Az ​apáca 310 csillagozás

Denis Diderot: Az apáca Denis Diderot: Az apáca Denis Diderot: Az apáca Denis Diderot: Az apáca Denis Diderot: Az apáca Denis Diderot: Az apáca Denis Diderot: Az apáca Denis Diderot: Az apáca Denis Diderot: Az apáca Denis Diderot: Az apáca Denis Diderot: Az apáca Denis Diderot: Az apáca

A nagy XVIII. századi francia filozófus, kritikus, enciklopédista és regényíró legjobb regénye ez a mű. Egy sugárzóan ártatlan és megkapóan életvidám fiatal lányt kolostorba kényszerít a családja. Jóságában és elhagyatottságában engedelmeskedik, leteszi az örök fogadalmat, de minden csepp vére lázad az élet törvényeit megcsúfoló rabság ellen és ki akar szabadulni. Hanem a korabeli egyház nem tűrheti a rendbontást, és Suzanne nővérnek meg kell járnia a legmélyebb poklot is: börtönőrei, eltorzult lelkű szerencsétlen társai az ördögnél is gonoszabbak.. Diderot regénye az igazi nagy művek jegyeit viseli: árnyalt jellemekben gazdag, kitűnően felépített, izgalmas – és születése idején veszedelmesen szókimondó, bátor alkotás.

Eredeti megjelenés éve: 1796

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion · Populart Füzetek Interpopulart · Populart füzetek – világirodalom Interpopulart · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Interpopulart, Budapest, 1995
112 oldal · puhatáblás · ISBN: 9636130574 · Fordította: Bartócz Ilona

10 további kiadás


Enciklopédia 8


Kedvencelte 17

Most olvassa 10

Várólistára tette 156

Kívánságlistára tette 69

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

_Eriii>!
Denis Diderot: Az apáca

Meglepően tapasztalom, hogy szeretem a régi sárga könyveket, nagyon is, és ez tényleg régi. Eredeti megjelenés 1796. Hát nem egy csodalatos gyöngyszemet tartunk a kezünkben? Engem a borzongás fog el, még a gondolatra is. Amit a legjobban kiemelnék az a régimódi írásmód, egy egy régi szó felfedezése, a gyönyörű lírikus hangulat. Élvezet olvasni az ilyen írásmóddal irt könyveket, legyen az bár egy igen szomorú és szívet tépő történet. Meglepően olvasmányos volt ez a 18-ik században irt regény, ami szerintem nem kis felfordulást okozhatott abban az időben. Nagyon sajnáltam Suzannét. Először eldobja a családja. Az anyjáról nem is akarok beszelni, mert annyira kiverte nálam a biztosítékot, hogy egy székelybicskát érdemelne a hátában. Hogy a fenéül képes a saját bűneit a lányára hárítani? Hogyan? Mocskos $@!%. Áztan sorban a kolostorban átélt szörnyű események. Megmondom őszintén, hogy én nem tudom, hogy miképp tudtam volna végig csinálni vérontás nélkül. Suzanne egy nagyon erős lány volt. Nagyon csodáltam, nagyon bíztam benne, helyette átkoztam az egész rohadt apácát. Csodálatos teremtés volt. Amiért én nagyon de nagyon csodálni tudtam az az, hogy habár nem érzett elhivatottságot arra, hogy apáca legyen, de rendíthetetlenül hitt Istenben. Hitt Istenben annak ellenére, hogy egy csomó mindent kiállt. Ajánlom…….

13 hozzászólás
DaTa>!
Denis Diderot: Az apáca

Olvasás közben folyton azon gondolkodtam, az 1700-as években hogy a fenébe jelenhetett ez meg? Aztán most látom, amíg a szerző élt, sehogy.

Az Egy tiszta nő alatt kidühöngtem magam rendesen néhány hete (https://moly.hu/ertekelesek/2333102), és most éppen ugyanolyan dühöt, indulatot, undort váltott ez ki belőlem, mint Hardy regénye. A könyv első fele egész egyszerűen undorító, nincs más szó rá. Az „anya”, a „testvérek”, az „apa” figurája, a főnővér, mind-mind olyan indulatot keltett bennem, mint amit Angellel szemben éreztem. Azt, hogy ha ott állnék előtte, akkor én nekimennék annak az „anyának”, nem csak egyszerűen szembeköpném. Mert az az alap.

A kegyetlenkedések, amiket meg a zárdában végig kellett élnie, hát azokra nem nagyon vannak szavak. Mindig is tudtam, hogy a vallásos emberek tudnak a leggonoszabbak lenni és a legundorítóbban viselkedni, ez csak megerősített ebben.

A könyv második része igen merész, a fülledt, olykor erotikus, leszbikus leírások, amik átlengik a cselekményt egészen a lezárásig, igazán forradalminak számíthattak az 1700-as években.

Hál Istennek, eltelt azóta vagy 250 év, változott a világ valamennyit, és ez a könyv is megerősített benne, mekkora egy marha vagyok, ha én erről a korszakról szövögetek fantáziámban egy álomvilágot és képzelem el magam lovon ülve bandukolva a birtokomon napközben majd a sok ezres kötetet számláló házikönyvtárba behúzódva a kastélyomban, hajnalokig olvasva. Jó ez a huszonegyedik század, amiben élek én. És milyen jó a szekularizáció.

Az egy csillag levonás azért jár, ami problémám a Tiszta nővel is volt. iszonyatosan túlidealizált a főszereplő és iszonyatosan gonosz vele szemben majdnem mindenki. A világ nem ilyen fekete-fehér, de értem, mit akart Diderot megmutatni, és azt hiszem, maximálisan sikerült is neki. Bátor fickó volt, ezt be kell látni. Jó könyv.

16 hozzászólás
csillagka>!
Denis Diderot: Az apáca

Értem én az iróniát, és azt is, ha egy társadalmi problémát eltúlozva jelenítünk meg akkor arra komolyabb kritikák érkeznek. (csoda, nincs rajta tiltott könyv címke) Nagyon jó vitaalap ez a könyv, csak éppen szerencsére vagy nem (ezt mindenki döntse le) a világ túllépett és ma nagyon remélem az vonul be apácának vagy szerzetesnek. aki valóban elhívottságot érez arra, hogy egy életen keresztül Istent szolgálja. Lehet vitázni azon, hogy akkor ki és miért ment (küldtek) de engem igazából a per és az ítélet döbbentett meg, mármint, hogy ilyen létezett, mert azt gondoltam azért akinek nem volt megfelelő, vette a batyut, fel is út le is út, pénz (hozomány) nélkül mindig elmehetett a vakvilágba.
Most a szülők (voltak ilyenek?) döntéseit nem szeretném kritizálni, mivel annyira alatta vannak az a morális ízlésküszöbömnek, hogy csak egy tíz perces ízes káromkodásra futná. Suzanne nem lett kedvenc, de akkor is érző emberi lény, aki csak belekerült egy olyan csapdába amiből úgy látszik nem volt kiút, akármennyire is próbálkozott spoiler
Kimondottan felkavart a könyv, ez is a célja, ha időben olvasom, biztos többet kellene tennem a szerencsétlen hozomány vagy család nélküli kényszer apácanövendékek védelmében, de így kipipálhatom ezt a problémát, megoldották a századok.

8 hozzászólás
Lunemorte P>!
Denis Diderot: Az apáca

Mindenütt van kút! Minden szenvedésből van kiút!
De mi is az a szenvedés? Megjátszani magunkat, hogy hiszünk valamiben, csak hogy a szüleink elégedettebbek legyenek? Vágyni a szabadságra vagy egy társra, aki lehet hogy az orrunk előtt van, mégis eláruljuk, mert nem vesszük észre jelentőségét életünkben?
Nő vagyok, talán kissé kacér is – mit tudom én? –, de mindez őszinte volt, nincs benne semmi mesterkéltség, sem hazugság.

Bleeding_Bride IP>!
Denis Diderot: Az apáca

Végre, több hónap kínlódás után egy olyan kötet került a kezembe, ami igazán magával ragadott.
Sőt, talán először mondom, hogy amit a fülszöveg ígér, azt kapod és annál többet nem is lehet mondani róla, hogy ne legyen spoileres.
Amit én még kiemelnék, hogy Suzanne emlékirata- levele olyan hiteles, őszinte, hogy a kínzásait akaratlan is érzed saját bőrödön és érzed, hogy a családja és környezete viselkedése, irracionális döntései a te kezedre is bilincset raknak.
Természetesen, itt egy újabb bizonyíték, hogy az emberi gyarlóságra és kegyetlenségre milyen sokan és sokféleképpen tudják az isteni képet húzni, hogy felmentsék magukat és lelkiismeretüket az elszámolás alól.

SteelCurtain>!
Denis Diderot: Az apáca

Gyakorlatilag egyetlen kétségbe esett segélykérő levél az egész regény, melyben Suzanne nővér beszámol szerencsétlen életéről, szenvedéseiről. Döbbenetes, ahogyan egy természetellenes fogadalomra kényszerített hívő keresztény szembesül azzal, hogy a szeretet vallása hogyan aljasodik le egészen állati szintre, miközben ugyanazon vallást mások – ritka kivételek – eredeti rendeltetésük szerint értelmeznek, mint például az zárdafőnöknő, aki önzetlenül, mélységes megértéssel kezelte a szerencsétlen kényszerapácát. Ez egyben rá is világít nemcsak a kereszténység, de a különféle világi ideológiák gyengéire is: ha azok nem tartalmi lényegük, csak formailag vernek gyökeret egy társadalomban, s nem hálózzák azt be egészében, akkor azokat mindig egy éppen aktuális vezető személyiség szerint lehet értelmezni, s egymásnak homlokegyenest ellenkező gyakorlatot lehet vele igazolni. Diderot remek érzékkel mutatott rá arra is, hogy önmagában a szabadság igen törékeny. Megélhetést biztosító munka, jövedelem nélkül a szabadság igen csekély értékűvé zsugorodik, egy tál lencséért áruba bocsátott kétélű fegyverré. De az egyház és a vallás kritikája mellett ezt a meglátást sajnos többnyire nem veszik észre az olvasók.

2 hozzászólás
csgabi P>!
Denis Diderot: Az apáca

Suzanne története bemutatja a maga kegyetlen valóságában, mivé képes lenni az ember. Összezárva az emberek rejtett rossz tulajdonságai felerősödhetnek, és ha van egy velejéig romlott és gonosz ember, aki ráadásul befolyásos pozícióban is van, ezek a rossz hajlamok nemhogy elfojtásra kerülnek, de felhasználja őket saját tervei elérése érdekében.
Szegény lány! A családja elhagyta – de még ha csak elhagyta volna –, a társadalom nem segített neki, és bekerülve egy elzárt intézménybe nem bírták jó szemmel nézi szabadság és igazságvágyát.
Milyen család, milyen anya az olyan, aki saját hibájáért a gyermekét bünteti? Milyen szülő az, aki úgy várja Isten megbocsátását, hogy elveszi gyermeke szabadságát, és azt gondolja, ha őt bünteti, akkor ő, a bűnös kap megbocsátást?
Amikor pedig könyörögve kér segítséget édesanyjától, az elfordul tőle.

„Késő volt, amikor Manouri úr elment. Visszatértem cellámba. Nemsokára az esti istentiszteletre harangoztak. Az elsők között érkeztem, de hagytam, hogy előttem vonuljanak be az apácák, mert úgy gondoltam, hogy nekem tilos a templomba lépni. A főnöknő be is csukta az ajtót előttem. Este, a refektóriumban megparancsolta, hogy üljek le a terem közepén a földre. Engedelmeskedtem; csak vizet és kenyeret kaptam, amiből sírva ettem egy keveset. Másnap tanácskoztak felettem, az egész zárdát szólították fel, hogy ítélkezzék: megfosztottak a sétától, egy hónapig csak a szentély bejáratánál hallgathattam misét. A földön ülve kellett a refektóriumban ennem, három napig nyilvános megbánást tartani, azután megújítani fogadalmamat, cilíciumot hordani, és minden másnap böjtölni, azonkívül minden pénteken a délutáni istentisztelet után sanyargatni magamat. Mialatt az ítéletet kimondták, térdeltem, és fátylamat arcomra borították.

Másnap a főnöknő megjelent cellámban egy apácával, aki karján cilíciumot és azt a zsákszövetből való inget hozta, amelyet rám adtak, mikor a börtönbe vetettek. Megértettem, hogy mit jelent mindez; levetkőztem, jobban mondva letépték rólam fátylamat és ruháimat, és felvettem a vezeklőinget. Fejem és lábaim fedetlenek voltak, hosszú hajam vállamra hullott, és minden ruhám egy durva ing, a cilícium és a vezeklőköntös volt, amely nyaktól lábhegyig eltakart. Így maradtam egész nap, és így jelentem meg a szertartásoknál.

Este, mikor visszatértem cellámba, hallottam, hogy litániát énekelve közeledtek kettős sorokban az apácák. Bejöttek, eléjük léptem, kötelet vetettek nyakamba, kezembe égő fáklyát adtak, a másikba ostort. Egyik apáca megfogta a kötél végét, és a két sor között végigvonszolva engem, egy kis belső szentély felé vitt, amely Szent Szűzanyánknak volt ajánlva. Az apácák halkan énekelve jöttek, csendben mentek el. A kis szentélyt csupán két gyertya világította meg, rám parancsoltak, hogy kérjek bocsánatot Istentől és apácatársaimtól a botrányért, amelyet okoztam. Vezetőm halkan mondotta, mit kell ismételnem, és én szó szerint megtettem. Ezután levették nyakamról a kötelet, és derékig levetkőztettek, hajamat, mely vállamra hullott, egyik oldalra vetették, és kezembe adták az ostort, elkezdvén a Misererét énekelni. Megértettem, hogy mit várnak tőlem, és megtettem. Mikor az ének véget ért, a főnöknő rövid beszédet tartott, eloltották a gyertyákat, az apácák visszavonultak, és én felöltözhettem.

Mikor visszatértem cellámba, éles fájdalmat éreztem lábamban. Odanéztem: teljesen véresek voltak az apró üvegdaraboktól, amelyeket gonoszul utamra hintettek. Két napon át ugyanígy nyilvános megbánást tartottam, az utolsó napon még egy zsoltárt is elénekeltek a Miserere után.”

A jóság és a szeretet álcája mögé bújt szörnyetegek, és ha szembesítenék őket tetteikkel, felháborodnának és szájukra vennék Isten nevét. Az ember gyomra felfordult ennyi embertelenségtől és álszentségtől.

"Azt hiszem, hogy jól vezetett államban éppen ennek az ellenkezője volna helyes: meg kellene nehezíteni a bejutást a rendbe, és megkönnyíteni a kilépést. És miért ne lehetne itt is, mint oly sok más ügyben, csekély formahiba miatt az egész eljárást megsemmisíteni, még ha egyébként helyénvaló is? Az állam berendezéséhez okvetlenül szükség van kolostorokra? Vajon Jézus Krisztus gondolt-e rendházak alapítására? Az egyháznak szüksége van-e erre? Vagy az égi vőlegénynek ennyi balga szűzre? Minek az emberi nemnek ennyi áldozat? Hát sohasem érezték annak szükségét, hogy betemessék ezt az örvényt, amelybe annyi jövendő nemzedék hull? Az a sok szokásból eldarált ima, amelyet itt elmondanak, ér-e annyit, mint egyetlen koldusnak adott fillér? Isten társas lénynek teremtette az embert, és vajon akarja-e, hogy bezárkózzék magányába? Az Úr, aki annyira állhatatlannak, gyengének teremtett, vajon helyesli ezeket a vakmerő fogadalmakat? Ezeket a fogadalmakat, amelyek a természet törvényeibe ütköznek, és csak betegnek született lények tarthatják meg, akikben elpusztulnak a szenvedély csírái, és akiket joggal nevezhetnék szörnyetegnek, ha haladott eszméik folytán olyan világosan láthatnánk az emberek belsejébe, mint külsejüket látjuk! Azok a gyászszertartások, amelyekkel a beöltözés és fogadalom kíséretében egy férfit vagy egy nőt a szerzetesi élet boldogtalanságába bevezetnek, vajon felfüggesztik-e a szervezet működését? Nem ébrednek-e fel éppen a csend, a kényszerűség és tétlenség folytán hihetetlen erővel, olyan hatalommal, amilyet a világi ember nem is ismer, mert másfelé is fordulhat érdeklődése? Vagy ismerünk-e a világiak között olyanokat, akiket tisztátlan szellemek kísértenek és gyötörnek? Van-e köztük ennyi kiélt, sápadt, sovány lény, az elepedt és elsenyvedt természet következtében? Hol van ennyi sóhajtozással eltöltött éjszaka, ennyi átsírt nappal, látszólag ok nélkül búskomorsággal telve? Hol lázad fel a természet többször a természetellenes kényszer ellen, összetörve az akadályokat, és olyan zavart keltve a szervezet rendjében, amelyből nincs többé kivezető út? A bánat és rosszkedv minden társadalmi jótulajdonságot kiirt; sem testvér, sem barát, sem szülő nincs többé, az élet számunkra csak múló pillanat, a földi kapcsolatokat semmibe sem veszik, és az élet legédesebb kötelékeit csak úgy tekintik, mint átutazó utas az elébe kerülő tárgyakat, amelyeket hamarosan elhagy. Hol van ennél több gyűlölet, düh és undor? Hol több zsarnokság, örökké tartó indulat és csendben fogant szenvedély, kíváncsiság és kegyetlenség? „Nem ismerik a zárt intézetek történetét – mondotta Monouri úr védőbeszédében, majd hozzáfűzte: – Szegénységi fogadalmat tenni annyi, mint tolvajlást vagy lustaságot fogadni, a szüzességi fogadalom annyi, mint megígérni Istennek, hogy állandóan vétkezünk legbölcsebb és legfontosabb törvénye ellen, engedelmességet fogadni annyi, mint lemondani az ember elidegeníthetetlen jogáról, a szabadságról. Ha megtartják e fogadalmakat, bűnöznek, ha nem, esküszegők. A kolostori életre csak fanatikusok vagy képmutatók valók.”

Tragikus történet volt Suzanne elbeszélése. Diderot kiváló jellemábrázoló. Mindegyik zárda életét kiválóan ábrázolta; akár a kegyetlen főnökasszonyról és alantasairól legyen szó; akár a leszbikus kolostorvezetőről és megrontott apácáiról.
Gyorsan, pergően tudtam olvasni, magával ragadja olvasóit a regény.

4 hozzászólás
regulat>!
Denis Diderot: Az apáca

Ez a pasi tud.
Bár valószínűleg sokat tett hozzá, hogy ezt a gyémántot… na nem csilgatták, hiszen önmagában is csiszolt, hanem fényesítgették. A fordítók.

Mert ugye ott volt Szépfaludi Ö. Ferenc, Holló Jenő, Kovács Klára, Máthé Klára és legutóbb Bartócz Ilona. És aki nem beszéli az író nyelvét az a fordítóra kell, hogy hagyatkozzék.

Nekem egy Máthé Klára fordítás került a kezembe.
Szerintem átérezte.
…és ha jól érzem, akkor ezzel, a különben is remek regényt még olvashatóbbá tette.

Ez a kötet így telitalálat, ahogy van. Bevallom féltem, elsősorban, a nyelvezetétől. Hát nem volt mitől félni.
A történettől kevésbé, arról azért tudtam, hogy egyrészt antiklerikális, másrészt egy nesze sánta itt egy púp jellegű sztori.

A jobb csalába született Suzanne, lássuk be, megszívta. Otthonról mennie kellett, megfordult három, khmm… működésében eltérő kolostorban, hogy a végén a szegénysoron kössön ki. …mert a szabadságot választotta.
Felesleges is részletezni a sorsát, az úgy is csak spoiler lenne.

…és itt el is akadtam. Mert magyaráznám, hogy élő a szöveg, meg, hogy milyen jól olvasható, hogy még az erotika is belefér, meg az egyház pénzéhségének a bemutatása, meg…
Megint csak spoiler gyanússá kezdek válni, úgyhogy érjétek be annyival, hogy:

Ez egyszerűen jó.

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1966
176 oldal · puhatáblás · Fordította: Máthé Klára · Illusztrálta: Kass János
Angele>!
Denis Diderot: Az apáca

Társadalomkritika volt. Ugye? Kérem Istent, hogy ilyen a valóságba ne fordulhasson elő. Sem most, sem régen. De azt hiszem, hogy bizony előfordul, sajnos még rosszabb is. Ilyenkor elgondolkozok, hogy az ilyen minek imádkozik? Biztos van ennek értelme, de én nem hiszek benne.
Egyébként ahhoz képest amire számítottam meglepően olvasmányos volt és érdekes. Megérdemli, hogy felkerült az 1001 listára.

Zsuzsi_Marta>!
Denis Diderot: Az apáca

Diderot ezt a művét 1796-ban, halála után jelentették meg, de – megismerve cselekményét – ez az évszám tetszőlegesen változtatható bármelyik másra. Témája, mondanivalója ugyanis örök.
Az író remekül ábrázolta, milyen kegyetlen élőlény is az ember, mennyi szörnyűséget képes elkövetni mások ellen. Ez az emberi tulajdonság állandó, kipusztíthatatlanul örök. Ez köszön vissza a rég- és közelmúlt történelméből, eseményeiből is. És ebből a regényből is.
Kiválóan megírt mű, lendületes, az olvasóját magával ragadja és nem hagyja lankadni figyelmét az utolsó betűig sem. Bennem végig elkeseredettség, düh, szánalom és sajnálat váltotta egymást, ahogy megismertem a fiatal lány, Suzanne ezt az igazán szívbemarkoló és mélyen megindító történetét.
Mindaz a megpróbáltatás, szörnyűség, kegyetlenség, kitaszítottság, kiszolgáltatottság, alávetettség, testi – lelki kínok, amiket át kellett élnie, elviselnie, egy regimentnek is sok lett volna!
Kezdve anyja iránta érzett gyűlöletével és elutasításával, mert ez az ártatlan lány egy házasságon kívüli botlására emlékeztette, amit férje elől is titkolt. Döbbenettel tölt el mindig a szülői kegyetlenkedés! S hogy mindig vannak a gyűlölködő főkolomposoknak követői, akik meghunyászkodva a hátuk mögé bújnak és egy követ fújnak velük.
Diderot lerántotta a leplet ebben a regényben az egyházról, bemutatva a kolostorokban zajló embertelenségeket, hatalmi visszaéléseket, rendszeres szexuális zaklatást, mindezt az elvárt engedelmesség és a keresztényi élet erősen félremagyarázott, hazug és álszent dogmái mögé bújva. Isten nem ezt a követést várja el híveitől, hanem vígaszt, támaszt nyújt, irányt mutat nekik.
Suzanne nővér élete mindezt mellőzni volt kénytelen a nem önként vállalt apácaélete során; fiatal, ártatlan, ugyanakkor erős, kitartó és elszánt jellem volt ő, testileg megkínozhatták, de lelkileg erős maradt.
Nagyon megindító, megrázó regény ez, nem könnyű, de ugyanakkor szép és tanulságos olvasmány. Érdemes kézbe venni.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

aled>!

Vannak keserű, de vannak édes könnyek is, és ha szeretet volna odafenn, miért ne sírnának ők is…

Kapcsolódó szócikkek: könny · szeretet
aled>!

Csak az erényre számítok, mert minél ritkább az emberek között, annál inkább lehet rá számítani.

Kapcsolódó szócikkek: erény
>!

[…] szelíd természetű vagyok, és mindent meg tudok bocsátani az embereknek, kivéve az igazságtalanságot, embertelenséget, és hálátlanságot.

Nandi>!

[…] száz apáca közül, akik ötvenéves koruk előtt halnak meg, száz a pokolba jut, nem számítva azokat, akik már közben megőrülnek, meghülyülnek, vagy futóbolonddá válnak.

aled>!

Mindenki csak önmagára gondol a világon: nem tanácsolnám, hogy rájuk számítson…

Trixi_Adzoa P>!

Töprengtem, és kellő mérlegelés után arra a következtetésre jutottam, hogy két azonos nemből való ember is követhet el illetlenséget azzal, hogy egymásnak bebizonyítja barátságát.

173. oldal

1 hozzászólás
Trixi_Adzoa P>!

Szeretek sírni; édes öröm egy érzékeny léleknek, ha könnyeket onthat.

142. oldal

>!

Lelkem könnyen lobban lángra, könnyen rajongok, és könnyen elérzékenyülök.

Trixi_Adzoa P>!

A nővérek bőre fehér, de azért a lélek szennye megmaradt…

189. oldal

Lunemorte P>!

Nem tudnám megmondani önnek, hogy mi történt, azt sem, hogy mit tettek velem, de bizonyos, hogy azok, akiket a vesztőhelyre visznek (s én ezt gondoltam magamról), meghalnak, mielőtt kivégeznék őket.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Umberto Eco: A rózsa neve
Ken Follett: A katedrális
Anne Brontë: Agnes Grey
Szabó Magda: Az ajtó
Émile Ajar: Előttem az élet
Victor Hugo: A nyomorultak
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Mary Shelley: Frankenstein
Anatole France: Thaisz
Alice Walker: Kedves Jóisten