Az ​Árnyéktrón (Árnyháborúk 2.) 16 csillagozás

Django Wexler: Az Árnyéktrón

Bárki ​szervezhet puccsot, vagy útjára küldhet egy gyilkos golyót. A muskéták és a mágia világában azonban ennél több kell ahhoz, hogy valaki megszerezze a trónt.
Vordan királya halálos ágyán fekszik. Mikor meghal, a lánya, Raesinia Orboan lesz századok óta az első királynő – és becsvágyó férfiak célpontja, akik irányítani akarják őt. A legveszedelmesebb közülük Orlanko herceg, a tájékoztatási miniszter, egyben a titkosrendőrség feje. Miután megfélemlítés, bebörtönzés és kivégzés révén módszeresen elhallgattatta ellenfeleit, Orlanko a legrettegettebb ember az egész királyságban.
Ráadásul ismer egy sötét titkot, ami végképp az ő kegyeire utalja Raesiniát.
A lelepleződés tönkretenné a hercegnőt, ő azonban eltökélten keresi a módját, hogy kiszabaduljon – és országát is kiszabadítsa – Orlanko vasmarkából. Valószínűtlen szövetségesekre talál ebben a fényes sikerű khandari hadjárat után hazatért Janus bet Vhalnich ezredes, valamint hűséges tisztjei, Marcus d’Ivoire… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Főnix Astra, Hajdúböszörmény, 2018
562 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155632891 · Fordította: Torma Péter

Kedvencelte 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Django Wexler: Az Árnyéktrón

Az első kötet értékelésében nagy mellénnyel kinyilatkoztattam, „hogy Anya a legizgalmasabb, leginkább rejtélybe burkolózó karakter (…), sejtésem szerint az egész Árnyháborúk-ciklus egyik, ha nem éppen a nagybetűs kulcsfigurája lehet.” Jól benéztem és félreismertem Wexlert. A második kötetben egy dekányi Anya sincs, ahogy a klasszikus harctéri jelenetek sem kapnak benne helyet. Cserébe kapunk rengeteg városi forrongást, dögunalmas politikai helyezkedést, csipetnyi LMBT cselekményszálat és egyre kevesebb mágiát.
Visszatérve az első kötethez, egy dologban azonban biztosan nem tévedtem. Mégpedig a Cornwell alkotta Sharpe-sorozathoz kapcsolt párhuzam kérdésében. Wexler megkísérli – feltételezhetően 10+sok részben – megfesteni Vordan és a környező világ francia forradalom- és napóleoni háborúk-korabeli nagyívű freskóját, ahogy tette ezt Bernard Cornwell képzeletbeli hősének kalandjaival, csak ő a valós történelembe ágyazva mindezt.
Az Árnyháborúk vezető karakterei visszatérnek az első kötetből és ott folytatják, ahol abba sem hagyták. Janus tökös és rejtélyes, Marcus tökéletlen és rejtélytelen, Winter pedig továbbra sem tudja, hogy „fiú-e, avagy leány”… Rendkívül jót tesz azonban a történetnek, hogy kapunk egy jóféle hercegnőt spoiler, aki egy kicsit más és végre színt hoz a színtelen Árnyháborúkba.
Összességében azonban más helyszínen ugyan, de az előző kötethez hasonlóan nem történik semmi legalább háromszáz oldalon, majd az utolsó néhány lapon ismét megcsillant a szerző némi érdekességet, ami előrevetíti az elkövetkező néhány ezer oldalnyi vontatott, elnyújtott, az Ezer Névből továbbra sem sokat mutató folytatás teoretikus lehetőségét.
Feltétlenül ajánlom annak, aki szeret elveszni a kényelmesen untató, nehéz napok éjszakáján kellemesen elandalító, eseménytelenségében álomba ringató lapok soraiban. Szóval túlírt, néhol kifejezetten lekapatott, odakozmált, túlkészült.
Csak az bosszant, hogy ez a történet akár izgalmas és szórakoztató is lehetne, ha még időben színre lép egy könyörtelen, ámde jó szándékú szerkesztő és közli Wexlerrel, hogy mondjuk éppen 318 és fél oldalnyi töltelék fölösleges a szövegtörzsből és húzzuk meg, hogy jó legyen…

…és úgy gondolom, hogy jó is lenne, mert bizony van ebben bőven ötlet és lehetőség…

4 hozzászólás
Nevox>!
Django Wexler: Az Árnyéktrón

Kissé félve vettem kézbe a második kötetet, a sok negatív kritika hatására, és értem mi az ami nem tetszett sokaknak, de alapvetően nem egy rossz könyv. Persze lehet, hogy a szándékosan visszavett elvárások mondatják velem, de korrekt második rész lett. Az első rész teljesen hadjáratokra koncentrált itt inkább a főváros politikai harcaiba és átalakulásába nyerünk betekintést. Kapunk új főszereplőt Raesinia hercegnő személyében, aki meglepően talparesett és szimpatikus, szerethető karakter, nagyon érdekes intrikákkal teli harcot vív az Utolsó Herceggel. Marcus ellenben szinte csak sordódik az eseményekkel, valódi ráhatása nem igazán van bármire is, amit sajnálok, bár a múltja felfedése fontos szál. Winter története érdekes és mindig ott van ahol sorsdöntő dolgok formálódnak. Janus továbbra is titokzatos, ő amolyan rejtélyes"varászló" figura a történetben egyelőre, legalábbis a szerepét tekintve.
Kissé jobban bepilantást nyerünk a világba, a mágiába és az egyház működésébe, de sajnos nagyon keveset megyünk előre abban, amit az Ezer szó végén kibontott. A könyv kétségkívül túlírt és terjedelmes, de sajna Wexler nem tud úgy írni a hétköznapokról, mint mondjuk Hobb. Ettől függetlenül nagyon érdekes a világ és a háttér, nagyon várom a folytatást.
Nem lehet ugyanakkor elmenni amellett, hogy az egész történet finoman szólva is utal a francia forradalomra, a lezárása is teljes mértékben a történelmi eseményeket idézi. Ez tudatos, lásd névhasználat, de egyúttal elvész a világ egyediségéből, mivel a könyv közepén olyan érzésem volt, mintha történelmi regényt olvasnék, ahol a francia nép megrohamozza a Bastille-t. Ügyes és okos a történelmi események beágyazása, csak van olyan történelmi regény, ami ezt jobban csinálja.

Vác_nembéli_István_fia_istván>!
Django Wexler: Az Árnyéktrón

Az első kötet tökéletes ellentéte lett, most inkább a politikán volt a hangsúly kevés harccal, mig az első sok harc kevés politika. Hogy melyik volt jobb az igazán jó kérdés, inkább a kettő között lett volna jó az egyensúly.
A szereplők nem sokat változtak, hozták az első kötetben megismert formájukat. de nem is vártam túl nagy változást.
A cselszövéseket nem volt nehéz kitalálni ahhoz már túl sok hasonlót olvastam, azért örültem volna valami meglepetésnek vagy csavarnak legalább a végén.
Összességében egy jó közepes ponyva lett, szórakoztató aki olvasta az első kötetet az bátran neki kezdhet.

Dávidmoly P>!
Django Wexler: Az Árnyéktrón

Marcus úgy érezte magát, mintha egy iskolai osztályban lenne, ahol mindenki tanult egy olyan vizsgára, amelyről ő nem is tudott.
*
Ígéret: végső soron ebből áll maga a bank. Ígéretekből.
*
Amit barátunk, a herceg nem ért, az az, hogy az állandó árulás éppoly kiszámítható, mint a kikezdhetetlen hűség. Ha az ember mindig arra számít, hogy hátba szúrják, nem éri meglepetés. Ha néha-néha hűséges volna, sokkal nehezebb lenne megjósolni a lépéseit.
*
Én vagyok a királynő, Vertue gróf. Én mondom meg, ki áruló és ki nem, és én azt mondom önnek, hogy az árulók az ön táborában vannak.
*
Másfelől azonban rengeteg ágyúja van. Ez jó néhány jellemhibát ellensúlyoz.

Az Árnyháborúk második kötete becsületes második rész, amely úgy emelte a tétet, hogy közben nem roskadt össze a súlya alatt. A sivatagi csatamezőkről a főváros sikátoraiba és a paloták folyosóra helyezte a hadszínteret, de a küzdőfelek elszántsága jottányit se csökkent az első rész óta. A különböző intrikák és cselszövések talán egy fokkal kevésbé kidolgozottak, mint amilyen a Gyarmati Hadsereg műveletei voltak, de azért nincs okunk a panaszra. Wexler ügyesen szövi a történelmi sorvezetőre a cselekményét, és a mondatok fűzésében is kifejezetten ügyes, ezért, bár nagyvonalakban sejthető a történet alakulása, mégis izgalmas és magával ragadó a szöveg. Talán egyedül a spoiler szál csikorog egy kissé, de ez megbocsájtható.
A világ- és a karakterépítés is szépen halad előre. Lassan megtudunk ezt-azt a többi országról is (noha még elég vázlatosan, spoiler, illetve az egyház működésébe is. A mágia működéséről ugyan minőségileg nem tudunk meg többet*, de valamennyire beleláthatunk az antagonisták (Orlanko és a Fekete Papok, utóbbiak ritka undorító társaság**) lapjaiba, így árnyalódik a képünk.
Az első kötet két főszereplője, Marcus és Winter továbbra is viszi a prímet, sajátos leosztás szerint: Marcus kapja a jobb szövegeket, Winter az izgalmasabb cselekményszálat. Eleve az egész spoiler szál nagyon tetszik: szépen van felépítve és beágyazva a világba, és ettől teljesen hihetővé válik. Szerintem ez simán az egész sorozat eddigi legjobb húzása (alig várom a következő részt, ahol a hírek szerint még többet kapunk belőle). Új nézőpontot jelent Raesinia hercegnő spoiler, aki egészen különös játékba kezd az Utolsó Herceg ellen, és egyéb szempontból is sokkal okosabb és érettebb, mint ahogy képzelnénk. Érdekes karakter, látom benne a potenciált spoiler. Szeretett mellékszereplőim közül csak Janusnak jutott komolyabb szerep: ő még mindig nagyon menő (és még annál is titokzatoskodóbb). spoiler Az új szereplők közül Veszett Jane szerintem kifejezetten jól sikerült, és remélem, hogy Cora is sokat fog még szerepelni a sorozatban.
A magyar kiadásra nincs panaszom: a szöveg jól olvasható, komolyabb hibára nem emlékszem, a kötet gerince nem törik az olvasástól, és a borító is tetszetős.
Összességében kilenc lelkes önkéntes a tízből.

*:spoiler
**: spoiler

ftamas>!
Django Wexler: Az Árnyéktrón

Wexler jó író, de ez a történet egy kicsit mégis olyan, mintha megijedt volna a gondolattól, hogy „jé ezt a történetet folytatnom kell”. Ez a történet sokkal de sokkal laposabb mint az első, annak ellenére, hogy a királynő egy egész jól kitalált figura.
Marcus és Winter ezúttal is a középpontban, de nem igazán fejlődnek, hacsak nem vissza. ( Pedig a max 20 éves Winternek illene. ) És persze ott van Jane. Jane aki teljesen felesleges ebbe a történetbe, esetleg áldozatul eshetett volna az elején, vagy maradt volna Tarzan oldalán.

A borító nem túl erős, jobb lett volna az eredeti. A fülszövegről meg nem tudom eldönteni, hogy spoileres, vagy úgy mondja el a történet jó részét, hogy nem is arról beszél.

Fesskavics>!
Django Wexler: Az Árnyéktrón

Gyengébb, mint az első kötet, de még mindig bőven csillagos ötös. Egy 100-as listán, ahol 50-től fölfelé már ötös, nyolcvan pontot ér. Az első kötet 99-et. A főhős más, nem háborús közegbe kerül, bár a végén abból is van. A politika lendült túlsúlyba, de még élvezetes mennyiségben.


Népszerű idézetek

Dávidmoly P>!

– Ez itt a Második Pennyworth Bank váltója. Azt az ígéretet jelképezi, hogy a felmutatójának kifizetnek száz sast. Ígéret: végső soron ebből áll maga a bank. Ígéretekből.

170. oldal, Hetedik fejezet – Raesinia

2 hozzászólás
Dávidmoly P>!

Fekete karszalagos lány lépett be, az egyik őrszem. Muskéta volt nála, és zavartan nézett.
– Uram! – szólította meg katonása Wintert. – Valaki látni akarja önt.
– Kicsoda? – kérdezte Winter.
– Nem ismerem – felelte az őr. – Egy lány az, azt mondja, hallotta, hogy itt van a Veszett Jane serege, és be akar állni.
Beállni? – kuncogott Jane. – És még rólam mondják, hogy megvesztem!
– Mondd meg neki – mondta gyengéden Winter –, hogy most nem toborzunk.
– Igenis! A többieknek is ezt mondjam?
– Milyen többieknek?
– Elég sokan jöttek ugyanezzel – pillantott vissza az őr az ajtó felé. – Most próbáljuk sorba állítani őket.
Winter Jane-re nézett. Jane szája sarka arra az ismerős, őrjítő mosolyra kunkorodott.

550–551. oldal, Huszonegyedik fejezet – Winter

Dávidmoly P>!

Marcus felpillantott, és a hadnagy szemébe nézett. Kialakult közöttük az a fajra megértés, amely azok között szokott, akiknek feladatuk megóvni a felettesüket attól, hogy szórakozottságból megölje magát.

186. oldal, Nyolcadik fejezet – Marcus

Dávidmoly P>!

Ha Janus itt lett volna, egészen biztosan arra is ráveszi Cecil embereit, hogy tegyék le a fegyvereiket, és ürítsék ki a zsebeiket.

215. oldal, Kilencedik fejezet – Winter

Dávidmoly P>!

Marcus úgy érezte, mintha egy tündérmese hőse volna, aki alászáll a poklokra, hogy megküzdjön a sötétség szolgáival.

258. oldal, Tizenegyedik fejezet – Marcus

Dávidmoly P>!

– Na? – kérdezte Jane. – Mi a gond?
Winter pislogott. Nem gondolta, hogy az aggodalom kiült az arcára.
– Honnan veszed, hogy gond van?
Jane elnevette magát.
– Ugyan már! Ugyanilyen képet vágtál, amikor arról akartál lebeszélni, hogy záptojást vágjak Gormenthal felügyelőnőhöz, vagy ellopjam Cowlie bugyogóját! Úgy szoktam hívni, hogy a „De Jane”-arcod. „De Jane, ebből baj lesz!”

267. oldal, Tizenegyedik fejezet – Winter

Dávidmoly P>!

– Emlékszel, mit mondtam, ugye? – suttogta. – Róla meg magamról.
– Azt hiszem – mondta Jane. – Ismer téged, de azt hiszi, csak beöltöztél lánynak, hogy átverj engem. – Gonoszul elvigyorodott. – Lehet, hogy jól tudja, de akkor remek munkát végzel…

447. oldal, Tizenkilencedik fejezet – Winter

Dávidmoly P>!

– Megtettem, amit tudtam.
Maurisk örömtelen nevetést hallatott.
– Ez a legnépszerűbb sírfelirat a világon.

454. oldal, Huszadik fejezet – Raesinia

Dávidmoly P>!

Jó néhány cselszövő próbál most hasznot húzni a zűrzavarból. Természetesen beszivárogtunk a köreikbe, és jelenleg nincs semmi szörnyen veszélyes. De néhány jól időzített eltűnés majd megtanítja nekik félni az Istent. – Vagy inkább az Utolsó Herceget, gondolta. Az még jobb lenne.

15–16. oldal, Prológus – Az Utolsó Herceg

Dávidmoly P>!

Raesinia jól látta, hogy egy vita közepén lépett be, noha ez nem lett volna egyértelmű olyasvalaki számára, aki nem Ohnleiben élte le az életét. Olyan emberek körülményes, és rendkívül udvarias hangvételű nézeteltérése volt ez, akik tisztában vannak azzal, hogy a vitapartnerük elvileg ki is végeztetheti őket.

21. oldal, Első fejezet – Raesinia


A sorozat következő kötete

Árnyháborúk sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

David Farland: Rúnalovagok
Erika Johansen: Tear végzete
Brandon Sanderson: A törvény ötvözete
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék
Anthony Ryan: A tűzkirálynő
Robin Hobb: Bolond kötelesség I-II.
R. A. Salvatore: Otthon
Brandon Sanderson: Elantris
Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa
Renée Ahdieh: Harag & hajnal