Az ​addiktológia alapjai II. (Az addiktológia alapjai 2.) 2 csillagozás

Demetrovics Zsolt (szerk.): Az addiktológia alapjai II. Demetrovics Zsolt (szerk.): Az addiktológia alapjai II.

A ​jelen kötet az addiktológia témakörét tárgyaló könyvsorozatba illeszkedik, ám önállóan is egységes egészet alkot. A négy nagy tematikus blokkból álló kézikönyv bevezető fejezete a központi idegrendszer alapvető neu rotranszmitter-rendszereit, ezek hatásmechanizmusát, valamint a pszichoaktív szerek hatásának közvetítésében betöltött szerepét mutatja be. A második rész öt fejezete a pszichoaktív szerekkel foglalkozik. A nyitó tanulmány az alkoholhasználatot és annak egészségkárosító következményeit tárgyalja; több új aspektussal gazdagítva az alkoholprobléma előző kötetben nyújtott bemutatását. A második írás az altatószerek használatának addiktológiai vonatkozásait veszi sorra, majd két terjedelmesebb fejezet következik, amelyek az amfetamin típusú stimulánsok, illetőleg a hallucinogén szerek részletes bemutatását célozzák. A rész utolsó fejezete egy viszonylag új jelenségnek, a herbáldrogok használatának jellegzetességeit ismerteti. A harmadik rész ismét egyetlen, bár… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Akadémiai, Budapest, 2021
ISBN: 9789634546771
>!
ELTE Eötvös, Budapest, 2009
428 oldal · ISBN: 9789632840482

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 8


A sorozat következő kötete

Az addiktológia alapjai sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Kapitány-Fövény Máté: Ezerarcú függőség
Máté Gábor: A sóvárgás démona
Zacher Gábor: A Zacher 2.0
Albert-Lőrincz Enikő: Az egészséges életviteltől a drogfogyasztó magatartásig
Kály-Kullai Károly: Utak – útkeresők – szenvedély – betegség
Jean-Paul C. Grund – Paul J. Öfner – Hans T. Verbraeck: Marel o Del, kas kamel, le romes duvar
Révai Gábor: Beszélgetések a függőségről
Kaló Zsuzsa: Bevezetés a szerhasználó nők világába
Roberto Pacini – Giuseppe Paolino – Matteo Fiorelli – Pasquale Ionata – Maria Scotto – Raimondo Scotto: Szenvedélyek fogságában
Rácz József: Kvalitatív drogkutatások