No ​és Én 565 csillagozás

Delphine de Vigan: No és Én

Lou ​tizenhárom éves, látszólag mindene van, szülei, szobája, számítógépe.
Lou intellektuálisan koraérett, két osztállyal előrébb jár, mint kortársai. Lou álmodozó, nehezére esik megszólalni mások elôtt, és a cipőfűzője is mindig lóg.

No tizennyolc éves, senkije és semmije nincs, csak egy zötyögős kerekes bőröndje.
No bizalmatlan, vad, keserű.
No az utcán él. Hajléktalan.

Lucas tizenhét éves, az osztályban túlkoros, már kétszer bukott.
Lucas vagány, pimasz, szép, minden lány odavan érte.
Lucas egyedül lakik egy ötszobás, fényűző párizsi lakásban.
Három különböző módon magára hagyott fiatal, akinek a sorsa összekapcsolódik.

Szembeszállhat-e három tizenéves a világgal, a társadalmi realitásokkal?
Vagy minden próbálkozás hiábavaló, úgyis mindig a könyörtelen valóságé az utolsó szó?
Delphine de Vigan ezért a könyvéért számos elismerésben részesült, sőt a legrangosabb francia irodalmi kitüntetésre, a Goncourt-díjra… (tovább)

Eredeti mű: Delphine de Vigan: No et moi

Eredeti megjelenés éve: 2007

Tagok ajánlása: 13 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2011
212 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632453361 · Fordította: Burján Monika
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2011
216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632455501 · Fordította: Burján Monika

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Lou Bertignac · Lucas · Nolwenn


Kedvencelte 100

Most olvassa 20

Várólistára tette 230

Kívánságlistára tette 156

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

>!
Ferger_Jolcsi P
Delphine de Vigan: No és Én

Lassan hat éve már, amikor először olvastam ezt a könyvet. Akkor azt hittem, hogy mindent értek, de most rá kellett jönnöm, hogy ennek a történetnek sokkal mélyebb a mondanivalója. Fel kell nőni hozzá.
Egy fiatal lány a főszereplő, aki kortársaihoz képest sokkal érettebb és okosabb. Egy nap kiselőadást kell tartania és ő a hajléktalanságot választja témának. És itt kezdődik meg a No-val közös élete. S bár sikerül felkarolnia őt, ennek ellenére No-nak nem sikerül kitörnie a múltja rabságából. Egyre rosszabb állapotba kerül, egyre többet iszik…úgy látszik, menthetetlen a helyzet. De valóban így van ez? Vagy kellő kitartással sikerül végre új életet kezdenie?

>!
Csillagvirágszál
Delphine de Vigan: No és Én

Letehetelen. Lenyűgöző történet. Szívszorító, de egyben szívgyönyörködtető is. Fájdalmas, de még is szép. Ezek azok a szavak amikkel leginkább jellemezni tudnám a könyvet. Se többel, se kevesebbel. Úgy jó, ahogy van az egész.

Volt a könyvben egy mondat ami még mindig hallok a fejembe, hogy ha a szemembe becsukom. Egy mondat, ami jellemez egy kicsit mindenkit, mert ezaz erzés szerintem már mindenkiben előkerült és kicsit elrontotta egy-egy napját. Amikor kirekesztve érezzük magunkat. Hogy melyik az?

„Világéletemben kívülállónak éreztem magam, bárhol voltam is, mindig kilógtam a képből, a társaságból, mintha más hullámhosszon lennék, mintha egyedül én hallanék meg dolgokat vagy szavakat, amit a többiek nem észlelnek, és süket lennék azokra, amiket ők meg a látszólag hallanak, mintha csak kívül esnék a kereten, egy hatalmas, láthatatlan üveg túloldalán lennék.”

Ugye már te is éreztél így? Szerintem igen, nem kell titkolni. Mert mint ahogy mondtam: mindenki érzett már így. Jó volt olvasni, ahogy No-t felkarolja valakit, mindezt valamilyen szinten önzetlenségből és valami féle szeretetből. Az éreztem amikor a köynvet becsuktam, hogy: igen vannak még tisztességes, jó emberek. Akik önzetlenül képesek segíteni, hogy talán nem én vagyok egyedüliként a világban aki ilyen. A könyv reményt ad, kitartásra ösztönöző. Érezteti az emberrel azt: hogy valami hiába a legrosszabb, még helyre jöhet. Minden a helyére kerülhet!

7 hozzászólás
>!
Szilvi00 P
Delphine de Vigan: No és Én

Elismerések és díjak ide vagy oda, ez nem az én könyvem volt. Nekem túl furcsa volt, csapongó és ráadásul jól fel is idegesítettem magam rajta. El tudom képzelni, ahogy egy irodalom előadáson órákig elemzik, megvitatják az szereplők viselkedését, a regény nyelvezetét és mondanivalóját stb. Teljesen megérteném őket, de én inkább passzolok.

14 hozzászólás
>!
Evelena
Delphine de Vigan: No és Én

Kifejezettem vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Valóban megragadott, nem engedett, míg a végére nem értem, sokszor zakatolt a szívem a szerepelőkért, a „Miért?” kérdés is ütemesen felhangzott bennem újra és újra, ahogy haladt előre a történet.
Az emberek közti viszony, a nők közti néha tudat nélküli versengés, a szeretet és szeretetlenség keltette érzés. Tényleg egy olyan könyv, ami nem hagyja békén az olvasót, napokig elmélkedtem rajta, megrázott, megérintett.
A történetbe foglalás viszont annyira letargikus volt nekem sokszor, mintha mindenből a rosszabbat akarta volna kihozni, nagyon kevés volt itt a napfényes rész.
A lezáró kis „szösszenet” nem illett a könyvhöz számomra. Teljesen elütött az eddigiektől, nem is igazán sikerült odaképzelni. Ha ez a rész készült az eddigi hangulat megváltoztatására…. nos, kicsit elkésett.
A legtöbb karakter nagyon emberi volt, senki sem fekete-fehér, mindenki tud hibázni, hazudni, titkolni. Életszagú volt, de nekem már túl lehangoló.
Viszont nagyon érdekes volt elolvasni, örülök, hogy nem hagytam tovább porosodni a polcon.

>!
Sippancs P
Delphine de Vigan: No és Én

Sajnos ez nem volt az én könyvem. Bármit csináltam, bárhogy is próbálkoztam, egyszerűen nem tudott mélyen megérinteni. Azt elismerem, hogy a mondanivalója dicséretes, és számos megható és elgondolkodtató pillanattal örvendeztetett meg olvasás közben, de számomra nem volt elég kidolgozott ahhoz, hogy átéljem azt a szívfacsaró és letaglózó, vége-a-világnak-és-hagyjatok-békén hangulatot, amely az ilyen történeteket jellemzi.
Kár érte.

2 hozzászólás
>!
Sol
Delphine de Vigan: No és Én

Kész, vége! Kezdem unni, hogy a világ tele van teljesen egyedi, kiváló koncepciókkal, amik aztán az alkalmatlan írók kezébe kerülve kidolgozatlanul maradnak, melynek eredménye végül egy rossz könyv lesz. Ami lehetett volna jó is! Mert amikor belevágtam Delphine de Vigan könyvébe, teljesen ledöbbentett, hogy egy viszonylag fiatal könyv központi témája végre nem a szerelem – ráadásul a fine selection kategóriájában! Ez már eleve annyira abszurdnak tűnt, hogy úgy gondoltam, muszáj elolvasnom ezt a könyvet. Sajnos csalódtam.

A történet középpontjában három fiatal áll, Lou, No és Lucas, akiket a fülszöveg elmondása alapján az elhagyatottságuk összekapcsol. Bevallom őszintén, ahogy haladtunk a történettel, kezdtem aggódni, hogy megint egy gáz szerelmi háromszöggel van dolgom, de hál' Istennek, itt erről szó sincs. Ami a dolgot megnehezíti, nem a szerelem, hanem az, hogy No hajléktalan. Aztán a véletlen összehozza őt Lou-val, aki egyben a történet mesélője, és itt kezdődnek a bonyodalmak. A történet ugyanis gyönyörű ívet jár be: egy olyan ívet, ami az elejétől a közepéig felfelé ágazik, majd a közepétől a végéig szinte zuhan lefelé. spoiler „Álljon meg a menet, még csak a 100. oldalnál tartok!” És innen valahogy megéreztem, hogy a sztori ezután romlani fog. Bejött, amit megjósoltam…

Teljes értékelés: http://konyvvadaszok.blogspot.hu/2016/08/delphine-de-vi…

10 hozzászólás
>!
bmgrapes I
Delphine de Vigan: No és Én

A hátsó borító felirata szerint „szíven üt és elgondolkodtat”.
Így van, ez a két kifejezés találó, és tökéletesen leírja azt az érzést, ami átjárja az embert olvasás közben és még után is. Ez egy kis gyöngyszem a VP-könyvek közt: semmi misztika, viszont annál többet kaphat az olvasó az élet valóságos, ugyanakkor megrendítő szeletéből.

9 hozzászólás
>!
zsiina
Delphine de Vigan: No és Én

Nehezen tudok most értékelést írni, igazából azt sem tudom, mit mondjak. Az írásmódja kifejezetten nem tetszett, ám a történet annál inkább. Szívfacsaró volt, nagyon elgondolkodtatott ez a könyv, és annyi kérdésem támadt, akár Lou-nak.
Nem fogok regényt írni, egyrészt, valahogy most nem sikerül összeszedni a gondolataimat, másrészt, hiába is írnék, fölösleges lenne, mert nem tudná visszaadni a lényeget, és amit érzek. Annyit viszont szeretnék megemlíteni, hogy mindenkinek el kéne olvasni ezt a könyvet, akár idősnek, felnőttnek, akár a fiataloknak. Mert szerintem fontos a könyv mondanivalója.

>!
BubbleTea
Delphine de Vigan: No és Én

Ismételten sikerült belefutnom egy olyan könyvbe, amit tuti, hogy a közeljövőben újra a kezembe veszek. Imádtam ezt a megható, szívszorító történetet. Rövidke, de annál mélyebb mondandóval rendelkezik.

Számomra eleinte furcsa volt az a kontraszt, hogy egy tizenhárom éves gyerek „kezébe” adunk ilyen mély gondolatokat, ilyen éles társadalomkritikát. A történet előrehaladtával megértettem, miért van ez. Annak ellenére, amiken Lou keresztülment, most kezd csak felnőni, és benne van az a gyermeki ártatlanság, ahogyan a világra rácsodálkozik. Előítéletek nélkül, puszta kíváncsisággal. Arra a világra, amit nem ért, amit minden erejével szeretne megérteni.
Keres, kutat, remél, bízik, harcol, csalódik, szeret, elesik, feláll, keres, kutat, remél…

>!
OctoberRain
Delphine de Vigan: No és Én

amekkora csalódást okoznak nekem mostanában a rubin pöttyösök, a vörös pöttyös könyvek éppen annyira meglepnek.
ez a történet csodálatos és egyben borzasztóan szomorú. szívbemarkoló. fájdalmas, de mégis olyan gyönyörű… annyiszor meg kellett állnom és elgondolkodnom némely mondaton, gondolaton…és annyiszor elő kellett vennem egy zsepit és jól kibőgni magam…
amikor KMK-s könyv kerül a kezembe, első dolgom, a fülszöveg elolvasása után, hogy megnézem, mi van a hátsó borító aljára írva. ezen a könyvön az áll, hogy szíven üt és elgondolkodtat. és ez mennyire igaz…még most is, napokkal azután, hogy visszatettem a polcra a könyvet, eszembe jut néhány mondat, mely az olvasás során rendesen összetört.
és pont ez az, amit én személy szerint egy könyvtől elvárok: hogy magába szippantson és sokáig ne eresszen el…

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
PuPilla

Az ember képes szuperszonikus repülőgépeket és rakétákat küldeni a világűrbe, egyetlen hajszál vagy a bőr egy parányi részecskéje alapján képes azonosítani egy bűnözőt, olyan paradicsomot termeszteni, ami három hétig eláll a hűtőben, anélkül, hogy a héja megráncosodna, mikrochipen információk milliárdjait tárolni. Az ember képes hagyni, hogy emberek haljanak meg az utcán.

69. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hajléktalanság
>!
PuPilla

A karácsony hazugság, ami egy fényekkel teleaggatott halott fa köré gyűjti a családokat, üres beszélgetésekből szőtt, több kiló vajas krém alá temetett hazugság, olyan hazugság, amelyben senki sem hisz.

71. oldal

Kapcsolódó szócikkek: karácsony
2 hozzászólás
>!
Windy

Tudom, néha jobb így maradni, önmagunkba fordulva, magunkba zárkózva. Mert egy pillantás elég, hogy meginogjunk, ha valaki kinyújtja a kezét, és máris érezzük mennyire törékenyek és mennyire sebezhetőek vagyunk. És néha minden összeomlik akár egy gyufából emelt piramis.

99. oldal

>!
PuPilla

Az életben van egy zavaró dolog, egy olyan dolog, ami ellen nem tehetünk semmit: lehetetlen abbahagyni a gondolkozást.

118. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gondolkodás · Lou Bertignac
>!
Róka P

Mielőtt Nóval találkoztam volna, azt hittem, az erőszak a kiabálásban, az ütésekben, a háborúban, a vérben van. Most már tudom, hogy erőszak a csöndben is van, hogy szabad szemmel néha láthatatlan. Erőszak az idő, ami befedi a sebeket, erőszak a napok kérlelhetetlen láncolata, a visszafordulás lehetetlensége. Erőszak, ami kicsúszik a kezünkből, ami hallgat, nem mutatkozik, erőszak az, amire nincs magyarázat, ami örökre átlátszatlan marad.

195. oldal

Kapcsolódó szócikkek: erőszak
>!
PuPilla

Gyakran sajnálom, hogy nem lehet eltörölni a már a levegőben lógó szavakat úgy, ahogy a papíron kiradírozzuk őket, hogy nem létezik valami különleges toll, amivel a fejünk felett hadonászva áthúznánk az ügyetlen szavakat, mielőtt meghallanák őket.

136. oldal

1 hozzászólás
>!
Miamona

Mindig a valóságé az utolsó szó.

163. oldal

Kapcsolódó szócikkek: valóság
>!
monica

Lehet, hogy az életben csak egyetlen esélyünk van, s úgy kell nekünk, ha nem tudjuk megragadni, nem tér vissza többé.

66. oldal

Kapcsolódó szócikkek: esély
>!
Miamona

Világéletemben kívülállónak éreztem magam, bárhol voltam is, mindig kilógtam a képből, a társalgásból, mintha más hullámhosszon lennék, mintha csak egyedül én hallanék meg hangokat vagy szavakat, amit a többiek nem észlelnek, és süket lennék azokra, amiket ők meg látszólag hallanak, mintha csak kívül esnék a kereten, egy hatalmas, láthatatlan üveg túloldalán lennék.

15. oldal

>!
Róka P

…azt hiszem, még soha életemben nem ettem ennyire rosszat, pedig a menzán ebédelek.

48. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Caroline Solé: Szavazz rám!
Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet
Kalapos Éva: Kéz a kézben
John Green: Alaska nyomában
Gombos Tünde: Pataki Emma naplója
Cara Delevingne – Rowan Coleman: Mirror, mirror
Elisa J. Smith: Őrizd meg
Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el…
Nagy Anikó Johanna: Egy szót se szólj!
Gayle Forman: Itt voltam