Semmivégre 163 csillagozás

Dimitri Verhulst: Semmivégre Dimitri Verhulst: Semmivégre

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Örök ​igazság, hogy gyermekkorban tanulja az ember a legtöbbet, ekkor érik a legerősebb benyomások és szerzi a legtöbb emléket, amiből egész életében táplálkozhat. Csak éppen mindenkinek kicsit más csillagzat alatt jön össze mindez. A kis Dimitrinek például részeges apa és ringyó anya jutott, aki később elhagyta őt, és már a születése utáni első percektől kezdve szinte állandó cigifüstben és alkoholbűzben tölti életét. Nagyanyja házában, talán csak rövid percekre józan nagybátyjai közt senki nem kérdezi meg, mi volt az iskolában, hol szeretne nyaralni, senki sem szól rá, ha nem mosott fogat. (Igen, Dimitri titkon erre vágyik.) Más dolgokat sajátít el és él meg ő, mint kortársai: hogy hogyan lehet már-már művészi szintre emelni az ivászatot, miként kell flegmán fogadni a rendőrök és végrehajtók állandó zaklatását, és hogy milyen egyszerű is végképp és végérvényesen elszúrni az életet. Megtanul számtalan pajzán nótát, azt, hogy miért Roy Orbison a császár, és hogy miért olyan könnyű… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Európa, Budapest, 2010
204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630790321 · Fordította: Szita Szilvia

Enciklopédia 9


Kedvencelte 33

Most olvassa 4

Várólistára tette 139

Kívánságlistára tette 87

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

mate55 P>!
Dimitri Verhulst: Semmivégre

Manapság egyre több regény központi témája egy diszfunkcionális család. Flandria számos arccal rendelkezik. Amit a szerző ebben a könyvben mutat, a rengeteg seb és rothadó fog. Nem beszél mellé csak érzékletes képekben, sajátos humorral tárja elénk rendhagyó gyermekkorát, amelyet egy csokorra való hivatásos alkoholista spoiler színesít. Kényelmesen „lubickolnak” a társadalom legalacsonyabb szintjén, és semmiképpen sem törekszenek arra, hogy minél előbb „kiússzanak” (legalább) a partra. De nem törekszik a függőség és a pusztulás szerencsétlen természetének dicsőítésére sem. Ezáltal a „szépsége” nem elsősorban a cselekményben, hanem a szerző írásmódjában rejlik, amikor lehetőséget ad arra, hogy nevetni és sírni, szívből és lélekből lehessen. Sötét és nyomorúságos, de valahol bölcs és gyengéd, ráadásul sikerült neki kissé boldogtalanná tennie is. A generációk váltakozásának az apák bűneinek ellenére is megvan a szépsége, s ennek a lírai perpetuum mobilének az érzékeltetése a könyv végére furcsamód letisztulttá válik. Megható és őszinte tragikomédia a felnőtté válásról, az eleve elrendelt önpusztításról, a túlélésért és a figyelemért vívott küzdelemért. Rendkívül világos, hogy Verhulst képes volt olyan egyedi karaktereket létrehozni, amelyek szavakban és cselekedetekben teljesen mértékben eredetiek, de be kell vallanom, hogy idegennek éreztem magam ebben a környezetben. (De ez már csak az én hibám, s ez mit sem von le a könyv értékéből.) Az alkohol szentségében egyesüljön újra a család. Ámen!

eme P>!
Dimitri Verhulst: Semmivégre

Pár jelzéstől eltekintve nem mondanád meg, hogy nyolcvanas évek és Belgium. Történhetne ma is, a szomszédban. A gyereket meg akár taníthatnám is. Lehet, hogy tanítom, ki tudja. Majd kiderül pár év múlva… Mindenesetre Verhulst családban nincs hiány (sajnos) itt sem.
Szóval némiképp otthon érzi magát az ember olvasás közben. Az újdonság inkább az elbeszélői hangban van, az együttérzésre még képes, de már kívülálló ember iróniájában, a keserédes-humoros megközelítésmódban. Nem ehhez vagyunk szokva. Sokkal borongósabb, sőt tragikusabb színekkel festett kép a miénk erről az alkoholgőzös, kocsmazajos, semmivégre dülöngélő, nincstelen világról – cinikusabb, nihilistább.
Verhulst regénye, bár azért a fenti színek nem hiányoznak belőle, szakadatlan nevetés. Az ember nem tud ellenállni ennek a humorra, anekdotákra épülő epizód-/novellasorozatnak, szórakozik, néha remekül, pedig inkább sírni volna kedve.
Az elbeszélő személyes érintettsége, az önéletrajziság egyértelmű, ez befolyásolja a szerkezetet is, a szakadozottságot, az elvarratlan szálakat, meg persze az irói attitűdöt, az emlékezés gyógyhatású iszapjába való merülést. Érezzük, hogy az élet üledékének kiírása egyféle gyógymód, egyszerre szigorú diagnosztizálása a kórnak és alapos kivizsgálása a családnak és önmagának, aki, bár kiemelve ebből a közegből, lelkiismeret-furdalástól sem mentesen, örökre része marad a Verhulst-ök famíliájának.
Egy olyan családnak, ahol szinte szégyen kimondani, ha valaki boldog, ha valaki megtalálta a helyét a világban, hiszen a hagyomány szerint a spórlás meggondolatlanság, a kedvezmények megszerzése sportkategória, a szociális segély pedig mesterséges életbentartás. Ne feledkezzünk meg a kiváltságokat biztosító pisilőigazolványról sem.
Itt a szokásostól eltérő jelentése van a büszkeségnek és családi becsületnek. Ha valakiben Verhulst-vér folyik, elengedhetetlen belőle egy bizonyos szintű alkoholszint. A fehér hollóként ritka józan Verhulst pedig idegenként, zavartan téblábol az ivás világcsúcsának megdöntésére törő családtagok közt. Amúgy is: lehet-e tisztának maradni a Verhulst-ök között? Le lehet-e tekerni becsületesen a Tour de France-ot? Persze az eredetit sem. Csakhogy itt nem vért, hanem alkoholt pumpálnak az erekbe, és decikben meg literekben mérik a kilométereket. Ehhez már bicikli sem szükségeltetik.
Keserű regény, pontos, őszinte és fájdalmas. Hiába vigyorgod végig, látod, milyen kevésen múlik minden, látod, hogy ott az a gyerek, hogy pár óra, és már neki is hugyoznia kell.

pat P>!
Dimitri Verhulst: Semmivégre

Nem is gondoltam volna, hogy a belgák is ilyen keményen tolják. A piálást is, a mélyszegénységet is, a születés pillanatától reménytelen életeket is.
Meg a sírva vigadást, illetve a vigadva sírást is.
Az írónak hatalmas elismerés, hogy ezzel a háttérrel nem egy kelet-belga elfekvőben mereng naphosszat azon, hogy vajon melyik elcseszett bolygón is van éppen.

Ja, a könyvről is: az első kétharmada is szórakoztató, amolyan borzasztó is, vicces is, hiszem is, meg nem is, de kicsit azért kerülgeti csak a forró kását; hanem az utolsó 3-4 fejezet, na azok aztán ütnek keményen.

DaTa P>!
Dimitri Verhulst: Semmivégre

Különös egy könyv ez. Tulajdonképpen végig azon gondolkoztam az olvasása közben, mennyire egyformák vagyunk mi, éljünk bárhol is. Annyi alkoholba vesző családi tragédiát, generációs drámát olvastam én már a magyar irodalomból, aztán itt van ugyanez Belgiumból. Átszínezi az egészet valami végzetes fekete humor, értem én, szegény szerző felhasználta ezt az eszközt arra, hogy szembenézzen traumáival (hála érte, hogy megosztotta velünk), így eltolva magától a megrázkódtatásokat, és ez nagyon jól működik. De néha talán túlságosan is. Olyannyira, hogy az érzelmi bevonódást is megnehezíti. Kár.

SteelCurtain>!
Dimitri Verhulst: Semmivégre

Két reakciót egészen bizonyosan kivált ez az írás mindenhol, ahol megjelenik. Mérhetetlen irigységet a remek elbeszélésekért, mert ritka az az ember, aki ilyen ragyogóan, belülről tudja ábrázolni a választásukra mérhetetlenül büszke, s a biorobot létet öntudatosan elutasító alkoholisták világát. A másik az elemi felháborodás, hogy a belgák mégis hogyan képzelik, hogy jobban, vagy többet isznak mint mi.
A mi, tetszés szerint behelyettesíthető bármelyik néppel, az eszkimóktól a zulukig. Vagy a magyarokkal.
A tragikus az, hogy nyilván vannak kőkemény alkeszek Belgiumban…
Is.
Meg a világ összes többi részén is.
Viszont ilyen formában, méghozzá ilyen zseniálisan kivitelezett formában még sehol nem olvastam az alkoholizmus tragikus és feloldó, tompító és feldobó, elbutító és öntudatot formáló, kilátástalan és biztos napi rutint kínáló kettősségéről. Verhulst egészen új nézőpontokat villant fel a kérdés tanulmányozásához. Nem a poklot negligálja, hanem egy kis privát, maximum családi poklot rajzol föl. A Verhulst család tagjai nem a mennyországból kiűzetve vettetnek a pokolba, hanem a mennyország uralma elöl menekülve találnak védelmet a pokolban.
Sokkoló, izgalmas, és fetrengve röhögős.
Kedvenc.

pepege P>!
Dimitri Verhulst: Semmivégre

Verhulst ezúttal olyan témához nyúlt, ami kissé kényes: milyen egy tinédzser gyerekkora, hogy ha az anyja elhagyja, s ő a nagyanyjával nő fel. Eddig még szinte mindennapos. De ott él vele az apja is és a nagybátyjai, akik egytől-egyig lecsúszott, kőkemény alkoholista, igénytelen emberek. Verhulst ám ezt is fokozza azzal, hogy ez a regény erősen önéletrajzi ihletettségű, még a neveket sem változtatta meg, ő Dimitri meséli el.
Ennyiből már azt gondolnánk, hogy valami szomorú, nyomasztó, olvashatatlan művet veszünk a kezünkbe. De Verhulst, ahogy a Problemszki Szállodá-ban is, itt is olyan fokú iróniával (a fülszöveg szerint pokoli és valóban!) teszi, hogy nem tudtam nem mulatni rajta. A kis Dimitri jól elvan a posványban, kicsi korától hozzászokott, hogy a falu összes kocsmájába elhurcolták magukkal a rokonai, ráadásul sörös kólát itattak vele (mondván, nehogy már csak üdiítőt igyon egy Verhulst, de a tiszta sörhöz meg azért mégis csak gyerek!), hajnalban támolygatta haza őket, s mielőtt iskolába indult, még eltüntette apjáról az előző éjszaka hányásnyomait. Nem éppen kecsegtető gyerekkor. És azért csak bevallja azt is, milyen jó lenne, ha igazi családja lenne, akivel nyaralhat, anyja, aki gondoskodik róla, talán akkor még a leckéit is szorgalmasan megcsinálná.

A regény kisebb fejezetekre bontott, nem is igazán érdekes, milyen évet írunk, valahol a könyv harmadánál derül az is ki, hogy Dimitri még csak tizenhárom éves. Talán ezzel az „időnélküliséggel” akarja fokozni bennünk azt a céltalanságot, ami ezt az életstílust jellemzi.
Aztán a regény közepénél ugrunk egy nagyot, húsz év telt el. Milyen felnőtté válik az, aki az iszákos, trágár Verhulst családban nő fel? Azt kell mondjam: ahhoz képest még ember is tudott maradni. Ezért nagyra becsülöm. S azért is, mert fel merte vállalni, honnan jött.

Csabi P>!
Dimitri Verhulst: Semmivégre

Döbbenetes egy könyv. Nem azért, mert bemutat egy alkoholba vesző családot a ’80-as évekből, az általunk akkor oly vágyott nyugatról, és teszi ezt könnyed gúnnyal, hanem mert az író olyan szinten kitárulkozik és vállalja a saját és családja történetét, amihez nagyon nagy lelki erő kell. Vagy elkeseredés. Vagy nem tudom mi, de ha belegondolok, hogy én ilyen őszinteséggel megírnám mindazt, amit a családomról, barátaimról gondolok néha, akkor valószínűleg nem lenne ember, aki szóba álljon velem utána. Nem lehet könnyű ezzel a tudattal írni.
A könyv másik nagy erénye, hogy olyan mondatok vannak benne, amiért az irodalmat kitalálták. Rogyásig lehet pakolni az idézetek fakkot.
Másrészt van a könyvnek egy befejezetlen jellege. Persze a történet is befejezetlen, hiszen a legtöbben még élnek a szereplők közül, de azért oda-vissza lapoztam párszor az utolsó oldal után, hogy nem a nyomda ördöge miatt lett-e ilyen kurtán-furcsán vége a könyvnek.
No de mégis, ki nyerte a Tour de France-ot?

3 hozzászólás
ParadoxH>!
Dimitri Verhulst: Semmivégre

Klassz könyv. Nem magyaráznám túl: katasztrófaturizmus eredeti akasztófahumorral behintve. Szinte mondhatnám azt is, hogy a nihilizmus dicsérete a cinizmus oltárán, amivel beverik a kisbetűs élet pofáját. De mondom, a kultúrsznobizmus címkéit nem erre a könyvre találták ki.

Kkatja P>!
Dimitri Verhulst: Semmivégre

Mivégre? Semmivégre…
…de így is kedvencem lett ez a fenomenálisan szarkasztikus történet, mely remek demonstrálása annak is, hogy nem számít a környezet, ha ki akarsz lépni megteheted, mert csak rajtad múlik az életed alakítása. Jó volt megnézni, hogy honnan jött a kis Dimitri és hová jutott, mert ő is maradhatott volna a nagybátyjai között élete végéig alkoholista, de ezek szerint neki jót tehetett neki az a fejlemény, hogy viszonylag hamar nevelőszülőkhöz került (bár nem kétlem, hogy akkoriban ezt Ő másként élte meg) és látszik, hogy jó és értelmes fiú volt, aki a rossz példák dacára is tudott más választani, és egy-két vargabetű spoiler után/alatt író lett, ami nekünk olvasóknak is nagy nyereség, mert nem csakhogy ír, de nagyon jól ír, friss, éles és ironikus szemmel nézi „az életet, melynek értelmét ugyan nem ismeri senki, de amihez még a legnagyobb reménytelenségben is makacsul ragaszkodunk – hiábavalóan, semmivégre.” 177. oldal
Ez a reménytelenség ragacsosan tapad a helyiek életéhez és Dimitri ezen sírva vigadás különféle fokozatait mutatja be pazar/néha perverz humorba hajló melankóliával.

Jól lehúzza a családját, bár talán nem kell attól tartania, hogy bárki is ledorongolja őt ebből a közegből, spoiler ha csak azért nem, hogy miért nem emelte magasabbra tivornyáik jelentőségét, bár elég sokat tett ennek megértése érdekében is, és nem volt rest az emberibb oldalaikat is kidomborítani, pl. a nagyanyja jóval anyagi kereteit meghaladóan, csúcs bicajt vásárol a fiának, mikor hallja, hogy az versenyre készül (azt ugyan szelíden elhallgatják előle, hogy ez csak egy piás Tour de Frace) vagy amikor az apja három kemény hónapra elvonóba vonul és ott egész jól bírja az italmentes körülményeket, (milyen büszkék rá). spoiler
Ami hiányzott még nekem, az a Rosie sztori folytatása, olyan jól kezdődött vele a történet, megtudhattunk volna róluk is kicsit többet… és persze olvastam volna még az egészet…
így viszont jöhet a Problemszki szálloda!! :)

>!
Európa, Budapest, 2010
204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630790321 · Fordította: Szita Szilvia
Stone>!
Dimitri Verhulst: Semmivégre

Na még egy korsóval! Aztán lógasd ide a himbilimbit. De szomorú, ej, ráférne egy kis segítség, támasz és szeretet. Mesélj a gyermekkorodról, addig én mikrofonpróbálok.
Dimitrivel szinte egykorúak vagyunk és néha úgy éreztem a legkisebb magyar faluról mesél, ahogy elmélázik gyermekkoráról. Furcsa, de nekem is elkezdtek a több mint 25 éves emlékeim előkerülni valahonnan a polc hátuljáról, akárcsak ennek a vadon nőtt srácnak. Humora az a kegyetlen, amin röhögsz, majd hirtelen belegondolsz, h ez csak a felület, a mélység végtelen fájdalom. Apa és fia kapcsolata, a szeretetnek nem gond az alkoholszag, a hányadékmaradványok a ruhán, a szaros alsó, a borostás csók. Mindegy, ha néha trágár, akkor is szép.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Futtetenne I>!

Az ostobaságok azért vannak, hogy elkövessük őket (…) .

136. oldal

1 hozzászólás
Futtetenne I>!

Egy elcseszett életnek minden percéről lerí, hogy az.

16. oldal

7 hozzászólás
Futtetenne I>!

Nincsen azzal semmi baj, ha időnként egy-egy ember eltűnik az életünkből.

124. oldal

2 hozzászólás
Futtetenne I>!

Ez az asszony kiállt a férje mellett a bajban. Ebből is látszott, hogy nem idevalósi.

81. oldal

egy_ember>!

Az élet persze ettől még ment tovább – az életet néha épp ez teszi olyan fárasztóvá.

46. oldal

Futtetenne I>!

Szégyenkeztünk, de az, hogy megváltozzunk, eszünkbe sem jutott.

15. oldal

encsy_eszter>!

Ami érzelmileg is fontos számunkra, afölött soha nem szerezhetünk teljhatalmat.

Futtetenne I>!

Az élet velejét alkotó dolgok néha rohadtul unalmasak tudnak lenni.

136. oldal

B_Tünde P>!

Nagyanyám életének legszebb pillanatai egybeestek a világtörténelem legsötétebb óráival, személyes boldogsága történetét felülírta a történészek sűrű, fekete tintája, a kövér és sovány esztendők az ő életében nem váltogatták egymást.

Kkatja P>!

Anyám sportot űzött a kedvezmények megszerzéséből, ez lett az életcélja, legszívesebben egyszerre lett volna egyetemista, mozgássérült és nyugdíjas.

104. oldal Valamit édesanyámról?


Hasonló könyvek címkék alapján

Charles Bukowski: Nők
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!
Tatyjana Tolsztaja: A macskány
Gabriel Wolf: Something Sickly Unique
Andrej Kurkov: A halál és a pingvin
Radka Denemarková: Ki dörömböl?
Mo Yan: Szeszföld
Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Kurt Vonnegut: Éj anyánk