öröklétünkkel. A halál nógatott bennünket, Jacob. A halál arra késztetett, hogy siessünk. Hogy használjuk az életet. Korábban mindenütt ott láttuk a halált. Minden rá emlékeztetett. Ez a rend: kezdet és vég.

541. oldal

>!
Naia

A szépség szereti az árnyékot, árnyékban születik a kísértés.

9. oldal

>!
MrDarkside

Ki találta ki, hogy könnyű elmondani az igazat? Már ez is hazugság.

Kapcsolódó szócikkek: Jan Nachtigall 2T 717
>!
BakosJuci

– Végső soron a szenátorság csak egy a szerepek közül, amiket játszom, nem igaz? És nem is a legfontosabb. Amikor hazaérek, úgy vetem le, mint a hivatali öltönyt, és felakasztom a hallban. Mindannyian csak a szerepeinket játsszuk, és olykor elegünk van a jelmezeinkből…
– Már megbocsásson – vágok a szavába. – Én az enyémből sehogy sem tudok kibújni. Félek, hogy ez a bőröm.
– Ne féljen. A bőrt is le lehet vetni.

15. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bőr · Erich Schreyer · Jan Nachtigall 2T 717 · jelmez · szerep
>!
MrDarkside

Melyik a jobb: olyan embernek tűnni, aki titkos missziót hajt végre, vagy idiótának – vagy gyávának? Nem könnyű választani.

92. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jan Nachtigall 2T 717
>!
BakosJuci

Igazi Szodoma, de nem előkelő, mint a miénk, hanem hétköznapi, szükség teremtette; itt a meztelenségedet nem ajándékba adod, hanem idecipeled, és közönyösen kiteszed a placcra, miután nincs hová rejtened.

362. oldal

Kapcsolódó szócikkek: közömbösség · meztelenség · Szodoma

Hasonló könyvek címkék alapján

Richard Morgan: Dühöngő fúriák
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Hannu Rajaniemi: A kauzalitás angyala
Brandon Hackett: Az időutazás napja
Brandon Hackett: Isten gépei
Jacek Dukaj: Zuzanna és a világmindenség
Brandon Hackett: Az ember könyve
Kim Stanley Robinson: 2312
Alastair Reynolds: Napok háza
Iain M. Banks: Közelkép