Dienes Dénes (szerk.)

Református ​egyház-látogatási jegyzőkönyvek 16-17. század 0 csillagozás

Dienes Dénes (szerk.): Református egyház-látogatási jegyzőkönyvek 16-17. század

Az egyházlátogatás (cannonica visitatio) az egyházkormányzás eszköze annak ellenőrzésére, hogy a gyülekezetben a törvényes rend szerint folyik-e az élet. A Biblia beszámol arról, hogy az apostolok személyes látogatásaikkal és leveleik útján tanácsolták, intették a gyülekezeteket. Ez a tevékenység mintája lett az egyházlátogatásnak, amelynek megszilárdult rendjét a 6. századtól kezdve már megbízható források tanúsítják. Az egyházi törvények (kánonok) a püspök kötelességévé tették a vizitációt, amit évente egyszer gyakorolnia kellett, lehetőleg személyesen. A századok folyamán a részletek változtak, az alapvető szempontok azonban nem. Eszerint az egyházlátogatás célja az igaz tant megerősíteni, az eretnekségeket eltávolítani, a jó erkölcsöket ápolni, a rosszakat megjavítani, a népet intésekkel állhatatosságra buzdítani, a hívek javát szolgálni. Kötetünk a fennmaradt legkorábbi, nyomtatásban eddig meg nem jelent református egyház-látogatási jegyzőkönyveket tartalmazza.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Millenniumi Magyar Történelem Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2001
460 oldal · ISBN: 9633890292

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Székely Gábor: Reformátusok Kecskeméten a 16-18. században
Szabó Előd: „Jól vagyon, mert az Istennek így tetzett”
Péter Katalin: Papok és nemesek
Papp Imre – Angi János – Pallai László (szerk.): Emlékkönyv ifj. Barta János 70. születésnapjára
Márk József: Csíksomlyói mozaik
Ír Hitvallás
Molnár Antal: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon I.
Zombori István (szerk.): Magyarország és a Szentszék kapcsolatának 1000 éve
Szabó Ferenc: Reformáció és katolikus megújulás
Boros István (szerk.): Keresztény megújulási mozgalmak (1500-1800)