Gogol ​és az ördög 3 csillagozás

Dmitrij Merezskovszkij: Gogol és az ördög

Gogol ​egész életének és munkásságának – saját bevallása szerint – az volt a legfőbb törekvése „hogyan lehetne ostobának feltüntetni az ördögöt”. „Már régóta csakis azon munkálkodom, hogy az ember, műveim olvastán nyíltan gúnyt űzzön az ördögből.” (Levél Sevirjevnek Nápolyból, 1847. április 27-én.)
Gogol vallásos értelmezésében az ördög misztikus lényeg és reális lény, akiben összpontosul Isten tagadása, az örök Gonosz Gogol művészként a nevetés fényénél vizsgálja ennek a misztikus lényegnek a természetét, emberként a nevetés fegyverével harcol ezzel a reális lénnyel szemben: Gogol nevetése – az ember küzdelme az ördöggel.
Isten maga a végtelen, a létező omegája és alfája; az ördög Isten tagadása, következésképpen a végtelen, minden vég és kezdet tagadása; az ördög elkezdett és befejezetlen, magát kezdet és végnélkülinek adja ki, az ördög a létezés érzékfeletti középpontja, mindenfajta mélység és magasság tagadása, örökös szellemtelenség, örökös középszerűség. A gogoli… (tovább)

Eredeti cím: Гоголь и чорт

Eredeti megjelenés éve: 1906

Róla szól: Nyikolaj Vasziljevics Gogol

>!
Új Mandátum, Budapest, 1995
142 oldal · ISBN: 9637476407 · Fordította: Urbán Nagy Rozália

Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 5


Népszerű idézetek

>!

Gogol a kereszténységet nem állítja szembe a felvilágosodással, ahogyan ezt a szlavofilek teszik. De nem állítja szembe a felvilágosodást sem a kereszténységgel, ahogyan ezt a nyugatosok teszik. Gogol, ahogy Európában senki más, azt érezte meg rendkívüli módon, hogy a kereszténység alfája és omegája nem a sötétség, hanem a fény, nem a világ tagadása, hanem a világ igenlése, nem a keresztrefeszítés, hanem a szentséges test.

98. oldal

>!

„Szeretem a jót, azt keresem, és ha szükséges, elpusztulok érte. Viszont nem viselem el az ocsmányságaimat… Harcolok ellenük és mindig is harcolni fogok, mígnem kivetem magamból, és ebben megsegít engem az Isten.”

58. oldal (Ezek Gogol szavai)

>!

Halálos fájdalommal és halálos félelemmel érzékelte, hogy a modern emberiség kereszténysége még mindig csak szavakkal és nem cselekedetekkel, ígéretekkel és nem azok megtartásával érvényesül.

96. oldal

>!

Ennek a két ős-elvnek, a pogánynak és a kereszténynek, a testinek és a lelkinek, a valóságosnak és a misztikusnak a diszharmóniájában lelhető fel Gogol – alkotói és szemlélődő sorsán kívül – létfontosságú vallásos sorsa is.

67. oldal

>!

Boldogság helyett jólét, nemeslelkűség helyett a jó modor, azaz a farizeuskodó, relatív jócselekedet, mivel Csicsikovnak, az igazi pozitivistának sem az abszolút jó, sem az abszolút rossz egyszerűen nem létezik. Mert hiszem az ember egyetlen határozott célja és legmagasabbrendű boldogsága itt a földön a „nyugodt elégedettség”, és ennek eléréséhez egyetlen út vezet – a szerzés útja, ezt célozza ugyanis minden erény, mert ha „kiválasztottuk a célt, ha törik, ha szakad, neki kell vágni”.

35. oldal

>!

Ha a kereszténység lényege a test megsemmisítése, a testetlen lelkiség (márpedig századokon át így értelmezték, a lényegét az egyoldalúan aszketikus keresztények, Izsáktól, Szirintől egészen Matvej atyáig), akkor a művészet keresztényi értelemben nem lehet szent, mert hiszem minden egyes művészetileg megformált alak lélekbeli test és testetöltött lélek, nem pedig testetlen lelkiség. Gogol nem fogta fel világosan (ebben rejlik pusztulásának alapvető oka), csak homályosan érezte a vallás, a szent test kezdetét a művészetben. Éppen ezt nem értette meg Matvej atya, aki, akárcsak a mögötte felsorakozott századok, felcserélte a szent testet a testetlen szentséggel.

122. oldal

>!

„Nem írni számomra azt jelenti: nem élni.” Az irodalom megtagadása nemcsak önsanyargatást jelentett Gogolnak, de öngyilkosságot is. Ezt az öngyilkosságot Matvej agya követelte meg tőle. Gogol előre látta, ha nem ért vele egyet, Matvej atya ugyanazt mondaná neki, amit a szent szerzetes mondott a varázslónak a Szörnyű bosszúban: „menj, elvetemült bűnös! nem tudok érted imádkozni, számodra nincs irgalom! Sohasem volt még a világon ilyen bűnös+” Ettől az egyházi átoktól, amely egész életében ott lebegett Gogol felett, és amely látnoki álmaiban üldözte, annyira félt, hogy mindenre készen állt. Számára Matvej atya hangja az egész kereszténység, magának Krisztusnak a hangja volt. Két lehetőség között kényszerült válaszolni: vagy élni, az egyház által kiátkozottan, vagy egyáltalán nem élni. Az utóbbit választotta.

124-125. oldal

2 hozzászólás
>!

„A legkegyetlenebb ellenséggel még csak-csak szitkozódhat az ember, de a jó Isten mentsen meg a barátokkal való csatározástól! Ebben minden, de minden, ami csak létezik az emberben egyszerűen belepusztul… szörnyen nehéz az embernek ott találnia magát a félreértések viharában! Látom, a tolltól sokáig el kell tiltanom magamat, mindentől el kell távolodnom.” Amit ebben a helyzetben megtehetett, a lehető legrosszabbat tette: nemcsak kételkedett a maga igazában, de ki is mondta ezt a kételkedést: de az ilyen szellemi hajtóvadászat esetén a kételkedés látványa a támadókban ugyanolyan szilajságot ösztönöz, mint a hajtókban a vér látványa az üldözött vadon.

91-92. oldal

>!

A jótékonyságot rézgarasra váltó kereszténységet a saját „pofikához” fűződő szeretetteljes pogányságot meglehetősen könnyen össze lehet kapcsolni Isten és a Mammon józan, veszélytelen középúton járó szolgálatával.

37-38. oldal

1 hozzászólás
>!

Ő volt az első, aki nem elvontan, szemlélődve, dogmatikusan, hanem élettelien és hatékonyan szólt az Istenről, úgy, ahogy eladdig az orosz világi életben senki más. Igazat szólt vagy nem, letagadhatatlanul érezzük, hogy Gogolnak az Isten-kérdés élet és halál kérdése, végtelen rettegéssel telített, saját személyes, az egész orosz élet és az egyetemes lét üdvözülését érintő kérdés.

95. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Puskin
Ljudmila Szaraszkina: Dosztojevszkij
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Tanulmányok, vallomások
Kéki Lajos: Tompa Mihály
Kispéter András: Tömörkény István
Viktor Sklovszkij: Eizenstein
Szilágyi Márton: „Az utolsó magyar”
Zinovij Papernij: Csehov
Jurij Lotman: Puskin
Zsigmond Ferenc: Jósika Miklós