Mindenmindegy ​Jakab meg a gazdája 16 csillagozás

Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája

A Mindenmindegy Jakab szellemes szépprózai játék. Mi történik az emberekkel életük folyamán? -kérdezi Diderot. Egyrészt járnak-kelnek a világban, és azt teszik, ami nekik jó, a bajt meg a rosszat viszont igyekeznek elkerülni. Aki, miképp Jakab, tudni szeretné, mi a testi szerelem, úgy csűri- csavarja a szót, hogy magát helyzetbe hozza, s kívánsága máris teljesül. Másrészt az emberekkel az történik, amit embertársaik művelnek velük, többnyire tudtukon kívül, ritkábban azért, hogy jót, gyakrabban azért, hogy rosszat tegyenek nekik. Ha az elhagyott kedves történetünkben La Pommeray asszony bosszút akar állni egykori szeretőjén, elegendő kifőznie az arra alkalmas tervet, hozzáértően mozgatnia a felbérelt szereplőket és az áldozat pórul jár.

Eredeti mű: Denis Diderot: Jacques le fataliste

Eredeti megjelenés éve: 1773

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Téka, A világirodalom klasszikusai

>!
Kriterion, Kolozsvár, 2003
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 973260722X · Fordította: Bartócz Ilona
>!
Európa, Budapest, 1960
352 oldal · keménytáblás · Fordította: Bartócz Ilona

Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

Jakab


Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 33

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
kaporszakall
Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája

Denis Diderot regénye (vagy inkább irodalmi kaleidoszkópja) az egyik olyan kedvencem, amelyik ama lakatlan szigetre is elkísérne, mint újra- és újraolvasós.

Diderot – bár nézetei élete folyamán némileg átalakultak – olyan mechanikus materialistának tekinthető, aki szerint szabad akarat lényegében nem létezik, de a világ bonyolultsága és az események kavargása folytán az ember azt hiheti, hogy mégis…

E filozófiai tézisét e kis művében fejtette ki, melynek főhőse Fatalista Jakab (akit szerintem egyszerűen gyalázat volt 'Mindenmindegy Jakab'-ra átnevezni…), aki gazdájával (best supportive actor) utazva vitatja meg a világ dolgait, és próbálja elmondani – rendszeresen félbeszakítva – szerelmének történetét. A cselekmény számos betétnovellával tarkítva színes körképet ad a korabeli francia társadalomról, szellemes, tömör, a huszonegyedik század számára is egészségesen cinikus.

Nem véletlen, hogy Milan Kundera 'Jakab meg az ura – Hódolat Denis Diderot-nak' címmel 1971-ben színdarabot írt belőle. Ő is úgy gondolta, hogy ez a könyv nekünk szól.

@SignorFormica nagylelkűen meghosszabbította újraolvasós kihívásának első határidejét, s bár én úgy gondoltam, hosszabbítás nélkül is megoldom, de nem így lett; a szilveszteri nyüzsgés akadályozott a befejezésben. Ám végül is kész: gyűjteményem harmadik kötete is itt van.

Diderot nem véletlenül került a legjobb négy közé: egyfelől a Felvilágosodás számomra legszimpatikusabb szerzője, másfelől a legérdekesebb és a legmodernebb is. A könyvét nem először olvasom újra (s már csak a kihívás miatt is) nem is utoljára. Jöjjön most a recenzióban az

1. év

Adott egy lelkiismeretes polgárember, megbízható jóbarát, aki idejének java részét egy nagy közösségi cél megvalósításának szenteli: egy – századának minden tudását összefoglaló – egyetemes mű szerkesztői munkálatainak. Marad-e benne szusz saját irodalmi alkotásra, s ha igen, vajon milyen lesz az eredmény? Nos, igen, marad. És az eredmény is maradandó.

A Fatalista Jakab… (mert nem áll rá a szám a Mindenmindegy Jakabra…) szerintem a XVIII. század irodalmi termésének egyik csúcsa. Rövid, szellemes, fittyet hány bármiféle (akkoriban szerencsére még nem megcsontosodott) műfaji sablonra, formai konvencióra. Kiszól az olvasónak (mit Brecht a színpadról), hangosan elmélkedik a történet folytatásának különböző lehetőségeiről (de – szerencsére – nem mond le a történetmesélésről, sőt nagyon is bőségesen zúdítja ránk az eseményeket), csípős, frivol párbeszédeket tálal fel úr és szolga között Plautus, Moliére, Goldoni és a commedia del arte modorában, s egyáltalán: egész kis terjedelemben szinte teljes körképet ad korának francia társadalmáról. Mentes a szentimentalizmus könnyfacsarásától, a romantika későbbi dagályosságától vagy a XIX. századi realizmus helyenként túlságosan is aprólékos nyögdécselésétől. Vidám, szenvtelen és szemtelen – formai megoldásai a XX. századi expresszionisták merészségét előlegezik.

Mivel Diderot filozófus is (hál’istennek nem rendszeralkotó…), szellemes diskurzust folytat a predesztináció versus szabad akarat témakörben (Jakab és a gazda vitája), anélkül, hogy eldöntené, kinek van igaza. Mindezt úgy, hogy Heisenberg határozatlansági relációjáról, vagy Gödel nemteljességi tételéről – természetszerűleg – nem tudhat, mégis tökéletes összhangba hozható velük.

Ám ez a mű mégiscsak regény, s fő célja a szórakoztatás… Amit nálam sikeresen meg is valósít: az ancien régime kaleidoszkópja annyira színes, hogy magam is szívesen lóra kapnék, és elkísérném Jakabot és urát. Sokkal inkább kóborolnék az ő idejükben, mint Robespierre guillotine-csattogtató korában…

A kötet, melyet olvasok, a Jakab… mellett egy kb. fele ekkora terjedelmű másik írást is tartalmaz: ez a Rameau unokaöccse. Furcsa sorsú munka: először Goethe német fordításában jelent meg, 1805-ben, majd ezt fordították vissza franciára, mivel az eredeti kézirat eltűnt, s csak 1890-ben került elő… Hasonlóan formabontó, laza szerkezetű, mint a Jakab…, de olvasása nyögvenyelősebb annál. Az ok: a rengeteg név és hivatkozás, mely az 1750-es évek Párizsában még mindenki számára ismert volt, ma viszont már lábjegyzetekre szorul. Sic transit gloria mundi: az akkori celebekről azt sem tudjuk, hogy valaha léteztek… Mindemellett a címadó főszereplő alakjában az örök opportunista, haszonleső, naplopó és seggnyaló, ugyanakkor saját helyzetét és erkölcstelenségét cinikus nyíltsággal felvállaló ’antihős’ egyik első példánya fogalmazódik meg, s ez az őshobó strici már Charles Bukowskit előlegezi (azzal a különbséggel, hogy ő nem iszik, mint a gödény…). Ez az írás kevésbé újraolvasós a Jakab…nál, de erkölcsi szempontból éppoly elgondolkoztató: a címszereplő igazi archetípus.

Első évre ennyit, folyt. köv.

2. év

A formákra fittyet hányó könnyedsége még mindig ugyanolyan élvezetes. Megelőlegezte a XX. század legtöbb újítását, talán a szürrealizmust kivéve. Diderot a legkevésbé sem szürrealista, sőt, vaskosan, majdnem rabelais-i módon valóságszagú. Kedvelem a XVIII. századiakat: szemérmetlenül turkálnak az irodalmi eszközök szerszámos ládájában, és azt használják belőle (és úgy) amire (és ahogy) kedvük van. Semmi merev szokásjog.. Bár a regény vázát alkotó 'nagy' történetekre még jól emlékszem, de az apró töltelék-sztorik (meg persze Jakab bölcselkedése) elegendő muníciót adtak az újraolvasáshoz.

1 hozzászólás
>!
Sli SP
Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája

– Hogy tetszett?
– Legalább annyira, mint első olvasáskor, bár most sem bántam volna, ha Diderot úr megkímél a sikamlósabb részektől, (itt főleg Jakab ártatlanságának többszöri elvesztésére gondolok,) de tökéletesen emlékszem, egy helyütt felhívja a figyelmet: Ha némileg hálás vagy azért, amit mondok, légy nagyon hálás azért, amit nem mondok. Így hát köszönöm szépen, hogy ezekből ennyi volt, és nem sokkal több, mert nagyrészt igazán élveztem az utazást.
– Na és miről szólt?
– Hát…
– Jakabról meg a gazdájáról?
– Végül is…
– Jakab meg a gazdája útjáról?
– Arról is…
– Na de mi a regény története?
– Hohó! A filozófus úr többször tudtunkra adja, hogy az ő könyve éppen nem regény: Egészen nyilvánvaló, hogy nem regényt írok, hiszen ügyet sem vetek arra, amire a regényíró gondosan figyelne. Másrészt, a történet… Nincs szokványos történet, viszont megismerhetünk több kisebb elbeszélést Jakab, a gazdája, a fogadósné és mások szájából, akikkel útközben találkoznak. Sőt, még maga Diderot úr is megörvendeztet egy-egy beszámolóval társalgásunk közben, mert ő bizony szívesen elcseveg az olvasóval is. Bár megsúgom, áldhatjuk a sorsot, ha nem jön közbe egy szerencsés vagy (inkább) szerencsétlen esemény, és sikerül megszakítás nélkül végighallgatni valamelyikük mondandóját.
Jól szórakoztam Jakab és ura párbeszédein, az elmélkedéseken, ami persze főleg Jakabra jellemző, aki átvette kapitánya fatalista szemléletét, mert ugye minden, ami idelent megesik velünk, jó és rossz, meg vagyon írva odafent. Ezzel együtt nem tétlenül figyeli az életet, derekasan részt vesz benne, mivel az is meg van írva, hogy szenvedélyes ember legyen, és vallja: minekutána én én vagyok, vajon cselekedhetem-é másként, mint én? Gazdájának viszont kevés gondolat van a fejében, és bár szeme van, akár neked, vagy nekem, de többnyire nem tudjuk, hogy lát-e valamit. Nem alszik, de nem is virraszt, csak úgy éldegél, ez minden tevékenysége. Na azért nem olyan rossz a helyzet, de valóban, ő hallgatni, szolgája pedig fecsegni szeret mindennél jobban. Összeillő párost alkotnak már tíz éve, még ha veszekedésre kerül is sor azon, ki irányítja a másikat, mindig kibékülnek: miután képtelenség, hogy Jakab ne legyen tisztában azzal, hogy minő befolyása és hatalma van gazdája felett, mint ahogy gazdája is feltétlenül tisztában van önnön gyengeségével és kimeríthetetlen türelmével, Jakab szemtelen lesz, és gazdája a békesség kedvéért ezt észre sem veszi.
A cselekményre visszatérve (vagy rátérve): úton vannak, de hogy hova mennek, bárhogy próbálkozunk, képtelenség kihúzni az író úrból, hiszen senki sem tudhatja, hová megy: Emlékszel-e Aiszoposz kalandjára? Xanthippé, a gazdája, egy estén – lehet, hogy nyár volt, lehet, hogy tél, mert a görögök minden évszakban fürödtek – így szólt hozzá: Aiszoposz, menj el a fürdőbe, ha kevesen vannak, akkor fürödni fogunk… Aiszoposz elindult. Útközben egy athéni őrjárattal találkozott: Hová mégy? – Hogy hova megyek? – felelt Aiszoposz – azt én nem tudom. – Nem tudod? Lódulsz a tömlöcbe! – No ugye – mondta Aiszoposz – hát nem megmondtam, hogy nem tudom, hová megyek? A fürdőbe akartam menni, s lám, tömlöcbe megyek… Ne is törődjünk az úti céllal, az a fontos, ami útközben történik… Elég annyi: ahogy mi, ők is vándorolnak a világban, ó, bocsánat, egy hatalmas kastély felé, melynek homlokzatára ez van fölírva: „Nem vagyok senkié, mindenkié vagyok. Bent vagy, mielőtt beléptél volna, bent leszel akkor is, ha távoztál.” Hajjaj, nagyon belemerültem, és tudnám még folytatni, viszont most már ideje, hogy én is tovább ballagjak ebben a különös építményben, ami az övék is, a mienk is, vagy egyikünké sem, amely telis-tele van megszakadt és összeforrt történetek, találkozások kusza szövevényével. Szerencsés utat mindnyájunknak!

2 hozzászólás
>!
ZolKov
Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája

A könyv két kis regényt tartalmaz. A Mindenmindegy Jakab *5-ös. Nem regény ez, hanem egy játékos, önreflexív, önfeledt de nem öncélú játék az olvasóval.

A második regény Rameau unokaöccse a maga korában bizonyosan remek gúnyirat lehetett, de mai fejjel élvezhetetlen, hacsak nem valaki a francia forradalom előtti gondolkodók és Diderot-tal való viszonyaik érdekelnek.

Négy csillagot a kettő átlaga adja.

>!
Kovács_Laci
Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája

Eme szépprózai játéknak (Horváth Andor bevezetőjéből vagyok kénytelen kölcsönözni a műfaji besorolást.) az egyes, a korszak művelődéstörténetéhez kapcsolódó elemeit nem elemzem ebben az értékelésemben, ahhoz nagyobb felkészültség kellene. Aki mégis ezek magyarázatát keresi, a Kriterion 2003- as kiadásának végjegyzetei között megtalálhatja.

Nagyon tetszettek az életszerű dialógusai, melyek olyan érzést keltettek bennem, mintha Diderot itt már személyes beszélgetéseit is felhasználta volna a mű megírásakor (Nem úgy, mint a Fecsegő csecsebecsék című, felejthető munkájában.). Ezt a benyomásomat erősítik a -legalábbis szerintem- a mű lényegét adó anekdoták. Ezek a kis elbeszélések hasonlítanak a Monty Python repülő cirkusza sketch- eire: önálló, sokszor humoros történetek, ezek vezérmotívuma, hogy Jakabnak vajon sikerül- e végigmesélni egyik nagy szerelmének történetét.

Az abszurditást képviselik még a szerző folyamatos kiszólásai reménybeli olvasóihoz, akár Woody Allen filmjeiben. Ez nagyon megnehezíti az olvasást, ennek ellenére megerősített bennem Diderot- val kapcsolatban egy fontos gondolatot. Az egyéni szabadságon való elmélkedés igen erős, vörös fonálként húzódott végig a már korábban megismert műveiben is (Az apáca, Fecsegő csecsebecsék). Miközben Jakab következetesen állítja, hogy életünk minden eseményét előre felírták egy nagy égi lajstromba, a szerző bizonygatja, hogy úgy alakítja szereplői cselekedeteit és sorsát, ahogyan akarja. Ez egy érdekes ellentmondás, amin érdemes tovább gondolkodnom az elbeszélés elolvasását követően is. Jakab szerelmének története pedig mégis csak érdekessé vált a mű végéhez közeledve.

Ajánlom ezt a kis könyvet mindenkinek, aki hosszabb utazás alatt szeretne könnyed, egyben némi tanulsággal is szolgáló szórakozást magának. De szaggatott jellege miatt egész napokat nem szánnék rá.

>!
Kriterion, Kolozsvár, 2003
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 973260722X · Fordította: Bartócz Ilona
>!
anesz P
Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája

Másodszori olvasásra nekem már csak 7 pontot ér, de a blogba az első olvasmányélményemet írtam le. Még mindig nagyon szórakoztató volt. Nálam sokkal előrébb áll, mint Az apáca az (abban a korban számító) újszerűsége miatt.

http://olvasasfolyam.blogspot.hu/2015/06/mindenmindegy-…

>!
Mandula8
Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája

Furcsa, hogy Diderot-nak ez az írása magasabb százalékon áll, mint Az apáca. Nekem az sokkal jobban tetszett, ezzel küszködtem.

>!
pikirtke
Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája

Diderot tényleg nagyon szemét volt. :D De nagyon jó kis könyv. :D Csak ajánlani tudom mindenkinek. :D


Népszerű idézetek

>!
czegezoltanszabolcs

Hogy miként akadtak egymásra? Véletlenül, mint mások. Mi volt a nevük? Hát fontos ez? Honnan jöttek? Csak innen, a közelből. Hova tartottak? Hát tudjuk azt, hogy hova megyünk?

(első mondatok)

7 hozzászólás
>!
Sli SP

Nincs ember, aki úgy szeretné a beszédet, mint a dadogó, nincs ember, aki úgy szeretné a jövés-menést, mint a sánta.

97. oldal (Kriterion, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: beszéd · Jakab
>!
Sli SP

(…) a megfontoltság korántsem biztosítja számunkra a sikert, csak vigasztal és felment bennünket, ha kudarcot vallunk (…)

23. oldal (Kriterion, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: Jakab · megfontoltság · siker
>!
Sli SP

(…) Reggeltől estig szidjuk az életet, és mégsem szánjuk rá magunkat, hogy megváljunk tőle. Talán azért, mert mindent fontolóra véve, mégsem olyan rossz e földi élet, vagy talán azért, mert az eljövendő rosszabbtól félünk.
AZ ÚR. Egyik is igaz, meg a másik is. Mondd csak, Jakab, hiszel te az eljövendő életben?
JAKAB. Se nem hiszem, se nem tagadom, nem gondolkozom rajta. Élvezem, amennyire csak tudom azt, amit örökrészünkből előre megkapunk.

170. oldal, Mindenmindegy Jakab meg a gazdája (Európa, 1960)

Kapcsolódó szócikkek: élet · Jakab
>!
Sli SP

Nem szeretek élőkről beszélni, mert az ember néha kénytelen pirulni a jó, meg a rossz miatt, amit mondott róluk, mert a jót elrontják, a rosszat meg jóváteszik.

50. oldal, Mindenmindegy Jakab meg a gazdája (Európa, 1960)

Kapcsolódó szócikkek: Jakab
>!
Sli SP

Mindenkinek más a természete, az ízlése, mások az érdekei és szenvedélyei, s eszerint túloz vagy enyhít, ha valamiről beszél. Mondd el úgy, ahogy volt. Ez napjában kétszer sem esik meg, még egy egész nagy városban sem. És aki hallgatja az embert, az talán különb? Dehogy. Hát ezért van, hogy egy egész nagy városban napjában kétszer sem esik meg, hogy az embert úgy értsék, ahogyan beszél.

50. oldal, Mindenmindegy Jakab meg a gazdája (Európa, 1960)

Kapcsolódó szócikkek: beszéd · Jakab
>!
Sli SP

Azt szokta mondani, hogy ostoba aki ismétli önmagát, és a hallgatóját is ostobának tartja.

102-103. oldal, Mindenmindegy Jakab meg a gazdája (Európa, 1960)

Kapcsolódó szócikkek: Jakab
>!
anesz P

JAKAB Hogy kegyelmed milyen veszettül szeret történeteket hallgatni!
AZ ÚR Ez igaz; okulok belőlük és szórakozom is. A jó mesélő meg ritka madár.

139. oldal

>!
Sli SP

Az isten szerelmére, író uram – mondod te – hát hová mentek?… Az isten szerelmére, olvasóm – válaszolom én – hát tudhatja az ember, hogy hova megy? És te? Te hová mégy? Emlékszel-e Aiszoposz kalandjára? Xanthippé, a gazdája, egy estén – lehet, hogy nyár volt, lehet, hogy tél, mert a görögök minden évszakban fürödtek – így szólt hozzá: Aiszoposz, menj el a fürdőbe, ha kevesen vannak, akkor fürödni fogunk… Aiszoposz elindult. Útközben egy athéni őrjárattal találkozott: Hová mégy? – Hogy hova megyek? – felelt Aiszoposz – azt én nem tudom. – Nem tudod? Lódulsz a tömlöcbe! – No ugye – mondta Aiszoposz – hát nem megmondtam, hogy nem tudom, hová megyek? A fürdőbe akartam menni, s lám, tömlöcbe megyek…

45. oldal, Mindenmindegy Jakab meg a gazdája (Európa, 1960)

Kapcsolódó szócikkek: Aiszóposz / Aesopus · börtön
>!
Sli SP

Bizony ilyen az élet, az egyik sebtében átvághat tüskés bozóton, még csak karcolás sem esik rajta, a másik meg hiába nézi hova lép, tövist lel a legsimább úton is, és véresre karmolva érkezik haza.

210. oldal, Mindenmindegy Jakab meg a gazdája (Európa, 1960)

Kapcsolódó szócikkek: élet · Jakab

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha
Jan Potocki: Kaland a Sierra Morénában
Gerald Durrell: Kalandorok az őserdőben
Władysław Zambrzycki: A jámbor tévelygők szállása
Jonathan Swift: Gulliver utazásai
Arto Paasilinna: A nyúl éve
Hans Jakob Christoffel von Grimmelshausen: A kalandos Simplicissimus
Bächer Iván: Sétatárs
Charles Dickens: Karácsonyi ének
P. G. Wodehouse: Köszönöm, Jeeves!