A ​trónörökös (Varázsvilágok 1.) 48 csillagozás

Diana Wynne Jones: A trónörökös

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ​önmagába visszatérően végtelen multiverzum világai között, attól függően, hol helyezkednek el, vannak varázsosabbak (defelé) és varázstalanabbak (nefelé). A mágusok feladata, hogy valamennyit lehetőleg defelé irányba tereljék. Egyes világokon nyíltan tevékenykedhetnek, másokon csak titokban. Az, amit mi Földként ismerünk, az utóbbi kategóriába tartozik.
Rupertnek, a zöldfülű mágusnak – aki mellesleg, polgári foglalkozását tekintve programozó, tehát kötetlen munkaidőben dolgozik a mi világunkban – hirtelen két sürgős munka szakad a nyakába. Egyrészt, mivel idős mentora meghal, neki kell megtalálni az utódját. Igaz, kap egy listát a lehetséges jelöltekről, de egyiknek sem sikerül a nyomára bukkannia, mintha menekülnének előle. Másrészt, mivel valaki egy elegáns mozdulattal a levegőbe röpítette a multiverzum középpontjában található Koryfón Birodalom teljes uralkodócsaládját, a túlélő vezetőség a fiatal varázslót kéri fel arra, hogy legalább egyet kerítsen elő a rejtett… (tovább)

Eredeti mű: Diana Wynne Jones: Deep Secret

Eredeti megjelenés éve: 1997

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Metropolis Media, Budapest, 2011
386 oldal · ISBN: 9789639828988 · Fordította: Sarkadi Zsuzsanna

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Rupert Venables


Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 77

Kívánságlistára tette 37

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Csöre P
Diana Wynne Jones: A trónörökös

Hogy mennyire eredeti, nem tisztem eldönteni. Amit viszont tudok, hogy remekül szórakoztam az olvasása közben.
A multiverzum itt bemutatott ötlete érdekes, nem mondom, hogy minden engem érdeklő részlet tisztázódott a végére, de lehet, hogy erre nem is volt szükség, a történet folyt a maga útján anélkül is, hogy megértettem volna, miért nincs összhangban a bemutatott világ politikai rendszere a technikai fejlettségével, ki, mit, miért és hol csinál, stb…. Mármint az én szememmel nézve, ami ugye nem feltétlen mérvadó.
A történet végig haladós volt, egy-két olyan fejezettel találkoztam, ami mérsékelten tudott lekötni (pl az utolsó). Az ilyen-olyan keresztbe-kasul szálak igazán érdekessé és izgalmassá tették a sztorit. A sci-fi és fantasy találkozó, mint helyszín arra jó volt, hogy a helyzet kevésbé magyarázható részeit elfedje, engem annyira nem dobott fel, bár a Hotel Babilon, mint jelenség igen.
Ami kicsit gyengéje a történetnek a szereplők viselkedése. Talán legéletszerűbben (van ilyen szó?) Nick viselkedett, a többieknek sok dolga kicsit erőltetettnek tűnt. Ennek ellenére kedvelhetőek.
A lényeg, hogy apróbb hibái ellenére kikapcsolt, szórakoztatott.

>!
Noro 
Diana Wynne Jones: A trónörökös

Jó ötletnek tűnt pedig: az urban fantasy egybeolvasztása a párhuzamos univerzumokkal, ahol az egyes világok főként abban különböznek, hogy mennyire “mágikusak”. De miért állítja a szerző a mágiát a középpontba, ha utána nem akar a mágiáról mesélni? Ebből a könyvből nagyon keveset tudtunk meg a világokról és a promágokról (vajon hogyan jött ez a magyarítás az eredeti magid-ból?) Ami pedig igazán ötletes, az csaknem szóról szóra az Amber-ciklust idézi.
spoiler Vagyis Rupert egyszerűen nem más, mint Amber-i Merlin lebutított és besavanyított változata. (Na ez az igazi Merlin-összeesküvés :D)

A történet középső részeit szerencsére a fordulatok és a humor elviszik a hátukon, de az eleje és a vége egyaránt vontatott és erőltetett. A szálak kényszerű elvarrása és a plot hole-ok betömködése kimondottan nem tett jót az utolsó fejezeteknek, a bevezetést pedig talán a főszereplő túlzott flegmasága teszi tönkre, bár az információk adagolása már ott sem volt szerencsés. A fantasy találkozó viszont ötletes helyszín, a könyv jól hozza a jellegzetes figurákat és nem riad vissza attól sem, hogy néha beolvasson a hazai csapatnak (úm. fantasy írók és olvasók). A Maree-féle naplórészletek szintén feldobják a könyvet: igaz, hogy többnyire össze-vissza beszél bennük, de van stílusa.

(Ui: nem éreztem különösebben YA-nak. Egyébként pedig úgy tűnik, hogy külföldön is kifejezetten csak a második részre tették ezt a jelzőt.)

1 hozzászólás
>!
Lisie87 P
Diana Wynne Jones: A trónörökös

Hát ez a könyv nagyon ellentétes érzéseket hozott ki belőlem! :D Na jó, duplán fogok értékelni. A racionális énem szerint ez a könyv egy közepes minőségű fantasyféle, egyszer olvasható. De jó, hogy nem vettem meg! A másik irracionálisabb :D , elvetemültebb énem szerint… AZTAMINDENIT. Nagyon jó volt. :) Kicsit furcsa volt, szürreális, még fantasyként is. Nagyon sokat nevettem, és főleg a vonaton… Tetszett az események bonyolódása, a karakterek jellemének alakulása. Annyira elvont és bolond könyv volt, hogy elnyerte a tetszésem! :D Bevallom azért a végét kicsit már untam, amikor Nick mesél.
Szóval csak azért a 4 csillag, mert jó is volt, meg nem is. :)

4 hozzászólás
>!
Habók P
Diana Wynne Jones: A trónörökös

Kihoztam a könyvtárból a kentaur miatt. Aztán láttam, hogy alternatív történelem – majdnem vissza is vittem. Nagyot nem vesztettem volna vele. Kellemes olvasmány volt, adott néhány vidám pillanatot, de nem volt igazán izgalmas, arra meg hogy mi volt benne az alternatív történelem, nem sikerült rájönnöm. A fantasy résszel is volt bajom. Annyit emlegette a mágiát, de semmit nem mondott róla. spoiler A családi kapcsolatokat már nem is akartam bogozni, úgysem sikerült volna. A folytatás – fülszöveg alapján – érdekesebbnek tűnik, de még nem tudom, megpróbálom-e.

>!
makitra P
Diana Wynne Jones: A trónörökös

Na, ez volt az a regény, amivel nem tudtam igazán mit kezdeni az utóbbi időkben. Ugyanis érdekesnek érdekes, de nem nagyon, viccesnek is vicces, de csak mérsékelten és nem kötött le teljesen.
Pedig az írónő egy részletgazdag, ötletes világot alkotott meg, ahol sok párhuzamos világ létezik, melyet a mágia hiánya vagy megléte különböztet meg egymástól. Persze a Föld a spektrum negatív végén helyezkedik el; aranyos, ahogy a szerző ránk aggatja a racionalitás itt nem túl dicső bélyegét.
Az események is jó iramban történnek, mégsem elég gördülékeny a történet, sok apróság feleslegesen akadályozta a tempót.
A szereplőkre is ez volt igaz: kedvesek, mókásak, de valahogy csak félútig érdekesek. És nem tudom, ez a fordítás hibája-e ez, de az egész regény nyelvezete annyira egységes, hogy nem tudom megkülönböztetni a karaktereket, pedig eléggé eltérőek lennének egymástól.
Szóval nekem kicsit egy kipukkant lufi ez a regény, de egynek megérte.

>!
Shanara
Diana Wynne Jones: A trónörökös

Nekem ez a könyv nagyon tetszett. Túl vagyok már az írónő Palota-sorozatán, így a stílusát, a történetei gördülékenységét már ismertem. Nem volt ez másképp ezzel a könyvvel sem. Már maga a világok gondolata, az elhelyezkedésük is nagyon tetszett. A defelé és nefelé világok, a köztük való közlekedés, az uralkodói, irányítói réteg, a Hotel Babilon eseményei, a varázslatok, a Felső Tanács mind jól kitaláltak. Rupert, a csetlő-botló promág már az elején szimpatikus volt. A másik kedvencem Stan és a zenehallgatási technikája. Jókat mosolyogtam, néhol kacagtam, sokszor izgultam a történeten. Egy valamit nem tapasztaltam: unalmat. Nagyon-nagyon tetszett! Méltó a Palota-sorozathoz, talán még kicsit jobb is, mert cselekményesebb, összetettebb. Akiknek a Palota-sorozat tetszett, azoknak nagyon ajánlom olvasásra. Az írónő most sem okoz csalódást. Sőt…

>!
kisbeka
Diana Wynne Jones: A trónörökös

Ismét találtam egy írót, akinek a műveit egyszerűen csak szeretem. A stílusa, a humora, a karakterei… szóval ilyenkor nincs mit elemezni. A Vándorló palota is egy különleges darab a mesék világában, így ez sem egy szokványos fantasy történet. Nagyon tetszett a maga enyhén szürreális világával együtt, de főleg az a könnyed irónia tetszett, amivel az írónő úgy bánik, mint egy igen hatékony nagy hatótávolságú orvlövész-fegyverrel. Rendesen odapörkölt a „tömeggyártású” fantasyirodalomnak és főleg a sikert bevételi alapon mérő „sztáríróknak”. Ennek ellenére nem egy kifejezett szatírát olvasta. Nem olyat, amiből csöpög a gúny és nincs más célja, csak kifigurázni. Izgultam rajta és sokat nevettem. A szerelmi szál persze bárgyún hirtelen alakult ki, a semmiből… de ennyi talán, ami idegesített.. A nagy előny pedig, hogy lezárt történet. Nem éreztem magam átverve, -mint sok sorozatnál-, hogy megvettem egy történetet, aminek csak egy részét kaptam meg. Nem éreztem a sürgető vágyat, hogy rákeressek a következő kötetre… Valójában csak annyira érdekel, hogy van folytatása, amennyire az írónő többi műve. Azaz eléggé, hogy szép lassan összegyűjtögessem őket a könyvespolcomon.

>!
Profundus_Librum
Diana Wynne Jones: A trónörökös

A trónörökös olvasása közben egyre erősödött bennem az az érzés, mintha egy Harry Potterbe oltott Adrian Mole naplóját olvastam volna. Ezt nem a csalódottság mondatja velem – tegye fel a kezét az, aki elmúlt huszonöt, és nem imádta az Adrian Mole regényeket! –, mert mindkét sorozat könyveit olvastam, és nagyon is tetszett a többsége, egyszerűen csak ilyen érzésem volt. A könyv jelentős része játszódik a Földön, és hol a főszereplő – Rupert – promág (jóságos – ám kezdő – mágus, aki a multiverzum világaiban fellépő problémákat oldja meg), hol a másik jelentős szerepet kapó hölgy „emlékirataiból” tudjuk az eseményeket nyomon követni. Ez a „naplós” rész, kiegészülve a lépten-nyomon felbukkanó finom, de nem tolakodó humorral okozta az Adrian Mole-érzésemet. Tegyem rögtön hozzá, hogy ez a könyv azért nem egy komédia, csak az írói eszköztár része a humor, de ettől függetlenül azért a fiatalabbak jobban fogják élvezni a könyvet, mint idősebb társaik (nem mintha ez axióma lenne, csak nagy általánosságban mondom).
Váratlan fordulatokkal operáló, nagyon jó humorú ifjúsági – nem gyerek, hanem Y/A, mert vannak benne húzósabb részek! – fantasy-kaland. Ki lesz a császár, ki lesz a promág? Kiből nem lesz semmi? A végéig lehet izgulni! Egyébként a második rész új történet lesz, ez teljesen kerek sztori volt, szóval nyugodtan bepróbálhatja az is, aki tart a hosszú sorozatoktól (bár ez összesen két részes, ha jól tudom)!

Bővebben:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2012/11/diana-wynne-…

>!
kisginny
Diana Wynne Jones: A trónörökös

Eddig nem tartottam magam mazochista molynak. Ha olyan regényt olvastam, amivel nagyon szenvedtem, egyszerűen lemondtam róla. De azt hiszem, létezik a mazochizmusnak olyan foka, amikor olyan jó könyveket olvasol, amelyek rosszak neked. Hogy egy klasszikust idézzek: Szenvedni fogsz, de közben valahogy örülsz majd neki.
Na. Most valami hasonlóval állunk szemben.
Én szerelmes vagyok ebbe a könyvbe. Meg a Venables-fiúkba. Szerintem ezen nincs mit meglepődni. Kétszer majdnem elkéstem munkából miattuk, mert nem bírtam itthon hagyni őket, úgyhogy ez határozottan szerelem!
A regényről nem tudok értelmeset mondani. Rajongója vagyok! Ha van is hibája, egyszerűen nem vettem észre, annyira lekötött, kikapcsolt, felpörgetett, elgondolkoztatott és égető, csillapíthatatlan vágyat ébresztett bennem, hogy én is promág akarjak lenni.
Fordítva olvastam ugyan a sorozatot, és így utólag a második kötetből nagyon hiányolom, h kevesebb szó esett az első könyv szereplőiről. Nick egy kicsit többet emlegethette volna Mareet például, h mi van vele, ha már így össze voltak nőve…
Kicsit olyan érzésem volt olvasás alatt, mintha egy hamisítatlan Neil Gaiman-könyvet olvastam volna, nőiesebb stílusban. Azt hiszem, ezért is ragadott magával annyira. Mert egy olyan világot találtam újra, amelyben annyira, de annyira szeretnék élni!
Csillagos ötös.

>!
ftamas
Diana Wynne Jones: A trónörökös

Ennek a könyvnek vonakodva álltam neki. A fülszövegen ugyanis ez áll:
„… Nem véletlen tehát, hogy újabb sorozatának nyitókötetében kacagtató görbe tükröt állít mind az írótársak, mind az olvasók elé.”
Ez pedig inkább visszariaszt engem, mint vonz. De mivel a második rész borítója ( legalább is kicsiben ) nagyon szép, nekikezdtem.
Az írónő egy nagyon érdekes világot alkotott. Tetszik a felépítése. Jók a mágusok és a promágok. Mivel rengeteg világ van vagy lehet, a lehetőségek száma is végtelen.

A szereplők nekem kissé szürkének tűntek. Ki voltak dolgozva rendesen, de mégsem voltam teljesen biztos abban, hogy ő történeteit akarom olvasni. A történet is jó volt, bár az elején voltak unalmas részek, a végére felpörgött, mégis azt gondolom, hogy volt benne kihasználatlan rész rendesen. Legalább is nekem hiányérzetem volt, talán pont a világok miatt, amelyekből nagyon keveset mutatott be.

A történetnek az egyik jellemzője a humor. Azt, hogy ki mire értékeli ezt a könyvet, a humor dönti el. Kinek mennyire jön be.


Népszerű idézetek

>!
RandomSky

Az a baj azzal, ha haragot vagy felháborodást tettetünk, hogy e testünk válaszol a gesztusainkra, és a színlelt érzések lassan valódivá válnak.

189. oldal

>!
RandomSky

…van valami az autóvezetésben, amitől az ember jobban megbízik a másikban, mintha egy mobil terápiás díványon ülnénk.

89. oldal

>!
Shanara

Amikor elhívtam ebédelni, az első dolog, amit mondott, ez volt:
– De felezünk! Nincs pénzem.
– Akkor hogy akarsz felezni?
– Egyszerű! – Az utolsó szótag már inkább boldog sikolynak hangzott. – Te adod a pénzt, én a kellemes társaságot.

159. oldal (Metropolis Media, 2011.)

>!
Shanara

Aztán felborítottam egy sor poharat és egy porcelán palackot. Sose volt még szerencsém ilyen tömény italhoz. Már a gőzétől elakadt a lélegzetem; köhögnöm kellett. A mellette ülő fél tudat ember azonban meg se rezzent.
Bocsánatot kértem. Csak az egyikük reagált, és ő is csak annyit: „Hé, ez mindjárt feloldja a szőnyeget!”

289. oldal (Metropolis Media, 2011.)

>!
Connie

– Haza kellett jönnöm.
– Hogy zsoké legyél – mondtam.
– Ennél közelebb senki nem kerülhet ahhoz, hogy megtudja, milyen kentaurnak lenni – magyarázta.

>!
Connie

„Aki részt kíván venni a jelmezversenyen, köteles előzetesen nyilatkozni, hogy Ember, Állat vagy Egyéb. Idén három kategória lesz.” Lejjebb ez állt: „A PhantasmaSéf résztvevői kötelesek érkezéskor lejelentkezni. A szálloda igazgatója kérte, hogy a szobákban senki ne állítson elő zöld trutymót stb.” A lista végén pedig ez szerepelt: „Sajnálattal tudatjuk, hogy a robbantgatás tilos, mert a tavaly történtek után túl sokba került volna a biztosítás.”Eltöprengtem, vajon mi történhetett tavaly, és közben kezembe vettem a „Fejlemények III” című papírt. Sokáig néztem. Elég érdekes képet vághattam, mert Stan megkérdezte, mi baj.
– „Hobbitoknak gyülekező szokás szerint Gandalf alatt az eligazítóban” – olvastam hangosan. – ,Az Ezoterika és a Fővarázsló dimenziója még szervezés alatt… Zenebona idén a Honiverzumban… Az Írók Köre szépen kerekedik Véla Wendy keze alatt, de másról is pletykálnak. Részletek folyamatosan… Bugris vállalta, hogy vezeti a Játékokat és a Játék Műhelyt… Idén kérjük mellőzni a Tarot-tanfolyamon a csalási vádakat… Az új jósunk egy igazi érző… Még mindig vannak helyek a Vásárteremben. Jelentkezés Eisensteinnél… A biztonságért a Hitler Kft. felel, minden kard az ő felügyeletük alatt marad vasárnapig…”

>!
Connie

– A szálloda nem akarja, hogy odaérjünk – állapítottam meg. – Mint valami gonosz varázslat. Lehet, hogy fordítva kéne elindulni, szemben az egyirányú forgalommal.
– Lecsuknának – állapította meg Nick, aki teljesen odáig volt a gyönyörűségtől.

>!
Connie

– Nem, köszönjük – mondtam. – Az első négy csészét mindig feketén issza.
A pincér ott maradt töltögetni a kávét, és meredten figyelte, ahogy Nick magába dönti az első négy csésze fekete italt, méghozzá csukott szemmel. A Seggfej arca elől észrevehetően elmozdult az újság, hogy ő is láthassa a mutatványt. A pincér nyilvánvalóan beszámolt Nickről a személyzet többi tagjának is, mert hamarosan egy pincérnő érkezett a rendelt müzlivel. Ő, a pincér és a Seggfej (aki a cél érdekében visszahajtotta az újságja sarkát), mind megigézve figyelték, ahogy Nick megeszi az egész tál müzlit és hozzá ledönt még két csésze kávét anélkül, hogy bármelyik ételt is látná. Közben résnyire kinyílt a szeme, de még mindig csak odáig jutott, hogy maga elé bámult, a semmibe. Ekkor újabb pincérnő érkezett sietve a meleg ételekkel. Aztán egy másik pincér hozott pirítóst, így már négyen álltak az asztal mellett, mikor Nick egyik kezébe adtam a kést, másik kezébe a villát, és azt mondtam, egyen. Engedelmeskedett. A közönség ámulva nézte, ahogy a villájára szúr egy csúszós gombácskát, amiről nem tudhatta, hogy ott van, és sikeresen a szájába juttatja. Végignézték, ahogy felszeleteli a sonkát, és megeszi. Aztán a tojás felé fordult a tekintetük. Azon gondolkodtam, vajon fogadtak, hogy úgysem tudja megenni anélkül, hogy legalább egy részét magára borítaná? Ha így volt, vesztettek.

>!
Connie

Will közben elhelyezkedett a fürdőszoba ajtaja elé tolt rojtos széken, a hápipik pedig a szék alatt pihentek meg. Rob szorgalmasan aludt.
– Rob! – szóltam rá. – Rob!
Egész hitelesen ébredt.– Tessék?


A sorozat következő kötete

Varázsvilágok sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Marissa Meyer: Cinder
Robin O'Wrightly: Az amulett rejtélye
Rob Reger – Jessica Gruner: Emily the Strange – Különös különcségek
Rick Riordan: Neptunus fia
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Richelle Mead: A halál csókja
Jonathan Stroud: Ptolemaiosz kapuja
Åsa Larsson – Ingela Korsell: A kísértet
Böszörményi Gyula: Gergő és a táltosviadal
V. E. Schwab: A Fényigéző