A ​tizenharmadik történet 465 csillagozás

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Margaret Lea kisasszony egy angol kisvárosban éli nem túl izgalmas életét. Édesapjával egy antikváriumban dolgoznak. Egy nap furcsa levelet kap Miss Wintertől, aki felkéri írja meg az ő életrajzát. Margaret kideríti, hogy bár sokan írtak már az életéről, karrierjéről, úgy tűnik mindannyiszor más változattal lepte meg a közönséget. A lány elindul a nő házába, ahol még több titok, meglepetés és szellemi kaland vár rá.

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Partvonal, Budapest, 2006
454 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639644285 · Fordította: Szaffkó Péter

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

magándetektív


Kedvencelte 127

Most olvassa 9

Várólistára tette 397

Kívánságlistára tette 265

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

Amadea>!
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Vannak olyan történetek, amelyek delejes erővel bírnak; kiállják az idő, a fáradtság, a teljes szétesettség próbáját is; képesek elérni, hogy a maradék három agysejtünket megerőltetve rájuk figyeljünk, és a jutalom nem marad el: némi törődésért cserébe olyan varázslatos világba kalauzolnak el minket, amelyről azt hittük, már elfelejtettük 13-14 éves korunk környékén, amikor még (a felnőttkorral ellentétben) képesek voltunk órákig belemélyedni egy regénybe, elfeledkezve a világról és benne minden sürgető tennivalóról.

Ezek a könyvek visszaadják nekünk a fiatalság, a rácsodálkozás élményét, hogy a világ egy kalandokkal teli, csodálatos hely és minden felfedeznivalója ránk vár. Sérülékeny, meggyötört elménket beburkolják, amikor felfoghatatlan veszteség ér minket, lüktető sebeinket hűs gyógyírrel látják el – senki ne mondja, hogy az olvasásnak nincs gyógyító hatása.

Egy másik világba menekülhetünk a sajátunk elől, anélkül, hogy titkos ajtót, aranykulcsot kellene keresnünk és az sem baj, ha már elmúltunk tízévesek – a könyvek nem válogatnak, világuk bárkinek feltárulkozik, aki hajlandó figyelmet szentelni nekik.

Számtalanszor említettem már – és az olvasott könyvek is megmutatták – mennyire rajongok a gótikus, viktoriánus kísértettörténetekért, régi családok régi titkaival megspékelve. Viszonylag könnyű a gyermeki énemet efféle stílusjegyekkel és tartalmi elemekkel lenyűgözni, de A tizenharmadik történet egyértelműen kiemelkedik közülük; tizenkét évvel (!) ezelőtt olvastam először és már csak homályos emlékeim voltak a tartalmáról – olyannyira, hogy a fő csavart is elfelejtettem már –, inkább csak a hangulatának halovány árnyéka maradt meg bennem.

Tipikusan őszi-téli könyv, amikor az ember Margarethez hasonlóan bekucorodik a kedvenc helyére egy könyvvel meg egy takaróval és a sötétség mogorva pillantásaitól kísérve bevackolódik valami történetbe.

Igazából semmi különös nincs ebben a könyvben; az ingerszegény, elzárt életet élő könyvesboltos-életrajzíró Margaret Lea, aki édesapja boltjában rég halott írók műveinek szenteli az életét, meghívást kap a titokzatos, ünnepelt kortárs szerző Vida Wintertől, hogy írja meg az életrajzát. Margaret habozik, mert a 19. századi elbeszélők állnak az érdeklődése középpontjában, a híres Vida Wintertől egyetlen könyvet sem olvasott és nem is érdekelte a megkereséséig.

Vida Winter azonban birtokában van az igazán jó írók varázserejének; Margaretnek nem hízeleg, hogy az újságírók hadait kitalált történetekkel traktáló Miss Winter őt kéri fel életrajzírójának, de a neki írt levél szavai beveszik magukat a gondolatai közé (elmondom magának az igazat) és addig piszkálják, amíg zsinórban el nem olvassa az összes megjelent könyvét és immár frissen megtért VW-függőként készen áll, hogy elinduljon a titkok ösvényén. Vida Winter ravasz nő; pontosan tudja, hogy mivel akaszthat horgonyt az ismeretlen nő lelkébe, amivel magához húzhatja és a bűvkörébe vonhatja.

Mert persze nem egy egyszerű élettörténetről van szó; az élet a fantáziadúsabb íróknál is csavarosabb, keserédesebb történeteket alakít ki, és mindenkinek megvan a sajátja, amit magával cipel.

Nagyon profán hasonlat, de olyan érzés volt ismét elmélyedni ebben a regényben, mint belemerülni egy kád meleg vízbe egy átfagyoskodott nap után, és nagyon örültem neki, hogy ennyi idő elteltével ugyanúgy magába tudott szippantani.

7 hozzászólás
Porcsinrózsa>!
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Sokáig várt a polcon a sorára, mivel a könyvtár zárva, gondoltam, ráérek olvasni.Előbb kellett volna kezdeni. Minden figyelmemet tökéletesen lekötötte, kikapcsolt, szórakoztatott. Beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Egy idő után le sem tudtam tenni. Külön a szívembe zártam azért, ahogyan a narrátor a könyvekhez viszonyult.
De ami igazán lekötött, az a történet különös, izgalmas levegője volt. Meghökkentett benne sok minden : a lelkileg , idegileg terhelt, különös család, az abnormális cselekedetek, az egymáshoz való beteg viszonyulás. Meghökkentő, krimibe illő epizódok sokasága jellemzi, no meg a misztika pókháló – szálaival összefűzött sors – motívumok.
A regény sejtelmessége néha a Manderley – ház sötét, borzongató hangulatát idézte fel bennem. Ajánlásra érdemes, maradandó élményt nyújtó olvasmány.
Külön köszönöm @szélcsengő – nek a szíves ajánlást. :)) Én is tovább adom a stafétát, érdemes elolvasni.

3 hozzászólás
Leliana>!
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Hűűű, hát nincs egyszerű dolga a könyv olvasójának :)) Vagy van sok ideje, és egyszerre ledarálja, vagy ha nincs, akkor alig várja, hogy a végére járhasson Miss Winter történetének. Rég volt már ilyen velem, hogy ennyire lelkesen vártam, hogy kezembe vehessem, együtt nyomozhassak tovább Margarettel.
Azt hiszem, több családregényt kellene olvasnom, mert tetszik, ahogy mások sorsa szépen lassan kibontakozik előttem, valahogy felháborítómód!! szeretek mások titkaiban kutakodni :)) A könyv egyébként finoman egyensúlyoz, néha azt gondolom, hogy a misztikusság határán túl, néha pedig azt, hogy innen. A fogalmazásmódja szép, de még sincs tele idegesítő körmondatokkal, oldalakon át tartó leírásokkal. A tempója hol felpörög, hol hagy minket átgondolni az addig olvasottakat.
Érdekes volt, ahogy az ikrekről írt, mindig is kíváncsi voltam rá, hogy milyen szoros kötelék alakulhat ki közöttük, de persze ezt egy külső szemlélő úgysem tudja átérezni, akárhány történetet olvas is el róluk. A cselekmény maga elég komor hangulatú volt, igazából szörnyű dolgok történtek a családban, nem is csodálom, hogy Miss Winter titkolja élete történetét.
Lehet, hogy nem figyeltem eléggé, de nekem azért a végére maradt kérdésem, de ennek ellenére sem bánom, hogy megismerkedtem a művel.

13 hozzászólás
Bélabá>!
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

4,75 pont, felfelé kerekedik. Kellemes, hangulatos történet volt. Van egy varázsa, amely minden könyvbarátot magával sodor. Az antikvárium, a könyvek illata, az újság archívuma, a vidéki kistelepülés Angliában. Szóval kellemes, bizsergető érzés. Jól kitalált sztori, de helyenként kicsit több volt, mint kellett volna. Ez a minimális levonásom oka. Jól tagolt, könnyen olvasható, az eleje és vége felpörög, menetközben akad pici döccenés. Jólesett a romantikába hajló gótikus hangulat, ami áradt a könyvből. Most simán elbírtam, ebben az állapotomban.
Megint csak random könyv és nem csalódtam nagyot. Úgy tűnik ez kell nekem, ez a jó számomra. A könyves hangulat, egy kis misztikum és elvarázsoltság kedvelőinek ajánlom.

6 hozzászólás
Mnyuszika>!
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Eléggé vegyes érzelmeim vannak a könyvel kapcsolatosan. Tetszett, de a közepét eléggé megszenvedtem, voltak rendkívüli unalmas részek, úgy éreztem mintha ki lenne töltve lényegtelen dolgokkal is. Kezdtem azt érezni, hogy többször nézem kb meg mennyi van még hátra, és folyamatosan elkalandoznak a gondolataim, nem igazán kötötte le a figyelmemet.
Aztán picit félretettem és az utolsó oldal meghozta benne a pozitívabb hatást.
Tetszett, mert nem egy megszokott könyv, megszokott történettel, de nem az én világom annyira.

mate55>!
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Ez a történet több szempontból is különleges alkotás.1847-ben, tehát közel százhetven évvel előtt jelent meg Charlotte Brontë regénye, a Jane Eyre. Vitathatatlan, hogy ez a közismert, „örökszép” könyv, igen nagy hatással volt Diane Setterfield-re amikor a saját művét írta. Regényében erőteljesen keverednek a műfajok, a gótikus dráma elemei vegyülnek a krimi és a lélektani regény jellegzetességeivel. Ez a kavalkád különleges atmoszférát teremt. Feszültsége, jellem-és lélekábrázolásának szinte nyomasztó tökéletessége, a folyamatosan és feltűnés nélkül adagolt sejtelmes borzongás, a leleplezés váratlansága a műfaj egyik legnagyobb képviselőjévé avatja az írónőt. Magát a titkot (szerintem) szinte lehetetlen megfejteni, bár az írónő ad egy-két rejtett kulcsot a kezünkbe, amiket ha jókor és jó helyen használunk, talán (én nem tudtam) a regény befejezése előtt megfejthetünk. Margaret Lea kisasszony rengeteg kérdést tesz fel, amire sem ő, sem mi nem találjuk meg a megfelelő választ: keressük az okokat, de csak egyre nagyobb lesz a bonyodalom, csak még több kérdés halmozódik fel, a végére már úgy éreztem felrobbanok, ha nem tudom meg végre, hogy mi miért történt…(hétvégén jöhet a filmváltozata)

4 hozzászólás
FreeAngel P>!
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Nem jutok szóhoz. Ez a helyzet. A tizenharmadik történet nem egy történet. Egy történet és sok történet egyszerre. Emily Brontë, Kate Morton és Agatha Christie összemosva és kicentrifugázva; letisztult, igényes, gazdag, őszinte, hiteles és…. sorolhatnám. És micsoda szereplők! Mint a mesében..! Mint a valóságban…
Ez most nem lett egy összeszedett értékelés, de mint mondtam az elején, nem jutok szóhoz. Majd lehet, hogy valamikor még átolvasom. A könyvet meg biztosan újra… :)

6 hozzászólás
A_Shara>!
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

3 óra 23 perc. Hajnal van. A kezemhez ragadt a könyv.
Bővebben később.

11 hozzászólás
ViveEe P>!
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Érdekes és jó történet, de nem olvastatta magát velem a könyv. Nem úgy van megírva, hogy ne bírjam letenni és napokig a helyén hagyni. De lehet csak rosszkor olvastam.
Főszereplőnk elmegy a kor leghíresebb kortárs írójához, hogy megírja annak történetét, amit hiába próbált megismerni a világ. És értem miért.
A könyv feléig vegyesen hol unatkoztam, hol mérges voltam, hogy az elmesélés alapján egy ilyen szörnyű ember történetét kell olvasnom, aki mintha feloldozást várna a halál kapujában a bűnei alól, és én nem akarom neki megadni.
Aztán elkezd érdekessé válni. Újabb szereplők, furcsa eltűnések, balesetek. És a jelenkor nyomozásai már hívogattak, hogy tudni akarjam a végét.
És nekem nagyon tetszik a vége, a csavar, Miss Winter nagy igazsága. Nem jöttem rá, pedig ha elég figyelmes vagy a megfogalmazásra, és felteszed magadnak azokat a kérdéseket, amiket Lea is, felmerülhet a gyanú.
Én kevés krimit olvasok és szerencsére nem ilyen vad a családi életem, de ez nagyon jó lett, és nekem új is volt. :)
Szép lett a vége, minden szálat elvarrt az író, és bár szomorú a történet, van bennem egy megnyugvás, hogy tudom amit Miss Winter el akart mondani nekem. És rájöttem, hogy nincs szükség feloldozásra, amit az elején nem akartam megadni. A tanulság: Minden történetet végig kell hallgatni.
Legalább egyszer el kell olvasni.

Adrienn57 P>!
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Letettem! És akkor most újrakezdeném! Fogom is, mert ebből egy nem elég. Fantasztikusan összekuszált (első gondolatra) történet, ami aztán csodálatosan bontakozik ki, és szinte oldalanként lepleződnek le a titkok, kerülnek helyére a történet szálai. Annyira olvastatja magát, hogy tényleg nem lehet letenni.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

theodora P>!

Az olvasás még sohasem hagyott cserben. Mindig ez volt az egyetlen biztos dolog.

33. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
Leara>!

Az emberek eltűnnek, amikor meghalnak. Eltűnik a hangjuk, a nevetésük, a leheletük melegsége. A húsuk. Végül a csontjai is. Minden élő emlék megszűnik. Ez egyszerre szörnyű és természetes. Mégis néhány ember számára van kivétel ez alól a teljes megsemmisülés alól. Mert az általuk írt könyvekben ők tovább élnek. Újra felfedezhetjük őket. Felfedezhetjük a humorukat, a hanghordozásukat, a hangulatukat. […] Megváltoztathatnak. Mindez lehetséges, még akkor is, ha már halottak. Mint a borostyánkőbe zárt legyek vagy a jégbefagyott holttestek, az, aminek a természet törvénye szerint el kell múlnia, a papírra vetett tintavonások mágikus ereje folytán megőrződik. Ez egyfajta csoda.

25. oldal, A kezdetek - Margaret története (Partvonal, 2006)

Leliana>!

[…] a gyerekek határtalan kegyetlenségekre képesek. Csak nem szeretünk erre gondolni.

Kapcsolódó szócikkek: gyermek · kegyetlenség
1 hozzászólás
theodora P>!

Mindig is olvasó ember voltam; életem minden szakaszában olvastam és nem emlékszem olyan időre, amikor az olvasás ne a legnagyobb öröm lett volna számomra. Ugyanakkor nem mondhatom nyugodt szívvel azt, hogy amit felnőtt éveimben olvastam, ugyanolyan hatással volt a lelkivilágomra, mint a gyermekkori olvasmányaim.

41. oldal, A kezdetek - Tizenhárom történet (Partvonal, 2006)

geszti>!

Van valami különös erejük a szavaknak. Ha avatott kezek alól kerülnek ki, megbabonáznak. Úgy rátekerednek az ember végtagjaira, mint a pókháló, és amikor annyira elbűvölték, hogy mozdulni sem tud, akkor átszúrják a bőrét, behatolnak a vérébe, és elnémítják a gondolatait. És a belső énében csodákat művelnek.

15. oldal

Dormeck>!

Eleinte az életünk nem igazán a mi történetünk, hanem valaki más történetének a folytatása.

69. oldal

Leliana>!

– Ha az ember egy senki, akkor kitalál dolgokat. Azzal tölti be az űrt.


Hasonló könyvek címkék alapján

John Marrs: A jó szamaritánus
M. J. Arlidge: Üsd, vágd
Lisa Jewell: A fenti lakók
Diana Hunt: Őrület határán
Lisa Jewell: A föld nyelte el
John Marrs: A hazugság ára
Ker Dukey – K. Webster: Pretty New Doll – Csinos új babácska
Sabine Durrant: Így emlékezz rám
Paula Hawkins: A lány a vonaton
Ellery Lloyd: A klub