Csempészek, ​hősök, kikötők (Tengerészregény 3.) 85% 30 csillagozás

A magamfajta egyszerű hajósember megtanulja az életet. Megtanulja, hogy vannak az életben események, amelyek váratlanok, gyorsak akár a tájfun jötte a Sárga-tengeren. Néha közbeszól egy hullám, és máris másként alakul az élet. Néha lemaradsz a hajódról egy kikötőben, és máris kezdheted elölről a kérdezősködést, hol kellesz, vagy inkább nem kellesz. Az is megtörténik, hogy belepottyansz a tengerbe, és vagy kihúznak, vagy nem. Ha nem húznak ki, akkor is történhetnek csodák: lehet a közelben sziget, vagy … Tehát a tengeren, a tengerészéletben sok a váratlan, előre nem látott, nem sejtett élmény, esemény.

186. oldal (Móra, 1971)

Annál többet érsz, minél többet tudsz!

48. oldal 2. fejezet (Móra, 1971)

Most egy ember állt előttünk, ugyancsak hosszú karokkal, tojás formájú fejjel, irgalmatlanul hosszú lábszárakkal és – micsoda öltözékben! Jokohama
Jim nem lehetett több harminc-harmincöt évesnél. A jó Isten ugyancsak azon volt,
hogy bőségesen megnyújtsa végtagjait. De még mást is tett vele: beleoltott jó
csomó bolondériát, hogy az emberek vagy mosolyogjanak rajta, vagy bosszankodjanak miatta. Jokohama Jimnek elvei voltak, amikből nem engedett. Inkább szedte a sátorfáját és továbbment, semmint feladja elveit. Ilyen rögeszméje volt a cowboykalap. Tengerész cowboykalapban! Ilyesmit bajosan hallott a világ. Ráadásul nem is volt célszerű – árbocokon, szél járta fedélzeteken, hullámoktól dobált csónakokban, az Atlantika hóviharában! És Jokohama Jim mégis ilyen nagy karimájú, csúcsos kalapot hordott.

Ettől kezdve Suttora nemcsak állandóan hordta a szemüvegét, még több kakaót ivott és még inkább meghajolt a lord előtt, de észrevettük, hogy valami különös hálóköntöst állított össze magának egy megviselt matrózzubbonyból, némi vitorlamaradványokból és ócska sípzsinórokból, amit sujtásoknak használt. Szolgálaton kívül ebben a különös klepetusban járkált, vagy szunyókált a kojéban. Aki lekicsinylő célzást tett a tengerész szokatlan
öltözékére, az el lehetett készülve, hogy szó kerül rövidesen a keresztmama
térdkalácsáról éppen úgy, mint a le- és felmenő családtagokról. A békesség kedvéért és az öreg iránti szeretetből inkább dicsértük a „lordi" öltözéket, amiben Suttora a sötét fedélzeten pontosan úgy nézett ki, mint egy elátkozott angol lovagvár szelleme…

De hát most már nem feszítem tovább a húrt. Mint a régi tengerész mondta: nincs az a hullám, amelyiknek ne lenne egyszer vége.

– Az orvosnak a gyógyszerek receptjét kell tudnia, különben nem képes gyógyítani – hangoztatta időnként Daniló bácsi. – A muzsikusnak a kottát kell ismernie, különben nem muzsikus. A tengerész akkor tengerész, ha úgy fújja a hosszúsági és szélességi fokokat, mint az Azórok fújják a maximum szelét!

Lássátok: akad még kaland bőven a jelen időkben is, nemcsak századokkal ezelőtt.

127. oldal (Móra, 1971)

Ki az, aki járja az Adriát, a Jón-, a Földközi-tengert, és nem ismeri a Velence melletti Chioggia halászbárkáit? Oldalukon festett díszek, a hajóorrban felhők között szálló angyalok, szentek, Szent Dávid a hárfával, Szent Péter a kulccsal. Hét-nyolc ember lakik ilyen bárkán hónapszám, amikor Chioggia fiai hálóval szántják a tengert.

Nem tudom, ki mint van vele, de amikor a hátszél nyomása alatt megkezdődik a billegés, a hol erre, hol amarra való imbolygás, a hullámhegyből hullámvölgybe való süllyedés, emelkedés – nem tehetek róla – de mindig eszembe jut Nelson, az angolok híres tengernagya. Állítólag (legalábbis így jegyezte fel a história) Nelson ilyen esetben az Agamemnonon éppen úgy, mint a Victoryn – tengeribeteg lett! Felkavargó gyomromat egyedül azzal vigasztaltam,hogy a nagy Sir Horatio Nelson is azonos érzésekkel (s nyilván azonos káromkodásokkal) nézte a hajó bolondos táncát. A szerencse csak az, hogy ilyenkor a kormányosoknak nem sok idejük jut magukkal foglalkozni.