Elcseszett ​napok egy elcseszett bolygón 79% 112 csillagozás

Az emberiség rövid története, zanzásítva és abszolút fekete szemüvegen át láttatva. Onnantól, hogy a leendő ember kimászik a tengerből, odáig, hogy mindjárt késő. Nincs semmi, ami elkerülhetné a fekete epébe mártott tollát. És bár megdöbbentő a nézőpont, de nem mondhatjuk, hogy nincs igaza… Szégyen, nem szégyen, ez van. Ha így megy tovább, mehetünk vissza ázalékállatkának, és kezdhetjük elölről – jó esetben jobban, nagy valószínűség szerint ugyanígy. Már ha egyáltalán lesz hol kezdeni elölről.
Bár nem vidám dolog, ha az ember képébe tolják, mennyire együgyű állat is, Verhulst mégis nagyon vicces tud lenni, és sokat lehet röhögni a könyvön.

FELNŐTT TARTALOM!
Hát, az az igazság, Dimitri, hogy kicsit többet vártam. Ja vicces a sok zabálás, meg $@!% (sic!), meg értem én, hogy ez itten a mi kis elcseszett bolygónk, de akkor is.
Unom, amikor valaki mást se, csak hülyézi az emberiséget. Mindennek van helye, és ideje. Van a szakálltépésnek, meg a fejünk ingatásának is, de ha valaki mást se csinál, az egy idő után nagyon szarul fog kinézni, és rohadtul el is szédül. Szellemi mazochistáknak és örökös önvádban szenvedőknek kötelező, másoknak csak módjával ajánlom. Négy csillag, mert szépen káromkodik, és mert végeredményben elég sokat röhögtem. De lehet, hogy egy hét múlva levonok belőle. Remélem, tud ez a pali ennél jobbat is. (Amúgy, aki ilyesmire indul be, de igényesebb írásokat szeretne olvasni, inkább Frank Schätzing: Híradás egy ismeretlen univerzumból című opuszát ajánlom. Mondjuk ahhoz kell egy kicsit gondolkodni is, szóval csak óvatosan.)

Elnézést a széplelkektől: ez $@!%.
Persze, hogy nem csak ilyen az emberiség. „Á, én nem ilyen vagyok.”
Hogyne.
Naggggyon sötét. Nagyon vicces is, persze, mint a Vonnegut összes 160 oldalba préselve. Egy idő után már nem is csak forgott a gyomrom, de szégyelltem, hogy ember vagyok. Aztán már csak zokogni volt kedvem, és a rohadék nem kiszól a végén, hogy „Jó, jó, de most már elég a pityergésből”?!?
Hát, valahol ez az igazi liberalizmus. Meg demokrácia. Meg diszkrimináció-mentesség. Itt mindenki megkapja a magáét, mindenki hülye, és elég nehéz vele vitatkozni. Például vallásos vagy hitbéli dologgal nem igen lehet. Mert $@!% mindegy, hogy Verhulst nem megy lelki dolgokba, ha egyszer az emberiség, mióta kimászott a vízből, pontosan ezt csinálta, vagy még ennél is sokkal több rosszat, akkor valahol mellékes, hogy de közben voltak itt páran, akik jókat is mondtak meg tettek, meg akik megvilágosodtak.
Valójában nem így gondolom. De amit Verhulst leírt, azzal tényleg rém nehéz vitatkozni, mert ez volt, nincs mese. Ki lehet dobni a francba az összes történelemkönyvet, épp elég ez az egy. Nevek, évszámok nem szerepelnek benne, mert az is mind mellékes. Ha majd az emberiség észhez tér… Jó, abbahagytam a vicceskedést.
Ekulton majd bővebben kifejtem. Hátha addig sikerül kipihennem ezt a könyvet. Ami úgy hangzik, mint ha el lehetne felejteni, mi mindent csinált az ember a Földön. Hát nem lehet. És abban hiszek, hogy lehet tenni jót is, de abban nem, hogy bárki emberfia megengedheti magának, hogy figyelmen kívül hagyja mindazt, amit Verhulst itt leírt. (Ez már modorosság? Ménkű.)
Szóval bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2012-07…

Az emberiség története röviden, velősen, gondolatébresztően. Fokozza a feszültséget, és még nincs vége. Vajon hogyan alakul a folytatása? Pár ezer év múlva megtudjuk. :)

Vigyázat! Felnőtt tartalom!

Mennyi lehet az idő?

Hősünk reggel felkel, örül, ha sz@rni tud, nem ám még gondolkozni is közben, majd büszkén löki fel az öreget, a fiatalt, a nagy táskást, a kikent-kifent macát a tömegközlekedésen, mert ha már megbukott istenként, legalább ennyi öröme maradjon hatalma gyakorlására, még ha tudja is, annyit ér, mint 999 daru hajtogatása. Önmagában semmit, ha nem hajt tovább, akkor az előzőek is kárba vesznek, de ő inkább meghúzza magát, miután egy másik, hozzá hasonló létforma hősünket taszítja két korlát közé. Azért na. Mivel gyapotot már nem kell szednie, és korbáccsal sem verik, ha nem teljesít jól, a munkáját is csak ímmel-ámmal végzi. Örömmel? Ugyan kérem. A főnök (csak azt hiszi) viszont figyel, így hónap elején a jutalom nem marad el, hogy a hónap közepére már csak az egész emlék legyen. Ugye nem is olyan rossz alternatíva a korbács? Rohadtul nem igazságos. Egész nap gürcöl, hazamegy, fáradt, enni akar meg b@szni, de a hűtő üres, az asszony meg hideg, hát elmegy inni a haverokkal egyet. A kölykök is csak nyűgnek vannak. Annyit sem tudnak már, mint a barlangi ősei. Hősünk ellenségnek látja az egész világot. Harcolni akar. Leigázni az egészet, elpusztítani minden egyes önelégült, nagyképű, megvető, ostoba, közönyös arcot. Alkotni akar. Létrehozni valami újat, ami ismét nagyot szól. Meghódítani, elvenni, jövőt alkotni, csak csinálni, csinálni. A kommunikációjával nincs gond. Sőt. Ekkora $@!%, mint amilyeneket ő vagy bármely társa holt komolyan elő tud adni manapság, amit aztán rendre bekajálnak… Na ez a művészet, nem a kornyikáló, klimpírozó, száradt ecsettel hadonászó, tintás könyökű lények. Hősünk már akkor elhiszi ezeket a dolgokat, mikor még ki sem találta. Úgy érzi, díjat érdemelne. Helyette adó van, kölcsön, bizonytalanság. Nem érti. Nyugdíja nem lesz, ahogy az sem biztos, hogy megéri a hetvenet. Fejlődünk vissza. Kívül szép minden és növekszik, de belül már jó ideje rohad az egész. Hősünk látja, tudja. Mégsem tesz semmit ellene. Minek? A hűtő akkor is üres. Egyedül a cinizmusból szerzett diplomája ér valamit. Ja, persze.
Szép szakma az emberiségé. A szelektív vakság, süketség mesteri szintre való fejlesztése már önmagában becsülendő. De az, hogy ezt nap, mint nap überelni tudják… Elcseszve kérem, itt nincs semmi sem. Eleve elcseszett volt az egész. Akkor meg mit csodálkozunk? Hősünk is inkább lefekszik, előtte jó lesz az asszony hidegen is, majd holnap legfeljebb jobban szemügyre veszi az új munkatársnőt. Álmában pedig végre újra isten lehet. Kedvére teremthet és pusztíthat.
És a végén visszamászhat szépen a vízbe, ahol feloldódhat saját karikatúrájában.
Apropó, látott valaki mostanában józan észt?

Hát én ezt imádtam! Első könyvem az írótól, de úgy érzem, hogy nem az utolsó! Egy rövidke, morbid, fanyar humorral erősen vegyített, történelmi gyorstalpaló. Nagy fricska a vallások és egyéb magasztos gondolatok miatt véghezvitt szörnyű tettek orra alá… Ööö…Mennyi is az idő?….

Az emberiség története röviden. Mondhatnánk, hogy elég sötét a nézőpontja, és néhol már szinte karikatúrába megy át… Összességében mégis reális és valós. Mert hiába a sok fennkölt elmélet és csodás találmány, az igazi hajtóerő az éhség és a szaporodás utáni vágy. Rövidke könyv, mégis szinte minden fontosabb hülyeség esemény belefért. Igazából minden 16 fölötti középiskolás diáknak odaadnám, mert jobban megértenék ebből az összefüggéseket, mint a törikönyvekből.

Szvsz bizonyos könyvek esetében a címválasztás szerzi az olvasók nagy részét. Mint itt is. Tisztára, mintha egy kétperces punk csörte címe lenne. :D
Aztán belül se semmi a könyv, én sprintben olvastam végig, képtelenség letenni. Hajszál híja az 5 csillagnak, de az a hajszál bizony levesben ázik: valahogy nem ott volt vulgáris, ahol vártam, és ez néha nem botránkoztat spoiler, hanem totál erőltetett.

A (nyugati) ember történetének cinikus és mizantróp története sűrítve? Kíváncsi voltam, mit vált ki belőlem (hangulatomtól függően): vagy fölényesen mondanám, hogy ez semmi az én undoromhoz képest, vagy optimistán ellenszegülnék, hogy annyi szép és reménykeltő dolog van a világon.
A könyv első felében inkább az előzőhöz volt hasonló a véleményem. Az elbeszélő amolyan könnyed cinizmussal sorolja fel a különböző szörnyű és nevetséges dolgokat, ami úgy hangzik, mint egy sokáig elnyújtott poén. Mert pl. pusztán majomlétünket nevetségesnek találja (milyen gügyögve próbáltuk a nyelvet elsajátítani), vagy olyan gyenge poénokat használ, hogy a logikusan gondolkodó ember arra jut, minden dolog alkotóeleme a lehető legtökéletesebb forma, a háromszög. A szégyenkeznivalókat pedig olyan gyorsan sorolja fel, hogy nincs idő elmélyedni bennük. Ennél sokkal sötétebb képet lehetne festeni az emberi kegyetlenségről és ostobaságról.
A második felétől (az inkvizíció és a pestis kezdetétől) aztán elkomorodnak a dolgok; ezeken a szörnyűségeken már nem lehet olyan könnyedén túllépni, ahogyan az elbeszélő teszi. És az is kiderült, hogy miért mesél olyan könnyedén: azt a szemléletet fejezi ki, hogy borítsunk fátylat a múltra, az már régen volt, előttünk a pozitív jövő (és bakker, az első felét én is így olvastam). Viszont az optimista énem is lassan elhallgatott, aki szerint a tudomány és a művészetek fejlődése reményre ad okot. Ezek azonban vagy úgy jelennek meg, mint haszontalan köldökbámulások, vagy pedig amiket a világ és az emberek kizsákmányolására használnak. A helyzet pedig a rengeteg „fejlődés" ellenére sem javul, mert folyamatosan halnak ki az állatfajok, folyik a vér, és az emberi nyomor nem enyhül. A történelem tényleg ciklikus. Ugyanazok a motívumok ismétlődnek, és a fejlődés nem fejlődés, legfeljebb csak szofisztikáció. Egészen addig, amíg bekövetkezik az emberiség egyik legnagyobb szégyenfoltja. Innen szerintem még mehetett volna tovább, hiszen az elmúlt hetven év sem volt kifejezetten ragyogó, illetve a nyugati értékek meg kultúra életképességének sorvadását is lehetett volna ecsetelni. Azonban a könyv szerint abban a pontban az emberiség „fejlődése” megállt, még akkor is, ha az események tovább robognak.
Ezt a könyvet olvasva valaki úgy érezhetné, hogy a történelem csupán szégyenfoltok sorozata. Ez nyilvánvaló túlzás, hiszen szinte csak ezeket emeli ki. Mégis, jó kérdés, hogy ennyi mocskot mégis milyen vívmányok tehetnek jóvá? Illetve, jóvá tettük-e ezt az elmúlt hetven évben? Vagy akár csak kompenzáltuk? Eltűnt-e már az irracionalitás, az ostobaság, az emberek gazdasági és szellemi kihasználása, a vérontás, a tudomány és bármilyen fejlődés önmagáért valósága? Van-e már biztosíték arra, hogy mindezek történelmi események maradjanak, amelyre hasonló cinikussággal legyinthetnénk? Van-e jelentős okunk a derűlátásra, vagy, csupán arra, hogy az európai kultúrát életképesnek tekintsük?
„Mennyi lehet az idő?”, szól a könyv ismétlődő kérdése, amelyre én egy kicsivel más választ adnék, mint az –
Öt perccel éjfél előtt.

Az eddigiekhez képest gyenge. Olyan, mint ha végignéznéd az Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az ember sorozatot, csak ebben több a a szex, az irónia és a keserűség.