Deme László (szerk.) · Grétsy László (szerk.) · Wacha Imre (szerk.)

Nyelvi ​illemtan 1 csillagozás

Deme László – Grétsy László – Wacha Imre (szerk.): Nyelvi illemtan Deme László – Grétsy László – Wacha Imre (szerk.): Nyelvi illemtan

Régi ​felismerése a szaktudományoknak, hogy a beszéd és a magatartás között szoros kapcsolat van. Ezt azonban többnyire csak kijelentésszerűen hangoztattuk, legföljebb részterületek bemutatásával igazoltuk a szélesebb közönség előtt.
Most mindez egyetlen műben tárul az olvasó elé. Ez a maga nemében úttörő jellegű munka úgy foglalja össze a történeti előzményeket és a mai problémákat, hogy az ismeretterjesztésen és a józan, megfontolt tanácsadáson túl egyúttal további igényeket támaszt a tájékozódásra; képet ad a jelenről, és szempontokat a jövő alakításához; önvizsgálatra késztet, de önmarcangolás nélkül; emberi méltóságra nevel, de elkerüli az ostorozásnak és leckéztetésnek minden csábítását.
Első ciklusa izgalmas olvasmány a közösségi magatartás alapkérdéseiről és alapformáiról. A második eleven stílusú, ötletesen tagolt kézikönyv, mely helyszínekre bontva vizsgálja a nyelvi illem gyakorlati kérdéseit. A harmadik ábécérendes „kislexikonként” mutatja be az egymással… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Szemimpex, Budapest, 1999
510 oldal · ISBN: 9789639225008
>!
Ifjúsági, Budapest, 1987
454 oldal · puhatáblás · ISBN: 963422833X

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2

Kölcsönkérné 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Schiffer Miklós: Köszönöm, kérem
Köves J. Julianna: Illik tudni
Nádasdy Ádám: Milyen nyelv a magyar?
Montágh Imre: Tiszta beszéd
Adamikné Jászó Anna (szerk.): A magyar nyelv könyve
Kálmán Béla: A nevek világa
Deme László – Fábián Pál – Tóth Etelka (szerk.): Magyar helyesírási szótár
Veszelszki Ágnes: Illemkalauz
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A modern budapesti úrinő
Lichtenegger Erdős Zsuzsanna: Hogyan beszélgessek ismeretlenekkel?