Egy hadifelszerelést gyártó üzemből eltűnik egy Paul Billson nevű jelentéktelen kistisztviselő. Az üzem iparbiztonságáért felelős kémelhárító ügynökség főnöke, Max Stafford nem tartja fontosnak a dolgot, inkább csak rutinból jár utána. Amikor azonban a nyomozás során ismeretlen támadók összeverik, elhatározza, hogy törik-szakad, azért is kibogozza a rejtélyt. Kideríti, hogy Paul Billson elutazott a Szaharában, ahol apja 1936-ban, a London-Fokváros repülőverseny közben lezuhant gépével. Paul azt akarja bebizonyítani, hogy az apja nem volt csaló, nem maradt életben és nem a maga számára vetette fel özvegyével a biztosítási díjat, amint azt egy mostanában megjelent rágalmazó úsjágcikk állítja. A labilis idegzetű fiú feltette magában, hogy felkutatja a roncsot. Csakhogy vannak, akik nem szeretnék, ha sikerrel járna, s üldözőbe veszik, hogy a sivatag ember nem járta vidékén eltegyék láb alól. Stafford és egy titokzatos amerikai, aki a sivatagot választotta otthonául, versenyt futnak az… (tovább)
Hajtóvadászat a Szaharában (Max Stafford 1.) 18 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1978
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fekete Könyvek Európa
Kedvencelte 5
Várólistára tette 8
Kívánságlistára tette 3
Kiemelt értékelések
Pau Billson – egy „jelentéktelen” alkalmazott – nyomtalanul eltűnik, a tényt azonban szokatlanul titokzatosan, szűkszavúan kezelik, ráadásul kiderül, hogy túl is van fizetve, háromszor annyit keres, mint amennyit a munkája ér. Mindez szemet szúr a cég egyik vezetőjének, akit miután kutakodni kezd az ügyben még alaposan meg is vernek, Max Stafford a sikeres üzletember a londoni Cityből eddig higgadtan, hidegfejjel dolgozott, logikusan gondolkodott, de most egy teljesen fantasztikus, végtelenül felelőtlen és valószínűleg abszolút kivihetetlen terv születik meg a fejében, szeretné tudni, hogy ki és mi áll a történések hátterében és a bizonytalan siker reményében nyakába veszi a világot, úgy dönt, hogy elindul Billson felkutatására. A nyomok a Szaharába vezetnek, ahol Billson apja eltűnt egy repülőversenyen. De van még valaki, aki Pault keresi.
Sötét, cinikus kémdráma, pörgő thriller, amit az egzotikus környezetben játszódó izgalmas sivatagi akciók, szép leírások és valódi karakterek együttesen tesznek szuper olvasmánnyá. A kalandok a közép-szaharai Hoggarban, Tenerében és Tassiliban játszódnak, Algéria és Niger leírása elbűvölő, hiteles és földrajzilag korrekt. A történet egy rejtély köré épül – 1930-as évekbeli repülőgép roncsának keresése a sivatagban – és nagy örömömre a cselekményvonal lehetővé teszi, hogy a sivatagi miliő megidézése és a tuareg törzsekkel kapcsolatos lenyűgöző információk is helyet kapjanak. Tetszett Desmond Bagley főszereplője, aki hajlamos a magányra, kicsit fásult, de kemény, találékony és tehetséges, olyan hétköznapi ember, aki vállalja a megtévesztés és az árulás útvesztőjét és hamarosan különleges helyeken, – gyönyörű nőkkel körülvéve – veszélyes szituációkban találja magát. A nehéz, félelmetes és életveszélyes helyzetek pedig nem fogják elkerülni. Jól szórakoztam és Desmond Bagley munkásságát érdemes felfedezni.
Megjegyzés: mélységesen egyetértek a szerzővel, abban, hogy 1) aki egyszer ráérez a sivatag mámorára, arról az úgynevezett civilizációnk minden nyűge-gondja lefoszlik, 2) sivatagban a legvalószínűtlenebb emberek bukkannak fel, 3) és tényleg igaz, hogy „Hanyatt feküdtem a sátor előtt, s az eget bámultam; úgy ellepték a csillagok, hogy – úgy éreztem – csak ki kell nyújtanom a kezemet, s tele szedhetem velük a markomat.”
„Van krimi Agatha Christie-n kívül is!” felkiáltással vettem a kezembe ezt a kötetet, és tulajdonképpen nem csalódtam benne. Az eleje sem volt annyira vontatott, mint az értékelések alapján vártam, a sivatagi kaland egész érdekes volt (bár ahogy rohangáltak ide-oda a sivatagban, egyre türelmetlenebbül vártam, hogy kiderüljön végre, mi áll az egész ügy hátterében). Kaptunk egy főhőst, aki nem nyomozó, és voltaképpen nem is teljesen értettem, hogy miért nem, mert így kicsit erőltetetten hatott a jelenléte és hogy miért éppen ő akarja megoldani az ügyet; egy mindentudó ex-amerikait (kicsit amolyan sivatagi Matula bácsit), aki már inkább tuareg, és nagyon kemény, valamint egy eléggé unszimpatikus, gerinctelen és megszállott alakot, aki az egész konfliktust generálta. Ebből kisül egy közepesen érdekes megoldás, és úgy csuktam be a könyvet, hogy nem volt ez rossz, de inkább maradok Agatha Christie-nél :)
Ismeretterjesztő kalandregény? És egyik műfaj sem megy a másik rovására. Ritkán olvasok ilyesmit, most ez nagyon tetszett. No meg az „öreg” Byrne, aki a legtalpraesettebb volt a szereplők közül. Örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre. (Nekem egyébként az eleje sem volt annyira nehéz, mint azt néhányan írtátok.)
Nagyon jó kalandregény, mely ügyesen kezeli a valóságot a fikcióval. Nagyon érdekes, ám kissé lassú indulás után hősünk eljut a Szaharába, ahol megkezdődik az üldözés. Aztán van itt minden, ami egy ilyen sztorihoz kell: kedvelhető, emberi főhősök, egzotikus és nagyon szépen megrajzolt környezet, szuper történet, veszedelmes gonosztevők… És egy jó rejtély, amely értelemszerűen csak a végén oldódik meg. Egyszóval igazi angol kalandregény, a legjobbak közül.
Apukám könyvespolcán találtam. Olvasom, kezd egyre érdekesebb lenni, már mindjárt befejezem… egyszer csak a mondat közepénél vége. Nincs tovább. Ki van tépve az utolsó néhány lap… csodás! Szerencsére nagy nehezen sikerült megtalálnom a neten, úgyhogy be tudtam fejezni.
Izgalmas, lebilincselő könyv. Szeretem az olyan történeteket, amik másik földrészen játszódnak, különösen, ha Afrikáról van szó. Jó dolog kicsit megismerni a beduinokat, a sivatagot (így könyvön keresztül, mert amúgy nem vágyom oda), s mindeközben felderíteni egy több, mint húsz éves repülőgép-szerencsétlenség rejtélyét. Érdekfeszítő, kalandos krimi.
Döcögősen indul és semmi sem mutat arra, hogy hamarosan milyen fordulatot vesz az egész történet. Semmi sem utal az ezután következő páratlan izgalmakra, s itt alighanem az olvasók fele egy bosszús „anyád” kíséretében klasszikus röppályán minimum a sarokba hajítja.
Pedig nem kellene!
Ami ezután következik az tömény feszültség egzotikus helyszíneken és olyan figurák vonulnak fel, akiket a civilizált társadalom minimum múzeumi vitrinbe zárna, mint valami rém ritka, sőt egyenesen bizarr lényeket. Aki vadászik az izgalmakra, az itt célba ér.
Nehéz erről a könyvről elfogultság nélkül írni. Talán 18-20 éves lehettem amikor először olvastam, aztán talán 40 körül másodszor, most 50 éves fejjel harmadszor, és még mindig jó. Az eredeti kiadás 1978-as volt, hozzánk 85-ben került el, tehát ha egy ilyen régi könyv még most is ugyanolyan élményt tud nyújtani mint 30 éve, akkor az számomra teljesen mindegy, hogy komoly irodalmi alkotás, vagy egy egyszerű (?) krimi. Igenis tiszteletet érdemel. Persze idő közben elolvastam mindent, amit magyar fordításban találtam a szerzőtől, de ezt az egzotikus kalandot sajnos nem tudta se megismételni, se tovább vinni. Így aztán kénytelen vagyok beérni azzal, hogy néha újra olvasom ezt.
De miért is? Talán az üzenete miatt. Boldogan élni sokféle módon lehet.
Népszerű idézetek
Egyetlen idegen sem bánja, ha az ember hibásan beszél a nyelvén, ha egyáltalán megpróbál beszélni rajta. Kivéve természetesen a franciákat.
253. oldal
A nyugodt tempót a tevék lépteinek ritmusa szabta meg, a táj kietlen volt és üres. Olyan kellemes életritmust vettünk fel, amelyet nem más emberek igényei alakítottak ki, hanem a napnak az égen leírt pályája, az üres gyomor, az alattunk léptető állatok természetes szükségletei.
195. oldal
Aki hosszabb időt tölt el a sivatagban, nem térhet vissza úgy, hogy meg ne változna. Magán fogja viselni – ha csak halványan is – a sivatag lenyomatát, a nomádok megkülönböztető jegyét.
Wilfred Thesiger
7. oldal
Nehéz jóindulatot tanúsítani olyanok iránt, akik csak úgy lövöldöznek az emberre, anélkül, hogy megmondanák, miért.
299. oldal
Tisztában voltam azzal, hogy egy házasság csődje a legritkább esetben írható csak az egyik fél számlájára.
64. oldal
– Ezek itt vagy haratinok, vagy rabszolgák.
– Rabszolgák?
– Régi tuareg szokás volt a portyázás a Niger-kanyarba, ahonnan sose tértek vissza néhány fekete rabszolga nélkül.
– Hát itt még mindig rabszolgaság van?
– Elméletileg nem. De azért nem tenném rá a nyakamat. Néhány évvel ezelőtt egy angol regényíró vett Timbuktuban egy rabszolgát, csak hogy bebizonyítsa, hogy lehet. Azután szabadon bocsátotta a fickót, ami gyalázatos dolog volt tőle. – Byrne látta, hogy összevonom a szemöldökömet. – A rabszolgának nem volt földje, nem tudott semmit termeszteni, nem volt pénze, így hát megvenni sem tudta azt, amire szüksége volt. Mit csinált hát a szegény nyomorult? Visszament a régi gazdájához.
Byrne viszont nem köntörfalazott. Egy tuareg teljes kelléktárával felszerelkezve önmagában véve is elég félelmetes, de a fekvő Billson számára a fölébe tornyosuló Byrne mérföld magasnak tűnhetett. Egyébként is van valami különösen riasztó egy olyan emberben, aki úgy fenyegetőzik, hogy közben nem látni az arcát.
– Na, ide figyeljen, maga őrült – mondta Byrne. – Itt marad ezzel az emberrel, és nem csinál a világon semmit! Ha csak egy lépést tesz, Mokhtar leválasztja a nyakáról azt a hülye fejét. Megértette?
Paul erőtlenül bólintott.
Feltűnt, hogy Mokhtar felkötötte a kardját, és a puska is a keze ügyében van.
Byrne folytatta:
– Még egy ostoba tett, és kilökjük magát a keselyűknek meg a sivatagi rókáknak.
A sorozat következő kötete
Max Stafford sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Rejtő Jenő (P. Howard): A szőke ciklon 91% ·
Összehasonlítás - Wilbur Smith: Lángoló part 89% ·
Összehasonlítás - Buótyik Dorina: Az egyiptomi királynő rejtélye 88% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Eljöttek Bagdadba 86% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Úti célja ismeretlen 83% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Úticélja ismeretlen 81% ·
Összehasonlítás - Chris Land: Mindenség lelke – Salawa ·
Összehasonlítás - Rejtő Jenő (P. Howard): A tizennégy karátos autó / Piszkos Fred, a kapitány ·
Összehasonlítás - María Dueñas: Sira 85% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: A Négyek Társasága 83% ·
Összehasonlítás