Az ​Ezer Név (Árnyháborúk 1.) 50 csillagozás

Django Wexler: Az Ezer Név Django Wexler: Az Ezer Név

Lépj ​be a hősi fantázia világába, amely muskéták dörejétől és acél csengésétől visszhangzik – de ahol az igazi csatát az alattomos, sötét mágia ellen vívják…
Marcus d’Ivoire kapitány, a Vordanai Birodalom egyik gyarmati helyőrségének parancsnoka már beletörődött, hogy egy álmos, világvégi helyen kell kitöltenie a szolgálatát, ám egy lázadás fenekestül felforgatja az életét. Miután elült a lőporfüst, rámaradt egy demoralizált sereg irányítása, amely erőtlenül kapaszkodott egy aprócska erődbe a sivatag peremén.
A múltja elől menekülő Winter Ihernglass férfinak öltözve, közlegényként szolgál a Vordanai Gyarmati Hadseregben, annak a reményében, hogy így elkerüli a feltűnést. Amikor azonban tisztté léptetik elő, el kell nyernie emberei szívét, és olyan csatába vezetni őket, ahol minden esély ellenük szól.

„Teljes szívből ajánlom Az Ezer Nevet, nemcsak a fantasy, de mindenféle katonai fikció rajongóinak. Steven Erikson, David Drake, Glen Cook, Naomi Novik, Tom… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2013

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Főnix Astra Főnix Könyvműhely

>!
570 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155999468 · Fordította: Torma Péter
>!
568 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155632662 · Fordította: Torma Péter
>!
484 oldal · ISBN: 9786155632761 · Fordította: Torma Péter

Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Fitzhugh Warus (Fitz) · Janus bet Vhalnich · Marcus d’Ivoire · Sevran Vahkerson, a Prédikátor · Winter Ihernglass


Kedvencelte 8

Most olvassa 1

Várólistára tette 71

Kívánságlistára tette 52

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Django Wexler: Az Ezer Név

Furcsa, kacskaringós hullámvasútba ültetett bele ez a regény. Nem is a cselekmény fordulatos voltát, vagy a váratlan, meghökkentő történések képbe kerülését tekintve, hanem úgy nagy általánosságban, az olvasói várakozás, a türelmetlen „tűkön ülés” vonatkozásában.
Ugyanis a szerző egy szép, kerek khandari polgári és katonai bemutatóval kezdi a történetet, ami kiválóan megágyaz a befogadó képzeletnek, de könnyed háromszáz oldal után komolyan elgondolkodtat a szerző szándékait illetően. Ha valaki átrágta magát Richard Sharpe és lövészeinek rövidke, 21 részes történetcsokrán, az meglehetősen otthon érezheti magát a napóleoni háborúkat, Wellington Wellesley herceg hadműveleteit idéző hosszú fejezetekben. Django Wexler valóban megkapó részletességgel, hitelesen mesél egy lehetséges alternatív történelmi korban megjelenített gyarmati haderő felvonulásáról, tábori életéről, harctéri taktikájáról, az őslakosokkal szemben alkalmazott támadó, vagy védekező stratégiájáról, a különböző katonai alakzatok, még különbözőbb harcérintkezési helyzetekben való bevethetőségéről. Azonban egy bizonyos pont után valamelyest túlcsordul az olvasóban a „tokot felharapni, port betölteni, golyót a csőbe köpni, és az egészet lefojtani” rutinja. Felmerül a kérdés, hogy hol marad a várva várt mágia, ami a Prológustól eltekintve, addig csak csak halvány utalásokban jelenik meg.
A regény végére azonban a szó legszorosabb értelmében, valóban elszabadul a pokol. Az egyébiránt akciódús katonai műveletek mellett, azokra ráfonódva, végre előkerülnek a múlt misztikus, démoni erői, vallási fanatizmus, varázslat és boszorkányság, és nem különben a legsötétebb ártó, pusztító mágia. Néhány szereplőből kibújik a régóta gyanított „valós én”, néhányan pedig mérsékelten érdekes karakterfejlődésen, átalakuláson mennek át. A felvonultatott szereplők alkatának, jellemének felépítése egyébiránt – néhány üdítő kivételtől eltekintve – meglehetősen naivra, sematikusra sikeredett. Marcus főkapitány és a szamárlétrán lelkesen lépegető Winter közlegény (-leány) húzásai, reakciói bizony kifejezetten átlátszóak, néha irritálóan banálisak. De ha már megint József Attilától hoznék egy ide nem illő idézetet, akkor azt mondhatnám, hogy „már egy hete csak a mamára Anyára gondolok mindig…” Ő bizony erősen mozgatja a fantáziámat. Nem vitás, hogy Anya a legizgalmasabb, leginkább rejtélybe burkolózó karaktere ennek a történetnek, aki még sok-sok meglepetést tartogathat számunkra, és sejtésem szerint az egész Árnyháborúk-ciklus egyik, ha nem éppen a nagybetűs kulcsfigurája lehet.

Összességében elmondhatom, hogy miután helyreállt a regény szerkezeti egyensúlya, és átrágtam magam az unalomba fulladó fejezeteken, kifejezetten élveztem az Árnyháborúk indító kötetét, és egy igazán szórakoztató flintlock fantasyt olvastam, ami merőben másképp építkezik igaz, mint a Lőpormágus-trilógia, de feltétlenül olvasásra javasolt.

Dominik_Blasir>!
Django Wexler: Az Ezer Név

Háború, sivatag, muskéták, katonai élet és persze harcok, harcok, harcok – Django Wexler nem árul zsákbamacskát, Az Ezer Névvel a flintlock / military fantasy vonulatot erősíti, méghozzá megingás nélkül. A közel hatszáz oldal gyakorlatilag végig a háború története, rengeteg csatával, rajtaütéssel, hadmozdulattal, sortűzzel és szuronyszegezéssel telítve, úgyhogy annak nem ajánlanám nyugodt szívvel, aki nem bírja a háborús leírásokat.
Talán nehéz lenne nagyon eredeti fordulatokkal vádolni a cselekményét, de az egyes jelenetek (amik ugye főleg csata előtti, csata közbeni vagy csata utáni pillanatok) elég gördülékenyek ahhoz, hogy szívesen olvassa az ember, ráadásul a jól megválasztott karakterek és az ígéretes háttér miatt bőven a pozitív oldalra kerül.
Egyelőre talán nem világmegváltó, de abszolút szórakoztató fantasy-nek tűnik, sőt, szerintem ha a továbbiakban még többet látunk a világból és még tovább képes árnyalni a figuráit (és esetleg a csatákon kívül másra is kerül a hangsúly), akkor nagyon könnyen a legerősebbek közé is beverekedheti magát a szerző.
Bővebben: http://sfmag.hu/2018/05/14/django-wexler-az-ezer-nev/

B_Petra>!
Django Wexler: Az Ezer Név

Olyan lány vagyok aki nem riad vissza ha harcérintkezésről írnak a könyvekben, jöhet egy kis katonáskodás, parancsnoki lánc, de legalább űrhajó legyen benne, vagy sugárfegyver, vagy sárkány, vagy troll, vagy mágikus kard vagy robotok, vagy valami ami kevésbé humanoid, de egy ilyen napoleoni muskétás hadjárat már már meghaladta a képességeim, és tűrőképességem határát.
Igaz illik fokozatosan bevezetni a vordaniai birodalom felvilágosultjait, hogy a mágia létezik, az ősi regék némi igazságot is tartalmaznak és Khandar a távoli tartomány még nem tárta fel minden titkát, csak kevesen a beavatottak közül tudják miért is dúl a háború, de ez olyan lassan történik, hogy már nem is annyira érdekel.
Összeségében sokkal jobb is lehetne ha nem minden száz oldalra jutna két oldal fantasy elem.

2 hozzászólás
Lisie87>!
Django Wexler: Az Ezer Név

Nagyon hosszú a könyv, és sajnos annyira nem jó. Rapszodikus volt a viszonyunk, az elején tetszett, aztán belassult a sok katonai bla-blától. Ezeket a részeket nagyon untam és a harcokat is. Amikor végre valami más is történt a szereplőkkel, fellélegeztem és haladtam. A végére összekapta magát, de azért nem igazán lett kedvenc. A folytatásokat kicsit jegelem.

Bori_L>!
Django Wexler: Az Ezer Név

Alapjáraton inkább sci-fit olvasok, mint fantasyt, úgyhogy a legnagyobb jóindulattal se mondható, hogy jól ismerem a flintlock fantasyk világát…

… de még én is érzékeltem, hogy ebben aztán minden klisét sikerült belesűríteni a férfinak öltöző, magát katonának kiadó lánytól kezdve, az elveihez ragaszkodó és hűséges katonán keresztül (Thalric, is that you?), a kissé szórakozott, de zseniális hadvezérig. spoiler spoiler

Viszont azt is el kell ismernem, hogy nálam működött. Ugyanúgy, ahogy a legegyszerűbb military sci-fi is magával tud rántani ha a megfelelő oldal kerül ki győztesen a végén, ez is magával ragadott egy idő után. Nekem az ilyen típusú könyvek kikapcsolódást jelentenek, nem akarok sokat agyalni a szereplők hátterén meg azon, hogy mennyire életszerű, csak élvezem, hogy piff-puff, nincs túlbonyolítva, pörög, történnek az események. Most is ez történt. Azért egy száz oldalt le lehetett volna húzni belőle, hogy kevesebb felesleges plusz infón kelljen átrágni magamat, de azért így is élveztem. Hajrá Winter!

3 hozzászólás
CaptainV IP>!
Django Wexler: Az Ezer Név

Az Éjszárny felültetett a militarys, folyton uramozós, tisztelgős hullámra, gondoltam, folytatom a 18-ban megjelent fantasykat valami hasonlóval, ha már ilyen jól bemelegítettem. A vártnál hamarabb belelendültem, nagy-nagy élvezettel olvastam, de a végefelé elfogyott a lendületem. Mindaz, ami a kezdésben megfogott, az alapnak kiváló volt, de mikor észleltem, hogy ez nem fog jelentősen továbbfejlődni, kicsit elvesztettem a lelkesedésemet. A karakterek egyszerűek, mégis érthetőek és szerethetőek, viszont a köztük lévő interakciók és kapcsolatok klisések maradtak, majdnem minden jelenet olyan volt, mintha deja vum lenne. Üdítő volt kimozdulni a Nyugat-Európa által inspirált, megszokott környezetből, és ezúttal sivatagi terepre tévedni, ráadásul a vallási és politikai konfliktusok is elég izgalmasak, ezt persze az alapján a kevés alapján mondom, amit láttam belőle, mert a történet abból 30%-ot mutat, a maradék 70%-ben katonák gyakorlatoznak és ájulnak be dögfáradtan az ágyukba. Talán azért kedveltem annyira Janust és Fitzet, mert kis túlzással ők voltak az egyetlenek, akiket sosem láttam felkelni vagy lefeküdni.
Szóval szórakoztató kötet ez, csak bár ne az érdektelen dolgokkal lenne feldúsítva, és a klisék ugyan tudnak működni, de mégis… valami fűszerrel nem árt őket megszórni. Kíváncsi vagyok, hogy a következő részre ezeket merre alakítja a szerző, ha egyáltalán.

Dávidmoly>!
Django Wexler: Az Ezer Név

Az egyik legmeghatározóbb fantasy-élményem a Fekete Sereg első trilógiája volt, és annak idején összességében a Lőpormágus-trilógia is tetszett*, plusz @Noro kritikája (még az angol nyelvű regényről) is kellően lelkesítő volt, így nem is volt kérdés, hogy ez a könyv kell nekem. És bár az efféle felfokozott várakozás általában nem szokott jóra vezetni, de ezúttal szerencsére nem ez volt a helyzet: Az Ezer Név rászolgált a dicsérő szavakra.
Rendben, Wexler itt jellemzően nem a kifinomult jellemábrázolási képességeit kamatoztatja, de aki ezért jött, az eltévesztette a zsánert: ez, kérem, kőkemény katonai fantasy, ahol a taktikának, stratégiának, utánpótlásnak és szervezetnek legalább olyan fontos szerepe van, mint a nézőpontkaraktereknek. Winter és Marcus amúgy telitalálat, akár csak a mellékszereplők spoiler: széles ecsetvonásokkal megrajzolt, kissé talán sablonos alakok, akikhez az olvasó mégis tud kötődni (legalábbis nekem sikerült).
A zsáner sava-borsát adó harcokból kicsiben és nagyban is jó sokat kapunk, és nem is lehet rá panaszunk: Wexler szemlátomás vagy ért a témához, vagy nem átallott tájékozódni a témában spoiler. A regény meggyőző erővel ábrázolja a katonáskodás minden nyűgét s nyilait muskétáit, a meneteléstől a tábori életen át az összecsapásokig A háború realisztikusabban ábrázolását szépen ellenpontozza az ötletesen kitalált mágia, ami spoiler, és amely spoiler.
Szerencsére fordulatok is rendesen elő vannak készítve spoiler, nem kell az olvasónak teljes erőből kapaszkodnia, nincsenek őrült hajtűkanyarok a cselekménybe (ezt pozitívumként említem). A szöveg könnyen olvasható, stílusa kellemesen, jól adagolja a feszültséget, és pont megfelelő mennyiségű és minőségű humor oldja.
A borító szép, csak kissé sérülékeny spoiler, a tipográfiára nincs panaszom: letisztult és jól olvasható. Viszont egy térkép azért jól jött volna a könyvben is, ha már a cselekmény lényege a térképen fel-alá kolbászolás mászkálás spoiler. Az első rész alapján az egész sorozat nagyon ígéretes, remélem, hogy hamarosan jön a következő kötet. Összességében négy és fél század az ötből.

*: spoiler
**: spoiler

TiaManta>!
Django Wexler: Az Ezer Név

Inkább hadregény mintsem fantasy, hisz kb a 90%-a a cselekménynek ebből áll, míg a fantasztikum csak (általában) nyomokban lelhető fel benne. Úgy érzem ez a későbbiekben sem fog változni. Csak kevesebb ne legyen belőle, max azt visszalépésnek érezném. És az biztos, hogy próbára teszi az ember türelmét olykor. Bár én még egész jól megbarátkoztam vele. A többi része is mindenképp sorra kerül. Hisz ez egy első fejezet, felvezetés, mondhatni nem láttunk semmit, abból a tényleges háttérből. Icikepicike. Talán jobban jártam volna ha egyszerre olvasom a következővel.

Szóval, hogy mi a lángoló unikornis itt a lényeg, azt csak később tudom meg. De várom.

ftamas>!
Django Wexler: Az Ezer Név

Nem ért meglepetésként, de most már tényként is kimondhatom, jó kis történet ez! Persze, néhol brutális, néhol kegyetlen, de ez még az a világ, ahol a parancsnokok mindent bevetettek a győzelem érdekében és ahol a katonák simán feláldozhatóak a megfelelő cél érdekében. Az első rész javarészt a puskaporos csatákról szól, mintha Napóleon menne rendet tenni a gyarmatokon. Bár keveset említi, de a világ mögött amit bemutat, van egy másik is, így kaphatunk valamennyi misztikus elemet is.
Érződik, hogy első rész, mert a cselekmény még most kezd kibontakozni, de jó kis sorozatnak tűnik. kell a folytatás is!

Nevox>!
Django Wexler: Az Ezer Név

Mindig is vonzottak a háborús sztorik, a fantasy pedig életem szerves része volt és lesz mindig is, de a kettő ötvözete zseniális lehet.Wexler jól keveri a szálakat, de nem annyira, hogy túl fordulatos lenne az egyébként egyenesen haladó történet. Ha röviden kellene megfogalmaznom regényt, akkor azt mondanám, hogy Sharpe kalandjai a gyarmati hadseregben némi mágiával megbolondítva. Nagyon érződik rajta, hogy felkészült az író, jól bemutatja a 19.század elejei hadviselés, a vonalharcászat jellemzőit, és azt, milyen lehet közkatonának, illetve ezredesnek lenni egy ilyen hadseregben. Átélhető az összes csata, élénken előttem van minden egyes összecsapás, amelyekből a regény közepén van bőven. Szerencsére egy alkalommal sem lesz túl sok, túl zsúfolt a könyv, de alapjában a hadseregre helyezi a hangsúlyt. Nem hiszem, hogy a flintlock fantasy alapvető jellemzője lenne az, hogy a hadviselést helyezi fókuszba, de az Ezer név military fantasy, annak minden előnyével és hátrányával.Jól párhuzamba állítható Jack Campbell sorozatával, csak az sci-fi persze. Jók a karakterek, noha egyikük sem lesz túl emlékezetes, de érdekel a sorsuk, lehet értük szorítani.Érdekes a mágia használata is, ami inkább egyfajta fekete, tiltott dolog a vordanai között, míg a cselekmény színteréül szolgáló Khandarban sokkal ismertebb, démonokat, szellemeket kötnek meg, amelyek az alkalmas személyeket ruházzák fel képességeket.
Összefoglalva kellemes olvasmány, aki szerette a Lőpormágus sorozatot, annak bátran ajánlom, de szerintem mindenkinek jó szórakozást nyújt, aki a történelmi regényeket szereti.


Népszerű idézetek

gesztenye63>!

– A kecskét nem lehet megenni – ellenkezett Buck. – Nem természetes. Ha Isten azt akarta volna, hogy kecskét együnk, nem alkotta volna szarízűre.

2 hozzászólás
gesztenye63>!

– […] Valamennyi érintettnek jobb volna, ha érne a hazaúton egy kis baleset. Például lesodorna egy vihar a fedélzetről. Biztos vagyok benne, hogy beszerezhető megfelelő vihar. A tengeri utazások veszedelmesek.

Dávidmoly>!

– Mi a benyomása az ezredes úrról?
– Hát… – Marcus elgondolkozott. – Nagyon okos ember.
Fitz a homlokát ráncolta. Az okos az egyszeri katona szótárában nem jó tulajdonságot jelentett. Az okos tisztek bonyolult tervekkel álltak elő, amelyek a legrosszabb pillanatban sültek el visszafelé, és megölték az embert.

53. oldal

Dávidmoly>!

– Nem lep meg, hogy tudatlanságot színlel. A tudás részvételt jelent, és önnek mindenkinél jobban kell tudnia, mennyire veszélyes lehet az. Úgy hiszem azonban, hogy mi már túl vagyunk ezen. Akármit tud vagy nem tud, ön már benne van ebben, és most nem kelepcébe csalni és leleplezni próbálom önt, csupán nem akarom felesleges magyarázatokkal rabolni az idejét.

561. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Janus bet Vhalnich · tudás
Dávidmoly>!

– Különben is megkedveltem önt. Merész és találékony a csatatéren, az alárendeltjei tisztelik, és hűséges azokhoz, akik kiérdemlik a bizalmát. Emellett szokásává vált megmenteni az életemet, amire a továbbiakban is csak bátorítani tudom.

563. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Janus bet Vhalnich · Winter Ihernglass
Dávidmoly>!

Miután a Gyarmatiak berendezkedtek Ashe-Katarionban, Janus megkérte Marcust, hogy szedjen össze húsz embert, akikről úgy hiszi, hogy tudnak titkot tartani.
Marcus erős kísértést érzett, hogy azt válaszolja, húsz ember csak akkor tud megtartani egy titkot, ha tizenkilencet a folyóba dobnak közülük, és még ekkor is rajta kell tartaniuk a szemüket a huszadikon.

327. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Janus bet Vhalnich · Marcus d’Ivoire · titoktartás
Dávidmoly>!

Marcus elmosolyodott. Már a palack látványa visszarepítette a múltba, a hadiakadémiai időkbe. Adrechttel volt ott néhány… nem éppen barátjuk, de cimborájuk, egy csapat ember, akikkel együtt éltek, tanultak és ittak. Legfőképp ittak. Marcus néha úgy gondolta, az egész Hadiakadémia tulajdonképpen alig álcázott királyi támogatás a környékbeli kocsmák részére.

348. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Marcus d’Ivoire
Dávidmoly>!

– Innom kell valamit – jelentette ki. – Te iszol valamit?
– Vizet – mondta Marcus. – Van vized?
– Vizet! – Adrecht egyik kezével kettős kört rajzolt a szíve fölé, az Egyház ősi, gonosztól óvó jelét. – Ne mondj ilyet hangosan. Isten még meghallja, és lesújt rád. Vizet!

99. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Marcus d’Ivoire · víz
Dávidmoly>!

Semmi sem zavar össze jobban egy tisztet, mintha nagyon határozottan egyetértenek vele.

119. oldal

Dávidmoly>!

– De nem aggasztja, hogy eretnek lovak húzzák majd az ágyúit?
– Megtérnek azok hamarosan, uram. Esténként felolvasok nekik az Írásból.

195. oldal


A sorozat következő kötete

Árnyháborúk sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Brian McClellan: Karmazsin hadjárat
Brian McClellan: A birodalom vére
Raymond E. Feist: Sethanon alkonya
David Farland: Varázslónak született
R. A. Salvatore: A sötétség ostroma
Poul Anderson: Tomboló vihar
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.
Peter V. Brett: A Rovásember
Michael J. Sullivan: A háború kora
Sarah J. Maas: A Court of Silver Flames – Ezüst lángok udvara