Estella 8 csillagozás

De a Sors időnként furcsa módon figyelmeztet minket arra, hogy a látszólag egyértelmű dolgok sem azok, aminek látszanak és minden percben – igen, minden egyes pillanatban –, egy nagy-nagy próbatételnek vagyunk részesei. Egy versenynek, vagy talán egy játéknak? – amelynek soha nem láthatjuk a végét! De talán pont ez a legszörnyűbb és egyben a legszebb benne.

Amikor a pillangó megmozdítja szárnyát, fuvallat száll az egész Föld körül; amikor porszem esik a Földre, az egész bolygó egy kicsit súlyosabb lesz, és ha lábaddal toppantasz, a Föld kissé letér a pályájáról. Amikor nevetsz, körben terjed a vidámság, mint a tóban a vízgyűrűk, és amikor szomorrú vagy, sehol senki nem lehet igazán boldog.

És ha mégoly nehezen is, de rálelnek. Rálelnek a feltétlen szeretet üzeneteire, amelyet az emberek néha – talán egyre gyakrabban – csak gondolnak, és nem mondanak ki. A Mesterek azonban tudják, hogy a gondolatoknak hatalmas ereje van. Fantasztikus erő ez. Nem is nagyon értik a Mesterek, hogyan születhetnek ILYEN gondolatok, hogy lehet ILYEN szavakat kimondani, és ÍGY ölelni.

…hiába figyelmeztették őket, hogy a Bolygóra való leszületéssel az Árnyak örök időre megkaparinthatják őket. […] Szeretni, ölelni akartak s nem igazán érdekelte őket, mi lesz a történet vége. A történet elejére vágytak. Úgy gondolták ezért adott nekik a Mindenható szabad akaratot: hogy dönthessenek. És ok döntöttek. Nem érdekelték őket a következmények, legkevésbé pedig az Egyensúly. A Fény Gyermekei figyelmeztették őket, de már túl késő volt. […] S mire a lelkek feleszméltek a virtustáncból, a félelem és a gyűlölet úgy bekerítette őket, hogy már nem volt menekvés.