A Disney Adventi mesekalendárium határozottan 2021 egyik legkülönlegesebb könyve. Ebben a hatalmas kiadványban 24 zsebecske található, amelyben 24 apró kis könyv kapott helyet. A könyvecskék egy-egy Disney mese karácsonyi történetét tartalmazzák, amelyhez a szerzők igencsak széles palettáról válogattak meséket, így kisfiúk, kislányok, régebbi és újabb meséket kedvelők, Pixar és klasszikus Disney meserajongók is ugyanúgy megtalálhatják a kedvenc történeteiket.
Számunkra a történetek fele már nem volt újdonság, ugyanis a tavaly megjelent csodaszép Disney karácsonyi mesegyűjtemény 12 meséje is helyt kapott a könyvben, de 12 másik történet valóban új volt benne, ráadásul a formátum miatt a már ismert történetek is másként hatottak.
Személy szerint nekem nagyon tetszett ez a megoldás és nagyon ötletesnek találom az egészet, ráadásul ezek a pici könyvek igazi kis gyerekkézbe való méretűek, amit Bence például hihetetlenül imád. A történetek között akadtak erősebbek és gyengébbek is, és ugyanez elmondható az illusztrációkról is, amelyek közül nem mindegyik követte az eredeti rajzfilm stílusát, például a Némó nyomában meséjénél szerintem nem igazán sikerült eltalálni a jó grafikát.
Nagyon tetszett, hogy a legtöbb történet próbálja megragadni a karácsony lényegét és szeretetről, önzetlenségről, ajándékozásról, barátságról szólnak. Nekem az egyik kedvencem a Robin Hoodos történet volt, de Verdás és a Toy Story-s történeteket is töretlenül imádjuk.
Nem is tudom, hogy a kiadvány méretét negatívumként vagy pozitívumként kezeljem, de tény, hogy tényleg hatalmas és nem tudom, hogy hova fogjuk tenni jövő karácsonyig. :)
Összességében ez egy nagyon ötletesen kialakított mesegyűjtemény, ami nagyon szép részesévé válhat az adventi várakozásnak. Különösen ajánlom ezt azoknak a szülőknek, akik nem szeretnek édességeket tenni a kalendáriumba, hiszen nincs is szebb ajándék minden napra, mint egy újabb csodálatos történet, amin osztozhatunk a gyerekekkel.
http://veronikasreaderfeeder.com/disney-adventi-mesekal…