Disney ​Jégvarázs – Anna és Elza: Új történetek (Disney Jégvarázs – Anna és Elza: Új történetek 1.) 20 csillagozás

Disney Jégvarázs – Anna és Elza: Új történetek

Új, eddig még nem látott történetek gyűjteménye: tartalmazza a 2015-ben készült Új barátunk a rénszarvas, Anna és Elza bálja, A trollgyerekek felügyelete, A tengeren át, Olaf tökéletes nyári napja meséket. Igazi karácsonyi ajándék minden Jégvarázsrajongónak!

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
Kolibri, Budapest, 2015
128 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155501692 · Fordította: Takács Orsolya

Kedvencelte 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Tarja_Kauppinen IP>!
Disney Jégvarázs – Anna és Elza: Új történetek

Mivel ez már a negyedik Jégvarázs könyv, amit olvasok, és a négyből hármat én értékeltem elsőnek szövegesen, azt hiszem, itt az ideje egy kis magyarázatnak, hogy én ezt miért, és miért ennyire.
Kezdem érteni azokat a felnőtteket, akik korosztályuktól és érdeklődési körüktől merőben eltérő módon vöröspöttyösöket, meg Szent Johanna Gimit, meg ilyeneket olvasnak. A vöröspöttyösök engem nagyon nem vonzanak – sőt –, hasonlóképpen vagyok viszont a Jégvarázzsal, mint azokkal mások. Tiniként meglehetőst nagy mennyiségben hallgattam nordic metalt, aminek hatására óriási Skandinávia- és Baltikum fan lettem. Lehetőségem is volt akkortájt eljutni egyszer Niedersachsen északi részére, az Északi-tenger partvidékére, ami Németország ugyan, de építészetében, kultúrájában és a táj jellegében is inkább már skandináv hangulata van. Amikor először megláttam Arendelle-t, fel is visított a skandinávrajongó tizenöt éves énem, hogy áááááááÁÁÁÁHÁHÁHÁ hiszen itt én jártam :D (~Schnoor, Bréma óvárosa, vagy Spiekeroog szigete pl.)
Akkoriban már azzal megvett volna kilóra, hogy rénszarvas szerepel benne, ma meg visszarepít a tinikoromba. Habár elég sokat olvasgatjuk, nézzük mostanában, még mindig nem érzem úgy, hogy meg tudnám unni. Ééééés a telefonom újra megtelt Korpiklaanival és Finntrollal, a csengőhangom meg a jegesemberek dala lett.

Nem vagyok maradéktalanul barátja a Disney meséknek, mert a „szerelem első látásra” című illusztris jelenséggel például, amely számos majdnem az összes Disney mese alapja, nem hiszem, hogy valaha is ki fogok békülni. Több szempontból is rendhagyó mese ez tehát, még mindig nem tudok betelni például Annával, aki egy igazán karakán, stramm hősnő, szerintem az összes klasszikus Disney hercegnőt kenterbe veri. Szóval a főszereplő hasonlóképpen szimpatikus, mint például Merida, a két történet felépítettségét, komolyságát viszont össze se lehet hasonlítani.

No, de hogy írjak valamit magáról a könyvről is: könyvesbolti olvasás volt, leteszteltem, hogy érdemes-e megvenni (magamnak nem veszek könyvet szinte soha, mert nem szokásom újraolvasni, így vásárolni csak meséket szoktunk). Nos, dióhéjban: nem. Ugyanazt a képanyagot és történeteket tartalmazza, mint az Egy év Elzával és Annával, picit bővebben ugyan, de összességében alig tesz hozzá valamit. (Vagy ez, vagy az.) Pár illusztráció többször is szerepel benne.
Viszont van benne egy teszt, amiből kiderült, hogy Annára hasonlítok leginkább a 4 főszereplő közül, ami őszintén szólva nem igaz. A második helyezett Kristoff lett, na őrá már inkább. Vagy ne egy mesekönyvtől várjam azt, hogy megfejti a személyiségem titkait? Hmm.
Annában – ultimate kedvenc női kari, nem tudom, említettem-e már – sokadik olvasásra/nézésre felismertem irodalmi előzményeként a Sörgyári capriccio Mariskáját. Annak is érik már az újraolvasása, bezony.

Jeyne_Poole>!
Disney Jégvarázs – Anna és Elza: Új történetek

Tetszettek a történetek, csak az nem, hogy 2 mesében kb azonos volt az illusztráció. :$

caledonia_konyvvara P>!
Disney Jégvarázs – Anna és Elza: Új történetek

Csodálatos képekkel illusztrált aranyos történetek a Jégvarázs világából. A legjobb történet kétségkívül Olaf nyári napja volt, nincs mese, a kis hóember annyira cuki, hogy azonnal rabul ejti az ember szívét. A rövid mesék által picit közelebb kerülhetünk Elzához és Annához, és megtudhatjuk, hogyan töltik napjaikat Arendelle királyságában. Egyetlen negatívumként azt tudnám kiemelni, hogy az első és a negyedik történetben csaknem minden kép egyforma… o.O

Szívecske>!
Disney Jégvarázs – Anna és Elza: Új történetek

A könyvtárból választottuk ezt az öt történetet tartalmazó mesegyűjteményt.
Én kissé csalódott vagyok, mert ismétlődnek illusztrációk, és a történetek sem valami különlegesek. A kislányomnak azonban tetszett, és ez a lényeg.
– Anna és Elza Télzáró Fesztiválja: A testvérek egy fesztiválra készülődnek, közben egy hógolyó csatát is beiktatnak, amit varázslat nélkül Anna nyer. Ez volt az a mese, ami mindenbe belekapott egy kicsit, így eléggé semmitmondóra sikerült.
– Bébicsőszök trollbabáknak: Kristof és Anna besegítenek a trolloknak egy alkalmi felvigyázással, ami nem teljesen úgy alakul, ahogy várták. Aranyos, vicces történet a gyerekeknek, maga a valóság egy anyának. :D
– Barátunk, a kis rénszarvas: Elza és Anna elmennek krókuszt szedni. Olaf is csatlakozik hozzájuk. Útközben rálelnek egy kis rénszarvasra, aki egy sziklaszirten ragadt. Természetesen segítenek rajta, majd a szánnal érkeznek meg a bálba krókuszesővel.
– A tengeren át: A testvérek hajóval meglátogatnak más királyságokat, ahol mind kíváncsiak Elza varázserejére. Őt azonban ez kellemetlenül érinti, nem varázsol, mindig eltereli a szót. Érdekes módon a többi királyságban is nők az uralkodók, ezt kicsit lehetett volna kiegyenlítettebb. Majd hogy, hogy nem, a sors összehozza őket Bronz ország hercegével, aki vendégségben van az egyik célországban. Itt Elza elemében érzi magát, mivel varázslatával segíthet az embereken, a hőségbe enyhülést hoz Vakretta királyságban.
– Olaf tökéletes nyári napja: Egy forró, nyári napot követhetünk végig hőseinkkel, akik limonádéznak, csónakáznak, pitypangot fújnak, piknikeznek a parton, és homokvárat építenek. Természetesen mindezt a szokásos, hosszú ruháikban. Logikát nem szabadna keresnem. A gyerekek ilyesmin nem akadnak fent. Szerintem nekik Anna fürdőruhában lehet, maga lenne a sokk. :)

Mayanda>!
Disney Jégvarázs – Anna és Elza: Új történetek

Anna és Elza történetek azoknak, akik még olvasnának róluk. Kicsit zagyva, kicsit bugyuta, főleg az ismétlések miatt. A grafika nagyon összecsapott, teljesen máshonnan kiragadott hercegnők képei, oda nem illő módon beszerkesztve nekem nagyon zavaróak. Látszik hogy ez egy gyorsan adjunk ki még valamit, húzzuk le újra azt a bizonyos rókabőrt. De a 4 éves lányomnak azért tetszett, könyvtári kölcsönzést megért.

Kis_Andrea>!
Disney Jégvarázs – Anna és Elza: Új történetek

Hozza a többi Disney könyv „színvonalát”. Bugyuta történetek (bál rendezés, utazás, piknikezés, hajókázás) melyek minden fantáziát nélkülöznek (ebből összesen öt található a könyvben). A képek aranyosak, de van olyan illusztráció, amit kétszer is „elsütnek” két eltérő történetnél. A Troll babás mese ér talán valamit a könyvben, de az sem túl eredeti Azért akinek a kislánya szereti a Jégvarázst (mint az enyém is), kiveheti a könyvtárból egy olvasás erejéig, annyit ér kb…

isahaak>!
Disney Jégvarázs – Anna és Elza: Új történetek

Kicsit egyszerűnek és semmitmondónak találtam ezeket a történeteket. Korábban olvastuk a 2. részt és abban jobb mesék vannak. Mindenesetre az 5 éves jégvarázsrajongónak ez is tetszett :)


A sorozat következő kötete

Disney Jégvarázs – Anna és Elza: Új történetek sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt
Nagy Natália: A Nap születésnapja
Takács Viktória: Luca mese
Nick Bruel: Rossz Cica fürdik
Dániel András: Matild és Margaréta, avagy boszorkányok a Bármi utcából
Ursula Jones: A királykisasszony, aki nem mehetett el a bálba
Boldizsár Ildikó: Holle anyó birodalma
Farkasházi Réka: Életmesék
Agócs Írisz: Márkó bácsi kertje
Bartos Erika: Pest szíve