Phasma 37 csillagozás

Delilah S. Dawson: Phasma

Phasma, ​az Első Rend egyik legravaszabb és legkönyörtelenebb tisztje. Élvezi elöljárói kegyeit, a bajtársai tisztelettel néznek rá, az ellenségei rettegnek tőle. Híres és hírhedt személyiség, ennek ellenére senki sem ismeri igazán, ahogyan a csillogó króm sisak alatt rejtőző arcát sem lehet látni soha. Azonban valaki nekilát, hogy fényt derítsen rejtélyes származására – és a titokra, amit a nő ugyanolyan elszántan és kegyetlenül védelmez, mint ahogy a gazdáit szolgálja.
Az Absolution csatacirkáló mélyén Cardinal, a vörös páncélos rohamosztagos kínvallatásnak veti alá az Ellenállás egyik elfogott kémét. Csakhogy annak az információnak, amit meg akar szerezni, semmi köze az Ellenálláshoz, sem az Első Rend elleni hadműveletekhez. A titokzatos százados Phasma múltját akarja megismerni abban a reményben, hogy rábukkan egy rég eltemetett botrányra, árulásra vagy gonosztettre, amit aztán felhasználhat gyűlölt riválisa ellen. A fogoly tudja azt, amire Cardinalnak szüksége… (tovább)

>!
Szukits, Szeged, 2017
408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634974437 · Fordította: Oszlánszky Zsolt, Szente Mihály

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Armitage Hux


Most olvassa 2

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

Nevox>!
Delilah S. Dawson: Phasma

Kellemes meglepetés ez a könyv, mivel jól megírt, alapos és olvasmányos regény lett belőle. A keretes szerkezet és a mesélés jellege ötletes és végig fenntartja a figyelmet. Talán a közepén, az arénás részek táján kissé leült a sztori, de tetszett, ahogy egyre mélyebben bepillantunk abba, ki is ez a Phasma, mivel a filmekből gyakorlatilag semmit nem tudtunk meg. Ha nem is lett egy új Boba Fett, de igazi szörnyeteg figura, aki mindenkin átgázol ha érdekei úgy kívánják és saját előrejutása végett semmitől sem riad vissza. Gyakroló pszichopata, aki ugyanakkor kiváló harcos. Tetszett, hogy nem ő a főszereplő, hanem a mindig van szimpatikus karaktere, akivel lehet azonosulni, mint Siv, vagy Cardinal. Felbukkan benne Armitage Hux tábornok is, aki nem szerepel sokat, de akkor jelleméhez hűen viselkedik. Kissé bepillantást enged az Első Rend rohamosztagosainak életébe és megmutatja, hogy köztük is vannak tisztességes, saját elveihez hű katonák, mint Cardinal.

1 hozzászólás
PAVideoStudio>!
Delilah S. Dawson: Phasma

A regény a Journey to Star Wars: The Last Jedi projekt keretében jelent meg, és valóban a címszereplő múltját ismerjük meg egy, az Ellenállásnak dolgozó kémnő vallomásából, melyet első rendi fogvatartójával közöl, hogy önmaga életben maradhasson és a százados pedig hadbíróság elé állíthassa a plakátokon követendő példaképként beállított Phasmát.
Véleményem és bemutató az alábbi videóban: https://youtu.be/LCbrltrNwlQ

Véleményem további Star Wars-regényekről: http://goo.gl/XBEwd
… és Star Wars-képregényekről: https://goo.gl/PUO54i
Véleményem további könyvekről: http://goo.gl/Va2b5D

Hippoforaccus>!
Delilah S. Dawson: Phasma

Na ezt a regényt nem nekem írták. Egy olyan film mellékszereplője a névadója, aminek a legyártása bűntett volt a Csillagok Háborúja ellen, és még csak (a többi karakterről elnevezett könyvhöz hasonlóan,
kivéve az Ahsokát) nem is róla szól. Spoiler nélkül csak annyit, hogy egy unalmas kalandtörténet, másodkézből hallva.

Vác_nembéli_István_fia_istván>!
Delilah S. Dawson: Phasma

Nagyon jó rész lett. Phasma egy igazi vadállat semmitől sem riad vissza hogy érvényesítse az akaratát. Lehetsz bárki egyszerű katona , barát de még a saját családját sem kíméli, jobban jársz ha nem állsz az útjába úgy is te fogsz veszíteni..

Ebe_Endocott>!
Delilah S. Dawson: Phasma

Érdekes könyv volt, és nagyon tetszett a kerettörténetbe bújtatott, szépen fokozatosan kicsúcsosodó történetvezetés. Jók voltak a kalandok, a helyszínek, és nagyon könnyen tudtam azonosulni a szerencsétlen szereplők helyzetével. Phasma is érdekes volt, amíg a viselkedése a TFA-ban még egy megmagyarázhatatlan bakinak tűnt, majd a Phasma képregényt olvasva az volt a benyomásom, h oké, szép mentés, de erre a könyvre már egész teljes kis személyiségrajz jött össze.
Azt meg kell jegyeznem viszont a szóhasználatot illetően, hogy nagyon zavart, hogy az Első Rend nagytiszteleben álló, 60 év körüli tábornokát az istenhátamögötti világ barbáraitól kezdve, az ellenség kémén át a saját alárendeltjeiig midnenki az esetek 95%-ában a keresztnevén hívta! Értem én, h két Hux van, és így egyszerűbb, na de kérem…
Illetve nagyságrendileg kb 10 elgépelés, csak amit én észrevettem, nem rengeteg, de azért oda kéne figyelni.

EMkönyv>!
Delilah S. Dawson: Phasma

Az elején egy kicsit féltem a könyvtől, merthogy nem lesz-e furcsa egy alapvetően negatív karaktert főhősként végigkövetni? Az író viszont jól megoldotta azzal, hogy szerethető mellékkarqkterek szemén át láttuk a történéseket. Magasan a kedvencem volt a jelenbeli szál, szívesen olvasnék hozzá folytatást vagy akár egy epilógust.
Szóval összességében izgalmas és érdekes könyv ez, de bár árnyalja Phasma karakterét, nekem inkább a star wars univerzumot árnyalta. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de lehetett volna egy kicsivel hangsúlyosabb is.

MrDatalogin>!
Delilah S. Dawson: Phasma

Erős kezdés után hihetetlen történet egy önző karakterrel, és túl gyors végkimenetel.
Phasma cseppet sem kedvelhető, súlytalan figura, nem érdemelt önálló regényt, Huxról ellenben szívesebben olvastam volna.

2 hozzászólás
Somogyip>!
Delilah S. Dawson: Phasma

A Star Wars Mad Max világa, de tényleg. Mindkét idősíkon játszódó események érdekesek, élvezetesek voltak. Ami kimaradt az eddigi filmekből Phasmával kapcsolatban azt bőven megkapjuk itt. Mellette pedig ott van Cardinal is, akiért a végén már tényleg lehetett izgulni, hogy túléli-e a könyv végét vagy sem.
Ami a fél csillag levonást illeti. Phasma, aki ennyire alapos a múltja eltüntetésében, hogy feledkezhetett meg arról, hogy visszamenjen a bunkerhez, aminek a közelében hátrahagyta a klántársát?

lustica>!
Delilah S. Dawson: Phasma

Hát ez érdekes volt. Már megint beleestem abba a hibába hogy félre tettem jó egy hónapra A könyvet, mert nem érdekel. Most ahogy elkezdtem olvasni, jol becopódtam :-D és le se tudtam tenni.
Phasma százados előéletét kutatja, aki egy bányavállalat szerencsétlensége miatt sugárfertőzött bolygóról származik. A mad Max világához hasonló különböző kolóniák élnek a Pharnassos világán, egyik törzsben él Phasma is. Brendol Hux hajója lezuhan a bolygóra, és Phasma segítségével próbálnak visszajutni, közben túlélni ezt az embertelen haldokló környezetet.

Csokky>!
Delilah S. Dawson: Phasma

Érdekes volt megismerni Phasma eredettörténetét. Olvasás közben azért több helyen azt éreztem, hogy az írónőre hatással volt Frank Herbert Dűnéje vagy éppen a Mad Max.
A történetből egy olyan ember alakja bontakozik ki, aki tökélyre fejlesztette „a cél szentesíti az eszköz” elvét: mindent és mindenkit eltapos, aki az útjába áll.
Ez viszont kicsit ellentmond nekem azzal a Phasmával, akit az eddigi két filmben megismerhettünk, hiszen Az ébredő erőben viszonylag könnyen elfogták, Az utolsó Jedikben pedig Finn viszonylag könnyen legyőzte. Ezt leszámítva nagyon tetszett a történet, és érdekelne, hogy mi lett végül Vi, Cardinal és Siv sorsa, mert ezt nyitva hagyta az írónő.


Népszerű idézetek

Hippoforaccus>!

És akkor talán sikerül kiugrasztani a gundarkot a bokorból!

103. oldal

1 hozzászólás
PAVideoStudio>!

– Tovább kell mennünk. Szólj, ha rosszabbul érzed magad! Ha ez láz, akkor ilyet még nem láttam. Használj még egy kis balzsamot, és vedd vissza a maszkod! Ha ez fertőző, akkor jobb, ha továbbra is hátul jössz, hogy senki ne kaphassa el.

122. oldal, 15. fejezet - Phasma (Szukits, 2017)

1 hozzászólás
Tirpák P>!

Van valami megnyugtató a hiperűrben, ha az embernek menekülnie kell – vagy épp keresi a bajt. A hiperűr mindig ugyanolyan. Állandó, stabil, csöndes… gyönyörű.

11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hiperűr
Tirpák P>!

A tudás nem csak hatalom, […] hanem fegyver is.

14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fegyver · hatalom · Leia Organa · tudás
Ebe_Endocott>!

Noha Armitage nem törődött az aggodalmaival, nem ő volt az Első Rend egyetlen magas rangú vezetője. Cardinal biztosra vette, hogy másokat, például Kylo Rent, nyilván érdekelni fogja az, hogy egy szörnyeteg él közöttük […]

377. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Armitage Hux · Kylo Ren

Hasonló könyvek címkék alapján

Timothy Zahn: Járulékos veszteség
James Luceno: Darth Plagueis
Matthew Stover: A Sith-ek bosszúja
John Jackson Miller: Kenobi
Timothy Zahn: Thrawn
Paul S. Kemp: Hullámtörés
Christie Golden: Sötét tanítvány
Joe Schreiber: Maul – Vesztegzár
John Ostrander – Jan Duursema: Star Wars: Hagyaték 1.
Timothy Zahn: Kirajzás