Konzervatív ​gondolkodók a két világháború között 1 csillagozás

Dénes Iván Zoltán – Frank Tibor – Gyáni Gábor – Hunyady György – Kelemen János – Romsics Ignác – Szabadfalvi József – Szegedy-Maszák Mihály – Ujváry Gábor – Ungváry Krisztián – Papp Gábor: Konzervatív gondolkodók a két világháború között

A ​Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya 2015. novemberében egész napos tudományos ülést szentelt egy aktuális történeti kérdéskörnek A konzervatív társadalomtudósok politikai válaszútja az 30-as, 40-es években címmel. Olyan korszakot igyekezett sokoldalúan tárgyalni, amely a 20. század magyar történetének újragondolása és újraértékelése során a társadalmi és szakmai figyelem előterébe került. Ezen belül egy olyan szellemi irányzat alakulását vette szemügyre, amely a Horthy-korszak fontos alkotóeleme tükre és formálója volt, amelynek szereplői formálisan és informálisan a kulturális-tudományos élet markáns pozícióit töltötték be: témát, értékszempontokat, intellektuális arculatot kölcsönöztek a hazai politikai küzdőtér nemzeti-konzervatív erőinek.
A tudományos ülés is felszínre hozott a tárgyszerű tudományos vizsgálódás területén teljesen természetes nézet- és hangsúlykülönbségeket, abban tekintetben azonban egységes és egyértelmű következtetés… (tovább)

>!
Kossuth, Budapest, 2016
302 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630985543

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Dénes Iván Zoltán – Frank Tibor – Gyáni Gábor – Hunyady György – Kelemen János – Romsics Ignác – Szabadfalvi József – Szegedy-Maszák Mihály – Ujváry Gábor – Ungváry Krisztián – Papp Gábor: Konzervatív gondolkodók a két világháború között

Egyrészt nagyon menő dolog, hogy egy olyan mainstream kiadó, mint a Kossuth, kiad egy válogatáskötetet „A konzervatív társadalomtudósok politikai válaszútja a 30-as, 40-es években” c. tudományos üléssorozat előadásaiból. Másfelől meg ezeknek a tanulmányoknak többsége igencsak a határán mozog annak, amit a történelem tanszék szűk lőrésekkel ellátott falain kívül Magyarország népessége egy lakonikus „He?”-vel intézne el. Értem én, hogy „Szekfű Gyula második fordulata” olyan téma lehet, amitől a historiográfusok erogén zónái bizseregni kezdenek, de nekem az élvezethez mindenekelőtt ki kellett gugliznom Szekfű első fordulatát*, hogy a harmadikról ne is beszéljünk. A kötetben található konzervatív társadalomtudós-portrék is némi hiányérzetet hagynak bennem – monográfiának rövidek és felületesek, de mintha nem is fókuszálnának kellőképpen a „politikai válaszút” témájára, vagyis arra, hogy a tárgyalt személy a konkrét kérdésben milyen döntéseket hozott, illetve azoknak milyen következményei lettek. (Pedig engem ez érdekelt volna legjobban.) Mintha a szerzők feltételezték volna, hogy én, az olvasó, bizonyos dolgokat úgyis tudok – hát… lehet, hogy nem tudok. Nem voltam ott az ominózus üléssorozaton, de ha ezek voltak a laikusok számára legérthetőbb előadások onnan, akkor ajjaj. Továbbra is az a gyanúm, hogy a magyar történészeknek lenne hová fejlődniük rövid, magvas, ismeretterjesztő jellegű összefoglalók írásában – érdemes lenne tanulmányozniuk Ungváry tanulmányát Hóman népbírósági peréről ugyanebben a kötetben. Ő szemmel láthatóan tudja, miképp kell úgy egy téma keretei között maradni, hogy közben át is fogja a vizsgált személy politikai pályáját, sőt, még reflektál is a döntés utóéletére a jelenkorban.

A legérdekesebb írások:
1.) Szegedy-Maszák tanulmánya a „nemzeti klasszicizmusról” és Horváth Jánosról, valamint Kelemen János írása Crocéról és Gentiléről. Személyes sértésnek is vettem, hogy ezek talán a legrövidebbek a kötetben.
2.) A két tanulmány Hóman Bálintról Ujváry Gábor és Ungváry Krisztián előadásában, mégpedig azért, mert Hóman figuráján keresztül lehet talán legélesebben tanulmányozni a két világháború közötti konzervatív értelmiség dilemmáját, illetve megítélésüket. A korszak konzervatívjai ugyanis egyfelől a Horthy-kurzus haszonélvezői voltak, és számos olyan elvet vallottak, ami mai szemmel anakronizmusnak (vagy még rosszabbnak) tűnik – például elég mereven elutasították a társadalmi mobilitás lehetőségét, és (különböző mértékben, de) beszűrődött gondolkodásukba az antiszemitizmus is**. Ugyanakkor társadalomtudósként komoly tudományos eredményeket értek el, amelyeket sokszor nehéz vitatni, és semmiképpen sem szabad csak úgy lendületből lesöpörni az asztalról. Kérdés, hogy amikor a Horthy-rendszer végzetes irányt vett, és egyértelművé vált a zsidóellenes szankciók mintázata, hogyan reagáltak rá. A morális tisztaságukhoz ragaszkodtak inkább, és felemelték szavukat a német megszállás és a deportálások ellen, vagy lojálisak maradtak a kormányzathoz, bármerre is húzta a szekeret. Hóman ráadásul részt vett a zsidótörvények kidolgozásában, és a német megszállás után is a törvényhozás tagja maradt – magyarán maga is húzta azt a szekeret. Amit én szívesen képzelek el ökrös szekérnek. Ujváry azok közé a történészek közé tartozik, akik relativizálni igyekeznek ezt, és számos módon árnyalná Hóman tevékenységét*** – de szerintem finoman szólva sem elegáns azzal érvelni, hogy a zsidóknak más országokhoz képest Magyarországon aranyéletük volt, amikor amúgy nem más országokhoz képest nem volt aranyéletük, és nem kis részben épp Hómannak hála. Sokkal karakteresebb (és számomra szimpatikusabb) Ungváry hozzáállása, aki karakán módon rámutat Ujváry csúsztatásaira és elhallgatásaira, létrehozva egy Ujváryétól teljesen elütő Hóman-képet. Ez a csörte üdítő, és rámutat arra, hogy bár egyes történészek számára a „konzervatív hagyomány megtisztítása” azt jelenti, hogy megkíséreljük a Horthy-rendszer valamennyi „arcát” a lehető legfehérebbre mosdatni, azért ez a próbálkozás a szakmán belül komoly ellenállásba ütközik. Maradjon is így.

* És nem könnyű ám. Megjegyzem, a „Szekfű első fordulata” szókapcsolatra a gugli először valami szocialista díjat ajánl föl szemrevételezésre, de alább a szegfű etilénbioszintézisének rejtelmeibe is be kíván vezetni. Egy közbeszúrt „Gyulá”-val azonban üdvösen szűkíthetjük a találatok körét.
** Antiszemitizmusuk okairól külön könyvet lehetne írni. Nyilván hatott rájuk mindaz, amit a Tanácsköztársaság idején tapasztalni véltek, és talán hatott némelyikükre az is, hogy a zsidótörvényeknek hála keresztényként versenyelőnybe kerültek izraelitaként listázott kollégáikkal szemben – ezzel persze hallgatólagosan elismerték, hogy e nélkül a versenyelőny nélkül alighanem alulmaradtak volna velük egy tisztességes versenyben.
*** Például azzal, hogy Hóman több izraelita ismerősét megmentette az üldöztetés alól. De mint Ungváry ironikusan megjegyzi: https://moly.hu/idezetek/886035

12 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Minden jel arra mutat, hogy Hóman politikai crédójában radikális antiszemita, személyes kapcsolataiban azonban semleges, sőt filoszemita is tudott lenni. Ez a magatartása több ember számára életmentő lehetett. Az üldözöttek 99,9 százaléka számára azonban nem adatott meg a lehetőség, hogy a joviális történésszel személyes kapcsolatba kerüljön…

262. oldal, Ungváry Krisztián: Hóman Bálint és népbírósági pere


Hasonló könyvek címkék alapján

Gömbös Gyula: Egy magyar vezérkari tiszt bíráló feljegyzései a forradalomról és ellenforradalomról
Szabó Miklós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története (1867–1918)
Papp István: A magyar népi mozgalom története
Balla Antal: A magyar országgyűlés története 1867–1927
Dobó Attila: A trianoni békediktátum
Kéthly Anna: Szabadságot Magyarországnak!
Bencsik Gábor: Igazságot Magyarországnak
Szabó Miklós: A jó kommunista szilárdan együtt ingadozik a Párttal
Szekfű Gyula: Forradalom után
Bánffy Miklós: Politikusportrék