Dian Fossey, amerikai etológusnő 13 évet töltött a kelet-afrikai Virunga-hegységben, hogy Földünk egyik legveszélyeztetettebb állatfaját, a ma már csak mindössze 240 lelket számláló hegyi gorillákat természetes élőhelyükön tanulmányozza. 3000 méter magasan, meredek, lejtős terepen, trópusi esőkkel és térdig érő sárral birkózva, orvvadászokkal és helyi „természetvédőkkel” folytatott örökös harcban, bizonytalan politikai viszonyok közepette dolgozott. E kemény fizikai és szellemi küzdelem árán sikerült a gorillák bizalmát megnyernie: ennek a lebilincselő kalandnak a krónikája ez a könyv. A gorillák egyéniségek, mindegyiknek külön sorsa van. Dian Fossey nagyszerű humorát dícsérik a kedvenceinek adott találó nevek: a könyvet olvasva Beethoven, Bartók, Ikarusz, Bert Bácsi, Vén Kecske és Digit személyes ismerőseinkké válnak. Gorilla és ember kapcsolatának talán legemlékezetesebb pillanata, amikor Digit kezét kinyújtva megérinti Dian Fosseyt. Egyedülálló tudományos értéke mellett a könyv… (tovább)
Gorillák a ködben 69 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1983
Kedvencelte 12
Most olvassa 6
Várólistára tette 90
Kívánságlistára tette 81
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Hegyet Szegednek, ingyen sört nekem és sokkal, de sokkal több Dian Fossey-t a világnak! (Na, meg persze Jane Goodall-t is!)
Magával ragadó élmény volt ez a könyv (már akkor „kedvenceltem”, amikor még közel sem jártam a végén). Komolyan mondom, hogy néha szinte könnybe lábadt a szemem a Virunga-hegység gorilláinak már-már brazil szappanoperába hajló mindennapjait olvasva. Együtt izgultam, dühöngtem, örültem, meghatódtam, szurkoltam és gyászoltam velük (és persze Dian-nel). Volt itt minden. Azt hiszem, Digit, Bert Bácsi, Beethowen és a többiek örökre a szívemhez nőttek. És az is felrémlett, hogy már kiskoromtól kezdve mindig is szívesen csináltam volna ezt: kutatni és védelmezni. Mert amit ez a nő tett értük, az elképesztő, a halála pedig tragédia. Na, de hányan lehetnek azok a névtelen hősök, akik időt, pénzt és energiát nem spórolva nap mint nap azon munkálkodnak, hogy egy-egy faj (legyen az állat vagy növény) ne tűnjön el örökre a föld színéről? Sajnos nem elegen, de minden tiszteletem az övék.
Talán néha kicsit elvakultnak tűnhetnek, de ilyen emberekre van szükségünk. Akik lelkesen, eltökélten és önzetlenül végzik a feladatukat (ha kell, órákig üldögélve a hideg esőben).
Mindannyian példát vehetnénk róluk, hiszen miattuk lesz jobb ez a világ. Nem attól, hogy ki mennyit keres, ki milyen kocsit vezet, vagy ki kire szavaz. Attól lesz jobb, ha néha nem önös érdekeink vezérelnek minket, hanem meglátjuk a dolgok mögötti nagyobb jót is. A közösség érdekét.
Ha mindenki csak egy kicsit hasonlítana erre a nőre, akkor biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb helyen élnénk. Nem azt kellene kutatnunk, hogy miként tudnánk új bolygókon megvetni a lábunkat, hanem addig megmenteni a saját kis planétánkat, amíg nem túl késő, hiszen nem csak a gorillákat kell menteni, hanem sok egyéb fajt is, mert a köd szép lassan örökre elnyeli őket.
Az ő idejük fogy, és vele együtt a miénk is…


Tipikusan az a könyv, amiről nem tudsz mit írni. Mert bármit írnál az elcsépelt lenne.


Nem is tudom mennyire van értelme értékelni egy könyvet, ami ennyire fontos témáról szól és ennyire tragikus sorsú valaki írta. Jó, ettől még lehetne olvashatatlan stílusú, de nem az. Dian rengeteg öniróniával, remek humorral ír, és rengeteg szertetettel a gorillák iránt. Ahogy ezt valahol olvastam róla, valóban keveset árul el a magánéletéről, de ez egyáltalán nem is fontos: cserébe a gorillákról ír úgy, ahogy a családról szokás. És neki ők voltak a családja. A tragikus részeken nincs kiemelt hangsúly (nem alapvetően vádirat és nem csöpög a vértől), személy szerint a gorillák egymás közötti, gyakori agressziója olvasóként jobban megviselt, mint amennyire az orvvadászatok. Számomra érdekes párhuzam tűnt fel egy nemrég olvasott farkasos könyvvel: a farkasfalka szigorú, sokszor kegyetlen belső szabályai szemben a kutyát körülvevő békével volt nekem hasonló a gorillacsalád és az ember világával. Izgalmasak, érdekesek, de azért jobban szeretek embernek lenni. Ahogy Csányi is írta valahol, az ember a legbékésebb emberszabású. :)
De nagyon érdekes volt kicsit belelátni a gorillák életébe és a kutatók mindennapjaiba.
Kíváncsivá tett a Virunga című filmre és Jane Godall munkáira is.


Nem láttam az azonos című filmet, de most már tényleg meg fogom nézni, mert bárki meglátta nálam ezt a könyvet, azonnal elkezdett sápítozni. Úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, hogy a filmben mi van, mert a könyvben – meglepetés! – gorillák vannak.
Meg egy etológusnő, aki először nehezen küzdi fel magát a fára; élete legelső afrikai útján kitöri a bokáját; az orrlenyomatuk és személyiségjegyeik alapján képes megkülönböztetni egyes gorillákat; rájön, hogyan viselkedjen ahhoz, hogy természetesen viselkedjenek, míg megfigyeli őket; felveszi a szinte kilátástalannak tűnő harcot az orvvadászok ellen; és képes egy ilyen, kicsit sem száraz, humoros, önironikus, ugyanakkor nagyon pontos és alapos könyvet megírni. Nem állítom, hogy most már mindent tudok a gorillákról, de néha majd újraolvasom Dian Fossey munkáját, mert bár minden tudós ennyire érzékletesen és érthetően fogalmazna.


Nehéz erről a könyvről véleményt írni. Mindig is szerettem az igaz történeten alapuló könyveket/filmeket, és ha ehhez még hozzáadunk állatokat is…
Az egész történet beszippantott, a hely, a gorillák, Dian munkássága. Hihetetlen és elképzelhetetlen számomra az az élet, amikor szó szerint az állatokkal élsz. Amit Dian tett a gorillákért, azt méltón mutatja be ez a könyv és a róla készült film.


Lenyűgöző könyv lenyűgöző állatokról.
A csoportok története, a gorillák közti viszonyok, viselkedésük, életük lebilincselő. Annyi mindent „tanul” az ember csak olvasással. Megérintett, milyen szoros viszonyok fűzik őket egymáshoz, és milyen gyengéd, szerető lények. Illetve, hogy az emberek felé is ugyanezen arcukat mutatják meg, mikor tisztelettel és körültekintéssel vannak megközelíve.
Dian Fossey története is lenyűgöző. Hogy miből építette fel kutatóállomását, milyen küzdelmek árán végezte megfigyeléseit. Az állatok aktív védelme, és az eziránt tett erőfeszítései igazán megindítóak. Egy komor, mégis reményteli képet kap az ember a ruanda-vidékről, és az ottani viszonyokról. Mindemellett rengeteg hajmeresztő történettel is szolgál, amiktől csak kapdostam fel az állam a földről!
Kérdés sincs felőle, rendkívüli könyv ez. Egyetlen problémám a szerkesztéssel volt. Szerintem élvezetesebb lett volna egy lineárisabb leírása a megfigyeléseknek, mert a fejezetek inkább kimerítenek egy-egy témát mind a 13 év távlatából, így a könyv végén is sokszor visszaugrálunk a tábor korai éveihez. De ez lehet csak személyes preferencia.


Számomra értékelhetetlen könyv. Megfogalmazhatatlan. Annyira emberi, és mégsem az, annyira gorillás és reménytelenül reményteljes… A terület negatív jövőképének tudatában mérhetetlenül naivnak is mondanám. Viszont Dian nélkül mára már biztosan nem létezne se hegyi gorilla, se a Visoke-vidék erdősége. Kedvenc könyv lett, azt hiszem ennél többet nem kell mondanom.


Nagyon nehéz olvasmány volt ez. Mármint lelkileg. Ha nem lett volna ennyi szabadidőm akkor lehet kisebb szüneteket tartottam volna, és akkor nem viselt volna meg ennyire :)
Rajongok az állatokért, de valamiért van bennem egy kis félelem ha majmokról, főemlősökről van szó. Egyszerűen nem tudom megmagyarázni miért (főleg a csimpánzok vannak rám ilyen hatással). Ettől függetlenül régóta el szerettem volna olvasni ezt a könyvet. Most anyukám erőteljes ajánlására vettem elő, mert ő a könyvet és a belőle készült filmet is nagyon szereti.
A könyv elején olvashatunk az orvvadászokról, a módszereikről, a csapdákról.. hiába tudom, hogy ez manapság is így megy egyszerűen elborzadok már attól is ha olvasok róla. Innentől fogva minden pozitív résznél azt vártam, hogy mikor kapja el valamelyik gorilla lábát egy hurok. Az emberiség már jó pár éve/évtizede megérett a pusztulásra, ha vannak olyan babonás bolondok akik azt hiszik hogy egy gorilla kisujjából főzött leves majd erővel ruházza fel őket. (Azt csak mellékesen írom, nem konkrétan ehhez a könyvhöz, hogy azt sem értem, mitől lesz valaki „férfi” vagy „jó vadász” attól ha 100 méterekről lelő egy vadállatot, aki még csak arról sem tud hogy célpont? majd valaki magyarázza ezt el nekem).
Félretéve a teljes elkeseredésemet, hozzá kell tennem hogy a könyv csodálatos. :) Rengeteg mindent megtudhattunk a gorillákról, az afrikai élővilágról. Egyszerre tényszerűen és meseszerűen :)
(u.i.: D.Fossey a könyv elején azt írja hogy ellenzi az állatkerteket, vadasparkokat. Amit teljesen megértek, de szerintem függ ez sok mindentől. Sok állatkertben voltam, amit most azonnal bezáratnék (lásd Moszkva – belváros, tiszta beton az állatok alatt, sírva jöttem ki) és van ami tényleg jó hogy van, még hanem is nagy rezervátum méretű. Egy jól felépített hely ahol majdnem úgy élhet az állat, mint a természetben, az talán jobb, mint hogy esélytelen céltábla legyen a vadonban. Kivéve ha az állatkertben is lelövik őket :( ocsmány lény az ember)
Öröm volt olvasni, még ha néhány rész meg is viselt érzelmileg. Talán még a gorilláktól való félelmemből is kigyógyított. :)
Népszerű idézetek




A veszélyeztetett fajoknak, legyen bár szó a kétszáznegyvenkét afrikai hegyi gorilláról, az ezer ázsiai óriáspandáról vagy a száznyolcvanhét amerikai szürkemedvéről, ma már napról napra meg kell küzdeniük a fennmaradásukért. Esélyeiken az idegenforgalom sokkal csekélyebb mértékben javíthat, mint az érdekükben foganatosított határozott, célravezető intézkedések. A tevőleges vadvédelemnek gondoskodnia kell az orvvadászok eszközeit és fegyvereit hatástalanító őrjáratokról, a törvények szigorú és következetes betartásáról, a védett állatok számára legalkalmasabb területek számbavételéről és az élőhelyek szigorú őrzéséről. E tevékenységek senkinek nem hoznak dicsőséget és anyagi hasznot, de a vadon egyre fogyatkozó állatainak némi esélyt adnak a fennmaradásra.
205. oldal




Az Ötös Csoport felbukkanása mindig nagy izgalommal tölti el a park szélénél élő falusiakat. Az emberek összeverődnek, és azt kiáltozzák: Ngagi! Ngagi! – vagyis „Gorilla! Gorilla!”. Ezúttal az Ötös Csoport tagjai, miután röviden szemrevételezték a földműveseket, otthagyták a Jambo-meredélyt, és folytatták a táplálkozást, a falusiak meg visszamentek kapálni. Amikor azonban a csoport nyomában én is felkaptattam a meredélyre, az emberek megint hatalmas kiáltozásba kezdtek odalent. Nyiramachabelli! Nyiramachabelli! – visítozták, ami annyit jelentett: „Az idős hölgy, aki férfi nélkül él az erdőben”. Bár új nevem elég líraian hangzott, meg kell vallanom, mögöttes tartalmától nem voltam különösebben elragadtatva…
86. oldal




Egyik reggel hason csúszva, egy kidőlt Hagenia alatti hosszú, sötét labirintusban követtem egy magányos ezüstöshátú nyomait. Megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy úgy öt méterre tőlem már napfény szűrődik be, és hátizsákomat magam után vonszolva elkezdtem tekeregni a nyílás felé. Amikor elértem, megragadtam valamit, amit egy facsemete tövének véltem, és igyekeztem kihúzódzkodni a félhomályos útvesztőből. Kapaszkodóm azonban nemcsak kisegített a lyukból, de még több méternyi csalánoson is keresztülvonszolt, mire eszembe jutott, hogy elengedjem – ugyanis egy igencsak megdöbbent bivaly bal hátsó lábába csimpaszkodtam bele. A bivaly tökéletesen jogos rémületének illatozó bizonyítékait azután csak több napos munkával sikerült eltávolítanom hajamból és ruhámból.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka 93% ·
Összehasonlítás - Gerald Durrell: Életem értelme 92% ·
Összehasonlítás - Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban 90% ·
Összehasonlítás - Gerald Durrell: Aranydenevérek, rózsaszín galambok 88% ·
Összehasonlítás - David Attenborough: Egy élet a bolygónkon 97% ·
Összehasonlítás - Gerald Durrell: Korfu-trilógia 95% ·
Összehasonlítás - Vera Csaplina: Négylábú barátaim 98% ·
Összehasonlítás - Jane Goodall: Nálatok vannak még állatok? 95% ·
Összehasonlítás - Jared Diamond: A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása 94% ·
Összehasonlítás - Jane Goodall: Az ember árnyékában 94% ·
Összehasonlítás