Nagyon nehéz összeszednem a gondolataimat és érzéseimet ez után a könyv után.
Az első felét szó szerint végig kínlódtam (ez nagyon ritkán fordul elő velem, ha könyvet olvasok). Többször megakadtam vele, újrakezdtem, majd ismét félretettem. Nem az angol miatt… (bár a jellegzetes akcentus miatt kezdetben tényleg nehezebb volt olvasni, mint a standard angol szövegeket). Olyan szintű depriváltságról van szó ebben a könyvben, amire nem tudok mást mondani, mint hogy nyomasztó, elvette a kedvem majdnem még az élettől is. Hosszabb ideig nem lehetett emiatt elmélyülni benne, mert még olvasva is mérgezett (nem hogy a valóságban átélni mindezt).
De kezdve az elején… Nagyon megzavart a két idősík és a két, látszólag teljesen különböző történetszál (Kya gyermekkora és a nyomozási szál). Sokáig nem értettem, ezek összekapcsolódnak-e, és ha igen, hogyan, mikor, miért. Ez a feszültség egészen a könyv feléig megvolt bennem.
A két főszereplő karakterét, illetve a közösség Kya életének, jellemének, személyiségének alakulásában játszott szerepét emelném ki.
Tate megítélése folyamatosan hullámzott bennem, egészen az utolsó oldalakig. Eleinte rendkívül szimpatikusnak tűnt, tapintatos, figyelmes, és gondoskodó srác, aki kezdettől fogva alkalmazkodott Kya furcsaságaihoz, nem diktált nagyobb tempót barátságukban, mint amit a lány el tudott volna viselni. Ez megnyugtatta Kyát, biztonságot adott neki, így képes volt tovább nyitni Tate felé. Megtalálta a különleges utat Kya szívéhez, ezzel gyakorlatilag megszelídítve őt, és a türelemért cserébe kincset kapott. Aztán jött a váltás… Bekerülve a tudósok, kutatók világába, magával ragadta a lendület, és úgy érezte, Kya csak gátolná őt az előre jutásban. Lemondott róla, hagyta hónapokig, évekig szenvedni a vágyakozástól, a társaságának hiányától, csak mert ő mégis a hírnevet, csillogást választotta Kya őszinte, nyitott, tiszta vonzalma, szerelme-szeretete helyett, hatalmas fájdalmat okozva ezzel a lánynak, belekergetve őt egy olyan döntésbe, amit egyébként nem tett volna meg. Majd öt év elteltével ismét felbukkan, remélve, hogy Kya megbocsát és boldogan élnek majd tovább, mintha mi sem történt volna. Ekkora árulás az érzelmek ellen, és azt hiszi, hogy ezt semmissé lehet tenni egy bocsánatkéréssel… Végül egy újabb fordulat: spoiler
Kyát egy végtelenül egyszerű, szeretetéhes kislányként ismertük meg, aki nem vágyott nagy dolgokra, csak arra, hogy szeressék. Ez sokáig mégsem adatott meg neki. Mindenki elhagyta, akit szeretett, magányosan cseperedett fel a lápvidéken. Egyelten barátja sokáig a természet volt, amivel hibátlan összhangban élt, együtt lélegzett vele. Rengeteget tanult tőle, sok mindent vetített át belőle a saját emberi kapcsolataiba, vagy általánosságban az emberi kapcsolatokba, megértve azok mély lényegi tartalmát. Voltak, akik elfogadták, hogy Kya egyedül van, elhagyatva, és nem akarták kiemelni abból a környezetből, ahol élt, amit ismert, hanem segítették őt, hogy életben maradjon. Így nagyobb esélye volt a túlélésre, mintha elvitték volna onnan. A legtöbben viszont bántották, csúfolták, elszigeteltségét kiközösítésével tovább növelték. Magányát, elhagyatottságát mutatja például az is, ahogyan meglepődött, hogy egy fiú ismeri őt név szerint, amikor vele nem foglalkozott senki, amikor őt nem ismerte senki…és ettől azt érezte, hogy valakihez tartozik, ahhoz, aki tudja az ő nevét… És sajnos ezt a rettentő magányt használták ki páran… Annyira szomorú, hogy valaki (nem is a saját hibájából) annyira kiszolgáltatottá válik érzelmileg, hogy eltűrje, hogy mindenki csak kihasználja őt.
A közösség szerepe… egyházi közösség volt ráadásul, olyan emberekkel, akik buzgón jártak templomba, mégis az egyik legfontosabb keresztényi kötelességüknek nem tettek eleget, valószínűleg azért, mert ez volt a könnyebbik út. Az ügyvéd védőbeszéde nagyon jól összefoglalja, mit követtek el Kya ellen, mindazok, akik olyan nagyra tartották magukat: „Ladies and gentlemen of the jury, I grew up in Barkley Cove, and when I was a younger man I heard the tall tales about the Marsh Girl. Yes, let’s just get this out in the open. We called her the Marsh Girl. Many still call her that. Some people whispered that she was part wolf or the missing link between ape and man. That her eyes glowed in the dark. Yet in reality, she was only an abandoned child, a little girl surviving on her own in a swamp, hungry and cold, but we didn’t help her. Except for one of her only friends, Jumpin’, not one of our churches or community groups offered her food or clothes. Instead we labeled and rejected her because we thought she was different. But, ladies and gentlemen, did we exclude Miss Clark because she was different, or was she different because we excluded her? If we had taken her in as one of our own—I think that is what she would be today. If we had fed, clothed, and loved her, invited her into our churches and homes, we wouldn’t be prejudiced against her. And I believe she would not be sitting here today accused of a crime”.
Nagyon tetszett, ahogyan Tate édesapja összefoglalta, milyen is egy igazi férfi, szerintem elég tömör: „His dad had told him many times that the definition of a real man is one who cries without shame, reads poetry with his heart, feels opera in his soul, and does what’s necessary to defend a woman”.
Rendkívül fontos kérdéseket vet fel bennem a mű. Van-e megbocsátás az áruláson túl? Meg tudunk-e bocsátani, amikor az áruló megbánja vétkét, és bocsánatot kér? Lebonthatóak-e azok a falak, melyeket egy árulás után építünk magunk köré? Meg tudjuk-e engedni valakinek (és magunknak is), hogy ezek a falak leomoljanak?
Kiben bízhatunk, amikor mindenki, akit valaha szerettünk, elhagy bennünket? Mit lehet kezdeni ilyen fokú magánnyal? Érdemes-e keresni belőle kiutat? Ha igen, hol? Kinél?
Miért vagyunk előítéletesek azokkal, amiket, akiket nem ismerünk?
Végigolvasva azt mondhatom, hogy összességében briliánsan megírt munka, bámulatos, hogyan érnek össze a távolról induló szálak. Sokat gondolkoztam rajta, hány csillagot adjak a könyvre. Az első felére három csillagot gondoltam, viszont a második felében értelmet nyert számomra minden, ami addig nem, és ez felhúzta 4,5 csillagra.