Valamikor régen láttam a filmet, nem is egyszer, így a regény főbb kulcselemei egész élénken éltek még bennem. Eastwood filmadaptációja is igen jól sikerült, de Lehane eredetije a cselekmény ismeretében is bőven tartogat olyan pluszt magában, amitől a filmet ismerőknek is kivételes élményt nyújt.
A regény legerősebb pontja, ami élettel tölti meg a drámai cselekményt, a rendkívül alaposan, valódi mélységgel felépített karakterek, és a köztük zajló kapcsolatok kibontakozása. Az egykori sorsfordító esemény által szétválasztott barátok élete évtizedekkel később egy újabb tragédia kapcsán fonódik újra egymásba, és a kettő közt eltelt idő súlya hatalmas feszültségként telepszik a történetre, és az apránként feltárulkozó részletek folyamatos mozgásban tartják a történetet. Lehane mesterien fűzi össze a gyerekkor tragikus eseményei által meghatározott múlt drámai cselekményét a jelen kőkemény gyilkossági nyomozását. Nem csak egyszerűen egy kiváló thriller darabkáit építgeti fel, hanem közben egy nagyon erős, súlyos lélektani drámát tár fel olvasója előtt. Karakterei valóságos, esendő, emberi alakok, akik nem képviselik a feketén-fehéren elkülönülő jót és rosszat, folyamatos morális kérdések feltételére késztetve az olvasót, amitől a történet rendkívüli életszerűséget kap. Szereplői folyamatosan kényszerülnek szembenézni a múlt árnyékaival, döntéseik helyességével, tetteik súlyával, melyek közül sokszor a jelentéktelennek tűnő apróságok járnak a legsúlyosabb következményekkel. A történet drámai mélységet pedig folyamatosan fokozza az elhibázottnak bizonyuló döntések, a tehetetlenség érzése, a meggondolatlanság – a szereplők azon cselekedetei, amik igazán emberivé teszik őket.
A remek karakterek mellé párosul a Lehane-től megszokottnak mondható kifogástalan atmoszférateremtés, Boston ködös, borús, elkeseredett, megfáradt hangulata, a füllesztő feszültség.
Lehane stílusa a regényben (talán megint mondhatnám, hogy a szokásos módon, de azért olvastam már tőle olyat, ami messze nem ért fel ehhez a színvonalhoz) gördülékeny, élénk, tele egyediséggel, természetességgel és hitelességgel, párbeszédei élők, eredetiek. Sorai sokszor többrétű mondanivalót rejtenek magukban, amik reflektálásra késztetik az olvasót, ideális érzékkel választja meg a történet ütemét, jókor lassít le, és hagy teret az elgondolkodásra, de időben visszatér a pergősebb nyomozáshoz, mielőtt a cselekmény leülne.
A nyomozás – bár kiváltképp a történet vége felé erősen háttérbe szorul a lélektani dráma mögött – izgalmas, feszült, és nagyon jól ütemezett, talán egyedül a vége az, ami számomra kicsit gyengébbnek hatott – de ez lehet azért, mert már a filmből ismertem a befejezést. A szereplők személyes tragédiájának és azok kapcsolatának szövevényes története bőven kárpótol azokért az esetleges hiányosságokért is, amik a krimi vonalban felmerülnek.
Szinte hibátlan könyv, amiben nagyon jó arányban vegyül a nyomozásra épülő gyilkossági történet és a sokkal mélyebb tartalmú pszichológiai dráma, ami egyszerre nagyon élvezetes és egyben elgondolkodtató végeredménnyé áll össze.