Ki ​látta Erzsit? 75% 14 csillagozás

Aranyos, kedves kis olvasmány. Leginkább kezdő olvasóknak tudom ajánlani, ugyanis a betűméret és maga a tartalom is nekik megfelelő. Van mondanivalója, tanulni lehet belőle. Igaz, nem a mai korra van már kitalálva, de attól függetlenül mindenkit megfog.

Nem ismertem még ezt a pöttyös könyvet, pedig ez még az igazi első pöttyös korszakból való. Amiért kezembe került egy antikvár kocsin az a rövidsége volt és emiatt választottam most ki. Nagyon tetszett a könyv annak ellenére hogy én már túl vagyok az 5.osztályon, ahová a könyv szereplői járnak. Inkább korleíró, azokról az időkről mikor az újonnan épült lakótelepekre költöztetek a családok. Ez a lágymányosi, Bogdánffy utcai területen játszódik, pár ismert utca neve is feltűnik. Jó volt visszagondolni azon időkre mikor még mi is ennyi idősek voltunk mint a könyv szereplői és valóban a játszótér volt a gyűlekezőhely a környéken. Egyik csapat a közeli játszótérre járt, másik a nagyjátszóra. Ami jó volt, hogy nagyon sok játszótér volt hintával, mérleghintával, mászókával, szinte minden tömbben a házak között. Ma már csak nagyon kevés van, mert nem volt eu konform és már csak kb negyede lett átalakítva, a többi megszűnt.
Akik az iskolából egyirányba jártak haza azok 3-4 fős csoportokban indultak el.
Nyári szünetben volt aki úttörőtáborba , nagymamához vagy vállalati üdülőbe ment.
Ma már teljesen mások az életkörülmények, szórakozási lehetőségek.

Akik szeretnék megismerni milyen volt az Ősök élete fiatalkorukban vagy ezen korosztályban nőtt fel, annak javaslom a könyvet. A mai korosztály valószinű már nem értené meg és nem tudna kötödni a történethez, nem értené meg.

Gyerekkorom egyik kedvenc könyve. Erzsi, a kis eleven, cserfes, vékony, szemüveges kislány, velem egykorú volt. Szüleivel egy pesti lakótelepre költöztek.
Anno én is hatodikos koromban kerültem új lakóhelyre, új iskolába, majdnem, mint ő. Az ő életének egy évét kísérhetjük nyomon. A könyvet éresapja írta, szeretettel, egyszerűen. Erzsi és barátai azóta felnőttek… jó lenne tudni, mi lett velük, hogyan élnek ma?

Ó, hogy én ezt a könyvet eddig még nem olvastam!

Pedig én is Erzsi vagyok. Hasonló korúan kerültem a nagyvárosba. Bár nem pont Rákoshegyről költöztem újbudai panelba, de hozzá hasonlóan éreztem magam, és a vidéki életünk utáni veszteséget.

Előtte volt a falunk közepén egy órási tocsogós, nedves rét, a szélein ősöreg fákkal. A kertünk végiben egy hatalmas diófa. Szőlő, kukorica, a töveken lassan növő csutkababákkal (rendes kislány kukoricatörésre az összes cső kukoricababa haját befonta. Nagyon igyekeztem. Minden kukoricahölgyikének szép frizurája volt szeptemberre.)

„Erzsi a virágokat is nagyon szereti. A ház előtti kis kert tavasztól őszig teli van velük, s ő mindnek a nevét ismeri. Ibolya, gyöngyvirág, jácint, tulipán, pünkösdi rózsa, sarkantyúvirág, estike. Mennyi szép szín, micsoda tarkaság! Váltakoznak egészen késő őszig, amikor már csak krizantém van a kertben. Nagyon, nagyon sok hófehér krizantém.”

Ó, akkoriban hány gyerekkel megtörtént ez vajon. „El kell hagynia azt a házat, amelyben született, s amelyben annyi éven át boldogan élt.” Nehéz a mesevilágból bekerülni egy város széli panelba.

Persze szép a lakás, meg új szaga van, és fűteni sem kályhával kell, „csak a régi pajtásai ne hiányoznának annyira. Gondolatban már százszor is eljátszotta, hogy Julika, Szabó Erzsi és Greskó Pityu meglátogatják, ő meg bemutatja nekik a kis szobát, a gyermekbirodalmat.”

Megérte ezért? Tényleg?!

A költözés után persze következett az ideológiai maszlag, ahogy a könyvben is: hogy ti. a veszteséget se gyászoljuk meg méltóképpen. De ez is része a történetnek. És éppen ezért nehéz értékelnem ezt a mesét. Ha objektív leírás oldalról közelítek, 5 csillag. Ha, mint gyermekmesékben, keresem benne a varázslatot, 3 csillag. Átlagolok, jó?!

És ajánlok egy szép sétát. A könyv elején említett Merse szerencsére a mai napig létezik. Úgy keress rá, hogy Merzse-mocsár. Akár vonattal, akár autóval érkezel fölfedezésére, érdemes a sétát Rákoskert vasútállomásról kezdeni.

Van itt a molyon egy túrás zóna. Januári sétánkat (minden évben legalább egyszer fölkeressük a Merzsét) itt énekeltem meg: https://moly.hu/karcok/1383278

Kedves, nosztalgikus hangulatú, korhű történet. Egyszerű, minden nagyobb bonyodalomtól mentes, de azért van benne valami, amiért érdemes elolvasni.
Nyilván számomra a saját gyerekkorom, a kertes szülői házból lakótelepi panelházba költözés, a nagyszülői, vidéki nyarakra való visszaemlékezés… mind-mind igen jóleső visszaemlékezés. De ezeken túl is valami: olyan… nyugalmat és biztonságot áraszt.
Kisiskolásokra szabott leginkább, bár a mai kisiskolásoknál nem tudom, mennyire megy át a könyvbéli hangulat.

Kedves történet, de igazából nem sokban különbözne a hatvanas évek többi, hasonlóan propagandaízű kamaszregényétől… Ám ebben történt egy számomra különleges fordulat. Felbukkant benne a gyerekkorom helyszíne! Igaz, caak néhány fejezetre, és pont arról szól, hogy a főszereplő elköltözik onnan, de akkor is megmelengette a szívem.

Igazából egy tanévnyi történet van benne, a nyár végétől a következő nyár beköszöntéig.
Sokáig nem is nagyon a cselekmény az ami lekötött, hanem inkább az ismerős vidékek leírása (Rákoshegy, Merse, Bogdánfy utca)
Egy egyszerű kislányos gyerekkönyv. És itt az egyszerűt nem rossz értelemben mondom. De nem igazán a felnőttekhez szól, megmarad egy aranyos, kedves kislányos könyvnél.

http://konyv.zogmund.hu/blog/103/ki-latta-erzsit-meg-az…

Jaj, ez nagyon gyerekregény! Elsős vagy másodikos általános iskolásoknak való.

Erzsi kb. velem egykorú és a helyzetünk is hasonló. Ötödik osztály előtti nyáron költöztünk másik városba, kerültem új iskolába nem az iskola volt új, csak én benne. Nem mondhatom, hogy nagyon könnyű volt :)
Egyszerű, korhű, nevelő célzatú kis történet, mint az ilyenek általában, minden jóra fordul benne. Erzsi barátokra lel, az osztályból közösség lesz és a sérült fiú nem bukik meg. Szép volt a rákoshegyi visszaemlékezéses rész, jó volt olvasni az Elefántos óvodáról az új játékokkal.
Zsoldos Vera illusztrációi sokat hozzátesznek az élményhez.