Emma 11 évesen nekivág Európának, hogy megtalálja azt a szeretetet és békét, amit Londonban elveszített. Ám úgy tűnik, a sors még mást is el akar venni tőle: őt, saját magát. Hollandiában egy viharos éjszaka után már nincsenek emlékei. Nem tudja, ki ő, és honnan jött. Egy új, szépnek ígérkező élet veszi kezdetét egy mesés erdei iskolában, amely életet azonban hamarosan rettegett árnyak fenyegetik meg. Pusztulni kezd a város, pusztulni kezd a lány új otthona is. Mintha ő sehol nem lehetne boldog. Vajon elég bátor és eszes ahhoz, hogy megőrizhesse ezt az életét, vagy erről is le kell mondania? Vajon elég erős, hogy megmentse barátait az utcára kerüléstől és a haláltól? Vajon megleli emlékeit? És vajon képes megőrizni önmagát, vagy a világ árnyai őt is megmérgezik?
Az erdő vándorai (Emma Delington 2.) 4 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2018
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Kedvencelte 1
Várólistára tette 4
Kívánságlistára tette 1
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Hát ez egy csöppet zavaros volt és mivel a történet most nem tudott annyira lekötni, mint az első részben, így a szöveg hiányosságai is erősebb fájdalmat okoztak, mint korábban.
Töredezett volt számomra és ez igaz a történetre és a szövegre is, talán így tudnám a legjobban megfogalmazni. És bár a szándék jó lett volna, de túlzásokba esett (boszorkány, királynő, Jázon, néha Uri, de még Elza is ez a kategória volt nekem, na meg a vége is).


Vegyes érzelmeket keltett bennem. Időnként úgy éreztem, tanmese jellegű. Egyes részei érdekeltek. Összességében szenvedtem, mert azt éreztem: a könyvet egy amatőr írta, nem egy író. Nagyon nehezen viseltem a stílusát, a nem megfelelő szóválasztásokat, botladozó mondatokat. Néhány idézet példaképpen:
„Aztán visszatért Jázon, nem is akárhogy. Mint egy kutya, úgy rongyolt bele a képbe.”
„A lány csillogó szeméből bimbózó könnycseppek kezdtek legördülni”.
„Elég, ha szögletes, ám puha arcát minőségi borotvával simára borotválja, tesz rá egy kis balzsamot. s megfésüli a haját.”
„…Egy szóbeszéd kezdte zaklatni, ami akkortájt divatosnak számított…”
„… fejét parányian rövid, ősz hajszálak fedték”.
Helyesírási hibák is akadtak sajnos. pl. „Igazi úri nő volt” "Lesz ne mulass".
Az erdős kihívás miatt küzdöttem át magam mégis ezen a fárasztó olvasmányon.


Valószínűleg nem én vagyok a célközönség. Ennyi idősen eléggé unatkoztam rajta. Nekem nem tartotta fent a feszültséget, nem izgultam egy kicsit se, hogy mi fog történni. Nem mondom, hogy rossz volt, de nekem olyan semmilyen se volt. Nem tudtam eldönteni mit akar ezzel az egésszel a szerző. Most akkor humoros vagy sem, misztikus vagy sem…
Népszerű idézetek
A sorozat következő kötete
![]() | Emma Delington sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly 96% ·
Összehasonlítás - Kerstin Gier: Az álmok első könyve 90% ·
Összehasonlítás - Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: A próbák palotája 92% ·
Összehasonlítás - A. M. Aranth: Acorenu – Kiválasztva 89% ·
Összehasonlítás - H. Vidra Gabriella: A fekete kő titka 89% ·
Összehasonlítás - Könyves Karolina: A csillagok kulcsa ·
Összehasonlítás - Naomi Novik: Rengeteg 87% ·
Összehasonlítás - Robert Beatty: Szerafina és a Fekete Köpeny 87% ·
Összehasonlítás - Christine Lynn Herman: Az elemésztő homály 81% ·
Összehasonlítás - Gabriella Eld: Emlékek Jordan számára 85% ·
Összehasonlítás