DNS-háború (Aliens) 38 csillagozás

Diane Carey: DNS-háború

A rideg és ellenséges világegyetemben keringő Rosamond 6 nevű bolygó ideálisnak tűnik az emberi élet számára: van egy holdja, belélegezhető atmoszférával bír és gazdag élővilágnak ad otthont. Ám ez a paradicsomi világ egy halálos titkot rejt: röviddel a felfedezése után egy könyörtelen, pusztító idegen létforma jelent meg rajta, mely végzett az ide érkező első telepesekkel.

Jocasta Malvaux, a közismert és befolyásos tudós egy megfigyelőállomást hoz létre a Rosamond 6-on, hogy munkatársaival együtt közelebbről tanulmányozhassa ezt a különleges fajt. Fejlett álcázó technológiájuknak köszönhetően egy ideig sikerül elkerülniük az idegenek figyelmét, ám nem sokkal érkezésük után a kutatótelepről érkező adások váratlanul elhallgatnak. A bolygót kolonizálni készülő PlanCom társaság expedíciót indít az életben maradt tudósok kimentésére és az idegenek teljes megsemmisítésére a Gyarmati Tengerészgyalogság támogatásával.

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Szukits, Szeged, 2008
308 oldal · ISBN: 9634971672 · Fordította: Szántai Zsolt

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

xenomorf (alien)


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Popovicsp87 P>!
Diane Carey: DNS-háború

Újraolvasva sem okozott csalódást.
A megszokott alienes történetbe próbált újdonságokat vinni, és kapunk egy kis krimi szálat.
A történések néha nem egészen logikusak és a befejezés is felvet pár kérdést, ráadásul kicsit B-filmes.
Sok szereplőt használ a könyv, de többségük megint csak azért van, hogy kötelezőként elhulljanak.
A legérdekesebb viszont Jocasta Malvaux volt, aki már-már vallási fanatikusként viselkedik a xenomorfokkal. Rajta kívül talán összesen öt szereplő volt, akinek valamilyen karaktert is sikerült írni.

>!
Szukits, Szeged, 2008
308 oldal · ISBN: 9634971672 · Fordította: Szántai Zsolt
Rendbonto>!
Diane Carey: DNS-háború

Érdekes egy alien könyv volt ez, mert kissé más módon közelítette meg a dolgokat, eltért a szokványostól. Azonban számomra még sem kiemelkedő, sem lenyűgöző ez a könyv. Maga a sztori nem volt rossz, de több dolgon is kiakadtam: elsőként a főszereplőn, akinek a szemszögéből ismerhetjük meg a történetet. Egyszerűen rühelltem a csávót, nagyon-nagyon idegesített, de pontosan nem tudom elmondani, hogy miért. Töketlen volt, és bosszantott. Vagy maga az író stílusát nem csipázom. A második dolog, amin fenn akadtam, az a repülő arctámadók voltak. Na ez azért levitte a pofámat… Maga ez a DNS-háború dolog végül is ötletes volt, és ilyen tényleg nem szerepelt még egyik könyvben sem, amit olvastam.
Összességében ez egy jó könyv lett volna, ha találok a könyvben akár egy karaktert is, akit bírok. Ilyen nem volt, szinte mindenkit rühelltem, és egyszerűen nem érdekelt mi lesz a sorsuk. Nehezen is haladtam a könyvvel ezért.

1 hozzászólás
shertes>!
Diane Carey: DNS-háború

Sokkal rosszabbra számítottam, kín volt nekikezdeni, mikor rádöbbentem, hogy az egész E/1.-ben íródott. Aztán hozzászoktam, onnantól végül is hamar kivégeztem könyvet. Voltak egész jó ötletei de túlságosan nem fogott meg. Jó indulattal 3,5/5.


Népszerű idézetek

KomplexGyok>!

Ez nem egyszerűen „kék” volt, hanem „kéééék”. Elektromosságkék. Las Vegas-kék. Egy szuperhőskosztüm, csillogó és szaténszerű, olyan, mintha belülről világították volna meg.

7. fejezet, 189. oldal

KomplexGyok>!

Az embernek időnként olyan érzése támad, hogy az élet egy élőlény, egy szemétláda, aki szórakozik velünk.

5. fejezet, 120. oldal

KomplexGyok>!

Amíg visszaértünk az álcafüggönyhöz, a hideg futkosott a hátamon. Bemenni a völgybe, és befordulni a sarkokon… Egyfolytában a hátamban éreztem azt a bizonyos kést, amit a gazfickó akkor döf az emberbe, amikor úgy gondoljuk, már minden árnyékot ellenőriztünk.

7. fejezet, 200. oldal

KomplexGyok>!

Önbizalomhiányos ember volt, vagy lehet, hogy csupán félénk, abban a pillanatban mégis vonzónak találtam. Abban a pillanatban ő jelképezett mindent, ami jó az emberekben. Kockafejek között nőttem fel, akik úgy vélték, az emberiség nem más, mint a legrosszabb kórság, ami valaha megjelent az univerzumban. Sosem hittem ebben, furcsa kölyök voltam, az anyám pedig sosem tudta elfogadni az emberi faj iránti tiszteletemet. Sokszor olyan érzésem támadt, mintha olyan vallásos családból származnék, ahol senki sem látja meg a vallásban rejlő logikát. Nem tehettem róla. Ilyennek születtem. Mindig megláttam az elém tett tányér alját is.

7. fejezet, 202. oldal

rex501>!

– […] Ők Anubisz gyönyörű kutyái, csodálatos alkalmazkodók…

196. oldal

Kapcsolódó szócikkek: xenomorf (alien)

Hasonló könyvek címkék alapján

James A. Moore: A Bánat Tengere
Alan Dean Foster: A nyolcadik utas: a Halál
Steve Perry – Stephani Perry: A préda
Stephen King (Richard Bachman): A menekülő ember
Stephani Perry: Az őrjöngő halál
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033
James A. Moore: Vadászok és prédák
Nathan Archer: Betondzsungel
Dan Abnett: Én vagyok a Mészáros
Alan Dean Foster: Alien: Covenant