Sámánok ​nyomában Szibéria földjén 19 csillagozás

Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén

A szerző a magyar és nemzetközi néprajztudomány kiemelkedő, áldozatos alakja, aki minden nehézséget vállalt kutatásai érdekében. Ő volt az egyetlen külföldi kutató, aki a szovjet rendszerben terepen kutatta a már kihaltnak vélt szibériai sámánizmust. Négyszer járt Szibériában, s könyvében 1957-es, 1958-as útjainak izgalmas élményeit írja le, a sámánokkal kialakított baráti kapcsolatainak megható emlékeit eleveníti fel naplói nyomán.

Eredeti megjelenés éve: 1960

Tartalomjegyzék

>!
Terebess, 1998
232 oldal · ISBN: 9639147141
>!
Magvető, Budapest, 1960
252 oldal

Enciklopédia 14


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 30


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén

Laknak egyáltalán abban a Szibériában oroszok is…?
Na jó, a hajdani deportáltak utódai között azért mutatóba akadnak, gondolom. Bár azok se mind egészen oroszok, lásd az én nagyanyám unokatestvérének a jelenlegi családját…
De hogy ez a Diószegi mindenféle néppel találkozott, de legkevésbé orosszal… van itt jakut, szojot, karagasz, vogul, szamojéd, emlegetnek finnugor, török és tunguz népeket, mongol és kínai hatást – de az orosz, az legtöbbször csak lingua franca, összekötő nyelv.
Nem gondoltam, hogy ilyen izgalmas lesz ez a… mi is ez? Útleírás, néprajzi/régészeti ismeretterjesztő mű, memoár? Egy őrült megszállott magyar néprajzos szibériai kutatóútjai az ötvenes évek végén, sportrepülőgépen, teherautó-rakomány tetején, vonattal, tevén, gyalog…
…rénszarvason csak azért nem, mert arról leesik…

Itt olvasható tovább:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/21/dioszegi_v…

3 hozzászólás
Tilla>!
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén

Ez a könyv ráébresztett, hogy több útleírást kellene olvasnom: végig éreztem a nyírfaillatot, a rénszarvasok patáinak dobogását, a csípős hideget és az izgalmat, amit Diószegi Vilmos érezhetett, amikor valaki elárulta neki, hogy arra tessen továbbmenni, lakik ott egy vén sámán.
Az ősvallás, ez az egész táltosos-sámános csudavilág az egyetemen szívügyem volt, jólesett e könyvvel visszacsöppenni abba a régen elfelejtett hangulatba. Maradnék, ezért éppen kevesem a következő sámános olvasnivalót.
A könyvből megtudhatjuk például, hogy amikor az újdonsült sámánnak elkészül a dobja, azt használatbavétel előtt három napig gyerekeknek adják játszani. Vagy hogy nagy sámánok embert is gyúrhatnak (pedig nem szabad), testét sárból és vízből, lelkét hetven fajta virágból. Szép, nem?
Szép az ember lelkének ezer színe.

3 hozzászólás
kaporszakall>!
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén

Kitűnő munka. Lenyűgözött Diószegi Vilmos kutatói fanatizmusa, vállakozó szelleme, talpraesettsége. Egy kötetben kapunk eleven szibériai útirajzot, néprajzot, és vallástörténetet. Azt is megtudhatjuk, hogy lehetett két havi úti ellátmányból másfél évig megélni. Sajnos a szerző két végén égette a gyertyát: evés és alvás nélkül ezt a munkatempót nem bírhatta sokáig.

A könyv egyszerre állít emléket egy letűnt világnak, és az ezt megörökítő elszánt tudósnak.

dokijano >!
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén

Érdekfeszítő leírás a szerző Szibériában végzett kutatómunkájáról. Ebből még gondolhatnánk, hogy száraz szövegen kell végigrágnia magát a lelkes olvasónak, de kellemes csalódásként egy (illetve több rövid) utazáson vehetünk részt, melynek során megismerjük a szibériai népek sámánjainak szokásait, öltözetét, lakhelyét. Nem túlzok, amikor azt mondom, szinte ott éreztem magam a nemez- vagy nyírfakéregből épült jurtában, olyan érzékletes leírást adott róluk, és a bennük lakó emberekről.
A szerző szívós kitartással szervezte az útjait, remek kapcsolatokat épített ki az orosz kollégáival, és hosszú éjszakákat töltött a múzeumi katalógusok, irodalomjegyzékek és leltárlisták kijegyzetelésével, hogy a nappalokat az adatközlők felkutatásával és meghallgatásával tölthesse. Az ember szinte elkábul a rettentő mennyiségű munkától, hiszen ezerszámra dolgozott fel dokumentumokat, és a néprajzi emlékek mellett a régészeti leletek, sziklarajzok és nyelvi emlékek kapcsolatát is elemezte. És mindezt a múlt század 50-es évei végén, amikor ugye még hírből sem ismerték a mai modern információs eszközöket. A technikát a telepes magnó és a jegyzetfüzetek tömkelege alkották. Mindenütt sikerült a helyi emberek rokonszenvét elnyernie, és így olyan ismereteket is átadtak neki, amit egyébként idegennek sosem mondtak volna el.
Csak ajánlani tudom azoknak, akiket egy kicsit is érdekel a magyar őstörténet, és az akkori népek és az őseink hitvilága közötti kapcsolódás.

2 hozzászólás
ppeva P>!
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén

Diószegi Vilmos teljesen elbűvölt. Hihetetlen, milyen tudásvággyal, alázattal, munkabírással járt utána a szibériai sámánoknak. A sámánság önmagában még nem különösebben érdekelt volna, inkább a szibériai kis népek és a néprajz miatt kezdtem el olvasni ezt a könyvet a mek.hu-n.
Ajánlom azoknak is, akik erőt szeretnének meríteni abból, rá szeretnének csodálkozni arra, mit is bír el egy ember, ha azt csinálhatja, ami igazán érdekli. Diószegi egy igazán nagy ember volt, őszintén sajnálom, hogy – talán önmagát, egészségét egyáltalán nem kímélő, nem tekintő munkamódszerei miatt is – ilyen rövid élet jutott neki…

nagydviktor>!
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén

Egyszerre lenyűgöző és ledöbbentő Diószegi elhivatottsága a sámánhit felé, mely iránt csak és kizárólag mint tudós érdeklődik, és melynek vallási vonatkozásai hidegen hagyják. Lenyűgözi a még élő sámánok tudománya, az előadásmód, az énekek és a szibériai népek kultúrája, de egyáltalán nem érinti meg a sámánhit, mint vallásos képzet. Ahogy @Tilla is én is rájöttem, hogy élvezem ezeket az útleírásokat. Olyan tájak és emberek között kóborolhattam a segítségével amelyek megismerésére más módon esélyem sem lenne. Diószegi Vilmos mint kutató pedig hihetetlen figura; egyszerre tudós és kalandor. Az 1957-58-as útja során több mint egy évet dolgozik Szibériában sokszor alvás vagy elégséges élelem nélkül, melyekkel időt és pénzt spórol arra, hogy minél több helyre, minél több nép közé eljusson.

Diószegi hagyatéka tudomásom szerint jórészt még mindig feldolgozatlan, pedig lenyűgöző mennyiségű és minőségű anyagot gyűjtött össze, melyre alapozva megalkotta a Sámánhit-Archívum.

csilla0923>!
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén

Órára olvastam ezt a könyvet, hogy jobban megértsem a sámánokat.
De nem is a sámánokat értettem meg, hanem Diószegi „szenvedélyét” a téma iránt. Hihetetlenül megszállott tudós volt ő, nagyon jó volt elolvasni ezt a könyvet tőle. Minden elismerésem az övé, nagyon kitartó volt!
Egyébként azoknak ajánlanám a könyvet, akik egy kicsit értenek azért a sámánizmushoz, én annyira nem, de azért néhol örültem, hogy az órán hallottak le vannak írva és végre sikerült helyre tennem az adott dolgot. :)

rec>!
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén

Az egyik legizgalmasabb útleírás, amit olvastam. Diószegi tenni akarása, alázata, és sziporkázó stílusa nem csak a sámánokat hozza közelebb, hanem ezt a fantasztikus kutatót is.

Pomwell>!
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén

Teljesen véletlenül találtam rá a könyvre: unalmamban véletlenszerű keresőszavakat ütöttem be a MEK keresőjébe. Érdekesnek tűnt a cím, hát elkezdtem. Diószegi Vilmos a sámánok Gerald Durrelje, egy csodalény és nagyon sajnálom, hogy nem volt alkalmam beszélgetni vele. Kedves, informatív, szórakoztató könyv, ahogy olvastam már néha azt hittem, hogy a sámánhit az én szenvedélyem nem Diószegié!
Felírnám receptre mindenkinek.


Népszerű idézetek

ppeva P>!

Az egyik ház előtt, a szabadban égő tűzön, idősebb asszony főzöget.
– Mi készül, néni?
– Tea.
– Tejet önt-e belé?
Csak fejbólintással jelzi az igent.
De az öregasszony olyan értelmes arcú, hogy minden szűkszavúsága ellenére is ott ragadok. Türelmesen várom, amíg baltával vékony réteget kapar le a téglateából; mert a szojotok a tégla alakúra összepréselt teát szeretik, abból vágnak, kaparnak le baltával megfelelő darabkákat teafőzéshez. A forró vízbe beleszórja a teafüvet, majd beleönti a tejet is. Ahogy a kondért leemeli a tűzről, megkérem: engedje meg, hogy megnézzem belülről is a sátrat.

Kapcsolódó szócikkek: tea
1 hozzászólás
ppeva P>!

– Megölik a borjút ha betéved a tajgába. Bemásznak az orrnyílásába, rágják a puha porcogót. Odatelepednek a szeme köré, és hiába pislog: harapják a lágy szemhéjakat. Ellepik a szája szélét, s ha százszor, ezerszer is kiölti nyelvét, hogy elzavarja őket, százegyszer, ezerszer is visszaszállnak, és eszik, falják a nyálas, véres húst. Nem hiszi? Pedig elhiheti! Néhány óra, és halálra marják. Nem jön ki élve az őserdőből…
Már fuldokoltam a füsttől. A cédrusfenyő, a nyír ágainak lobogását ráterített, nedves moha fojtja el, és sűrű, vastag füst gomolyog a tábortűz felett. Minden hiába. Bújhat az ember a füst fölé, hogy már erecskékben csurog a könnye, a tarkóját, a nyakát így is lakmározzák. Minél kisebbek, annál falánkabbak. Mert a szúnyogok csak szúrnak, de ezek a picike muslincák – harapnak. Igen, most már elhiszem, amit az öreg burját mesélt: a tajgába tévedt borjút halálra marcangolják.
És milyen taktikával dolgoznak! Beférkőznek a bakancs szárán, s egyszerre csak azt érezni, hogy a talpat rágják; befurakodnak a nadrágszíj alá, és ott harapnak az emberbe, hogy ne találja meg azonnal, illetve jóllakjanak, mire elűzhetné őket. Hiába keni arcát, nyakát, karját bármilyen „hatásos” szúnyogűző szerrel, e vérevőket semmisem torpantja vissza. Hát ilyenek a szibériai rokonai azoknak az ártatlan muslincáknak, amelyek oly fürge csapongással táncolnak otthon Magyarországon, a pohárban felejtett bor-maradék felett.

5 hozzászólás
ppeva P>!

– Talán nem is említettem a múltkor: a múlt év nyarán Szibériában végeztem néprajzi gyűjtő-munkát.
– Tudom. Beszélt magáról a technikusunk.
– Én nem is tudok erről.
– Pedig így van. Irkutszkban vele javíttatta meg a sérült magnetofonját. Úgy tudom, a burját vidékekről tért vissza maga akkoriban. Én nagyon megjegyeztem magamnak ezt a kis epizódot. Amiatt pedig, mert amikor betért a városba, azon porosan, fáradtan, azonnal a múzeumba tartott, hogy műszerészt kerítsen, és nem a kényelmére, a pihenésére gondolt. Akinek az elromlott magnetofon az első, nem az, hogy lekefélje a sarat a bakancsáról, vagy megfürödjék, vagy kialudja magát, annak a munkája a legfontosabb. Szibériának pedig éppen ilyen kutatókra van szüksége. Hát ezért emlékszem én magára.

Kapcsolódó szócikkek: Irkutszk · Szibéria
ppeva P>!

Alig mentünk tovább, az asszonyka egy lankás dombra mutatott.
– Látja, az ott a temető.
Semmit sem láttam.
– Szálljunk ki, nézzük meg közelebbről, hogy mindjárt fényképezhessek is.
Kapaszkodtunk fel a domboldalon.
Amikor a temető területére értünk (szándékosan kerülöm a „temetőbe értünk” kifejezést), kiderült: miért nem láttam semmit sem az útról. A temetőben ugyanis semmi nem vallott sírra. Se domb, se jel.
A burjátok nem jelölték halottaik nyugvóhelyét. Ennek ellenére is buzgón fényképeztem, hisz a nem látszó sír is egy sírtípus, amit szintén meg kell örökíteni.

Kapcsolódó szócikkek: burjátok · temető
dokijano >!

Hm – tűnődtem – milyen hosszú utat járhatott be a hol összezáródó, hol eltávolodó sziklák képzete. Tudnak ilyesmikről a mi meséink, emlegetik a Grönland nyugati partvidékén élő eszkimók is.

Kurgános pusztákon (Terebess, 1998)

Kapcsolódó szócikkek: Grönland
9 hozzászólás
dokijano >!

Amíg a Moszkvai Fejedelemség meg nem hódította az Uráltól keletre eső területeket, Szibériának csak egy országot neveztek: Kücsüm és Mahmetkul tatár birodalmát.

Találkozás az első sámánnal (Terebess, 1998)

1 hozzászólás
dokijano >!

Egy altaji török közmondás szerint: „Megbetegszik a jószág – zsírosodnak a kutyák, megbetegszik az ember – zsírosodik a sámán”.

Elöljáróban (Terebess, 1998)

Kapcsolódó szócikkek: sámán
ppeva P>!

Kíváncsian fordítom fejem a vadász felé. Ugyan hány szál gyufát használ tűzgyújtáshoz?
De előbb a réneket pányvázza ki: a jobb szarvukhoz kötött vékony szíjat – amivel az állatot vezeti, illetve amelynek segítségével libasorban tartja őket – a két mellső láb között átbújtatva, a bal hátsó lábhoz csomózza.
Ezután egy vén cirbolyafenyő mellé húzódik. Már-már becsukom a szemem, nehogy az egyik legmeghittebb emberi tevékenység tanúja legyek – á, dehogy: néhány kifejlett szakállt tép le csupán az ágakról.
Alig egy mozdulat, már lángra is lobbantja a zsebéből előkapott gyufával. Néhány száraz ágat rúg a lángra, és egy-kettőre olyan máglya lobog, hogy félteni kezdem a vén cirbolyafenyőt.
Gondolatban bocsánatot kérek a vadászomtól! Dehogyis azért „parancsolta” rám az Uda partján a tűzgyújtást, hogy jót nevessen az ügyetlenen. Ez az ember el sem tudja képzelni, hogy valaki ne lenne képes egy szál gyufával máglyát rakni a tajga mélyén.
Közben levág egy hosszabb husángot, a tűz mellett a földbe szúrja. Térül-fordul, máris vízzel teli bogrács a kezében. A husángot a tűz felé dönti, a bogrács fülét meg ráakasztja. Megint elámulok: a bogrács pontosan a máglya közepén függ! És amit máig sem értek: a füle nem csúszik lejjebb a ferde husángon. Pedig az sima, egyetlen ágcsonk sincs rajta.
Gondolkozhattam… Mennyi érzékünk elsorvadt, mennyi ösztönünk visszafejlődött nekünk, civilizált városlakóknak…

Kapcsolódó szócikkek: gyufa
ppeva P>!

Milyen hosszú egy hónap, s mégis, hogy elrepült. Válnom kell ismét a Nyerha partjától.
Ismét a csörgő ösvényeket jártam, immár én is büszke lovasként. Megtanultam már a rénszarvas megülésének minden fortélyát.
Hogy az mi?
Egy huncut szemű karagasz menyecske szavával felelek:
– Nem szabad róla leesni!

ppeva P>!

Az Oka környéki falvak népe már időtlen idők óta tudja, hogy különböző rajzok találhatók a partmenti sziklafalakon. Ősi kultúrák emlékei ezek, sok-sok évezreden át dacoltak az elmúlással: nem bírt velük a sziklát mállasztó szibériai fagy, sem a kontinentális nyár égető sugara, sem a szél, sem a hó, sem a sziklaomlás.
Ezen a területen azonban tenger támad hamarosan: a Bratszki-tenger. Egy új szibériai vízierőmű vízgyűjtő medencéje. A természet erőit uralma alá hajtó ember letörli a természet erői előtt hódoló ős emlékeit. Hát evégett járunk most éppen itt, hogy mielőtt elborítanák a mesterséges tenger hullámai az őskori ember művészi alkotásait, lefényképezzük, lerajzoljuk, s legalább így megőrizzük a múzeumban.


Hasonló könyvek címkék alapján

Lennart Meri: Az északi fény kapujában
A. P. Okladnyikov – A.I. Martinov: Szibériai sziklarajzok
Hoppál Mihály: Sámánok
Piers Vitebsky: A sámán
Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága
Gulya János (szerk.): A vízimadarak népe
Kerezsi Ágnes: Az udmurtok
Normantas Paulius – Csepregi Márta: 14 testvér
Sándor Anna: Szibériai anziksz
Pusztay János: Szabáriától Szibériáig