Jokkó ​visszatér (Tengerészregény 6.) 90% 10 csillagozás

Zengget állítólag a jó isten és az ördög együttesen alapították.
A jó isten építette a házakat, a kikötőt és a kikötőmólókat, az ördög rakta össze a hegyeket, ő tette meg Zengget a bóra szülőföldjének, és ő, mármint az ördög, készítette el a városka utcáit.
Mindezt nem én mondom, hanem a zenggiek állítják.

– Attól még lehet garabonciás – ragaszkodott meghatározásához a hajósinas. – Attól még lehet valaki okos, ha bolond is. Volt nálunk a faluban egy bolond, nem volt annál okosabb senki a határban! Még a szindakó sem!

A kikötő számtalan olyasmivel csábítja magához a gyereket, amit – hitem szerint –
semmiféle más része a földnek nem tud nyújtani. A kikötő a mozgás, az esemény, az élmény és a látnivaló színhelye. Elég, ha befut egy hajó, és máris felbolydul minden, esetleg az egész város. Olykor olyasmi történik, amiről álmában sem hinne az ember. A kikötő a váratlan meglepetések színhelye. Képzelhetitek; micsoda élményt jelentett Jokkó és társai számára,amikor egy szép napon szájról szájra járt a hír, hogy tengeralattjáró látható a kikötőben!
Abban az időben a tengeralattjáró volt az a csodamasina, amit ma a holdrakétával lehetne.
párhuzamba hozni.
A gimnáziumban abbamaradt a

– Á, persze, persze, az órás fia vagy – kacagott jóízűen Dóbiás. – Te meg a Marás fiú
vagy, s te vagy Turkovich Jokkó … Hát persze, persze, most már emlékszem a fizimiskátokra! De hát nálam az ilyesmit nem szabad komolyan venni. Már bölcsész koromban szórakozott ember voltam. Egyszer hazamentem Ragusába. Az volt a szokásom, hogy az utcákon sétálgattam, és közben tanultam. Időnként beültem a kávéházba, és megittam egy feketét. Az egyik alkalommal is beültem, és vártam, hogy hozzák a feketét. De nem hozták. Néha felkiáltottam: kávét! De csak nem hozták. Én meg tanultam tovább. Végre valaki a fülemhez hajolt, és azt mondta: „Uram, zárunk.” „Mit – mondtam én –; zárnak? Hát még a feketémet
sem kaptam meg!” Megdöbbentő volt a válasz: „Itt az egyház igéit adják, maga részeg, mert ha nem tudná, tudja meg, a Szent Salvatora-templomban ül már reggel óta!”

A gőz- és motoros hajókon a gépek javítása, olajozása, a daruszerkezetek gondozása, a kábelek, vezetékek tisztogatása jelenti az állandó, soha nem szűnő munkát. A vitorlásokon a vitorlák varrása, javítása, kezelése, ellenőrzése ugyanezt. Ahol a vitorlákon dolgoznak – óriási tűvel és tenyérvédő bőrrel, gyűrűvel –; ott van a pletykasarok. Itt tárgyalják meg, egymás hibáit, a nap eseményeit, a cápafogás és delfinvadászat eredményeit, a szakács kosztját, a parancsnok és a tisztek rigolyáit, de itt kerül szó arra, ami mindennél érdekesebb: az élményekre, a látott tájakra, bejárt tengerekre, hajókra, cimborákra, kikötőkre, elfelejtett, örökké élő és mai tengerészekre, kalandokra, kicsi és nagy történetekre.