Sötétség, ​fogd meg a kezem (Kenzie-Gennaro 2.) 93% 201 csillagozás

Alapvetően nem vagyok nagy thriller rajongó, de Lehane tud írni. Sötét és hátborzongató. Lepukkant környékek, bűnözők és groteszk figurák. Semmi sem fekete vagy fehér, ha csak azt vesszük, hogy kik Patrick barátai. Ez a Bubba például egy igazi gyöngyszem. Az író nagyon jól tudja fokozni az izgalmakat, ahogy morzsánként osztja meg az infókat, és lerágjuk a körmünket izgalmunkban, ahogy hőseinknek drukkolunk. Mivel @A_Shara, akitől a könyvet kölcsönkaptam, megkért, hogy ne olvassak bele a végébe, igazi meglepetés volt a fő görény kiléte. Ezek a pszichopaták mindig meg tudják indokolni rémséges dolgaikat, Lehane meg remekül ábrázolja őket.
Aki szeret borzongani olvassa bátran!

Ritkán olvasok krimit, de most egy igazán zseniálisba futottam bele. Lehane neve talán garancia is erre, igaz jómagam még alig olvastam tőle. Viszont dicsérő szavakat már sokszor hallottam az írásairól. Nagy kár, hogy hazánkban igen minimális a kereslet a könyveire, így a kiadó is szép lassan_elkaszálta_ az írót.
Kenzie és Gennaro duójával már találkozhattunk az első részben, őszintén szólva nem nagyon emlékszem már az ottani eseményekre. Viszont most egy brutálisan sötét ügybe keverednek magánnyomozóink. Helyszín továbbra is Boston, a sötétebb fajtából, játszanak az ír és olasz maffia tagjai is. Eleinte csak morzsákat kapunk az írótól, majd ahogy pörögnek fel az események, úgy áll össze minden. Az időbeli ugrálások is színesítik a könyvet, melynek köszönhetően, még nagyobb lesz a kirakós.
Persze egy igazi nyomozónak kéne lennünk, hogy rájöjjünk mi is mindenre. Számomra igazi meglepetés volt a főkolompos kiléte. Lehane továbbra is nagyon jó a párbeszédekben, a két főszereplője között pedig sokszor szikráznak az események. Azért őket leszámítva is akadhatunk színes egyéniségekre, Bubba volt az egyik kedvencem.
Egy szó mint száz, nagyon jó kis könyv volt. Tele sötétséggel, gonoszsággal,csavarokkal.
Szerencsére a még megjelent két rész is megvan, na meg a Viharsziget is.

Újraolvasás, 2016.
Mekkora a bennünk rejlő sötétség, és kinyújtjuk-e felé a kezünket?
Az olvasás óta eltelt hat év alatt kevés emlékem marad meg a regényről, de azok most is helytállóak; ebben a részben jóval kevesebb a humor, ellenben sokkal, sokkal kegyetlenebb. A pszichopata sorozatgyilkosok világába merülünk alá, a fájdalom, a halál és a rettegés városába, amely a mi valóságunk szövetébe ékelődik, és, ha nem vigyázunk, magába nyel minket.
A legelemibb félelmek, rémálmok válnak valóra – egy ártalmatlan neszezés nem a faágak mozgása az ablak előtt, ahogy próbáljuk magunkkal elhitetni. Figyelmeztettek, hogy gyenge a hátsó zár.
A szekrényben, az ágy alatt szörnyek rejtőznek. A mellettünk lelassító átlagos furgon nem ok nélkül kelt bennünk ideges szorongást. A tükrökben olyan tekintetek villannak fel, amelyektől kilel a hideg és megfagy a vérünk. De a lábunk ólomból van, nem tudunk megmoccanni. Ez a legrosszabb rémálom, amit mindenki ismer – nem tudunk kitérni a testet öltő fenyegetéstől.

Ahogy öregszem, úgy rongyolódnak az idegeim, ez lehetett az oka annak, hogy éjszaka, miközben dobogó szívvel olvastam, valami megreccsent, én pedig majdnem a plafonig ugrottam, és bizonygattam, hogy felesleges megnézni, bezártam-e az ajtót, de nem ártott volna lehúzni az úgy felejtett redőnyt, mindjárt bemászik Kevin Hurlihy és darabokra töri a gerincemet. Mentségemre legyen mondva, extrán félős gyerek voltam, semmi nem rémített meg annyira, mint a sötétség, ez a könyv pedig kiválóan megidézi az emlékek közé száműzött, bedobozolt gyerekkori félelmeket.
De a félelem soha nem múlik el, mert a sötétség bennünk rejlik, együtt lélegzik velünk, a szívünkkel együtt dobban, a szemünk mögül szemléli a világot és sistergő tűzként kel bennünk életre.
Ki számít jó embernek? Ki számít gyilkosnak? Ha lelősz egy olyan gyilkost, aki szökött gyerekeket darabol fel, te is bűnös vagy? Értékesebb vagy-e, mint ő? Jogod van-e ezt tenni? Mire vagyunk képesek a szeretteinkért?

_
Nagyon sötét, nagyon kegyetlen, nagyon jó.
http://amadea.freeblog.hu/archives/2010/06/02/Alarc_mogott/

Ui.: Mivel ez eredeti bejegyzés a freebloggal együtt hamvaiba holt (ill. megvan valahol lementve, de jó ott neki), belinkelem az aktuális postot. Segítség: az Aranysárkány után következik.:D
http://konyvszibilla.blogspot.hu/2016/06/az-ifjusag-sze…

Boston, te bűnös város! Sivár nyomornegyedek, véres bandaháborúk, az ír és az olasz maffia, a rettegett alvilág hazája.
Mocskos vagy és kegyetlen, mégis magával ránt a világod, és ehhez nem is szükséges más, csak egy kiváló író.
Kedves @Niko_oka, még tart a lendület, jöhet a Megszentelt életek!

Már-már James Ellroy L.A. Kvartettjéhez (http://moly.hu/polcok/l-a-kvartett) hasonlítható krimi és bűnregény, néhol horror, moziban ha ilyet látnék, időként biztosan eltakarnám a szemem, de a legemlékezetesebben szörnyű része egy beszélgetés volt egy leláncolt rabbal. Miközben olvastam, futkosott a hátamon a hideg.
Ha találkozni akarsz az egyszerre racionális – mert a múltban lélektanilag megalapozott –, és irracionális – mert felfoghatatlanul kegyetlenné vált – gonosszal, akkor ez a te könyved.

Tyűű!! Ez aztán brutális volt!! Nem számítottam ennyire kegyetlen és elmebeteg sztorira. Amilyen kis lazán indult ez a megfigyelősdi és fenyegetősdi, olyan hirtelen találták valami elképesztő szövevényes és erőszakos katyvasz kellős közepében magukat magánnyomozóink. Akármennyire is iszonyodtam néha az olvasástól, csak úgy faltam a lapokat, annyira izgalmas volt az egész. És mindamellett e borzalmas bűnügy mellett nagyon örültem, hogy szélesebb rálátást kaptunk a Patrick-Angie-Phil hármas kapcsolatrendszerére, mert így legalább sokkal egyértelműbbé vált Angie viselkedése, ami nagyon nem tetszett az első részben.

Első könyvem az írótól, és csak kapkodom a fejem. Miért nem olvastam idáig??!! Sürgősen pótolnom kell a hiányosságaimat, így elkezdtem beszerezni a könyveit.
De hogy a könyvről is beszéljek.
Remek volt, feszült, kellően csavaros. Remek páros Patrick és Angela, akik mellől nem hiányoznak az önfeláldozó – és kellően beteg – barátok sem (Bubba). A cselekmény rendkívül nyomasztó, azonban az író remekül enyhíti a feszültséget a kellő időben odaszúrt poénokkal, remek humorral.
A történetről nem akarok írni, elég róla tudni a fülszöveget.
Nekem kicsit John Connolly jutott eszembe olvasás közben, Charlie Parker első kötetei – bár az még ennél is sötétebb és betegebb -.
Szóval új kedvencet avattam, és ajánlom mindenkinek, aki szereti és bírja gyomorral/lélekkel a kissé (?) beteg történeteket, ahol nagy szerepet kap az igaz barátság, az önfeláldozás és a megbocsátás is.

Nem találok szavakat rá…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
(nálam ez most mindent visz)

Azt hiszem, Dennis Lehane igazi hardboiled krimi szerző, de szereplőit mégis együttérzéssel ábrázolja. Talán mert onnan meríti a helyszíneket, figurákat, ahol ő maga is felnőtt, jól ismeri ezt a világot.
Patrick Kenzie és Angelo Gennaro nyomozók közel kerülnek hozzánk, minden „sötétség” ellenére szimpatikusak.
Már a sorozat első könyve is tetszett, méltó a folytatás-mely önállóan is jól követhető, olvasható- bár valamennyire nehéz is volt a kemény sztori olvasása.
Mindenképpen kíváncsi vagyok a folytatásra!

Ez annyira sötét és nyomasztó… Ezen a könyvön már az sem segített, hogy Bostonban játszódik, nem is tűnik fel a város egyetlen ismert helyszíne sem benne, legfeljebb villanásnyira. Annál inkább feltűnnek a jobb kort is látott városnegyedek, és a teljes bűnözői paletta: kisstílű zsebmetszőktől a maffián át a pszichopata gyilkosig. Kegyetlen a történet, és kegyetlenek az emberek benne – aki nem, az majd a végére azzá válik. Letehetetlen volt, mert a nekem szimpatikus szereplőkért lehetett szorítani, és nem eresztett a kíváncsiság, mi lesz a sorsuk. Különösen a főszereplő páros sorsa érdekelt, beleértve a háromszög harmadik tagját is – arra is fény derült, hogy alakult ki ez a felállás.
Lehane nagyon ért ahhoz, hogy csavarja a történetet, és mindig tud még egy váratlant húzni.
Az biztos, hogy rápihenek a következő kötetre…