Maffiózók ​mackónadrágban 85% 299 csillagozás

Régóta terveztem már elolvasni Dezső András első könyvét, úgyhogy nagy várakozással fogtam kezembe a szervezett bűnözés magyarországi történetéről szóló kötetet. A szerző időrendi sorrendben mutatja be az eseményeket, melyeket aprólékos és sok kutatómunka előzött meg. Merített levéltári dokumentumok, bírósági ítéletek és más archív anyagok mellett személyes beszélgetésekből is. Jóllehet nem kérdőjelezem meg a könyvben található információk hitelességét, én szórakoztató könyvként fogtam a kezembe és úgy is olvastam végig. Szerettem volna egy számomra titokzatos és rejtett világ függönye mögé nézni. Voltak ismerős nevek, ismerős bűnesetek, néhány igen izgalmas rész is. Remek ötlet a Névjegyzék a könyv végén, mert sokszor hasznát vettem olvasás közben. A könyv nagyon olvasmányos, végig lekötötte a figyelmemet. Mivel engem leginkább az emberi történetek érdekeltek, így úgy érzem azt kaptam, amire számítottam. A 2019 legjelentősebb non-fiction kiadványaként számon tartott könyvet jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Mottó: „Áss!!!” – parancsolta Endrigo a halálra rémült Zolinak, mielőtt az ásót a kezébe nyomta. Zoli sírva könyörgött az életéért, de úgy tűnt, hiába. Biztos volt abban, hogy a két szerb, Endrigo és Szlobo megöli.

Talán így kezdődött?

„A Warsawa a szokottnál is óvatosabban közelítette meg a dömsödi benzinkutat azon a hideg téli hajnalon, 1975. december 15-én. A gömbölyded formájú autót Lengyelországban gyártották, de valamennyi szocialista országban közkedvelt kocsinak számított, főleg a taxisok körében. Hatalmas súlya és alacsony teljesítménye miatt zabálta az üzemanyagot, de megbízhatóságát és strapabírását senki nem vitatta, ráadásul használtan már tízezer forintért hozzá lehetett jutni, míg egy használt Wartburgért akár hatvanezer forintot is elkértek. A Warsawából két alak szállt ki. Odasétáltak a benzinkút épületéhez, majd az ajtó üvegtábláján keresztül zseblámpával bevilágítottak a helyiségbe.

– Pszt, pszt, pszt! Húzzunk innen! – mondta váratlanul az egyikük, amire visszarohantak a Warsawához, és kapkodva elhajtottak a kútról.

A kirohanó rendőrök nem mertek utánuk lőni, mert nem tudták biztosan, hogy a zseblámpás idegenek valóban azok a betörők voltak-e, akik miatt órákon át rejtőzködtek a kút ütött-kopott épületében.”

Talán nem.
Talán így folytatódott?

A parkba, ahol Hámori várta, Markó egy huszonötezer dolláros Harley Davidson motorral érkezett. Ugyanolyan erős, kigyúrt volt, ahogy Hámori elképzelte. Fekete bőrszerelésben, hajpánttal a fején, rövid szárú csizmában jelent meg, oldalán egy szőke nővel. Miután a nőt elküldte sétálni, Hámorival leült egy padra. Előkerült a diktafon, Markó pedig mesélni kezdett.

– Nyílt kártyákkal játszom. Nem titkolom, benne vagyok a maffiában – kezdte mondandóját, és már az első mondatának súlya volt.

Talán igen.
Volt ilyen is?

A rákospalotai Palotás presszó dugig volt vendégekkel. Volt, aki a játékgépeket nyomkodta, más a pultnak támaszkodva ivott, a többiek a bokszokban beszélgettek egymással.

A leghátsó bokszban ült a presszó üzemeltetője, Csontkezű a barátnőjével, valamint Bulgár Misi nevű testőrével. Délelőtt tizenegy óra tájban egy fehér autó fékezett a presszó előtt, és egy magas férfi szállt ki belőle. A hosszú, bő köpönyeget viselő alak, aki arcát kendővel takarta, fejére pedig kapucnit húzott, belépett a kocsmába, néhány vendéget félrelökve, határozott léptekkel elsétált a leghátsó bokszig, és megállt. A köpönyege alól hirtelen előrántott géppisztollyal tüzelni kezdett. Csontkezű barátnője, aki a gyilkosnak háttal ült, riadt arccal kérte, hogy őt ne bántsa. A nő megúszta az öldöklést.

Talán igen. Lehet találgatni. Nincsenek ellenőrizhető források, hivatkozások, sem a maffia világában, sem ebben a könyvben.
Aki a krimit és az akciófilmeket szereti, az nem fog csalódni. Igaz, nem mindenhol ilyen regényes a történet, vannak szárazabb, leíró részek is, de azért ez alapvetően ponyva. A szerző ugyan hivatkozik levéltári kutatásokra is, de nem ad meg konkrét helyeket, jelzeteket, és amikről ír, az mind elérhető volt a korabeli és a pár évvel későbbi sajtóban. Engem mindig érdekelt ez a téma, ezért követtem a fejleményeket, és ebben a könyvben egetverően új információval nem találkoztam. Viszont nagyon sok emléket felfrissített. Jó volt olvasni, mert élvezetes a stílusa, lendületes és változatos szöveg.

Ennyit az olvasási élményről. Ajánlom.
Ami a történet hitelességét illeti, ott vannak fenntartásaim. Leginkább azért, mert hiányzik belőle a politika és a bűnözés összekapcsolódásának felvetése. Különösen az olajos (olajszőkítéses) és a robbantásos ügyeknél. Pintér Sándor a jó zsaru, Csányi Sándor és Dietmar Clodo neve fel sem merül, semmilyen összefüggésben. És hát ahogy a régi mondás tartja: Milyen piti bűncselekmény egy bankrablás egy bankalapításhoz képest!". A maffiaállam gyökerei a pártmaffiákban már ott volt az 1990-es években, a fifti-fifti alapú közbeszerzési korrupciókban. Ma már követhetetlen, hogy az arcátlan és gátlástalan nyomulások és vagyonosodások mögött mennyi a legalizált vagy illegális állami maffia korrupció.

„ A rendőrség emellett azt is váltig állította, hogy Magyarországon nincs szervezett bűnözés.“A bűnözői csoportoknál a szervezettség jegyeivel találkozunk és ezzel számolnunk is kell. Azonban az alvilág nem jöhet létre, mert ahhoz nem elegendő a bandába verődés. Az alvilág ismérve, hogy a bűnözők beépülnek az államhatalomba, az államigazgatás szervezeteibe. Erre a mi társadalmunkban nincs lehetőség“ – ezekkel a szavakkal nyugtatta meg a lakosságot egy magasrangú rendőri vezető 1984-ben,…“

Hogy miről szól a könyv? Egy titkos világról.
A könyv rávilágít a hírekből hallhatott félinformációk tényeken alapuló hátterére, felnyitja szemünket az összefüggésekre és segít megérteni azokat.
A regény egyébként három jól elkülöníthető részből áll. Az első a ’70-es évek vége, a ’80-as évek eleje. Az akkori bűncselekmények kivitelezése – 2024-ből visszanézve ugyan megmosolyogtatja az Olvasót, de tény, hogy ezekkel kezdődött kis hazánkban a szervezett bűnözés.
A következő rész a ’90-es éveket mutatja be. A kialakult bűnözői csoportok sikereiről szól. Bepillantást nyerünk a csoportok közötti játszmákba, a köztük lévő összefüggésekre.
A harmadik rész pedig a csoportok és az őket mozgató főbb figurák lebukását, a csoportok tagjainak megtörését és a rájuk kiszabott büntetést írja le.
„Ezekről a témákról pont nem írt senki, így hát megírtam én.“ Nyilatkozta egy interjúban Dezső András.
És valóban egy olyan zárt világba kalauzol el bennünket, amely a legtöbbünk számára ismeretlen, mindannyiunkat érdekel, ám erről a témáról még nem nagyon írt ezideig senki. Az író, a velünk megosztott információkat a fennmaradt vallomásokra, jegyzőkönyvekre,tényekre támaszkodva regényes stílusban teszi számunkra érthetővé.
Tehát: Stílusát is és témáját tekintve is igazán érdekes könyvet olvashattam.

Egyfajta dokumentumregény a magyarországi szervezett bűnözés négy évtizedéről. A kialakulástól mutat be élettörténeteket, felfed titkos dossziékat.
Ahogy haladtam a lapokon, némi halovány emlék is megrohant. Hiszen bárhogy is szépítem, én akkor voltam gyerek. Állandóan ilyesmik mentek a hírekben és a Kék fényben.
Aztán vagy egy másik momentum is. Egyszer egy közeli rokonommal fényképeket nézegettünk. Hát… álmomban nem jutott volna eszembe, hogy az osztályképen lévő fiúcska mivé válik!!! És csak évekkel később hoztam össze azt az óbudai rémet, aki beszedett egy sorozatot azzal a fiúcskával, aki ott feszített az osztályképen. Ragyás Tóni volt az – igaz általánosban még köze nem volt ahhoz az emberhez, akit megöltek. Furcsa érzés … egyszer még naív kisgyerek vagy, húzzátok egymást az osztálytársakkal mindenféle vélt, avagy valós problémákkal … aztán eljön a felnőttkor … és miből lesz a cserebogár?

Jelen kötetnek több része is van ha jól láttam, úgyhogy nagyon kíváncsi leszek rájuk! Ez mindenesetre kicsit visszahozta a gyerekkoromat, még ha én csak a médiából is hallottam a történteket.

Én elfogult vagyok a magyar újságírás Andrásaival, és ezt a könyvet ezzel a címmel és pláne ezzel a borítóval se meg- se a kezembe nem vettem volna, ha nincs az előre megszavazott bizalom a szerző felé.

Izgalmas korrajz egy olyan időszakról, amit nem élhettem át és amiről az eddig alkotott képem leginkább a kilencvenes évek korai Kispál-dalszövegeinek a céltalansága formálta.

Sokkal több értékítéletre számítottam, lehetett volna méltatlankodni a címszereplők morális iránytűjén és gúnyolódni a kor ügyetlenkedő rendőrségén is.

Ezzel szemben mintha egyfajta együttérzés sugározna a könyvből – mintha elfogadná, hogy ez az íve annak a néhány évtizednek egyfajta kényszerpálya volt és egyik oldal szereplői sem léphettek túl a saját árnyékukon.

Közben meg végig leköt és kalandregényesen magával ragad. Egyértelmű öt csillag… lenne, ha nem maradt volna ki a történetből az, hogy miközben mindez végbe mehetett, hogyan lett egy éppen csak megemlített rendőrből belügyminiszter.

Az írónak az másik (Magyar kóla) című könyvét olvastam először. Arról az volt a véleményem, hogy nekem nagyon tömör volt, és túl kusza a nevek miatt, de szerettem.
Ezt a könyvet nem éreztem annyira se tömörnek, se kuszának. Nagyon jó volt, hogy a végén volt egy összefoglaló névjegyzék. A történet olvasmányos volt, nagyon tetszett a téma is. És emögött a könyv mögött is nagyon sok kutatómunka állt. :)

Mivel én semmit nem tudtam eddig a magyar alvilágról, kifejezetten érdekesnek találtam ezt a könyvet és nekem sok új dolgot tudott mondani. Nyilván az elmúlt évek eseményeiről hallottam valamennyit (gondolok itt a Fenyő-gyilkosságos mizériára, amivel nemrég újra elkezdtek foglalkozni), viszont a ki-kicsoda előttem teljesen homály volt. Arra meg korábban nem igazán vettem a fáradságot, hogy jobban utánaolvassak, így meg aztán tényleg nagyon kapóra jött nekem ez a könyv.
A Maffiózók mackónadrágban egy átfogó képet ad a magyar alvilágról, és még jól is van megírva, gyakorlatilag faltam a lapokat. Viszont sajnos van néhány hiányossága, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni.
Először is a források. Oké, a könyv végén van egy nagyon rövid felsorolás, hogy milyen hivatalos iratokból dolgozott, de én úgy érzékeltem, hogy ez nem az összes. Akkor meg azokat miért nem lehetett kiírni? És miért nem lehetett kiírni azoknak a könyveknek rendesen a címét és a szerzőjét, amelyekre a szövegben hivatkozik? Vagy miért nincs rendesen kiírva, hogy melyik újság melyik számából veszi az információt, amire hivatkozik? Ezek kicsit rontották az élményt számomra.
Másrészt néhol azt éreztem, hogy sok minden nincs rendesen kibontva. Például nagyon szívesen olvastam volna még a rendőrségi korrupcióról azon túlmenően, hogy itt-ott megemlíti. Jó elhiszem veszélyes terep ez, de hát ő akart a maffiáról írni… Feltűnt az is, hogy néhány politikus neve elég óvatosan van emlegetve és sok esetben, mint valami turistajel, csak el vannak helyezve a szövegben, jelezve, hogy hát igen, arrafelé is van bőven látnivaló, de mi most nem arra megyünk, viszont, ha te szeretnél, akkor menj csak, az irányt megadtam. Ez mondjuk nem feltétlen baj.
Azt viszont nem értettem, hogy a könyvben „Menyétnek” nevezett P. Tamás miért nem szerepel teljes névvel? Teljesen nyíltan írnak róla és a viselt dolgairól a médiában. Többek között a szerző is nem egy cikket írt az Indexre Portikról. Ezért nem is igazán értem, hogy itt miért nincs nevén nevezve. Kellett is egy kis idő mire rájöttem, hogy kiről van szó.

Első műve a szerzőnek, amit olvastam. Izgalmas volt belelátni, hogy az évzizedek során hogyan alakultak Magyarországon a szervezett hálózatok. Továbbá érdekes volt, hogy a bűnözők és a bűnüldözők világa, hogyan változott a rrendszerváltást követően. Biztosan fogok még a szerzőtől olvasni.

Ez is egy olyan könyv, ami kézről kézre jár a családban.
Én még kislány voltam, amikor a könyvbéli események nagy része zajlott, és kis része a közbeszédve és a hírekbe is kiszivárgott. Voltak ismerős nevek, valahol a tudatom hátsó kispolcáról némelyiket le is tudtam porolni, de igazából anya olvasása és ventilálása során áll össze még több kép – ő ugye már felnőtt fejjel élte meg ezeket.
Kis magyar valóság.
El kell ezt olvasni azoknak, akik szeretnék tudni, mi zajlott anno, mert sok ma (nem)látható folyamatnak ott van az eredője – a rendszerváltás előtti mutyizásban, és a rendszerváltás utáni döbbenetes káoszban.
Ajánlom hozzá meghallgatni az íróval készült interjút is 'Az élet meg minden' podcast csatornán, vastagon aláhúzza a történetek és a szerző hitelességét is.

Portik, Prisztás, Aranykéz, Fekete sereg, olajszőkítés, valutázás… Bár mind akkor történtek, amikor már éltem, de a híreket még nem értettem, nem érdekeltek. Ellenben mikor újra előjöttek ezek az ügyek, már felnőtt egyetemista vagy dolgozó nő voltam, és kíváncsian olvastam a híreket, amiket nem igazán tudtam kontextusba helyezni. Ez a könyv ebben segített.
Nagyon tetszett a tényszerűsége, objektivitása, hogy nem akar ítélkezni és konteókat gyártani. Csak bemutatta, összefoglalta mi történt az országban. Összességében szörnyen megdöbbentő volt, hogy az én gondtalan és felhőtlen gyerekkoromban mik történtek az országban, milyen kiterjedt és kegyetlen volt az alvilág, mint egy párhuzamos univerzum. Csak tátottam a számat.
Sokat kellett hátralapoznom a névjegyzékhez, mert a szereplők nehezen voltak elhelyezhetőek és megjegyezhetőek számomra, de alapvetően nem zavart. Két nap alatt „megettem” a könyvet, mert nagyon kíváncsi voltam mi és hogyan fog alakulni, vártam a momentumokra amikre én is ráismerek. Közben a Google is barátom volt, picit utána is olvastam elemeknek.
Még mondhatni sokkban vagyok, de nekem nagyon tetszett ez a könyv.