Sivatagi ​románc 15 csillagozás

Diana Palmer: Sivatagi románc Diana Palmer: Sivatagi románc

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Trilby felsikoltott, de a férfi ügyet sem vetett vonakodására, mely egyébként egyre erőtlenebbé vált az erős, forró karok ölelésében. Thorn lüktető teste és ajka hozzáértően kényeztette a lányét, s Trilby halkan felnyögött. A férfi annyira kábító és magával ragadó ajándékot adott neki, amely mellett semmi érvelésnek maradt helye. Ellágyult karjaiban, s most már ő is viszonozta tüzes csókjait. Valahol a végtelen édesség kellős közepén érezte, amint mindketten a földre omlanak. Nem ellenkezett. Túlzottan csodálatos mindaz amit a férfi csinált vele. Thorn lassan, gyöngéden eltüntette a lány gátlásainak utolsó morzsáit is, olyannyira, hogy az elkezdett többre vágyni…

Eredeti cím: Trilby

Eredeti megjelenés éve: 1992

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vadrózsa könyvek

>!
Aquila, Budapest, 2005
312 oldal · ISBN: 9636793328 · Fordította: Kapronczi Orsolya
>!
LAP-ICS, Debrecen, 1993
350 oldal · ISBN: 9637767614 · Fordította: Kapronczi Orsolya

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

meteoritastar>!
Diana Palmer: Sivatagi románc

Ez a könyve is tetszett Diana Palmernek.
Bár nem lett kedvenc, mert kicsit ellett húzva a férreértéses dráma, meg a történelmi adatokra jobban kellett figyelnem, hogy képen legyek, de attol jó volt.
Szerintem ilyen könyvet még nem olvastam, ami ebben az időszakban játszódott, a mexikói forradalom alatt.
Bár ez inkább a háttérben zajlott és okozott kisebb-nagyobb gondokat, de ennyi is elég volt hogy bemutassa az akkori életet, ami nem volt egyszerű.
Ebben a könyvben a szerelmi szálak voltak a főszerepben. Köztük is Natival kapcsolatos részek lettek a kedvenceim. Nagyon bírtam a stílusát. :D :D De aggódtam is érte rendesen.

Azoval, Örülök, hogy elolvashattam ezt a történetet.

Lovas_Lajosné_Maráz_Margit P>!
Diana Palmer: Sivatagi románc

Ez is egy nagyon jó romantikus könyv volt, tetszett minden sora.
Amerika és Mexikó határvidékén játszódott, eléggé vérzivataros időkben ezért igen izgalmas történet volt, amellett hogy romantika és fülledt erotika is volt benne.
Remek karakterek voltak benne, szimpatikus főszereplők és mellékszereplők mellett gonosz banditák, sértett, felszínes, beképzelt hölgy ellenlábasok.
Jól szórakoztam olvasás közben.

Fanny19>!
Diana Palmer: Sivatagi románc

Nagyon megfogott ez a könyv ,hasonló karakterű a főszereplő mint én és ezért közel állt a szívemhez.Mindenkinek ajánlani tudom aki szereti a vad, érzelmes,romantikus könyveket.


Népszerű idézetek

t_marcsi P>!

Ha a szükség rákényszeríti az embert, sok mindenhez hozzászokik, …

17. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szükség
t_marcsi P>!

Nem kell egyetérteni a szokásokkal ahhoz, hogy tiszteljük őket.

256. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Colleen Hoover: Reminders of Him – Emlékek róla
Tiffany Reisz: A szent
J. R. Ward: Megsebzett szerető
Jeaniene Frost: Síri csendben
Heather Graham: A szürkekabátos
Lisa Kleypas: Az ördög télen
Kresley Cole: Égsötét
Julie Garwood: A menyasszony
Karen Rose: Érints meg