Az ​atomváros lányai 7 csillagozás

Azoknak a nőknek a története, akik segédkeztek a második világháborút megnyerni
Denise Kiernan: Az atomváros lányai

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​második világháború alatt a Tennessee állambeli Oak Ridge-nek több mint 75 ezer lakosa volt, és a városnak nagyobb volt az áramfogyasztása, mint New Yorké. A világ ugyanakkor mit sem tudott Oak Ridge létezéséről. Több ezer ember – elsősorban az ország déli részén, vidéken élő fiatal nők – sereglett a titkos városba. A jó fizetések reményében, és azért érkeztek, mert azt remélték: ily módon segíthetnek mielőbb megnyerni a háborút. Nagyon kevesen tudtak csupán arról, hogy min munkálkodnak ezek az emberek az Appalache-hegység közepén felépített roppant üzemekben. A háború végén aztán fény derült Oak Ridge titkára.
Az atomváros lányai megszólaltja a város sok egykori lakóját – asszonyokat, akik mára a nyolcvanas–kilencvenes éveikben járnak –, és közben feleleveníti az amerikai történelem egy feledésbe merült fejezetét. Denise Kiernan könyve e nőkön keresztül a kor szellemét mutatja be: a bátorságot, az elszántságot és a segíteni vágyást. A történet ötvözi a nagyszabású drámát… (tovább)

Eredeti cím: The Girls of Atomic City

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
GABO, Budapest, 2014
410 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636899202 · Fordította: Pető Márk

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

kormix P>!
Denise Kiernan: Az atomváros lányai

Denise Kiernan: Az atomváros lányai Azoknak a nőknek a története, akik segédkeztek a második világháborút megnyerni

Oppenheimer, illetve az egyéb nagy nevek szinte kizárólagosan magukra vonták a figyelmet, és Los Alamos mögött is árnyékba került Oak Ridge, mindazzal a több mint hetvenezer emberrel – köztük meglepően sok nővel –, akik fáradságos munkájukkal eleve lehetővé tették, hogy a nagyok megépítsék a Szerkentyűt Új-Mexikóban és ezzel végérvényesen pontot tegyenek a második világháború végére.
A könyvből kiderül, hogyan épült fel a semmiből Oak Ridge, hogyan népesítette be az egyre több munkás ezt a hatalmas területet, hogyan zajlott az élet a kerítésen belül (és néha kívül). A szerző rengeteg forrásból és személyes interjúkból merítve rajzolta meg az atomváros lakóinak életét, a sokat hivatkozott kilenc nő szemszögén keresztül ráadásul kifejezetten élvezhető módon, színesebbé tették a kötetet az egyéni sorsok. A város életének és a projekt előrehaladásának leírása mellett azok a fejezetek is helyet kaptak, amelyekben a kicsit szárazabb tények szerepeltek, köztük egy kis történelem (kiemelve pl. Ida Noddack és Lise Meitner fontosságát) és egy kis fizika (részletezve az Oak Ridge-ben lévő Y-12, K-25, X-10 és S-50 üzemekben folyó munkálatokat és folyamatokat).
A szerző nem zárta rövidre mondandóját a világháború lezárásával, szerencsére Oak Ridge és a könyvben megszólaltatott nők utóéletével is foglalkozott, így kerek egész lett a könyve, számomra nem maradtak kérdések. Örülök, hogy egy kisebb galéria is bekerült, nagy segítséget jelentettek a képek abban, hogy el tudjam képzelni a földből gombaként kinövő munkásszállásokat, a sokat emlegetett hirdetőtáblákat és a különböző üzemek belső tereit.
Hiánypótló a könyv, mely segít kiegészíteni a történelem Los Alamosban zajló részeit, részleteit, segít a nagyobb kép megrajzolásában. Voltak ugyan szárazabb részek, amik nagyobb odafigyelést igényeltek, összességében viszont olvasmányos, érdekes volt.

vaclav322>!
Denise Kiernan: Az atomváros lányai

Denise Kiernan: Az atomváros lányai Azoknak a nőknek a története, akik segédkeztek a második világháborút megnyerni

Az amerikai atombomba-program kapcsán a legtöbb embernek csak Los Alamosban dolgozó legendás tudósok jutnak az eszébe, ahhoz azonban, hogy a rendelkezésükre álljon a megfelelő mennyiségű hasadóanyag, az ország számos részén többtízezer ember munkájára volt szükség. A program három leghíresebb helyszíne Hanford (reaktorok), Los Alamos (tudományos kutatás-fejlesztés) és Oak Ridge (izotópszeparáció) voltak. Az utóbbiról tudhatunk meg többet a könyvből, ahol úgy dolgoztak a munkások tízezrei, hogy valójában nem is tudták, hogy mit csinálnak. A könyv a munkásokról szól és nem csak a nőkről, hanem arról is, hogy milyen volt élni és dolgozni egy néhány hónap alatt felhúzott szupertitkos iparvárosban. Remek olvasmány, előtte azonban érdemes lehet egy átfogó művet is elolvasni a Manhatten-projektről!


Hasonló könyvek címkék alapján

Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel
Alisa Vitti: Női kód
Hahner Péter: A Vadnyugat
David Faber: München 1938
Pierre Berton: Aranyláz Alaszkában
Bill O'Reilly – Martin Dugard: Lincoln
Robert Macfarlane: Lennvilág
Mona Behan – Jeannine Davis-Kimball: Harcos nők
Robert Capa: Kissé elmosódva
Jim Garrison: JFK – Gyilkosok nyomában