Hideg ​nyomon (Kenzie-Gennaro 4.) 91% 178 csillagozás

Szinte már el is felejtettem, milyen jó dolog Lehane-t olvasni. Mostanság sokat morgolódtam a színvonal miatt különböző bűnügyi regények kapcsán, de a Hideg nyomon olvasása után semmilyen hiányérzetem nem maradt.
DL ezzel a darabbal lezárta a Kenzie-Gennaro-sorozatot és nagyjából azt a színvonalat hozta, mint amikor komolyzenéért rajongó ember – a kellemetlen meglepetéseket elkerülendő – a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjére vált jegyet. Ahogy Fischer a maga területén, úgy Lehane sem tud hibázni. Ebben a regényben minden szükséges kellék a helyén van: izgalmas, fordulatos nyomozás, csavarok, váltások, drámai feszültség az utolsó lapokig és – ami, a krimi zsánerében manapság egyre ritkább – sokszorosan összetett, de megoldást spoiler mégsem kínáló, mély morális tartalom. A szerző ezzel a darabbal elérte a kritikus tömeget, amellyel fel is robbant a sorozat.
Ennek a regénynek ráadásul közel sem Patrick fiú és Angie lány voltak a főszereplői, pedig rendkívül szimpatikus párost alkotnak. A helyükbe lépett három kiváló beugró, akik tökéletesen abszolválták a velük szembeni elvárásokat. Ők hárman pedig: a Város, a Mocsok és a Rendszer Anomáliái. Ezek a statiszták attól kerültek főszerepbe ebben a regényben, hogy Lehane fogta magát és úgy gyúrta össze ezt a hármast, hogy észrevétlenül eggyé váltak a lapokon és olyan szimbiózisba kerültek, mintha sehol máshol, semmikor és senki mással nem történhetne meg ez a mérhetetlenül szennyes borzalom, csak itt és most, csak ezekkel a szereplőkkel, ebben a regényben.
Varázslatos, ahogyan az író úgy ábrázolja Bostont, JFK városát, mintha elképzelhetetlen lenne, hogy ennek a – „jóérzésű” ír szeszcsempészek, szakszervezeti hiénák és egyéb köztörvényesek által olyannyira preferált – történelmi városnak lehet esetleg tisztességes, kispolgári lakónegyede is, nemcsak mindenhol Dorchester, Southie és a maguk sötét titkait mindhalálig őrző, sikátorok kocsmái.
Tökéletesen illik ebbe a környezetbe az a Mocsok, amit csak a legelvetemültebb, beteges, rothadt elmék képesek művelni a gyermekekkel. Ez az erőszaknak az a fajtája, amelytől nemcsak a zsaruk, vagy bármely jóérzésű ember gyomra forog, de még a sitten is keményen büntetik a kedves rabtársak. Lehane tálalásában annyira hiteles a történet, mintha valóban a bolygó egyetlen „meghitt” zuga lenne ez a Város, ahol ez a töméntelen szenny az utcára borulhat.
S mindehhez fantasztikusan illeszti a történet legnagyobb dilemmáját, azt a bizonyos Rendszerszintű paradoxont, hogy szabad-e rosszat cselekedni a jó érdekében. Erkölcsi értékrend, társadalmi konvenciók, törvények és jogrend – na, és persze egy (vagy több) ártatlan gyermek a fókuszban. Drága barátaim, rakjuk ki ezt a kirakóst a megadott idő alatt, úgy hogy semmi ne sérüljön a fenti képlet változói közül. Ezt a leckét adja fel DL.
Nekem beletört a bicskám. Próbáljátok meg, hátha Nektek sikerül!
Kiváló bűnügyi történet, a krimi rajongóinak kötelező, a többieknek csak ajánlom.

Méltó befejezése egy számomra tökéletesen hiteles sorozatnak.
Végig érzékelhető a szerző kötődése, aggódó szeretete sötét és veszélyes szülővárosa iránt, a szociális érzékenység, és az emberi nyomorúság és kiszolgáltatottság miatt érzett bánat és mélységes együttérzés.
A nehéz, sűrű atmoszférát azonban a legváratlanabb pillanatokban képes enyhíteni a humor, és a főszereplők közötti kapcsolat szépsége, meghittsége.
A negyedik rész a gyerekek ellen elkövetett bűnökkel foglalkozik, ami különösen sokkoló, és kegyetlenül belehasít az olvasó lelkébe.
Az író súlyos erkölcsi kérdéseket feszeget. Nehezen múlik az átélt döbbenet.

Yes. Sose bíztam az olcsó jégkrémben, a nemzetmegváltó politikusokban és a brutális zsarukban.

Annyira tudtam. Lehane már megint mesterien altatja el az embert, hogy aztán egy hirtelen fordulattal valami egészen őrjítő, brutális sebességbe kapcsoljon, és kendőzetlen, nyers kegyetlenségével kíméletlenül letaroljon mindent és mindenkit, aki csak az útjába kerül. Nem tudom, hogy csinálod, öreg, de ha elkap a gépszíj, nincs az a krimiíró, aki a nyomodba érhetne. Az a világ, amibe bepillantást engedsz, egyszerre tölt el undorral és imádattal. Az általad leírt szörnyűségek lelkileg nagyon megviselik az embert, ugyanakkor képtelenség szabadulni tőlük, totális függőséget okoznak. Az meg, h mindezen felül még igen komoly morális kérdéseket is feszegetsz, már csak hab a tortán. Nincsenek szavak. Mégis, mi az, h nem jelent meg minden rész magyarul? Szégyen.

Jól van, írok hozzá egy rövid értékelést, mert nem szeretném „mezitlábasan” kihívásba vinni: ez a könyv rohadtul kicsinált!!! Vigyázzatok vele!

Annak ellenére, hogy láttam a könyvből készült, azonos címmel vetített filmet, ez a történet nagyon felzaklatott. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a regény sokkal szövevényesebb, sokkal megrázóbb, sokkal izgalmasabb, mint a film. Lehane megint valami hatalmasat alkotott, egyszerűen nem tudok betelni az írásaival. Az író könyveiben azt szeretem, hogy a szavaival képes elérni azt, hogy teljesen beleéljem magam az eseményekbe és lehetőleg teljes mértékben ki is rázzon a hideg a történtektől és az eseményektől. Közben pedig a feszültségtől le sem tudom tenni a könyvet a kezemből.
A nyomozás során elmélyedünk Boston igazi alvilágában. Találkozunk pedofilokkal, kábítószer kereskedőkkel, gyilkosokkal és mindenre elszánt bűnözőkkel. Megrázóak voltak a könyvnek azok a részei, amelyek fokozatosan feltárják az olvasó előtt a pedofilok világát.
Gyakorlatilag elvesztem a szövevényes történetben, de élveztem minden részletét, minden kacskaringóját és elágazását, majd összefonódását az eseményeknek. A befejezést követően visszalapoztam egyes résekhez és újra ellenőriztem bizonyos információkat.
Lehane nem csak egy történetet mesél, hanem kielemzi a cselekmény lelki oldalát és hatásait is. Ahogy az eltűnt gyermekek után nyomozó rendőrök a történeteiket mesélik, ahogy az eseményeket és az utóhatásokat viselik az mélyen megrázza az olvasót. Patrick és Angie személyén és reakcióin keresztül pedig egészen közel kerülnek az események. Szeretem, ahogy nyomozópárosunk gondolkozik és odafigyel minden részletre, ahogy összerakják az apró információkat és szinte semmit sem jelentő nyomokból lassanként összerakják a történéseket.
Reménykedem benne, hogy idén jelenik meg újabb kötet az írótól. Ha igen, akkor az számomra kötelező vétel lesz és mindenképpen olvasni szeretném majd.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2013/01/dennis-lehane-hi…

Lehane ismét magasra tette a mércét, fordulatokban és csavarokban itt sem volt hiány… az alaptörténet – gyerekrablás – már önmagában is megrázó, de ahogy ezt az egészet megfogalmazza, megfűszerezve a karakterekkel, apró részletekkel, egyszerűen tökéletes egészet alkot.
Jöhet a filmverzió :)

Kegyetlen, nyomasztó, szívettépő alkotás. Még éjjel is ezen agyaltam, úgy beette magát a bőröm alá.
Lehane tudja mitől félünk, mi az amit megvetünk, ami kifordít minket magunkból.
És a képünkbe tolja.
Most valami könnyedebb kell.

Ez nagyon ütős rész volt. Eleve az alapszitu a 4 éves gyerek eltűnésével és a borzalmas környezetével már megadta az alaphangulatot a történetnek, de ez csak erősödött és növelte a feszültségi szintet, ahogy Patrickék egyre jobban merültek bele a nyomozásba. Fokozatosan vált egyre izgalmasabbá és bonyolultabbá a sztori, hogy olyan véget kapjunk, ami lezárt ugyan, de azonnal olvasnám a folytatását, ha megjelent volna magyarul… Keserű szájízzel zártam a könyvet, sok szempontból is.

Mindenekelőtt köszönöm Csabi spoiler barátomnak, hogy figyelmembe ajánlotta ezt a sorozatot és könnyebb-nehezebb időpontbeli egyeztetések árán, de végigolvasta velem közösen. *.*
Ez volt a sorozat legjobbja. Ezért érdemes volt az előző három részt is elolvasni. A téma rázós ugyan, számomra legalábbis; érzékeny anyaként jobban megviselt, mint pl. Chris Carter vérben tocsogós, válogatott kínzásokkal tarkított kivégzései, de talán a vége rendített meg leginkább. Nagyon komoly erkölcsi, etikai kérdést vet fel: jobb-e egy gyereknek szerető, gondoskodó (nevelő)szülőknél, akik odafigyelnek rá és akik megteremtik számára a biztonságot vagy pedig maradjon a vérszerinti édesanyjával, aki testi, lelki, szellemi fejlődését folyamatosan veszélyezteti, aminek egyenes következménye a minden szinten való megnyomorítás. Nos, Lehane a kérdést nyitva hagyja az olvasó számára, a választ mindenki döntse el maga. A történet befejezése egyfajta szempontból a Legbelső félelem és a Bújócska c. filmek faramuci végét juttatta eszembe, de spoilerezni nem szeretnék, akit érdekel, megírom szívesen.
Remek kis sorozat volt és örülök, hogy megismerhettem Patet és Angie-t, az pedig külön megnyugtató, hogy Bubba is túlélte a közös kalandjaikat.