Rabságaim ​I-II. 3 csillagozás

Demény Pál: Rabságaim I-II.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

DEMÉNY ​Pál (1901-1991)

Mérnök és politikus. 1919 elején belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP), és a Tanácsköztársaság ideje alatt ifjúmunkás-vezetőként tevékenykedett. 1925-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja lett, ahonnan 1932-ben kizárták kommunista nézetei miatt. Az 1920-as évektől kezdve a magyarországi kommunista mozgalmon belül önálló frakciót szervezett, amely a későbbi megítélés szerint akadályozta a nemzeti összefogást. Tevékenységéért a Horthy-korszakban, 1920 és 1942 között összesen hat és fél évet töltött börtönben.

1945-ben a Moszkvából hazatért kommunisták is letartóztatták, és egy év után koncepciós perben négy év fél év börtönre ítélték. Utána Kistarcsára internálták, majd a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén 1953-ban újabb tíz év börtönbüntetéssel sújtották.
1956. október 15-én szabadult. 1957-ben rehabilitálták az 1953-as vád alól.

1957-től nyugdíjazásáig (1967) az Országos… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Tények és tanúk Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1989
870 oldal · ISBN: 9631416267

Enciklopédia 1


Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

SteelCurtain >!
Demény Pál: Rabságaim I-II.

Amikor az ember évtizedeken át azt tapsztalja, hogy mind honi, mind globális szinten a múltból tanulni képtelen vezetők tülekednek a hatalomért, amikor mindenre csak tüneti kezelés jut, s amikor naponta véglegesen megoldottnak neveznek olyan problémákat, melyek minden második nap újra jelentkeznek, akkor el kell gondolkozni azon, hogy tovább gyűrjük, s rosszabb esetben újra is éljük a vérzivataros huszadik századot, amelyen minden magabiztos, nagyhangú kijelentés dacára képtelenek vagyunk átlépni, nem tudjuk lezárt történelemként a hátunk mögött hagyni. Amikor huszadik századi memoárokat olvasok, nemcsak a múlt, de a jövő felé is pillantok. Lehetséges ennek megismétlődése? És egyre kevésbé látom egy határozott tagadó válasz lehetőségét. Technikailag óriásit fejlődtünk. Más téren talán hajszálnyit. Vagy annyit sem. Nem pusztán perverz múltba leskelődés tehát egy ilyen memoár olvasása.
Demény Pál egy olyan kommunista volt, aki soha, egy percre sem volt hatalmon. Horthytól Rákosiig őt mindenki bebörtönözte. 1956 után ugyan többé nem csukták le, de teljesen csak 1989-ben rehabilitálták. Minden mítosz ellenére nem egy ismert polgári politikus, hanem ő volt a Horthy-Szálasi érát váltó új rendszer első politikai foglya. Az országban még dúlt a háború, mikor Deményt már letartóztatta az a Péter Gábor, akit alig néhány hete még ő bújtatott a nyilasok elöl. Demény előtt többször felcsillantották a lehetőséget, hogy szabadulhat, ha egyesekre terhelő vallomást tesz. Soha nem volt hajlandó erre. Később még az akkor már kegyvesztett Péter Gáborra sem volt hajlandó hamisan vallani. Ebből az emberből hiányzott a gyűlölet. Pedig gyűlöletre rengeteg oka lehetett volna. Két testvérét vesztette el. Bátyját Lengyelországban végezték ki. Halálos bűne az volt, hogy a Szovjetunióba akart utazni. Kiskorú öccsét vallatás közben olyan brutálisan összeverték a horthysta rendőrök, hogy utána már nem is tartották érdemesnek lecsukni, s a verés következményeibe a fiú hamarosan bele is halt.
A Kádár korszakban is agyonhallgatták a tevékenységét. Emlékszem akkortájt igyekeztek mindenbe becsempészni egy olyan kommunista mozgalom képét, mely a két világháború között meghatározó jelentőségű volt a magyar társadalomban. Aki elég tájékozott volt, akkor is tudhatta, hogy ez köszönő viszonyban sincs a valósággal. A Moszkvából irányítani próbált kezdemények tiszavirág életűek voltak. Ugyanakkor mégis létezett az országban folyamatosan működő és folyvást erősödő kommunista szervezet. A Komintern által kiátkozott Demény az illegalitásban is tudott hatékonyan dolgozni. Ahol meg tudta vetni a lábát, szervezete helyi jelentőségűvé nőtt. Ő és társai elvégezték azt a szükséges aprómunkát, amit általában minden politikus mellőzni szeret. Amikor a nyilas korszakban egyesült a moszkvaiakkal, utóbbiakat nemcsak a taglétszám döbbentette meg, hanem az is, hogy ez a tagság döntő többségében ipari munkás volt. Az ő szervezetére nem igaz az a más esetekben többnyire jogos vád, hogy a kommunista párt munkásérdekeket hirdető értelmiségi csoport.
Voltak illúziói, mint mindenkinek, aki hisz egy eszmében. Voltak tévedései is, maga is beismeri. Olykor ő is felült a propagandának, mert annyira erősen hinni akart benne. Mégis alig akadt politikusunk, aki annyira érzékeny lett volna a társadalmi változásokra mint ő. Mindig finomította az aktuális célokat, követeléseket, módszereket és jelszavakat, hogy az éppen időszerű legyen. Egyéni hatalomvágynak viszont szikráját sem éreztem benne. Nála valahogy természetesnek tűnt, hogy a zseniális szervezőkészség, a szisztematikus munka nem fér össze a politikust alapvetően jellemző intrika, cselszövés, kiszorítósdi, érzéketlenség személyiségjegyeivel. Sajnálatos módon vannak erre ellenpéldák is.
Egy elfeledett, mindig háttérben (rácsok mögött) álló politikus elfeledett könyve. Kissé elavult, ráadásul mozgalmi szlenggel tűzdelt nyelvezete megnehezíti az olvasást. Az sem teszi élvezetesebbé, hogy sok helyen hosszú névsorok szerepelnek benne, amelyek semmiképpen sem öncélúak, ám a mai olvasó számára ezek a nevek már semmi pluszt sem jelentenek. Mindezek ellenére tanulságos olvasmány volt. Nekem legalábbis.


Népszerű idézetek

SteelCurtain>!

„Ott két komor képű úriember, Németi és Bakody orvosszakértők vizsgálták elmeállapotom úgy, hogy megkérdezték: Budapest mellett milyen folyó folyik, vagy tudna-e számolni tíztől visszafelé? Alighogy megfeleltem, nyílt az ajtó, azon egy termetes, birkaképű férfi lépett be, jól megnézett, majd barátságosan elköszönt. Én meg, örvendve a jó szónak, ráfeleltem: viszontlátásra. Őröm rám sandít, és felém mormolja: ne igen kívánja, ez a hóhér volt.”

SteelCurtain >!

„A vörös Hajdó csoportjában néhány, a bűnügyiektől átirányított pofozó meg deklasszált intellektuelektuelek vallattak, a középkortól máig használatos eszközökkel, módszerekkel. Hetényi, Bauer emberei mégis különböztek a Farkasok, Péter Gábor vallatóitól. Tenyeres pofonjaikkal, bikacsökjeikkel lefogottjaiktól minél több objektív adatot akartak kiverni: a még szabadon maradt társak nevét, címét, a technikát, a pénzforrást, a literatúra becsempészésének útjait, az emigrációs vezetők szándékát. Akár a hentesek, konkrét munkát végeztek. Befejeztével ittak rá nagyot, akkoriban a Kék Macskában. Indokoltan voltak jókedvűek, hiszen munkásfiatalokkal, kommunistákkal, az osztályellenséggel végeztek.
A „személyi kultusz” szavakkal álcázott barbarizmus viszont a korai középkorból kölcsönözte módszereit. 1233-ban a pápaság a Szent Officiumot szervezte meg az eretnekek ellen. Ebből terebélyesítették ki az inkvizíciót, a soha el nem követett bűnök elismertetésére. Százak és ezrek hörögték el a kínvallatásra szeretkezésüket az ördöggel, seprűn lovaglásukat, istenkáromlásukat, szövetkezésüket az egyház ellenségeivel. Az inkvizíciótól perbe fogott pozícióját, javait vesztette, családját otthonából elkergették. Ha a kiszemelt áldozat tagadta bűnösségét, a kínzókamrában pusztult el, ha vallott, akkor a máglyán- Az inkvizíció koncepciós perei az újkorban kimentek a divatból, a „személyi kultusz” újította fel őket.”

Kapcsolódó szócikkek: 1233
2 hozzászólás
SteelCurtain>!

„1945 tizenharmadik napján, amikor Péter Gábor autója odafarolt velem az új börtönömhöz, az Andrássy út 60.-hoz, az ágyúk még a budai hegyekben dörögtek.”

SteelCurtain>!

„Miképp lehetséges, hogy manapság több a bűnöző? Hazánkban 1975-ben 18 000-et ítéltek el közülük. Miképp magyarázzam, hogy épp akkor űrhajózik egy magyar ember, amikor négy magyarul beszélő gyilkos az akasztófát várja?”

SteelCurtain>!

„Épp hogy végzünk a kiblizéssel, az etetőajtócskán beszól a börtönszanitéc: beteg van, orvosság kell? Grotta gróf a nyiladéknál:
– Vattát kérek – és már nyújtja kifelé ujjbegyeit, ám a szanitéc visszakérdezi:
– Minek az magának?
– Menstruálni fogok – mondja zavartalan Grotta. A vaslemezt becsapják, túlfelöl röhej hallik. Az ajtóhoz ugrok, vadul döngetem. Hamarost nyitja a harcsabajuszú, keményen rám förmed, hogy miért verem az ajtót.
– Vigye innen ezt a hímkurvát, vagy engem tegyen másik zárkába, percig sem maradok vele.”


Hasonló könyvek címkék alapján

Oplatka András: Németh Miklós – Mert ez az ország érdeke
Mindszenty József: Emlékirataim
Edith Bone: Hét év magánzárka
Göncz Árpád: Életem
Tobak Tibor: Pumák földön-égen
Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa
Ablonczy Balázs: A miniszterelnök élete és halála
Marschalkó Lajos: Országhódítók
Majtényi György: Kádárné és Kádár
György István: Fegyvertelenül a tűzvonalban